Bezárás
vageszblog

Antall József és az A. E. Bizottság együttes: Az első köztársasági kormány kihívásairól

1990. május 23-án alakult meg a III. Magyar Köztársaság első kormánya és Antall József miniszterelnök nem biztos hogy a Szentendre Sound legjelentősebb együttesére és az A.E. Bizottság együttes zeneszámára, a Kamikázéra gondolt, mikor kormányát jellemezte. Pedig.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Bár ezen a blogon nem dívik az aktuálbelpolitizálás, a harmadik köztársaságot követő kánság kurultáji kínkurírja, az egykor antifasiszta polgári napilapként ismert Magyar Nemzet arról cikkezett, hogy amennyibben 1990-ben az SZDSZ alakíthatott volna kormányt – elfelejtik említeni, annak akkor tagja lett volna a Fidesz is –, akkor a nemzetállam és maga a magyar nemzet mára már a feszámolódott volna.

Nyilván ez a 2015 utáni Magyarországból nézve menekültek, bevándorlók (migráncsok) betelepítését, az ország etnorasszikus jellegének felszámolására gondolnak, ismét csak elfelejtve, hogy az első köztársasági kormány második legnagyobb koalíciós partnerének, a kisgazdák vezetője, Torgyán József gondolatkísérelte egyik rohamában, hogy Magyarország akár egymillió hongkongi kivándorlónak adhatna új hazát, még a Csepel-szigetet is felkínálta nekik a rózsadombi népügyvéd, és valószínűleg, hogy egy későbbi lúdvércét is említsük, mikor már Orbán minisztere volt 1998 után, chilei cseresznyével etette volna őket.

Ám bármennyire is közelgett az 1984-ben Margaret Thatcher és Teng Hsziao-ping által 1997. július 1-re megállapodott szuverenitásváltás Hongkong brit koronagyarmaton, a jó hongkongiak fejét menekülésre adó zöme egyáltalán nem Budapest 21. kerületét választotta BNO (British National Overseas) útlevele birtokában, hanem a kanadai Vancouvert.

Ha visszakanyarodunk a Magyar Nemzet gondolatkísérletéhez és elképzelünk 1990-ben egy SZDSZ-Fidesz kormányt, mondjuk Magyar Bálint miniszterelnökségével és Orbán belügyminiszterségével (a klasszikus magyar államjog szerint a belügyminiszter a miniszterelnök valódi helyettese), akkor szép kis Zorro&Huru-páros lettek volna. Vadabb lett volna az átmenet, jóval kevesebb volt KISZ-titkár részvételével lett volna gyorsabb a privatizáció és egy biztos: az elmúlt 100 (akkor még csak 70) évet jellemző Horthy&Kádár duett ténykedésének nem lett volna nosztalgiája, talán, végre, a harmadik kísérletre sikerühetett volna az ország modernizációja, ahogy Nádas Péter mélyfúrásai alapján is jól láthatóan nem sikerült ezúttal sem.

Egy korai SZDSZ-Fidesz-kormány sem Horthyt (lásd: 1990-94 MDF, és különösen Boross Péter miniszterenöksége idején, aki még vadabbul rángatta elő a főpincéri brífkóból), illetve az MSZP 1994-ben a neokádárizmus ígéretével. Node vissza a reáliába!

Antall József a legelején bejelentette, hogy kormánya „kamikáze-kormány”, missziója öngyilkos küldetés, a feladatok nagysága, szélessége, rétegzettsége rövid életre predesztinálja.

A kamikaze szó (két formában is használom az „isteni szelet”, az Antall&Bizottság által használt fonetikus (kamikázé) és a nyelvtanilag helyes (kamikaze) verzióban) egyébként Japán XIII. századi történelmére megy vissza. A mongol (tatár) sereg már megszállta Koreát, hajóhadat kerítettek, a szűk csuzimai szoroson nekiindultak Japán négy főszigete legdélebbikének, Kyushunak. Partraszálltak, még aznap tönkreverték a szamurájhaderőt, éjszakára visszamentek a hajókra aludni. Na ekkor jött a tájfun.

Ez eddig oké, de húsz év múlva ugyanez szóról szóra megismétlődött, mintegy reáléletbeli cáfolatát adva epheszoszi Herakleitosz elméletének (vulgo: 2x, folyó, belelépés). Innentől a japánok „isteni szélnek”, „kami-kazénak” nevezik azt a tájfunt, országuk sérthetetlenségének cáfolhatatlan istenbizonyítékának. (Volt is csudákozás 1945-ben, hogy az amerikaiak megverték őket háborúban, az ország négyezer éves történelmében először.)

