Bezárás
vageszblog

Az MC visszatekint – harminc éve “rendszerzáró házibulit” tartott a Fidesz

1990 március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának hetvenegyedik évfordulóján tartotta a mai állampárt elődszervezete az ún. “Rendszerzáró házibulit”, mely rendezvényre e sorok íróját, akkoriban még  Fidesz-közeli értelmiségit, kérték fel a konferanszié szerepére.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Ez a poszt most nem csak a rendszerváltó önfeledtségről szól, de a zenei ízlésről is. Mint arról már ehelyt esett szó, a svéd (!) Roxette együttes Listen to your heart c. slágerműve sosenem volt a szerző nünükéje, a nemrég elhunyt Gun-Marie Fredriksson és Per Gessle popduójában az Abba együttes folytatását láttam más eszközökkel és az Abba együttes sem volt a nünükém sose, de ezt is már mondtam.

Progrock, hippi vonal, persze punk, New Wave-Neue Welle; nem rögtön, de ekkorra már Berry Gordy sikerirálya, a detroiti Tamla Motown soul-zenéje is belefért, ám a diszkó nem tartozott a gyakran hallgatott kedvencek közé – pár évvel később értő hümmögés kísérte Vic Vega és Lance heroinkereskedelmi párbeszédrészletét Tarantino meghatározó dolgozatában – cocaine is dead as disco – és a magyarok között a Bizottság-URH-Európa Kiadó-Kontroll Csoport vonulat jött be.

Nincs  mit szépíteni, utóbbi magyarok nem tartoztak a kereskedelmileg legsikeresebbek közé, a közízlés löttyedtebb zenék felé fordult már akkor is, így aztán a polmarketing szakemberei lebeszélték az akkori Fidesz választmányát a velük való jaszkarizásról, a könnyebben érthető zenék irányába mozdult a döntéshozatali apparátus, mely ekkor még apparátus volt és nem egyszemélyi akarnok akármi.

Mondjuk emlékszem, hogy Deutsch-csal a Molnár utcai Fregattban ültünk Nagy Feróval, aki harminc másodpercen belül vállalta el a részvételt, majd a körülbelül másfél órás találkozó hátralévő részében Zalatnay Sarolta (a “hungaro-Janis Joplin”) élettörténetéből mesélt sikamlós, a francia budoárirodalom és a harsány, támadó élű brit bulvársajtó hasábjaira egyként illő erotikus történeteket.

Ugye ez az az időszak volt, mikor a Nemzet Csótányát már nem a Csuka Mónikás “Gyere kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene” hangulata lengte körül, de még nem is a Feró kocsmája c. jobber hörgés – egy tévéstúdiónyi piroskockás abrosszal megkreatívkodott román konyhabútor-díszletben, hogy a későbbi vállalhatatlan esetekről ne is essen itt több szó -, hanem az 1981-es Hajógyári-szigeti Fekete Bárányok koncert atmoszférája (utóbbiról lásd: Urbán Tamás fotóit).

Cini fehér mája mellett azért esett szó Erdős Péter szocialista rockmogulról is a Cpg-stílben; valamint arról, hogy a baboskendő örök.

A Népstadion területén a Nemzeti Sportcsarnok tele, a backstage-ben volt egy csomó számomra ismeretlen, vagy csak távoli hallomásból előadóművész; kiknek munkásságát nem követtem, mer’ minek. Dehát a line upot nem én döntöttem el, a széleskörű ismertség, popularitás volt a döntő noha ekkor még nem volt szerteszéjjel használatos a populizmus szó, s az általa takart fogalom.

Bródy Tini, Koncz Zsuzsa, Zorán nem jött szóba, ők eszdéeszesek voltak, vagy legalábbis oda kategorizálta be őket a kreclizésre, bekategorizálásra mindig kész közvélemény. A koncert fődalának felkonfja után Vincze Lilla tűnt fel, és Kovács Ákos, a viccesen trimmelt pudlifrizurát villantó Gömöri Zsolt, D. Nagy Lajos és Pataky Attila, valamint a később “Dalos” fn. tmb. néven is megismert Vikidál Gyula, úgyis mint Koppány a népszerű rockoperából.

Utóbbi terepszínű military-felsőn teáscsészealjnyi narancssárga Fidesz-jelvényt villantott, nem t’om a tartótisztje mit szólt mindehhez.

A Rendszerzáró Házibulinak voltak további vidám elemei – , illetve csak vidám pillanatai voltak, például néhány fideszes (Németh László Ákosra, és talán Baráth Gergelyre emlékszem) rendőregyenruhában igazoltatott (“na, ugorjon má’ ki a zsebéből”; “egyemisták, egyemisták, aszt itt súrolják a határokat”; “igazolvány, szigszám, anyjaneve”) a koncert közben, mert a Rendszerzáró Házibuli valójában antológia-koncert volt, kettétört vöröscsillaggal, viccelődős sarló-kalapáccsal és a leglényeg a szovjet csapatok távozásának megelőlegezése volt.

A színpadon Bozóki András volt rajtam kívül nem rockandroller és politikus wannabe, ő talán pont ebben az időszakban volt a Fidesz sajtószóvivője, de ebben nem vagyok biztos. Aztán jöttek a reménybeli parlamenti képviselők: Fodor Gábor, Orbán Viktor – “az azért aljas, hogy egy mikrofonuk legyen” – mondtam a két képviselőjelölt testmagassága közötti különbségre célozva, majd jött Szelényi Zsuzsa, Szájer József, és egy nagy boldog kórus kezde énekelni a Beatrice együttes “Azok a boldog szép napok” c. 1988-as számát:

Már csak egy emlék,

Mikor még nem voltál.

Az volt az igazi nyár

Az idő oly gyorsan száll

Amikor nem vagy itt velem,

Elfog a rettegés.

Minden kis zajra felébredek,

Mert azt hiszem megjöttél.

 

Te nem érzed,

Nem érzed azt a kínt,

Amikor éjjel itt maradsz,

A magányról álmodik a remény.

 

Ahogy megjöttél, rögtön ősz lett,

Majd hirtelen tél,

Más lett a föld és más a világ,

Havat hord a szél.

 

Azok a boldog, szép napok, ég veled!

Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Azok a boldog, szép napok, ég veled!

Te nem tudod, milyen jó nélküled.

 

Már csak egy emlék,

Mikor még nem voltál.

Az volt az igazi nyár

Az idő oly gyorsan száll 

 

A legszebb pillanat, amikor búcsúzunk

És a vonatra felszállsz

Könnyes szemmel arra gondolok,

Hogy nehogy lemaradjál!

 

Azok a boldog, szép napok, ég veled!

Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Azok a boldog, szép napok, ég veled!

Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Nagy Feró és Hirlemann Bertalan szerzeményét a Live Aid hangulatában tolta a szuperkórus, aktualizált szöveggel – a legvidámabb barakk és az ideiglenesen hazánkban állomásozók emlegetésével – melybe bekapcsolódtak a fideszes politikusjelöltek is. A mából visszanézve igazán mulatságos a színpadi mozgás sutasága és a politikai kommunikáció változásai, noha az már akkor kristályos volt, hogy Kövér László vagy Áder János bizar lett volna egy ilyen színpadon, de azt nem tudom, hogy például Hegedüs István a maga Jim Morrison-frizurájával, vagy Ungár Klára és Vig Monika miért is nem volt a színpadon.

2018-19-ben, a választásra és a kerekévfordulóra készülődő utódpárti propagandatermékek vélhetően az Andrássy úti történelemfelstilizáló néni ukázára ünnepelték az eseményt, igaz a későbbi szoclib kultuszminiszter Bozóki és szerénységem nincs kiírva a KESMA-lapokban és a Mandiner nevű jobboldali publikációban a szinpadi szereplők között.

Utóbbi kommentjeiben tanulságosak a NER-buborékban élő olvasók kommetjei, az obligát fodorgáborozással (aki “miniszterként hazánkra szabadította a CEU-t” – ami persze történelmi tévedés, a Közép-Európai Egyetem 1991-ben, az Antall-kormány idején kezdte meg működését előbb Prágában majd Budapesten), s lelkesedve, hogy “micsoda arcok, és mind ismerős arcok”. Eképp íveltetve időbeli hidat a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club mai Nélküled c. “himnusza” és a hajdankor között.

Orbán Viktor az 1990-es voksolás kampányában mondta azt, hogy „az első választások szabadok lesznek, de ugyanakkor tisztátalanok”, illetve hogy “elfogadhatatlan, hogy a megyei lapok az MSZP tulajdonát képezik, sőt a Népszabadság se az MSZP-é, azt is elvesszük, mint minden mást a választásokon”, vagy a Mandiner szövegmagyarázata szerint “nem szavazócédula-manipulációkra számított, hanem arra gondolt, hogy az MSZMP és utódpártja, az MSZP a pártvagyon miatt összemérhetetlenül nagyobb lehetőségekkel rendelkezik, mint a többi párt”.

Nü, ez, ha nem is rögtön, de sikerült. És arra sem mostanában, a színházfingatás, alaptanterv-megerőszakolás, s leginkább a hazavágott egészségüggyel a világjárványnak való  nekivágás idején jöttem rá, hogy kétes zenei ízlésű embereket hatalombajuttatni diktatúraveszélyt jelent. Nem kicsit; nagyon.

Egy hasonló koncert jut eszembe erről még a Bandi bácsi megmondja-sorozatban: az pedig 2004 május elseje éjfélkor kezdődött a mára sajnálatosan NER-helyszínné vált A38-hajón. Győrből érkeztem épp, utitársam az anyósülésen történetesen a Kontoll Csoport énekesnője volt, külső szemlélőnek valóban olykor merésznek tűnhető gyorshajtásom végetti sivalkodással.

Programtorlódás volt: a Mediawave keretében a a győri zsinagógában fellépő  new yorki John Zorn koncertjéről kellett visszaérni (Győr-Bp városhatártól városhatárig 28′, de friss volt a Golf, ment, mint a herélt kozák), ahol a szintén New Yorkból visszatért frontember, Menyhárt Jenő vezényletével Európa Kiadó adott koncertet hosszú idő után Budapesten az ország az Európai Unióhoz történt csatlakozása okán.

Maradék jófej fideszesek is jelenlétükkel tüntettek (pl. Rockenbauer Zoltán volt kultuszminiszter), meg hasonló eszdéeszesek (Magyar Bálintra emlékszem – talán épp regnáló kultuszminiszter), és a szokásos magázódó manírral Jenő a végén elkezdte a fődalt, “Hölgyeim és uraim!”. S jött a dal:

Mocskos idők, szeretnem kéne,

A jövő itt van. És sose lesz vége,

Mocskos idők, a sarokba bújva.

Hölgyeim és uraim, kezdjük újra!

Ez az újrakezdés akkor csak részlegesen sikerült – mára meg mégoly sőt! -, de a nulláról újrakezdés sose késő. Máramennyiben túléljük a koronavírus járványát.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: A Fidesz képviselőjelöltjei, Szájer József, Orbán Viktor, Fodor Gábor (b-j) és rockzenészek: Nagy Feró (b4), Takács Tamás (középen, hátul) ünnepelnek a színpadon 1990 március 21-én a Fiatal Demokraták Szövetségének kampány- és rendszerzáró házibuliján, a Nemzeti Sportcsarnokban. Fotó: MTI/Bartos Gyula

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom