Csehország

Az Európai Unió szerint rendszerszintű a korrupció Csehországban – Babiš hazaárulózással reagált

Andrej Babiš hazaárulással vádolt meg cseh ellenzéki európai parlamenti (EP) képviselőket, és elmeháborodottnak nevezte az EU-s támogatások csehországi elosztását vizsgáló EP-küldöttség bajor vezetőjét a múlt héten. A politikusok nem fogadták el a cseh miniszterelnök bocsánatkérését és az őket ért nagyszámú fenyegetés miatt feljelentést tettek a cseh és a német rendőrségen. A héten szerdán Brüsszelben újra foglalkoznak Babiš ügyével, amelyet az EP-ben precedens jellegűnek tartanak. Várhatóan szóba kerül a cseh kormányfő verbális ámokfutása is.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A cseh kormányfőnek zaklatott hete volt. Európai parlamenti képviselők egy csoportja azért kereste fel Csehországot január végén, februárban és március elején, hogy a helyszínen tanulmányozzák, hogyan működik a gyakorlatban az Európai Unióból érkező pénzek csehországi elosztása. A csoport szintén megvizsgálta a cseh kormányfő személyével kapcsolatos politikai és gazdasági összeférhetetlenség hátterét.

Az EU-s költségvetési bizottság tagjai szokásos módon járják a tagállamokat, hogy meggyőződhessenek az európai pénzek lehívásának szabályosságáról. A költségvetési bizottságot még az európai költségvetést összeállító és elfogadó Európa Parlament állította fel. A bizottság munkája alapján is döntenek a 2021-2027 közötti időszak költségvetéséről.

Monika Hohlmeier német néppárti EP-képviselő, az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának (CONT) jelentéstevője beszél 2020 március 5-i prágai sajtótájékoztatóján. Balján a magyar Rónai Sándor a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-képvislője, bizottsági tag (DK). Fotó: Michal Cízek, Forrás: multimedia.europarl.europa.eu.

Monika Hohlmeier német néppárti EP-képviselő, az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának (CONT) jelentéstevője beszél 2020 március 5-i prágai sajtótájékoztatóján. Balján a magyar Rónai Sándor a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-képvislője, bizottsági tag (DK). Fotó: Michal Cízek, Forrás: multimedia.europarl.europa.eu.

Monika Hohlmeier, az EU-s küldöttség vezetője a március 5-i prágai sajtótájékoztatójukon megállapította, hogy eddigi vizsgálatuk során két fontos benyomást szerzett.

  • Az EU-s támogatások odaítélésének csehországi rendszere nagyon gyenge, nem világos, és könnyedén kijátszható.
  • Az egyes folyamatok ráadásul olyan bonyolultak, hogy csak a legnagyobb játékosok – nagyvállalatok, nagy mezőgazdasági farmok – férnek a támogatásokhoz. A kis-, és középvállalkozók képtelenek megfizetni ennyi jogászt,” mondta. Hozzátette: benyomása szerint mindez nem véletlen, hanem tudatos törekvés lehet.

Magyarországtól eltérően az európai képviselők általában Csehországról azt gondolták, hogy nincs rendszerszintű korrupció, a cseh kormányfő ügye csak kivételt jelent egy egyébként egészségesen működő környezetben. Ez a benyomás 2020 márciusára megváltozott. A négytagú brüsszeli küldöttség számára világossá vált: nemcsak Orbán Viktor épitette ki maffiaállamát, hanem Andrej Babiš Csehországában is rendszerszerű a korrupció.

Európának törvényeket kell alkotni az olyan oligarchák ellen, mint Babiš,nyilatkozta március 9-én a cseh Hospodářské noviny napilapnak Manfred Weber. Hozzátette: a néppárti politikus szerint az oligarchikus struktúrák akkor jönnek létre, ha valakinek egyszerre összpontosul a kezében a gazdasági, politikai és média hatalom. Oligarcháknak azoknak hívjuk, akik mindhárom hatalommal rendelkeznek.

Weber még több figyelemreméltó kijelentést is tett a cseh gazdasági napilapnak. A német politikus szerint az EU-nak szüksége van oligarchák elleni törvényekre. A mostani konfliktus semmi esetre sem az EU és Csehország közötti vita, hanem arról van szó, hogy milyen társadalomban szertenénk élni. Ezért lesz szükségük jogi biztosítékokra, hogy senki ne tudja a gazdasági, politikai és a médiahatalmat kisajátítani.

Weber elutasította a cseh újság közbevetését, miszerint a Néppárt csak azért támadja Babišt, hogy elterelje a figyelmet a tényről, hogy a magyar jogállamot leépítő Orbán Fidesze még mindig az Európai Néppárt frakciójának (felfüggesztett) tagja. Weber emlékeztett, hogy személy szerint ő is arra szavazott, hogy az EU kezdje el a magyarországi helyzetet vizsgálni.

Babiš kiborult

A fejlemények hatására Babiš láthatóan elvesztette a türelmét. Csehország miniszterelnöke még a február 28-i szokásos pénteki sajtótájékoztatóján bírálta éles szavakkal a csehországi hivatalokat is felkereső EU-s delegáció tevékenységét. Babiš az elején semmi újat nem mondott, megismételte a már unalomig ismert állításait.

Szerinte „nem áll meg” politikai és gazdasági tevékenysége között egy 2017-es cseh törvény alapján megállapított és az EU-jogszabályok által megerősített összeférhetetlenség vádja. Az EP-politikusok csehországi tevékenységét „politikai küldetésnek” nevezte. Babiš azonban itt nem állt meg és agresszív stílusban kezde szidalmazni az EU-s küldöttséget.

„Zdechovský és Peksa hazaárulók, a cseh érdekekért kellene harcolniuk,”

jelentette ki Babiš, aki szerint a néppárti Tomáš Zdechovský (KDU-ČSL) és a liberális Mikuláš Peksa (Kalózpárt) napi szintű problémát okoznak a cseh kormánynak. A cseh kormányfő verbális ámokfutása azon a héten történt, amikor az EU-s vizsgálóbizottság csehországi hivatalokat kerestek fel Babiš politikai és gazdasági összeférhetetlenségének, valamint a Csehországba érkező EU-s támogatások elosztásának ügyében.

Ugyanazon a sajtótájékoztatón a cseh kormányfő az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának jelentéstevőjét „totális elmeháborodottnak” (németül: Hirnverbrannt) nevezte, aki – állítja Babiš – egyáltalán nem érti, hogyan működik Csehországban az EU-s támogatások odaítélése.

Magyarországon érdemes figyelembe venni, hogy a cseh közéletben a politikai ellenfelek hazaárulózása eddig ismeretlen jelenség volt. Általában elmondható, hogy a cseh közbeszéd színvonala az elmúlt években süllyedt, de a független közszolgálati média és a szabad cseh sajtó megléte egyelőre ellenállt a közbeszéd és a média Magyarországon érzékelt rombolásának. Ami a mai magyar kormányzati propagandában napi szintű élmény, az egyelőre még csak a Kreml-barát dezinformációs weboldalak és néhány Zeman-közeli média nyelvezetére jellemző Csehországban.

Babiš kérjen bocsánatot

A Csehországban eddig szokatlan verbális attakot az összes ellenzéki párt elítélte. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) elnöksége a Twitteren azonnali és nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a cseh miniszterelnököt.

Zdechovský egy rövid videóban jelezte Babiš a hazaárulózással túllépte egy demokratikus állam minden határán, szavaiért azonnal elnézést kell kérnie. A képviselő szerint a „hazaáruló” szó nem tartozik a demokratikus közbeszédbe. Szerinte ha bármi történik vele vagy a családjával, akkor a miniszterelnöké a teljes felelősség. A néppárti képviselő máshol azt nyilatkozta, hogy több ezer fenyegető üzenetet kapott, köztük halálos fenyegetéseket is. A képviselő felesége azóta fél kilépni a házból otthonukat, ezért rendőri védelmet is kapott.

Ön nem egyenlő az állammal, az pedig nem hazaárulás, ha valaki felhívja a figyelmet lopásaira,” reagált Babiš szavaira a twitteren Ivan Bartoš, a cseh Kalózpárt elnöke. Hozzátette: „Egyébként nem tudom, honnan hozta ezt a szókincset, valószínűleg még a csehszlovák állambiztonsági hivatalban tanulta meg, de nem vagyunk rá kíváncsiak,” tette hozzá a harmadik legnépszerűbb cseh párt elnöke.

A miniszterelnököt kritizálta a Polgári Demokrata Párt (ODS) alelnöke is. „Hazaárulónak nevezni valakit azért, mert figyelmezteti a miniszterelnök urat (politikai és gazdasági) összeférhetetlenségére, messze túlmegy minden lehetséges határon,jelezte a twitteren Martin Kupka ODS-alelnök, aki még hozzátette, hogy Babiš „mindezt úgy teszi, hogy összekeveri a Cseh Köztársaság érdekeit saját üzleti érdekeivel.

Ezután valami olyasmi történt, amitől Magyarországon meglehetősen elszokhattunk az illiberális hatalmi centrum bármelyik tagjától, de legfőképp a miniszterelnöktől. Babišt a cseh ellenzéki politikusok rákényszerítették arra, amit Orbán már nem tenne meg.

Babiš: sorry!

Sajnálom, talán túlreagáltam, elnézést kérek. Úgy érzékelem, hogy ezek az emberek az Európai Parlamentben csak ellenem politizálnak,” kért elnézést március 3-án szerdán Babiš a Frekvence 1 rádióban.

A cseh kormányfő később a twitteren próbált kihátrálni kijelentése mögül. Elismerte, hogy a hazaáruló szó egy túlzás volt beszédében. „Ezek az emberek Antibabiš-politikát csinálnak Brüsszelben, különböző demonstrációkat szerveznek és missziókat küldenek, hogy láthatóak legyenek és engem pedig tönkretegyenek, még azon az áron is, hogy valójában hazájuknak ártanak”, fejtegette a cseh kormányfő.

A lehazaárulózott EP-képviselők azonban a bocsánatkérést nem fogadták el. „Azoktól az emberektől kellett volna elhatárolódnia, akik halálosan megfenyegettek. Egy demokratikus politikus ne kérjen ilyen emberek támogatásából,” írta Zdechovský a twitteren.

A kalózpárti Peksa „értékelte a miniszterelnök bocsánatkérő erőfeszítését”, de nem értett egyet a kormányfő állításával, miszerint megkárosították az államot. „Amikor a jogállamot védjük, tehát védjük az adófizetők pénzét, és a kis-, és középvállalkozók EU-s forrásokhoz való jutásának egyenlő esélyét, akkor a munkánkat végezzük. Mindezt Csehország megkárosításának beállítani, kínos,jelezte az EP-képviselő.

Nemzetközi botrány lett az ügyből

Hohlmeier költségvetési bizottsági elnök sem fogadta el Babiš bocsánatkérését. A képviselőnő az Európa Parlament elnökének írt jelentésben számolt be részletesen két napos csehországi élményeiről és a cseh kormányfő gyűlöletbeszédéről. A Hospodářské noviny cseh gazdasági újság információi alapján a CSU-politikus az Európa Parlament elnökéhez, David Sassolihoz fordult, hogy bírja rá bocsánatkérésre a cseh kormányt az EP-ben.

Hohlmeier jelentését Daniel Freund németországi EP-képviselő is kiposztolta a twitteren. A német európai honatya szerint elfogadhatatlan EP-képviselőket „hazaárulónak” vagy az EU költségvetés-ellenőrzési elnökét „elmeháborodottnak” nevezni,  választott képviselőket halállal fenyegetni.

A bizottsági elnök felvette a kapcsolatot hazája rendőrségével is. A cseh Denik N hírportálnak adott nyilatkozatából megtudhattuk, hogy csehországi vizsgálódásai előtt és azt azt következő hetekben is fenyegető tartalmú üzeneteket kapott. „Azt írják, hogy azonnal hagyjam abba a vizsgálatokat, mert nem kétséges, hogy Babiš miniszterelnök nincs összeférhetetlenségben,” nyilatkozta a cseh közrádiónak.

A fenyegetések az elmúlt napokban sem maradtak el. „Például kaptam olyan névtelen üzeneteket is, amelyben német kefírnek – az arab-iszlám terminus a hitetlenekre – írnak le, majd megjegyezték, hogy meg kellene ölni, ha tovább folytatom Babiš ügyeit” – jelezte a Deník N hírportálnak Hohlmeier az Európai Néppárt (EPP) képviselője. Az EPP frakció szóvivője azt is bejelentette, hogy a képviselőnő felvette a kapcsolatot a bajor rendőrséggel is.

Az EP-képviselő végül azt is elmondta, hogy rengeteg pozitív üzenetet is kapott. Hohlmeier elmondása alapján tudjuk, hogy sokan gratuláltak munkájához és jelezték, hogy Csehországot nemcsak Andrej Babiš képviseli. „Nem hagyhatom figyelmen kívül ezeket az üzeneteket, hiszen ezek az emberek is a cseheket képviselik,” mondta.

Andrej Babiš (ANO) cseh miniszterelnök magatartását példátlannak nevezte a cseh Hospodářské noviny gazdasági napilapnak adott nyilatkozatában Manfred Weber is, aki az Európai Parlament legerősebb politikai frakcióját, az Európai Néppártot (EPP) vezeti.

Babiš lerázta az EU-s küldöttséget

Az EB költségvetési bizottságának küldöttsége Prágában tárgyal 2020 február 27-én. Forrás: Monika Hohlmeier, Facebook

Az EB költségvetési bizottságának küldöttsége Prágában tárgyal 2020 február 27-én. Forrás: Monika Hohlmeier, Facebook

Cseh ellenzéki információk alapján az is tudjuk, hogy a cseh hatóságok viselkedése szokatlan volt az EU-s misszió tagjaival. „Folyamatosan éreztették velünk, beleértve Monika Hohlmeiert is, hogy ebben a küldetésben nem lenne semmi keresnivalónk,” tette hozzá Zdechovský.

Hohlmeier később elárulta a cseh sajtónak, hogy az EU-s misszió tagjainak Babiš kormányfővel és Miroslav Toman mezőgazdasági miniszterrel is kellett volna találkoznia. A német néppárti politikus szerint már majdnem beértek Prágába, amikor azt az információt kapták, hogy Babiš nem hajlandó velük beszélni, mert tevékenységük nincs összefüggésben azzal, amit a Költségvetési Ellenőrző Bizottság tagjaiként kellene elvégezni.

Ilyen reakcióval még egyetlen tagállam egyetlen miniszterétől nem találkoztam,” mondta Hohlmeier. Babiš egyébként azt állította, hogy soha nem erősítette meg a találkozót, a földművelésügyi minisztérium tájékoztatása szerint ők nem terveztek találkozót EP-képviselőkkel aznap.

Hohlmeier még a meghiúsult találkozó előtt a cseh közrádiónak elárulta, hogy milyen témákat érintene Babišsal. Az EU-s bizottság elnöke azt kérdezte volna meg a cseh kormányfőtől, hogyan látja az EU-s költségvetés jövőjét. Az audit-jelentés szerint Csehországban ugyanis egy ember több millió eurós támogatásokban részesült, míg mások csak néhány ezres nagyságrendben. „Ezt meg kell tudni magyarázni az embereknek, mert az EU-ban a pénzek méltányos elosztásának módját keressük,” nyilatkozta a CSU-politikus a cseh közrádiónak.

EP: „nem támogathatunk oligarchikus struktúrákat”

Ami biztos, hogy Babiš nem a legjobb időben hazaárulózta le honfitársait és sértegette a vezető CSU-politikust. Március 11-én, szerdán az Európai Parlament újra tárgyalja a cseh kormányfő Gólyafészek-ügy néven elhíresült költségvetési csalási ügyét. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a cseh főügyész még decemberben felújította a Babiš ellen folyó nyomozást. A téma egyik előterjesztője éppen Zdechovský EP-képviselő lesz.

Babiš pártjának EP-képviselői továbbra is ragaszkodnak ahhoz az értelmezéshez, hogy a kormányfő ügye cseh belpolitikai ügy. De az éppen most megtámadott Hohlmeier ezt az ANO-féle értelmezést már januárban elutasította: „Az európai alapokból nem támogathatunk oligarchikus struktúrákat.” Az Európai Néppárt szerdán (március 11.) egy határozatot akar elfogadni az EP-ben a Gólyafészek-ügy újratárgyalása után. A seznamspravy.cz hírportál szerint a határozat szövege szigorúbb lesz a cseh kormányfő múlt heti verbális ámokfutása miatt.

Az Európai Bizottság tavaly nyári könyvvizsgáló-jelentése megállapította, hogy a cseh kormányfő politikai-gazdasági összeférhetetlenségben áll. Az audit szerint Babiš továbbra is befolyással rendelkezik az Agrofert Holdingban, amelyet még 2017-ben helyezett befektetési alapokba. Az Európai Unió visszakéri a Csehországnak kifizetett pénzt.

Tavaly decemberben a cseh legfőbb ügyész is hatályon kívül helyezte a prágai ügyész felmentő ítéletet és újra nyomozást rendelt el a Gólyafészek-ügyben.

Egy második EU-s audit már a cseh miniszterelnök cégeinek juttatott mezőgazdasági támogatásokat érintette. E a jelentés a végleges formája még nem nyilvános. A cseh neovlivni.cz oknyomozó portálnak lehetősége volt betekinteni a jelentésbe. A tényfeltáró oldal szerint a vizsgálat megállapította, hogy a cseh kormányfő a mezőgazdasági támogatások esetében is összeférhetetlenségbe került, ezért nem jogosult az EU-s támogatásra.

Věra Jourová idén januárban úgy tippelte meg, hogy a cseh kormányfő költségvetési csalásának kivizsgálását 2020 első felében lezárhatják. „Az audit végeredménye precedens ügyként fog szolgálni más hasonló esetekben is, ahol fennáll a politikai és gazdasági összeférhetetlenség gyanúja,mondta Jourová.

Vezető képünkön az Európai Bizottság küldöttségének március 5-i prágai sajtótájékoztatóját látják. Jobbról balra: Tomáš Zdechovský (KDU-ČSL), Monika Hohlmeier (CSU), a Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke, Rónai Sándor (DK), Daniel Freund (Zöldpárt). Fotó: Roman Vondrouš, ČTK

Írta: Bőtös Botond

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás