Ha a szabaddemokraták és a fiataldemokraták viszonyát a mából nézzük, akkor az a hamistudati percepciónk alakulhat ki, hogy az állampárttá lett Fidesz viszonya a Kádár-rendszer Demokratikus Ellenzékéből kisarjadt szociálliberális párttal mindigis antagonisztikus volt. Ez nem így volt.

Ha ma 1989 augusztusára gondolunk, két dolog volt Magyarországon, ami meghatározta az események menetét: az egyik a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások, melyek június 16-a után kezdődtek, a Bush látogatás alatt is folytak, és augusztusra bizonyos megtorpanás látszott; valamint a Balatonnál állomásozó, a hónap végére egyre inkább menekültként (mai szóval: migránsként) viselkedő keletnémet állampolgárok ügye.

Harminc éve járt először amerikai elnök Magyarországon – George H. W. Bush Budapesten

Harminc éve járt először amerikai elnök Magyarországon. Ez később megismétlődött párszor, pláne a taszári légibázis amerikai használata idején, idősebbek emlékezhetnek, ahogy Horn Gyula soványdisznó-vágtában leközlekedett Somogyba, hogy beszélhessen tíz percet Bill Clintonnal. Az utóbbi jó tíz évben viszont egyáltalán nem járt amerikai elnök mifelénk.

Most az előbbiről esik szó. Mivel ez a folyamat a történettudomány által jól dokumentált (lásd pl: a Bozóki András szerkesztette A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben c. nyolckötetes anyagot, vagy a Fekete Doboz felvételeit az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól), és ezek egyenlőre még kutathatóak, a személyesen megidézhető emlékekhez kapcsolódón cikkezek csak ehelyt.

A Fidesznek nem voltam alapító tagja, nem is ismertem az alapbrigádot, bár magam is az ELTE ÁJTK-n diplomáztam, de ottani tanulmányaimnak csak utolsó évében alakult meg a Bibó Kollégium, legénységét 1988 végéig nem ismertem. Viszont 1988 tavaszán az Essex-i Egyetem Szociológia Tanszékén folytattam tanulmányokat – valamint Londonban Krassó György Magyar Október Hírügynökségében a hírszerkesztést gyakoroltam –, tehát az alakulásnál már csak fizikailag sem lehettem jelen.

A Fidesz megalakulása után készített velem interjút a BBC magyar osztálya – arra már nem emlékszem, hogy Sárközi Mátyás vagy Siklós István volt-e a kérdező –, arra viszont igen, hogy az alapító harmincvalahányak közül jóllehet senkit nem ismertem, de nagy reverenciával szóltam a szervezet megalakulásáról, mint a magyarországi demokratikus folyamat fontos eseményéről. 1988 novemberében viszont, a Szabad Kezdeményezések Hálózatából Szabad Demokraták Szövetségévé alakuló volt DE (Demokratikus Ellenzék) alakulógyűlésén a Jurta Színházban jelen voltam, beléptem, tagsági könyvem száma 170-valamennyi volt.

Fontos még, hogy a nyolcvanas évek közepétől volt egy fiatal társadalomkutatók, közgazdászok, szociológusok, jogászok alkotta körünk – mások mellett Bozóki András, Körössényi András, Such György tartoztak bele –, akik Szabó Miklós ellenzéki történész szovjetológia, illetve népi-urbánus kurzusára jártunk. Volt más repülő egyetem is amit látogattam, például Vajda Mihály Hegel-jogfilozófiája kurzusa, ahol az említettek mellett Hegedüs István, Vajda Juli, Tardos Ági vettek részt – és innen már nem nehéz kiókomulálni a Fidesz későbbi Eper utca 56 csoportjának nucleusát.

1989-ben volt például SZDSZ-Fidesz külpolitikai kordinációs csoport is, ebben az utóbbi szervezetet képviseltem, szabaddemokrata részről olyanok voltak benne, mint az említett Szabó Miklós, Gömöri Endre veterán külpolitikai újságíró vagy Kende Tamás nemzetközi jogász. Amint ez talán látható, nem a szervezeti hovatartozás, hanem a balról indult ellenzéki (revizionista, 68-as, reformmarxista, etc) (szociál)liberális közös gondolkodás volt lényeges, és a különbség életkorinak tűnt inkább, semmint ideológiainak.

A külpolitika mellett a média átalakításának kérdései tartoztak érdeklődési-, és feladatkörömbe, így a Nemzeti Kerekasztal I/5-ös albizottságában dolgoztam a Fidesz választmányi tag Hegedüs István mellett, mondjuk így: póttagként. Az MDF-et Sólyom László képviselte az albizottságban, az SZDSZ-t Haraszti Miklós és Demszky Gábor, és a mára elfeledett Magyar Néppárt nevű képződményből Zala Simon Tibor rádiós volt jelen. Utóbbi pártot annak idején titkosszolgálati alapítású pártnak volt szokás tartani, melyet az állampárt az ellenzék kerékkötőjének talált ki.

A háromoldalú tárgyalásokon az MSZMP-t az albizottságban bizonyos Csikós József vezette, aki szinte XIX. századi romantikus regényeket idéző életutat futott be, a BM III-as Főcsoportfőnökségtől a Központi Bizottság Agitprop Osztályán keresztül 1989 őszére a BM Archívumához (vö. iratmegsemmisítések és Dunagate botrány 1990 januárjában; csak 1995-ben, Kuncze Gábor belügyminiszter távolította el az intézményből). Csikós a szovjet-orosz „szilovik” (titkosszolgálati hátterű oligarcha) kifejezés legjobb magyar harcosa: a kilencvenes évek második felében az olajbűnözés vezérhajójának számító Energol Rt. igazgatóságának elnöke, Portik Tamás és Drobilich Gábor üzlettársa. Másfél év börtönbüntetést szenvedett.

Az ún „harmadik oldal” képviselői között volt ebben a bizottságban a szakszervezetis Kósáné Kovács Magda későbbi MSZP politikus és Darvasi István, az akkori kormánylap, a Magyar Hírlap főszerkesztője.

Az Ellenzéki Kerekasztal (a továbbiakban: EKA) egésze természetesen egyeztetett a tárgyalások előtt, de szakkérdésekben kiscsoportos előmegbeszélések voltak. Az SZDSZ-Fidesz tengely az I/5-höz többször is egyeztetett a Csendes vendéglőben, mely akkor még nem a mai romkocsma dizájnt követte, hanem a hamisítatlan nyolcvanas évekbeli bokszokra osztott zöld faborításos sörbár hangulatot.

Élénken emlékszem egy megbeszélésünkre, ahol Haraszti a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának javaslatát tárgyaltuk – Demszky ezen nem volt ott, viszont Hann Endre közvéleménykutató igen –, ami arról szólt,  hogy ez a létrehozandó bizottság kvantitatíve mérje a választásokig az állampárti és az ellenzéki elektronikus médiamegszólalásokat. Ma is mennyire elkelne egy ilyen.

Nota Bene: kevés szó esik sajtó-, és médiatörténeti szakmunkákon kívül arról, hogy a nyolcvanas évek mennyire az éppen megteremtődő sajtószabadság virágkora volt, hogy az újságírótársadalom fokozatosan elfordult a rezsimtől, örömmel tapicskolt az egyre nyíló médiatérben.

Volt azonban valami, ami beárnyékolta ezt az amúgy roppant optimista és roppant nyüzsgő időszakot. Valamiért az MTV Szabadság téri épületében voltam, távozáskor összefutottam Tamás Gáspár Miklóssal, aki azzal képesztett el, hogy egy „Antall-Pozsgay paktum” van éppen kialakulóban. „Te, ezek összejárnak Csoóri lakásán a Keleti Károly utcában. A lengyel formulát akarják, tudod »az elnök a tiétek, a miniszterelnök a miénk«, csakhogy elfelejtik, hogy a lengyel kerekasztalhoz, tavaszhoz képest minden megváltozott.”

Az idea az volt, hogy Pozsgay legyen az új Köztársaság első elnöke, Antall pedig a miniszterelnök, úgy, ahogy a júniusi félszabad lengyel választások után Wojciech Jaruzelski elnök lett, a miniszterelnök pedig a katolikus ellenzéki Tadeusz Mazowiecki. Másolás, analógiás gondolkodás, kreatív gondolkodás helyett a beváltnak tűnő rutinmegoldás, nem pedig az akkorra már változó geopolitikai realitások figyelembevétele.

Az MDF és a „népnemzeti” gondolkodás mindig szerette magát úgy beállítani, mint a felelős politikai gondolkodás letéteményesét, mintegy szembeállítva a radikálisabb megoldásokra hajlandó „Nagykörúton belüli” szamizdatnyikokkal és hőzöngő ifjakkal. Nem is csináltak szamizdatot, hanem rimánkodtak a hatalomhoz „irányzatos” folyóiratért. Ez lett a Hitel 1988 végén, ekkor úgyszólván már okafogyottan.

Amikor Orbán Viktor ma arról beszél, hogy a rendszerváltás az országgyűlési választásokon ment végbe, utólag Csengey Dénessel látja magát együtt, vállvetve; a népszavazást kezdeményező SZDSZ-szel és persze korabeli saját magával szemben. Kövér László ma azt képzeli, hogy a Fidesz már 1989-ben is az MDF szövetségese volt. Ezt hívja Haraszti a „kiegyezés két taktikájának”, amire én azt mondom, hogy ez két különböző stratégia; a „tetszettek volna forradalmat csinálnit” az SZDSZ és az akkori Fidesz képviselte.

Vabank 30 éve: Orbán a Műcsarnok lépcsőjén – a Nagy Imre-újratemetés sajtófőnöke voltam

Jubileumi évünk van ismét, 30 év, a múltba révedésnek emlékezetpolitikai komisszárja is van, az ötvenhatos hatvanadik évfordulón jól bevált Schmidt Mária – találgathatjuk ezúttal ki lesz a Dózsa Lászlója. Hiánypótlóan „Rendszerváltáskutatási Közintézet” is alakult, elnök-vezérigazgatója Bíró Zoltán szaktudós, aki a hajdani MDF-ben a későbbi miniszterelnök, Antall József ellenfele volt, érdemes pillantást vetni.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Budapest, 1991. május 1. — Pető Iván (b), az SZDSZ képviselője és Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szervezésében gazdag programokból összeállított politikai fórumon május elsején a Városligetben. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!