Bezárás
vageszblog

Fekete március az üres márciusból nézve – a román titkosszolgálatok szerepe az első szabad magyarországi választásokban

Amikor egy pesti házibulin, ahol főleg az első erdélyi barátom ismeretsége mutatkozott, és biztos hogy még kilencvenes évek volt, azt mondja a haver egyik haverja, őszintén, komolyan, hogy „befolyásolni tudjuk a magyar politikát”. Némileg elkerekedett a szemem, élvén abban a hiszemben, hogy a politikát a választók tudják befolyásolni, és a választók adófizetők, nem a törzs tagjai csupán.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Ezzel a mindmáig kedves erdélyi barátommal Madridban ismerkedtem meg 1990 nyarán egy emberjogi konferencián. Ká-Európából mindenhonnan voltak résztvevők, kedvenceim közé tartozott a szovjet-koreai fiú, aki nagy Viktor Coj-rajongó volt, utóbbi  szovjet-koreai punkzenész Moszkvában tette, amit tennie kellett, róla Hajnóczy Csaba egy legendás publikációjában olvastam a Magyar Narancsban e korai órán. (Nagy kár, hogy az Arcanumon, pláne most, hogy ingyenes a vesztegzár miatt, sem lehet elérni).

Az erdélyi barát, nevezzük Robinak, később mondta Madrid kapcsán, hogy emlékszem-e a Bogdan nevű fiúra a moldvai Iaşi-ból, mondtam rémlik, világító fehér bőr, fekete man bun, szakáll, görög kolostorba képzelné az ember, fekete fövegben – na hozzá jött az egyik este egy fekete Mercedes ami elvitte és abban a fekete Mercedesben a Horia Sima ült.

Ez meglepett. Horia Sima kábé olyan, mintha mintha egy magyar résztvevőért a rendszerváltás második évében egy egészségtől kicsattanó Szálasi Ferenc jött volna limuzinnal,  karján Lutz Gizivel; említett úr a román Vasgárda, a Szent Mihály Arkangyal Légiója vezetője volt, háborús bűnös, Francisco Franco Spanyolországában talált menedéket és ezek szerint, márha megbízható Robi megfigyelése, akkor a generalisszimusz halála és a spanyol rendszerváltás után másfél évtizeddel is vígan élt ott.

Robi barátom egyébként frissen végzett fogorvos volt a Marosvásárhelyi Egyetemről, apja ismert professzor ugyanott, szűk félévvel később New Yorkban futottunk össze; odáig futott. Elmondása szerint ugyanis mivel az év elején a magyar feliratokért küzdő diáksztrájk egyik frontfigurája volt, s később volt egy leszorításos, durva autóbalesete, úgy értékelte, hogy rászállt a román mélyállam (Securitate formálisan talán már nem volt), ki akarták csinálni.

1989 karácsonyán és 1990 legelején kétszer is voltam Marosvásárhelyen, először segélyszállítmánnyal, erről esett már itt szó, beszélgettem Király Károllyal, az RKP volt disszidensével, a Nemzeti Megmentési Front majdani alelnökével, és később, elsősorban a Fekete Doboznál dolgozó barátaimtól, főleg Bátonyi Csaba operatőrtöl hallottam történeteket a márciusra eldurvuló magyar-román viszonyról, egy Román Sparhelt (Vatra Românească)  nevű nacionalista szerveződésről, mely a korábbi időszak ceauşescuista, tehát a Vasgárda-Vörös Khmer-Észak-Koreai KomPárt vonzásainak közepén lévő RKP soviniszta „eredményeit” volt hivatott átmenekíteni az új korszakba.

Román karácsony, román kiwi, a megénekelt Románia – a legutolsó dominó 1989-ben

Van annak egy erősen katonai jellege, ha az ember közúton teherautókonvojban közlekedik. És annak is – természetesen akkor, ha ez a közút nem környezetétől szeparált autópálya, de hát ki látott ilyet az 1989-es Romániában, hisz ma is alig – hogyan nézik az emberek az elhaladó járműsort, milyen reakciók olvashatóak le az arcokról.

Román barátaink társadalmi pszichéjének legmélyebb rétegeiben van egy bizonytalan, minden lélektani szinten elutasított tudása annak, hogy túl mohón, túl nagyot haraptak 1918-20-ban. A II. világháború után Észak-Erdélyben előbb szovjet katonai kormányzás (és hatalmi lebegtetés) volt, 1950-től 1960-ig Magyar Autónóm Tartomány működött államon-belüli államként Székelyföldön (lásd erről: Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.), majd erősen korlátozott jogkörrel, visszamesett szárnyakkal és területtel Maros-Magyar Autotóm Tartományként 1968-ig.

Ez már Ceauşescu ideje volt, „egységes, oszthatatlan nemzetállamának” kommunista külsőségek között megvalósított hadifasizmusa a nyolcvanas évekre a paroxizmusig fokozódott, a megváltozó nemzetközi helyzetben tudható lett, hogy változnia kell, és sejthető volt, hogy a változás dél-amerikai stílusú lesz. Az is lett.

Nyilvánvalóan a román titkosszolgálatok és a politkai felhőkarusszel tagjainak figyelmét sem kerülte el az a nagyszámú, igen nagyszámú magyarországi magán-segélyszállítmány, amely Romániába indult december utolsó harmadában és azt követően. A bizonytalan, puccsista – mert mondjuk ki nyugodtan: amit „forradalomként” ismerünk Romániában, az a társadalom valós elégedetlenségét és főleg a megváltozott nemzetközi helyzetet követő puccs volt; a korábbi vezetés első vonalát leváltotta a korábbi vezetés második vonala – román kormány nyílván hasonlókat gondolt, mint az Orbán-kormány ma koronavírusilag: kell valami, ami besöpri maguk alá a lakosság többségének támogatását, s mi lehet ennél jobb Romániában, mint a magyar kisebbség elleni támadás.

A Vatra Românească már 1989. december 27-én, a marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian román gimnázium tanári szobájában alakult meg, Horia Sima szellemében, Zeno Opriş orvosdoktor vezetésével. Marosvásárhely ideális helyszín, a lakosság ekkor még többségi magyar, de éppen csak, a korábbi autonómia székhely-városa, szimbolikus locus; kormányzati, rendőrségi és titkosszolgálati szinten orkesztrált magyarellenes pogromra ideális.

Ha jól emlékszem az elemi erejű román felhorgadás abból eredt, hogy egy patika utcafrontjára kiírták a „gyógyszertár” szót. Jól becujkáztatott román polgárok 1990. március 19-én utcai randalírozásba kezdtek: pogrom, Sütő András-félszeme, ismert történet. Aki pedig nem ismeri, nézze meg ezt a remek videót! (a tizedik perctől a témáról):

1990. március 20-án a főterén az előző napi román agresszió ellen  tüntető mintegy tizenötezer magyart a rendőrség által átengedett odabuszoztatott Görgény-völgyi részeg románok támadtak meg. Viszont a Vatra Românească már március 15-re megrendelte azokat az buszokat, amelyekkel március 20-án behozták a román tömegeket. A nemzeti hősként tisztelt libánfalvi Mihăilă Cofariu – akit a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál a magyarok sikeres ellentámadása során hasba rúgott – maga ismerte be: a libánfalvi ortodox pópa figyelmeztett: ha félreverik a harangokat, akkor Vásárhelyre kell menni a magyarok ellen harcolni.

A városba érkező román parasztok jelszavai valának: „Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească.” („Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek.”), „Iliescu nu uita şi Ardealul-i ţara ta!” (Iliescu, ne feledd, Erdély is a te országod!), „Ungure, nu uita, nici o ţară nu te vrea.” (Magyar, ne feledd, egyetlen ország sem akar téged!), „Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă!” (Mi itthon vagyunk, ti albérletben!).

A rendőrségi páncélautók fedezékből dobálózó román tömeg eleinte nyerésre állt, aztán jött a legendás mondat a marosszentgyörgyi, hidegvölgyi és Ady negyedbeli cigányok részéről: „Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!”. A fellélegzés után a Nyárád-menti székely falvakból is megérkezett egy kapára-kaszára kapott nagyobbacska alegység, ezután az összecsapás képe jelentősen módosult. Hat magyar és két román vesztette életét, sok százan szenvedtek sérüléseket, a libánfalvi, hodáki románok buszai mind kiégtek. Sütő Andrást magyar katonai repülőgép szállítota a budapesti Honvédkórházba, a bal szemét nem sikerült megmenteni. A pogrom fő felelőse Ioan Judea ezredes, Marosvásárhely városi tanácsának elnöke és megbízói voltak.

A román Nemzeti Megmentési Front helyi tagja, a 19-én tagságáról lemondatott, másnap beszédet mondó Kincses Előd ügyvédet érdemes idézni:

„Véleményem szerint itt csak a megbékélés a járható út. Csak akkor van jövőnk, ha állandóan nem gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat szélsőségesektől félrevezetni. A tegnapi tüntetés beteges ötlet volt. Bizonysága annak, hogy milyen fájdalmakat lehet okozni, milyen fasiszta pogromhangulatot lehet teremteni. Kérjük, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket. Nagyon lényeges: megőrizzük önmérsékletüket, hogy azt a szimpátiát, amit tegnap vívtunk ki, ne veszítsük el. Nekünk szükségünk van Európa demokratikus támogatására. Szükségünk van az egyenjogúságra, ami megillet minket, minden kisebbséget. Ahogy a gyulafehérvári nyilatkozat is leszögezte: csak nemzetközileg elismert jogokat kérünk, s nem előjogokat.”

Az akcióban egyik vezetőként részt vevő magyarajkú romák egyike, a román börtönökben megkínzott Puczi Béla, aki Magyarországon, Budapesten hajléktalanként végezte életét – vö. még: „a hálás nemzet” – és 2009-es halála után csak tavaly kapott emléktáblát a Nyugati pályaudvar falán, ahol élete végén arra héderezett. Emléktábláját a Setét Jenő vezette Idetartozunk Egyesület avatta fel.

A magyar választások, melynek első fordulója 1990. március 25-én zajlott, a nemzetibbnek látszó pártot, a Magyar Demokrata Fórumot hozta helyzetbe – amibe nyilvánvalóan belejátszott az utolsó pillanatig bizonytalanok esetében a marosvásárhelyi pogrom is – a nagy rivális, a Dunagate-botrány után erőnyerő pozícióba került Szabad Demokraták Szövetségével szemben. Ez azon egyszerű matek alapján nem lehetett a román mélyállam ellenére, hogy az ellenséges érzület fenntartása egy harsányabban nacionalista magyar kormány saját belpolitikai és propaganda szempontjából jobban a kezére játszik.

Ebben az időszakban Romániában még legalább 1,5 millió magyar élt, közülük sokan települtek át ekkor és később Magyarországra és az én Robi barátom akkor huszonéves társasága is szétszóródott a világban. A helyzet súlyát mutatja, hogy amerikai közvetítéssel 1993-ban a Fekete-tengeri Neptun üdülőhelyen titkos tárgyalások zajlottak román és romániai magyar politikai szereplők között és 1996-tól a változékony román politikai élet majdnem minden kormányában koalíciós partner volt az RMDSZ. Az amerikaiaknak elég volt egy háborús Jugoszlávia a Balkánon.

Neptuni találkozók 1.: több száz oldalnyi belső levelezést találtunk – Átlátszó Erdély

Felkészületlenségüknél talán csak a naivitásuk volt nagyobb azon RMDSZ-politikusoknak, akik részt vettek azokon a kilencvenes évekbeli találkozókon, melyek később a „Neptuni tárgyalások” néven híresültek el, és melyek kapcsán sokan a mai napig árulást emlegetnek. A találkozókat szervező Project on Ethnic Relations (PER) feljegyzéseiből többé-kevésbé világos képet kaphatunk arról, hogy mi történt a kilencvenes évek elején Neptunon …

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Harckocsik zárják le az egyik utcát az erdélyi városban 1990. március 20-án, amikor rendkívüli állapotot léptettek életbe a magyar lakosság elleni pogrom megfékezésére. A Vatra Romaneasca nevű soviniszta román szervezet kezdeményezte véres események során hat ember meghalt, 300 megsebesült. (MTI/EPA/ROMPRES)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom