Izraelben április 9-én általános választásokat tartanak. A helyzet kaotikus, a nehéz helyzetben lévő Benjamin Netanjahu vezette Likud szövetségkötést fontolgat a hatalmát fenyegető centrista blokk ellenében az Otzma Yehudittal. Utóbbi szervezet Kahane örökségét folytatja más eszközökkel, mely örökségben benne van a jámbor rabbi által alapított Kach és a későbbi Kahane Chai, melyekett a világ politikai erőszakkal foglalkozó intézményei Izraelben és Amerikában, az EU-ban és Japánban ugyanúgy terrorszervezetnek tartanak, mint az Al-Kaidát, Da’esht (ISIS), a Hamaszt vagy a Hezbollahot.

Az 1932-ben Brooklynban született Kahanét – apja a cionizmus egyik fő alakjának számító Ze’ev  Jabotinsky barátja volt – fiatalkori antikommunizmusa a John Birch Society karjaiba taszította, de nem csak az eszme, hanem az FBI-tól besúgásért kapott pénz is szerepet játszott világi kapcsolatépítésében. Korosztálya amerikai fiataljai a tiltakoztak a vietnami hábrú ellen, Kahane a tiltakozók ellen tiltakozott.

Mikor mások, „virággyermekek”, szolgálatmegtagadók, a woodstocki koncertélmény megvilágosodottjai az örökbékében és az ingyenfűben gondolkodtak, addig Kahane 1968-ban megalapította a JDL-t (Jewish Defense League), mely a „radikális zsidó nacionalizmust rasszizmussal, erőszakkal és a politikai extremitással ötvözte”. Kahane megtámadta a Szovjetunió ENSZ-képviseletét, megsebesítve két szovjet diplomatát; letartóztatták, de hamar szabadon engedték. Később olyasikkel vádolták, hogy újabb szovjet diplomatákat akart elrabolni, hogy fel kívánta robbantani a washingtoni iraki nagykövetséget, hogy fegyvereket csempészett.

1971-ben alijázott, azaz a hazatérési törvény értelmében izraeli állampolgár is lett, ezenközben Amerikában robbanóanyaggal való visszaélés miatt öt év felfüggesztettet kapott, később Izraelben az általa alapított Kach párt képviselője lett a Knesszetben. Az ortodox rabbit és szélsőnacionalista politikust 1990 november 5-én érte utol Manhattanben az arab merénylő golyója, de szellemisége a legtöbb mai izraeli radikális jobboldali pártra, és a telepes-mozgalomra hatással volt.

Ha lehet ilyet mondani izraeli összefüggésben, akkor Meir Kahane az izraeli szélsőjobboldalnak olyan szellemi sarokköve, mint mondjuk mai NERnyik „kultúrideológusoknak” Csurka István.

A mai Otzma Yehudit vezetője, Michael Ben-Ari a Kahane által alapított Kachban szocializálódott, annak gyenge választási eredmények miatti elenyészése, illetve terrorlistára kerülése és Kahane halála után új szervezetet alapított. A mai Izraelben Kahane szélsőségesen arabgyűlölő, rasszista, erőszakimádó eszméi egészükben nem elfogadhatóak, de az utóbbi időben növekedett az ideológiája bizonyos részei iránti fogékonyság.

A Kach és a belőle kivált Kahane Chai, melyek a judaizmus harcát vallották a hellenizmussal (a Nagy Sándor és utódai által a Közel-Keletre beszivárgó antik filozófia elleni harc), ám a nyolcvanas-kilencvenes évek választásain nem indulhattak a Legfelsőbb Bíróság rasszizmus-, és erőszakellenes döntései nyomán hozott választási diszkvalifikáció miatt.

A 2000-es években Kahane volt szóvivője, Baruch Marzel indult és lett képviselő (MK), 2009-től 2013-ig a Kahane-tanítvány  Michael Ben-Ari lett a Knesszet tagja. Utóbbi évben alapították meg az Otzma Yehudit (Jewish Power) pártot, de nem érték el a 3,25%-os bejutási küszöböt. A mostani választáson úgy tűnt ismét indulhatnak, illetve esély mutatkozott, hogy a jobbos pártok ligájában működő Kahane-követő Itamar Ben-Gvit is csatlakozhat az ötödik helyre számító  Otzma Yehudithoz.

A párt egyezkedés, kompromisszum nélküli arabellenes háborút javasol az 1967-es háborúban elfoglalt összes területen, „a szuverenitás teljeskörű létrehozását, a nem-zsidó lakosság egésze emigrációjának előmozdítását”. Kahane eszmerendszerébe beletartozott a zsidók és nem-zsidók közötti szexuális kapcsolat törvénytelennek nyilvánítása, és Ben-Ari egy tavalyi Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy „nincs különbség a gázai és a haifai arabok között, mindketten belső ellenségek, ötödik hadoszlop, el akarnak pusztítani minket, nem lehetséges az együttélés”.

Netanjahu a nagy jobbratolódásban, mivel biztos, hogy pártja, a Likud nem tud az előző választáshoz hasonló eredményt elérni, akár az Otzmával is közösködne, ha sikerül a kormányalakítás közelébe jutnia. Ebben Trump is a segítségére siet: bejelentette választási ajándékként Netanjahunak, hogy el kellene ismerni Izrael fennhatóságát a Golan-fennsíkon. Ez a valaha Szíriához tartozott terület kiváló lehetséges magaslati tüzérségi állás-lehetőség egész Észak-Izrael sakkban tartásához.

Trump évtizedek óta a legnépszerűbb amerikai elnök Izraelben, nem csak a követség Jeruzsálembe költöztetése miatt, de az amerikai Tiborcz István, Jared Kushner „elnöki vő” és fehér házi tanácsadó újabb közel-keleti békemegállapodás-tervezete miatt is – minden amerikai elnök ambíciója hogy „békét hozzon az olajfák hegyére”. E mostani béketerv furcsasága, hogy még területcserét is elképzel, nem mással, mint Szaud-Arábiával.

De a helyzet Amerikában is bonyolódik: Beto O’Rourke texasi demokrata politikus, akit sokan a 2020-as elnökválasztás egyik liberális reménységének tartanak, keserűen nyilatkozott a minap, hogy „jelenleg olyan miniszterelnöke van Izraelnek, aki nyíltan a rasszistákkal ért egyet és helyteleníti, hogy az izraeli arabok szavazhatnak”.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság a héten Michael Ban-Arit, az Otzma Yehudit vezetőjét személyében eltiltotta az indulástól az áprilisi választásokon.