Torpedóban és repülőgépen a kamikazék az amerikai haditengerészet egységeit abajgatták viszonylagos sikerrel. A negyvenes évek első felében a japán sajtóban a kamikazék rocksztárok voltak, címlapfiúk, pin up boy-ok, lányszobák falainak ékítői, bishonenek, szépfiúk, szívtiprók, kik a hazáért önként halnak. Direkt kapcsolat mutatható ki a világháborús kamikazék és a köze-kelet dzsihadistái között elharapozódott shahidok, öngyilkos merénylők között – de ez egy másik kutatási területem, nem a magyar rendszerváltás.

Antall Józseffel egyszer váltottam szót, 1989 nyarán a Parlamentben, mikor már elharapozódott a szokás, hogy az állampárti diplomáciai eseményekre ellenzékieket is meghívtak. Kiichi Miyazawa akkori japán miniszterelnök és neje voltak a parlamenti vacsora díszvendégei, felöltönyözötten álltunk sorban a Kupolacsarnokban (még nem volt összeszentkoránásítva, a középkori államjogi jelképek természetes helyükön, a múzeumban pihentek még), én Mécs Imre és Antall József közé keveredtem korai Fidesz-külügyérként, jött a távol-keleti miniszterelnök és miniszterelnökné, némi, részünkről idétlenül tapasztalatlan meghajlás után lejattoltunk, ami japán embernek egyébként kín.

Őexellenciájáék odébb távolodtak, olyanoknál jártak épp, mint Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter és mások, mikor a nálam épp emberöltővel (30 év) idősebb Antall hozzámhajolt és bizalmasan a fülembe súgta: „Nagyon örülök, hogy őexellenciája felesége nem hajolt mélyebbre kézfogáskor”. Értetlenkedő kérdésemre, azt válaszolta: „Talán Stein Aurélnál olvastam, ha egy japán nő bemutatkozáskor túl mélyre meghajol, akkor az azt jelenti, hogy illető hölgyet a bemutatkozó férfinek udvariasságból meg kell ejtenie, és hát őexellenciája ugye, hát khm…”.

Csudálkoztam az antalli közvetlenkedésen, parokiális férfiúi villongáson, ráadásul akkor már jártam Japánban, nőnemű japánokat is ismertem: „Áh, ez bullshit Jóska bátyám, szerintem a Puccini librettistái találták ki a Pinkerton-Csocsoszán viszony árnyalásához 100 éve, ilyen nincs”. Ennyiben is maradtunk egyet nem értve, magamnak viszont leszűrtem, hogy Antall József érdeklődési területei közé tartozott egyfajta félig megemésztett nipponisztika is.

Mert mitől kamikaze a kamikaze? Nem fogom most kifejtően ideidézni Ruth Benedict nagyszerű Japán-témájú antropológusi életművét, melyet az 1940-es években a Pentagon kérésére bimbóztatott és a Krizantém és kard c. alapvetésében járt csúcsra, de a japán „szégyenkultúrában” – szemben a nyugati „lelkiismeretkultúrával” – a halálhoz való viszony egészen más, mint minálunk. Míg Antall hozzáállása kamikazeileg kicsit sem volt a helyben szokásostól eltérő: nemzethalálvíziós panaszkultúrába ágyazott hencegés és kivagyiskodás; igazán adekvát lett volna, ha eldúdolja fe Lugossy Laca barátom bársonyhangján, Kokó művésznő vokálozása mellett a Bizottság-számot.

Nézem a felhőket, olyan szépek ezek a felhők
Sejtelmesek, ártatlanok és természethűek
Én is természethű vagyok
Li Taj-po szavai csengnek a fülemben
Én vagyok Li Taj-po
Sajnos nem értek saját kínaiul
De hiszek neked, barna szemem van
Ez egy repedt fazék
Lehetnék én is kamikázé
Lehetnék én is kamikázé
Papírnadrág(kamikázé)
Lehetnék én is kamikázé(kamikázé)
Lehetnék én is kamikázé(kamikázé)
1993 augusztus 13. nem biztos hogy péntek
Egyedül vagyok, nem biztos, hogy élek
Most teljesen egyedül vagyok, egyedül vagyok
Egyedül repülök, egyedül repülök,
Egyedül vagyok és egyedül repülök
Lehetnék én is kamikázé
Teljesen egyedül vagyok egyedül repülök(kamikázé)
Lehetnék én is kamikázé

Mik voltak a kamikaze-feladatok? Számosak. Első helyen és legfontosabbként a szovjet csapatok teljes kivonásának lemenedzselése hazánk területéről. Amiben nyilván nehézség lehetett, hogy a konzervatív Antallnak a belső koalíció miatt egy „sajátosan csavaros magyaros gondolkodású” honvédelmi miniszterrel, a „népi bölények” táborából érkező, a „körkörös védelem” koncepció szülőapuka Für Lajossal kellett dolgoznia.

A kivonulás 1991. júniusra megvalósult, környezetkárosítások, szovjet (később: orosz) államadósság színezték, a kivonulás tárgyévének végére a Szovjetúnió is megszűnt. A KGST megszűnésével, és a magyar gazdaság legnagyobb exportpiacának (Szovjetúnió) evaporálódásával, a gazdaságnak új irányt kellett találni és ez sikerült is a német gazdaságra való rátalálással. Megkezdeni az integrálódást a nyugati intézményrendszerbe – ez még 1990-ben megkezdődött az ősszel, mikor hazánk az Európa Tanács tagja lett.

Wunderkind volt Magyarország, bár már élesen kiütközött a Csehszlovákiával való verseny a jófejségi döntő dobogójának legmagasabb fokára.

Ez különösen Jeszenszky külügyminiszter megnyilvánulásaiban volt látványos: a Havel elnökkel elhúzó északi szomszéd sokszempontból helyzeti előnyben volt; Csehszlovákia a két világháború közötti periódus összeurópailag egyik legdemokratikusabb állama, noha Szlovákia később náci szövetséges lett, de a Cseh-Morva Protektorátus jelentős náciellenes partizántevékenységet tudott felmutatni. A Beneš-dekrétumok, hárommillió német és többszázezer magyar kitoloncolása az országból kevéssé ütötte meg a nyugati ingerküszöböt; 1968 pedig egy sokkal erősebb támogató nyugati generációval teremtett kapcsolatot, mint 1956.

Csehszlovákiában az államadóság jóval kisebb volt, az ipar mélyebb alapozású és stabilabb – nem véletlen, hogy a Volkswagen sokkal korábban betette a lábát a Škoda-city Mlada Boleslavba, mint mihozzánk az Opel, az Audi, a Mercedes, és, most épp halasztást szenvedőn: a BMW.

De nem ez volt a legnagyobb kamikaze-feladata Antall Józsefnek, aki azért újdondásznak számított a népnemzeti táborban. A „Nagy Népi Hurrá” nevű, Kiss Ferenc irodalomtörténész vezette mongoloid szerveződés (a Mongol Népköztársaság törvényhozását nevezték Nagy Népi Hurálnak), a nacionalista és irredenta népi írók gyülekezete Csurka István vezetésével erős szárnyat képviseltek az MDF-ben, de Antall szeme előtt nyugateurópai kereszténydemokraták lebegtek. Konszolidált arcok, mint Maurice Schumann az Európai Unió-előd Közös Piac vagy Ludwig Erhardt a nyugatnémet Wunderwirtschaft atyja, és nem az olyan félmaffiózó politikusok, mint a lelencgyerekként gr. Andrássy Gyula nevét olaszosítva felvevő Giulio Andreotti.

Az előbbiekkel ez a pártgerincet adó kipcsák kurultáj nem volt harmonizálható, hosszú belső vívás után az irányzat vezérét, Csurkát 1993-ban sikerült kiszorítani, addig Antall énekelgethette, hogy „egyedül vagyok, egyedül repülök”, utána mindannyiunk szerencsétlenségére elhunyt, még azelőtt, hogy korszerű konzervativizmust teremthetett volna, hogy aztán Boross úr előálljon az 1000%-os horthyzmus dicsőítésével, vele párhuzamusan pedig Csurka a turanizmus egy erősen lefingott verziójával, mely mindkét irányzat 2010 után egymásbafonódó kormányzati államvallás lett.

Visszatérve a nyitóképhez és az elmúlt harminc évhez tehát, sokkal jobban járt volna az ország, és vele a nemzet, hogy dagályoskodjak is egyet, ha úgy alakulhatott volna, hogy mondjuk Magyar Bálintnak hívják az első miniszterelnököt, a másodikat pedig mondjuk Kuncze Gábornak. De hát „ez egy veszett fazék”. Uff!

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Budapest, 1990. május 23. Antall József miniszterelnök eskütételéhez készülődik a Parlamentben. Mögötte az első padsorban foglal helyet Sólyom László (j), az Alkotmánybíróság elnöke és Medgyessy Péter (b), a korábbi kormány miniszterelnök-helyettese. A padsorok közt jön Németh Miklós (k) korábbi miniszterelnök. MTI Fotó: Varga László

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom