Destabilizációs kísérlet vagy jogos érdekvédelem a nemzeti régiós „székely aláírásgyűjtés”?

Háromféle nacionalizmus: a román, a magyar, és a székely feszül az elmúlt hetekben egymásnak az ún. „nemzeti régiók” elismerése kapcsán indított aláírásgyűjtő akcióban. A szervezők a székelyföldi autonómiával kampányoltak, miközben az akció a pénzről is szólt. Cikkünkben bemutatjuk a romániai regionális politika ellentmondásait, és azt is, hogyan vezette meg a magyarországi közvéleményt és politikai elitet „egy maroknyi székely” radikális, és Európai Uniós keretek között teljesíthetetlen agendájukkal. 

Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Erőtlen, kora tavaszi napsütésben 2018 március 9-én nem sokkal a déli harangszó után egy magyarországi rendszámtáblájú autó várt a beléptetésre a bors-ártándi román-magyar határátkelőn. A kocsiban egy magyar és svájci útlevéllel rendelkező utas ült. A román határőrök félreállítottak a magyar rendszámtáblájú autót.

Átvizsgálták a csomagtartót, hosszan nézegették a kocsiban talált erdélyi etnikai térképet. Az iratok ellenőrzése után a határőrök a svájci okmányokkal rendelkező látogató belépését engedélyezték Romániába. A budapesti illetőségű magyar állampolgár azonban kapott egy angol nyelvű dokumentumot, amely megtiltotta neki a Romániába való belépést. A végzés indoklást nem tartalmazott.

Dabis Attila, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) nemzetközi koordinátora és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a Székely Szabadság Napja rendezvényre igyekezett Marosvásárhelyre ismerősével. Másnap Szijjártó Péter Magyarország külügyminisztere jegyzékben tiltakozott a kitiltás miatt. Dabis azt közölte az MTI-vel, hogy kitiltásának politikai okai vannak, „válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez”.

Dabis jogi úton próbált elégtételt venni, de a bukaresti táblabíróság 2019 májusában elutasította fellebbezési keresetét. Ami viszont még kiderült, hogy a magyar állampolgár nemzetbiztonsági okokból nem léphet be 3 évig román területre. Ismert: korábban Románia hasonló ítéletet hozott több magyarországi szélsőjobboldali politikus és aktivista – Szávay István, Zagyva György Gyula, Tyirityán Zsolt és Mikola Béla – ügyében is.

Mi lehet az oka, hogy a budapesti Terézvárosban született, kárpátaljai felmenőkkel rendelkező, a székely zászlóval szoros viszonyt ápoló fiatalembert a román állam magyarországi feketeöves szélsőjobboldali figurákkal kezeli együtt? Valóban politikai okok alapján tiltották ki Dabist Romániából? És egyáltalán: milyen alapon gondolják a román hatóságok, hogy egy 6. kerületi budapesti lakos veszélyezteti Románia nemzetbiztonságát?

Ahhoz, hogy megértsük a román álláspontot, és azt, hogy milyen helyzetbe lavírozta magát a csaknem teljes magyar politikai elit, több kontextust is alaposabban meg kell vizsgálnunk.

Először vázolom a romániai magyar világban látható folyamatokat és bemutatom fő dilemmáját. Utána ismertetem az RMDSZ egykori radikálisai által elindított székely nacionalista agendát. Végül Románia regionális fejlesztési politikáját és a projekt EU-s környezetét mutatom be.

Transzilvanizmus vagy nemzetállamok

Erdély története az unio trium natiorum (kápolnai unió) óta egyféle különállás története a hungarus állam központjából. Erre a változó formájú politikai különállása először 1848 március 15-én mondott nemet a pesti forradalom 12 pontjában. Az Unió Erdéllyel követelés valójában egy modern, föderalista, polgári alapokon nyugvó erdélyi államiság kialakulását tette zárójelbe.

Később, a Monarchia idején, végül kialakult egyféle önálló erdélyi identitás eszméje. A modern transzilvanista gondolat, amely a központosító és magyarosító budapesti kormány politikája és a keleti végek másodrendű helyzete ellen fogalmazódott meg.

Az első világháború után a Romániába került erdélyi magyar közösség újrafogalmazta a transzilvanizmus kulturális és politikai programját. A kísérlet a központosító román nemzetállam és a revizionizmus lázában élő magyar állam között elhalványult az 1930-as években.

A totalitárius kommunista korszakban a román kommunista állam, sztálinista szovjet mintára, létrehozta a Magyar Autonóm Tartományt (1952-1960). Az 1980-as években Ceaușescu idején a székely és a magyar mesterséges szétválasztása megjelent a hivatalos román nemzetiségi politikában is kihasználva a magyar vs. székely szembeállítást.

A rendszerváltás utáni években az irodalmi és politikai transzilvanizmus újult erővel tört a felszínre. A romániai magyarok politikai érdekképviselete egységbe tömörült (RMDSZ). Ugyanakkor a korabeli értelmiségi viták alapján kiderült, hogy a román elit továbbra is elutasítja egy erdélyi önálló, geopolitikai autonóm egység különleges szerepét Románián belül.

Ezt követően a magyar érdekképviseleti egység is fokozatosan felbomlott, osztódott. Ideológiai és földrajzi alapon is. Az RMDSZ radikálisai területi, a párt fősodra kulturális autonómiát követelt.

Az RMDSZ egykori radikálisai által 2004-ben benyújtott területi autonómia-követelés mellett abban az évben alakult meg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az SZNT állt be a területi autonómia ügye mögé. Az SZNT az egy évvel korábban Tőkés László (egykori királyhágó-melléki református püspök és EP-képviselő) által elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevű szervezetből vált ki. Az EMNT az erdélyi, tehát nem csak a székelyföldi magyarok érdekképviseleti szervezete.

A román parlamentben a napokban 16 év után elővett területi autonómia-tervezetet előterjesztő képviselők egyike sem RMDSZ tag már. A 2019-es országgyűlési választáson az RMDSZ parlamentbe jutása is kérdéses volt.

Látható: a transzilvanista gondolat és egy föderatív erdélyi kísérlet elhalványodásával a kétezres évektől megindul az erdélyi magyar politika elszékelyesedése.

Hiába indultak a szlovákiai Most-Híd modellje alapján román-magyar közös mozgolódások az erdélyi autonómia ügyében, Magyarországról új és brutális szelek kezdtek el fújni.

Elszékelyesedés

A romániai magyarok ma három nacionalizmus szorítása közé kerültek. A román nemzetállam központosító törekvései, a magyar állam „lebegtető” vagy közjogi irredentizmusa és a szemünk előtt épülő székely nacionalizmus közé. A román és magyar nemzetállam víziójának megerősödése egyidejűleg ölte meg a lehetőségét, hogy a 19. és a 20. század után a 21. században is újrafogalmazódjon egy európai transzilvanista gondolat. Mintha Budapest és Bukarest érdeke azonos lenne: ne legyen románok és magyarok között regionális együttműködés.

Ugyanakkor izgalmas megfigyelni a nagymagyar nacionalizmus és a kismagyar, székely nacionalizmus dinamikáját is. Az utóbbi években helyi gazdasági érdekcsoportok e törésvonal mentén magyar-magyar konfliktus-sorozatot robbantottak ki.

Az RMDSZ 2019 februári pártkongresszusa elnökének újraválasztása után határozatban nyilvánította ki, hogy a romániai magyar közösség szimbólumainak tekinti a piros-fehér-zöld színek és a magyar himnuszon kívül a székely zászlót és a székely himnuszt is.

Nem késett a román válasz. A határozatot bírálta a Nemzeti Liberális Párt (PNL), Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora, Mihai Tudose, Románia volt miniszterelnöke és Gabriel Oprea volt belügyminiszter, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) elnöke is.

Magyarország sem késlekedett álláspontja frissítésével. 2019 novemberében a Sepsiszentgyörgyön megtartott Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatában rögzítették, hogy a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezését a magyar nemzetpolitika prioritásai közé emelték.

A romániai Izsák Balázs, aki Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és a magyarországi Dabis Attila, aki az SZNT külügyi megbízottja  a Fidesz frakcióülésén járt és beszámolt az általuk indított akcióról („polgári kezdeményezésről”) 2020 február 24-én. Másnap, február 25-én az LMP az akciót támogatásáról biztosító országgyűlési határozatot (!) nyújtott be. Az előterjesztését a baloldali-szuverenista LMP-n kívül a szélsőjobb Fidesz-KDNP, a jobbközép Jobbik és a Szocialista Párt is támogatotta. Még aznap a parlamenten kívüli nemzeti-liberális, jobbközép Momentum elnöke is jelezte: beáll a kezdeményezés mögé.

Európa „erős embere” és ellenzéke

A 2010-es magyarországi kormányváltás „nemzetpolitikai paradigmaváltást” hozott el a magyarországi kormány politikájában. A magyarországi kormánypárt a magyar kultúrnemzeti modellből fakadó nagymagyar nacionalizmussal (vö: „tizenötmillió magyar miniszterelnöke vagyok”) közjogi (magyar állampolgárság megadása), politikai (helyi politikai vazallus-réteg kialakítása), és kultúrpolitikai (iskolák, sport) döntésekkel, valamint a modern kommunikációs technológiák segítségével behatolt a romániai magyar világba.

A magyar ellenzéki pártok – A Momentumtól kezdve az LMP-n át a DK-ig – szó szerinti töketlenkedése a magyar nemzetpolitikával legalább annyira ront egy 21. századi európai magyar politika kialakításában, mint a Fidesz nacionalista „nemzetegyesítése”.

Az ellenzék pártjai évtized óta vergődnek a magyar baloldali antinacionalista értelmiség és a Fidesz szélsőjobbos agendája között. Az ellenzéki pártok minapi tömeges csatlakozása az Írd alá! PR-akcióhoz nem szól másról, mint a Fidesz nacionalista narratívájához való igazodásról.

Bauer Tamás és Keresztes László Lóránt a Székely Nemzeti Tanács EU-s aláírásgyűjtő akciójáról

Csütörtökön éjfélkor jár le a Székely Nemzeti Tanács európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezése. Az ellenzéki pártok nem képviselnek egységes álláspontot a témában. Kérdéseinkre Keresztes László Lóránt, az LMP-frakcióvezetője, majd Bauer Tamás volt parlamenti képviselő válaszolt.

A magyarországi közélet rohamtempóban halad egy olyan alternatíva felé, amely korábban Írországban vagy Lengyelországban alakult ki. Egy ír és a lengyel választó ma az ultranacionalista szélsőjobb és a szintén nacionalista jobbközép között tud csak választani. És a Fidesz ezt a virtuális világot nemcsak Magyarországon honosította meg, de az elmúlt tíz év alatt sikeresen építette ki a határon túli közösségekben is.

Ma Szlovákiában egy fiatal huszonéves elmehet a szélsőjobboldali, fideszes Martos nyári táborba. És ha nem akar Cion bölcseit vásárolni a könyves pultokról, akkor még elmehet Gombaszögre, ahol szintén egy MKP-közeli stáb állítja össze a programot. Egy romániai magyar fiatal előtt hasonló a választási lehetőség, ha még érdeklődik egyáltalán a helyi közélet iránt.

A helyzet azért rosszabb Romániában, mert a helyi értelmiségi fiatalok ma elidegenedtek a transzilvanista gondolattól. Vagy ha régen gondoltak is rá, ma már feladták. Mindeközben a szlovákiai magyar új generációban létezik ez a nyitottabb réteg, de visszavonult a magánszférába vagy a versenyszférába.

Trianoni trauma, újratöltve

És a „nemzeti régiók” projekt nem áll meg a Székelyföldön. A nyíltan vállalt elképzelések szerint az összes, magyarok lakta határon túli területre kiterjedhet. Dabis Attila egy 2019 júliusi Magyar Hírlapnak adott interjújában lottószelvényhez hasonlította a kezdeményezést, amit érdemes kitölteni. A beszélgetésben a szervező Székelyföld mellett megemlítette a szlovákiai Csallóköz területet is, mint „nemzeti kisebbségi” régió.

A Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja 2020 május 4-én a kormányközeli Magyar Nemzetben A magyar nemzet nagy esélye című publicisztikájában még tovább ment. Mint írja „a nemzeti régiók kezdeményezéssel először és egyedüliként sikerült Székelyföld igényeit és elvárásait az Európai Unióval szemben megfogalmazni (…) ezek az igények és elvárások kiterjednek Kalotaszegre, a Partiumra, a Felvidékre, a Muravidékre, Drávaszögre, az Őrvidékre és minden Magyarországtól elszakított magyar népességű területre.”

A kormányzati propaganda által az elmúlt napokban elképesztő erővel megtolt kezdeményezés a gyakorlatban a trianoni trauma egy újabb nyilvánosságban megjelenített változata. Magyarországon egy történelmi traumával, állítólagos jogsértésekkel motiválták az embereket, hogy írjanak alá egy „európai kezdeményezést”.

Amúgy volt honnan feljönni, az aláírások még 2020 januárjában sem gyűltek. A szervezők bevallása szerint is csak az aláírások mindössze öt százaléka gyűlt össze tavaly május óta. Nyilvánvaló volt, hogy a „nemzeti büszkeségen” ekkora sérelem nem eshet.

A “nemzetiregiok.eu.hu” domain helyett 2020 március 25-én egy győri cégnél regisztrált irdalá.hu domain alatt folytatták kampányukat.

Nem váratlanul az „európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezés” az elmúlt hetekben Magyarországon óriási médiatámogatást kapott. A „nem feketeöves” fideszes Pesty László vezetésével dolgozó kampánystáb ezúttal nem korlátozódott a kormánypárt által ellenőrzött felületekre. A kormánypárton kívül az akciót támogatásáról biztosította több ellenzéki párt és Budapest főpolgármestere is. Igaz, ez csak azoknak lehetett meglepetés, akik nem olvasták az Átlátszó Erdély összeállitását a magyarországi politikai pártok véleményéről a székelyföldi autonómia-törekvések témájában.

Az elmaradott Székelyföld

Az aláírásgyűjtő akció szervezői szerint léteznek olyan európai államok, amelyek diszkriminatív módon osztják szét az állami forrásokat és az EU-s fejlesztési forrásokat is, kihagyva a nemzeti kisebbségek által lakott régiókat. A kezdeményezés szervezői azt szeretnék elérni, hogy EU fejlesztéspolitikája kiemelten kezelje ezeket a területeket – „nemzeti” alapon. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy a „nemzeti régiókat” önálló közigazgatási egységként ismertetnék el.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Azt látni kell mindenkinek, hogy Szlovákiában is és Romániában is a többségi nemzet pártjai választói szempontokból sem – értsd: értsd: nem lakik sok szlovák, ill. román az adott választási körzetben – igazán érdekeltek a kisebbségek által lakott területek fejlesztésében. Természetesen ugyanúgy ott vannak a nacionalista szempontok is. Nem kérdés, hogy a román politika, ha nem érzi az erős magyar politikai lobbit, nem fog pénzt tenni oda, ahova szerintük nem kell.

Legitim dolog rámutatni a román fél hibáira, de nem jó megoldás ezzel egy másik nacionalizmussal szembemenni.

Pozitív példaként említsük meg az akkor egységes szlovákiai Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepvállalását a Dzurinda-kormányokban (1998-2006). Akkor az egységes szlovákiai magyar érdekképviselet komoly súllyal, eredményesen tudott lobbizni forrásokért. Ma már Szlovákiában más a helyzet, az etnikai érdekképviselet helye a működőképesebb szlovák liberális demokráciában halványulóban. Ugyanakkor a mai román helyzet az egymással szemben befeszülő román és magyar nacionalizmussal felidézi a kilencvenes évek Szlovákiáját.

De tegyük fel, megkapták az autonómiát a székelyek Bukaresttől. Ezek a magyarok lakta régiók emberileg ki vannak csontozva, nincs emberanyag. Nem találni embereket, akik beindítják a helyi közéletet. Emberhiány miatt viszont a további elrománosodás zavartalanul folyhat tovább. Fontos azonban látni, ez a helyzet nem egyedi élmény Székelyföld történelmében, amely az elmúlt másfél évszázadban soha nem tudta fejlesztéseit külső támogatások nélkül elindítani.

Székelyföld nem csak román állam idején volt elmaradott, hanem 1918 előtt a magyar állam idején is. Van egyfajta pikantériája, hogy a Budapest által gazdaságilag és politikailag háttérbe szorított Székelyföld fejlesztéséért megfogalmazott regionalista politika ideológiailag a korabeli polgári radikálisokkal mutatott közös vonásokat. A fellendülő székelyföldi önképző körök aktív tevékenységére példa, hogy 1910-ben Székelyudvarhelyen háromszor annyian járatták a Nyugatot, és ötször annyi Ady-kötetet adtak el, mint Kolozsváron.

Ez volt az úgynevezett Székely Akció (1902-1914) még a Monarchia utolsó éveiben.

Székelyföldön az 1848-as polgári forradalom nem váltott ki olyan mértékű polgárosodást, mint akár Erdély többi részén. Nagyobb városok hiányában nem alakult ki egy tőkeerős polgári réteg, az archaikus családi gazdaságok és a kisbirtokok jellemezték a térséget. Nem segített az sem, hogy a terület csaknem felén erdőség húzódik. A modern kapitalista körülmények sem segítették Székelyföldet. A magyar állam számára gazdasági feladattá vált fejlesztése.

A térség elmaradottságából következően Székelyföldet a kivándorlás is sújtotta. Első hullámban a székelyek Romániába vándoroltak ki nagy hullámban. A századfordulón mintegy 200-250 ezer magyar élt Romániában. Második hullámban a kivándorlás már Amerika felé is irányult. Jelentős számban vándoroltak ki a székelyek “Belföld” azaz Kis-Magyarország felé is. A székely érkezőket, a kis-magyarországiak “bongyen”-nek, “semmiházinak” nevezték.

Tusnádon 1902-ben megtartották az első székely kongresszust a térség felzárkóztatása érdekében. A tiltakozások eredményeképp a Minisztertanács 1902-es éves költségvetésben elkülönített összeget állapított meg Székelyföld fejlesztésére.

A romániai regionális fejlesztésről

Majd százhúsz évvel később hasonló döntés a közeljövőben, Székelyföld területi autonómiájának létrejöttével együtt már csak azért is valószínűtlen, mert a román állam kizárja a regionális diskurzusból az etnikai megközelitést. Az európai minták átvételével Románia a 2007-2013-as támogatási program során olyan stratégiát alakított ki, amely alapján a nagyvárosokban fog beruházni, fejleszteni.

Mindez azon az elméleten alapult, hogy a nagyobb településeken végzett beruházások szökőkút-szerűen terjednek szét a kisebb települések irányába. A várakozások szerint a nagyvárosok mintegy magukkal húzzák ilyenkor regionális környezetüket. Hét nagy várost választottak ki: Kolozsvár, Iași, Brassó, Temesvár, Ploiești, Craiova, Constanța.

Az EU sok területen kritizálta Romániát a 2007-2013-as támogatási program során beérkező EU-s támogatások elköltésével kapcsolatban. A terv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A gazdagabb városok és régiók még gazdagabbak lettek, az elmaradottabb régiók még jobban leszakadtak.

Éppen ezért a román állam új terve a 2014-2020-as periódusra, hogy jobban figyelnek a környezetüket magukkal húzni tudó közepes méretű városokra is. A román fejlesztési és közigazgatási minisztérium beterjesztette a városok új rangsorát, amelyekkel számoltak volna a következő ciklusra. A listát az eredeti javaslat alapján demográfiai, gazdasági, megközelíthetőségi és geográfiai kritériumok alapján állították össze.

Csakhogy ezt a tervet végül a román kormány elvetette. A végső döntés egy leegyszerűsített megoldást tükrözött: mind a 39 megyei székhelyet növekedési pólusnak jelölte meg Tulcea kivételével, amely a Duna-Delta Integrált Területi Beruházási Terület és Bukarest főváros előnyeit élvezi.

A területi autonomisták állítása, miszerint a román központi állam nem fejleszti a Székelyföldet, csúsztatás, hiszen az Romániában létezik több olyan Székelyföldhöz képest is elmaradott régió, ami szintén leszakadt az elmúlt években, vagy lassabban fejlődött. Azokat a területeket románok lakják. Éppen ezért lenne diszkriminatív a leszakadt régiók román lakosságával szemben, ha a „nemzeti régiók” nevében a nem románok külön támogatásokat hívhatnának le.

A román megközelítés ott kerül önellentmondásba, hogy egyfelől elfogadja a szubszidiaritás elvét, másrészről elutasítja Székelyföld kérdésének alulról felfelé irányuló megközelítését.

És ez még csak az egyik probléma, mert ha ránézünk a térképre és azt látjuk, hogy Brassó egy óriási piros pötty, de az örök rivális Sepsiszentgyörgy egy kis pont, akkor ebből a várospolitikából kiolvasható a román lakosságú Brassó támogatottsága.

Ami azt is jelenti, hogy a romániai speciális városfejlesztésekre koncentráló politika az állam nacionalista politikájának megvalósítása az uniós kohéziós alapokból.

Ugyanakkor ki kell mondani azt is, hogy a romániai magyar városi lakosság felőrlődött az elmúlt évtizedek során. Nem volt ez mindig így, de a Ceaușescu-diktatúra alatt teremtett helyzet a romániai magyarok többségét alapvetően rurális (falusi) lakossággá alakította. Nem jobb a helyzet a nagyvárosokban sem, ahol még nagyobb számban élnek magyarok. A legtöbb helyen alapvetően eltűnt, vagy kialakult egyféle gettósodás például a belvárosban. A romániai magyar lakosság fokozatosan felörlődik és deurbanizálódik.

Végül az sem segíti egy területi autonómia kialakítását, hogy a román társadalom 48.9 százaléka szerint egy etnikai alapú különállás a romániai regionális fejlesztési politika számára kockázatot jelentene.

NUTS2

Ahhoz, hogy megértsük a „nemzeti régiók” fogalmának értelmetlenségét, érdemes közelebbről egy pillantást vetni a jelenlegi EU-s régiók működésére és az európai kisebbségek által lakott kerületek közötti kapcsolatra. Az EU tagállamaiban különféle regionális közigazgatási rendszerek léteznek a föderális berendezkedéstől (Németország, Svájc) az unitárius államokig (Románia, Magyarország).

Az EU-ban a regionális politika – többek között – az ún. NUTS2 régiókra épül. Formálisan Székelyföld lehetne egy ilyen régió, de egyelőre Romániában nem létezik központi politikai akarat egy ilyen fejlesztési régió létrehozására.

Ebből az is következik, hogy Európában a romániai magyar kisebbség az egyik utolsó, amelynek nem sikerült megnyugtatóan rendeznie  közigazgatási státusát.

Az aláírásgyűjtő akció tehát már csak azért sem váltott ki tömeges mozgósítást Európa más országaiban, mert más tagállamokban a NUT2 régiók határai figyelembe veszik a nemzetiségi sajátosságokat is. Például Belgiumban a régiók – Flandria, Vallónia – képeznek NUTS2 egységeket, Finnországban a svéd nyelvű Åland, Spanyolországban Katalónia, az Egyesült Királyságban Skócia, Wales és Észak-Írország is önálló NUTS2 régió.

A magyar olvasóban itt felmerülhet a kérdés, hogy ha Európa más országaiban képesek voltak az etnikai határokat jobban figyelembe vevő régiós határokat megrajzolni, akkor Romániában ez miért nem lehetséges a mai napig.

Nos, azért, mert a román szemlélő viszont azt látja, hogy a fenti NUTS2 régiók mentén létrejött különböző autonómiákban megerősödtek a helyi identitások, amelyek alapján megkérdőjeleződött Nagy-Britannia vagy Spanyolország területi integritása is. Skócia és Katalónia függetlenné válása napjaink aktuális politikai kihívása EU-s szinten.

Ugyanakkor létezik egy másik, már empirikus tapasztalat is. Ez pedig a 2016-ban megszavazott brexit és jelenleg látható következményei.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy hiába volt Skóciában és Walesben az EU támogatottsága magas, Nagy-Britannia kilépésével ezek a területek is megszűnnek EU-s befolyási övezet lenni. Tehát az EU alapvetően nemzetállamokon alapuló szerkezete jelenleg nem teszi lehetővé a nagyobb föderalizációt. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy a kohéziós támogatások területén Brüsszelnek nincs hatásköre és szándéka sem, hogy egy államon belül differenciáltan kezeljen alrégiókat, félrevezető magyar fordításban „nemzeti régiókat”.