Bezárás
vageszblog

A fiatal, harcosan liberális Orbán halott – kérdés, hogy valaha élt-e?

Orbán Viktor évtizedek óta nem fogadott „baráti beszélgetésre, széleskörű eszmecserére” vele nem együtt rezdülő értelmiségit. Egyszer egy haláleset kapcsán megfogadott egy tanácsot Tamás Gáspár Miklóstól, s akkor felvetődött az együtt kávézás gondolata, de amennyire ez a jelen magyar médiából kikövetkeztethető, ez a találkozó nem jött létre. A minap viszont Bernard-Henri Lévyt fogadta a miniszterelnök két és fél óra terjedelemben.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

BHL a poszt-68as francia értelmiségi elit prominense, André Glucksmannal és Alain Finkielkrauttal az ő csoportosulásukat hívták „új filozófusoknak” a hetvenes évektől, akik a kezdeti marxizálás után Szolzsenyicin hatására a masszív bolsevizmuskritikába temetkeztek.

BHL egyfajta közintézmény, celeb és sztár, olyasmi, amit viharvert hazánkban sokak fájdalmára nem létezik, mert nálunk még a művelt közönség is bőven kiváncsibb idorukra (tervezőasztalon és szélcsatornában kikisérletezett médiabálványok – japán gyártmány), valóságshow hősökre, és a lakodalmas rock hatalmasaira, mint tojásfejű okosfiúk sokak számára bicskanyitogató okoskodásaira.

BHL most éppen europolitikai monodrámájával járja Európa nagyvárosait, 10-én Budapesten a Belvárosi Színházban adott elő, hétfőn járt a francúz filozóf Orbánnál, utána csak röviden nyilatkozott, kedden viszont sajtótájékoztatót tartott oldalán a hungarodisszidencia veteránjával, Konrád Györggyel, comme l’ancienne (mint régen), és elcsudálkozott a magyar főNERnyik színeváltozásának valódiságán.

BHL azzal jött, hogy az a fiatalember, akit harminc éve Budapesten megismert, halott.  Orbán úgy személyiségfejlődött, hogy a francia gondolkodó által megismert antitotalitariánus és liberális ifjú eltűnt a mentális savkádban, írmagja sem maradt; Orbán belsőleg öregember lett, akinek a hatalommaximalizálás optimalizációja a nünükéje.

Nagy kérdés, mikor állt be a változás, amiről BHL tudósít? A 2006-os puccskísérlet háttérszervezkedése idején? 2002, az első miniszterelnökség utáni választási vereség után? 1998-ban, mikor Orbán „a kisgazdákkal soha” Viktor kedélyesen kormányt alakított egy vidám, vasárnapi leányfalusi húsleves-rántott húsos ebéd után Torgyán Józseffel? 1993-ban, mikor az első korrupciós ügy, a székházbotrány megtörtént?

Szolgálati közlemény: ebben az időszakban már bőven zajlott a Fidesz első médiaháborúja, melyet a Magyar Narancs ellen folytatott, kesztyű nélkül és nem első vérig, hanem kiütésre, mégis, bizonyos bernardhenrilévyzmus, pozitív várakozás, korábbi emlékmegszépülések bőven áradtak, jómagam a székházas korrupciósüggyel vastagon foglalkozó hajdani szárszói találkozóról írottakban még nem adtam fel a reményt:

„Kár már most Orbán Viktorba belelátni az új Csurka Istvánt, mint ahogy a Fidesz-mainstreamnek is hasznos volna, ha nem csak a saját levükben párolódnának, kizárólag mamelukhajlamú, fehér acrylzoknis, makkos cipős vidéki vállalkozókat képesztenének briliáns szillogizmusokkal és fogadnának el egyedüli referenciacsoportnak.”

Fiatal volt még a demokrácia, voltak még illúziók. Azóta bőséggel beleláthatjuk Orbánba az új Csurkát – a fiatalabbaknak: egykori nagytermészetű drámaíró, a forradalom után internálva, ahol „Raszputyin” fedőnéven beszervezték, de nincs arról adat, hogy jelentett is volna. Ittas zsidózásaitól nem egyszer volt hangos a szigligeti alkotóház, tárcaírói munkássága és novellisztikája figyelemreméltó, néhány darabja is. A népi ellenzék egyik vezérfigurája, szélsőnacionalizmusa az MDF jobbszélére sodorta, ahonnan kiszorították. Az első nyílt szélsőjobboldali párt (MIÉP) alapítója, a „bocskai” nevű történelmieskedő ruhadarab népszerűsítője.

Orbán ideológiai helynökei Csurka programját valósítják meg, ki nyíltan és idézgetve, mint Bayer, ki meg sunyiban, de nagy hatékonysággal, mint Schmidt Mária. A makkoscipő és a fehérzokni mára lepihent, borlovagrendek és a fine dining vette át helyüket, dubai csapatás, adriai yachtélet, vadászkastély, életbebotoxolt feleség; a mamelukhajlamú vidéki vállalkozó csúcsratört, hűbéres lett és rablólovag.

Megint mások, akik ismerték Orbánt 93, meg még 88 előtt is, azt mondják, hogy már a Bibó szakkollégiumban megvoltak az előzményei hatalommohó személyiségtorzulásának, tessék csak erről elolvasni Petőcz György: Csak a Narancs volt c. interjúkötetének idevonatkozó beszélgetéseit elsősorban Molnár Péterrel és Fodor Gáborral.

Mások az 1989-es Nagy Imre temetésen elmondott beszédének körülményeivel kezdik ki; tény: nem Orbán követelte először a szovjet csapatok kivonását az országból, megtette ezt már Cserhalmi György is tárgyév március 15-én a Magyar Televízió lépcsején elmondott ellenzéki 12 pontjában, a tárgyalások sub rosa folytak erről, Gorbacsov kérése kommunikációs volt: erről hadd nyilatkozzanak ők az általuk megfelelőnek látott időben. Palmer amerikai nagykövet is figyelmeztette Orbánt, van egy ilyen orosz kérés, vegye figyelembe. Nem tette, noha megígérte. Ezért az 56-os ellenzékiek egy részének megingott a bizalma benne, noha, szerencsére, nem lett belőle akkor nagyobb baj.

BHL, mint az erények európai emisszáriusa látogatott Orbánhoz a Karmelita kolostorba, ahol az utolsó fontos vendég talán a KGB-dinasztiból származó orosz bankvezér volt, akit Putyin küldött ide, hogy még jobban kézben tudja tartani a magyar miniszterelnököt. BHL-t „meglepte, hogy Orbán tényleg populistává vált és őszintén hisz az illiberális rendszerben, de a beszélgetésen megértette, hogy az a harcias antifasiszta fiatalember, akivel harminc évvel ezelőtt találkozott, már halott”.

Orbán a fiatalkori önmagát ölte meg BHL szerint. Magam az év elején egy hosszabb esszében foglalkoztam azzal, hogy nem illúzió volt-e az ifjú Orbánt jófejnek tartani. E cikkem megjelent németül, angolul, franciául – rövidített magyar verziója a HVG-ben –, és arról filozofál, hogy a Néróka már az egészen korai időkben is immanens része volt az orbáni combat gearnek.

Vágvölgyi B. András: Korunk hőse vetélkedő

Döbbenet látni, hogy Orbán, kicsi országa, korlátos erőforrásai dacára nemzetközileg is számottevő szereplővé vált, afféle „legkisebbik fiú” népmesei karaktereként. Orbán önképe szerint egy kis ország nagy miniszterelnöke, és a nagy országok kis vezetői akarnak rajta bosszút állni, mert “kimondja az igazságot”.

BHL úgy látja, hogy Orbán elhitte magát, elhitte, hogy ő lehet akár a Nietsche-i „emberfeletti ember” (Übermensch), „megértettem, hogy Orbán illiberalizmusa nem puszta számításból fakad, tényleg hisz benne, hogy a demokrácia nem feltétlenül foglalja magába az emberi jogokat és a liberalizmust. (…) Az lepett meg igazán, hogy tényleg populistává és tőről metszett illiberálissá vált. Hogy az a fiatalember, aki hitt az emberi jogokban és harcias antifasiszta volt, az már egyáltalán nem létezik. Az a fiatalember halott. Ezt értettem meg tegnap.”

Szerintem az igazi kérdés, hogy élt-e valaha.

Persze, fokozatos a süllyedés, de az nem csak az individuálpszichológiától függ, a fokozatosan növekvő hatalom sokszorozza a mohó és kapzsi bebutulást. „Ez az ember hátat fordított mindannak, ami Magyarország múltjában büszkeségre ad okot, Hátat fordított az ellenállás és a heroizmus nagy, inspiráló példáinak. Persze még mindig játszik velük, de már inkább csak azért, hogy kifigurázza őket. (…) tényleg őszintén hisz abban, amit mond. Az igaz hívő mindig veszélyesebb. Az őszinteségnek nagy ereje van. Aki puszta számításból képvisel valamit, az még meggyőzhető, így képes a változásra. (…) nem vagyok benne biztos, hogy végül tényleg szövetségre lépne Salvinivel és Le Pennel, és azt hiszem Putyin barátságának őszinteségével kapcsolatban is vannak kétségei, hiába tesz úgy, mintha ez az egész csak játék volna.”

Egyszer, majdnem harminc éve Jeszenszky Géza külügyminiszterrel interjúztam hivatalában, melyet egy nagy méretű gr. Andrássy Gyula portré ékített. Épp a Horvátországgal ügyintézett Kalasnyikov-ügy volt a téma, figyelmeztettem, ne keverje össze helyzetét a gróféval: Andrássy egy 54 milliós birodalomnak volt a külügyminisztere, míg Jeszenszky csak egy tízmilliós kis országnak.

Orbán ebbe a vonalba állt bele, igyekszik gr. Andrássyhoz mérhető hatalomra és befolyásra szert tenni Európa-szerte.  Csellel, ésszel, ármánnyal és a rá jellemző vabank-játékkal el is ért valamit, de ezen nincs sok ünnepelnivaló, a késsel-villával készségszinten bánók egyre inkább valami démonikus megtestesítőjének látják őt.

„Az nem realista, aki tényleg elhiszi, hogy win-win üzletet köthet Putyinnal, vagy hogy az aprócska Magyarország egyensúlyozhat egyfelől Oroszország, Kína másfelől a Nyugat között. Aki azt gondolja, hogy játszhat az ördöggel következmények nélkül, miközben nincs több a kezében egy kiskanálnál, az nem realista” mondta sajtótájékoztatóján Bernard-Henri Lévy.

„Az volt Orbán érve, Magyarország törékeny helyzetben van, szüksége van egy nem hezitáló, erős szövetségesre, ami mostanában nem az EU, hanem Oroszország.” Amivel BHL nem mond mást, minthogy a magyar miniszterelnököt érték nem vezérli, csak ösztön és tesztoszteron, csak a nyers hatalmat csodálja, ahogy Kun Béla csodálta száz éve Lenint.

Kívánom neki, hogy szemben Kádár Jánossal, aki megtébolyodva meghalt rezsimje danse macabre-ja idején, Orbánnak legyen módja látni, ahogy talán majd egy fiatal balos nő, mert ez most a nemzetközi trend a jövőt illetően, szóval egy fiatal balos nő bontja le jól kiszaszerolt rendszerét!

Címlapkép: Matteo Salvini olasz belügyminiszter (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a milánói városházán 2018. augusztus 28-án.MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom