Hogy Donald Trumpnak, az Egyesült Államok 45. elnökének nincs szerencséje nemzetbiztonsági főtanácsadóival, az tuti. Michael Flynn három hetet bírt hivatalában, aztán rádőlt a putyinizmus: a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás totemállata lett. Olyan stratégái, mint a Breibartos Steve Bannon, a részben magyar származású és vérgeci Roger Stone is kipörgött, utóbbit el is ítélték, minap kapott elnöki kegyelmet, khm. John Boltonra azt is mondhatták volna, amit egy fergetegesen népszerű, radikálisan kormánypárti, csökötten aulikus magyar újságíró mondott magáról önjellemzésként: „aki tőlem jobbra áll, az leesik”. Trump eleinte ódzkodott Boltontól, na nem a jobbossággal volt baja, egész egyszerűen nem szereti az arcszőrzetet, márpedig Boltonnak van ilyenje, bajusza, olyan, mely minket, magyarokat Móricz Zsigmond remekíróra emlékeztet.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Megjelenés előtti perfenyegetés, hype és hücpe, milliós könyvszerződés: John Bolton, a szélsőkonzervatív politikai mover&shaker például Irán-fóbiás, csuda, hogy hivatali ideje alatt nem tört ki perzsa-amerikai háború, hogy Trump beérte Qassem Soleimani titkosszolgálati főnök, külföldi akció-felelős és Köztársasági Gárda vezető január eleji drónnal történt likvidálásával. Ez az év így kezdődött, de akkor már nem John Bolton volt az amerikai külpolitika Mike Pompeo külügyminiszter melletti legfontosabb alakítója.

Már az is meglepő, hogy Trump emlékezett arra, hogy ő az az iráni, akit ki kell nyírni; jóllehet az izraeli intel segíthette a memóriáját, mely megadta a pontos koordintákat, merre is mozog az a derék ember – aki számos ezrek haláláért volt felelős Jemenben, Libanonban, Szíriában, Irakban és Iránban – a bagdadi repülőtér és iraki siíta csicskái bázisa között, hogy az amerikai fegyverbarátok dróntámadással levadászhassák.

A maradandó jelenkor-történetírás bajos mesterség. Depláne, ha szerzője résztvevő megfigyelőként emlékíró is. S még inkább, ha memoárszerzőként erősen ideológikus is, tényállításait nem a faktuális ingovány, hanem az elérni kívánt fennebb jó felől közelíti. John Bolton kőkonzervatív szerző, talán nem annyira programatikus, mint a korai Trump-éra stratégája, Steve Bannon, de világképe mindenképpen ideológiai, bizonyos értelemben a keresztesháborúk logikájához köthető, ugyanakkor nem épp ő Oroszlánszívű Richárd reinkarnációja.

Bolton konyve sem az első könyv ebből az eresztésből, James Comey volt FBI-főnök, Michael Wolff, vagy egy igazi zsurnalisztikai legenda, a Watergate-ügy feltárása óta szinte minden elnöki adminisztrációnak könyvet szentelő Bob Woodward már írt kremlinológiai alapállású bestsellergyanús dolgozatokat a Trump-Fehér Házról.

Bolton számbaveszi a rokonokat: az amerikai Tiborczot – nem a panaszkodóst, hanem a LED-est –, Jared Kushnert; az épp börtönbüntetését töltő Paul Manafort kampányfőnök mutatta be neki az elnökválasztási harc idején. Kushner a 2016-os Hálaadás idején jelezte Boltonnak, hogy benne van a külügyminiszterjelöltek közös bugyrában, ám aztán mégis a korábbi Exxon-főnök Rex Tillerson lett az, aki kibírt valamennyit Trump mellett ebben a pozícióban. A Mar-a-Lago-i családi golfparadicsom Thanksgiving-vacsoráján született meg a döntés.

Sokat kritizálták az elején még szóbajöhető tekintélyes republikánust, a mormon Mitt Romney-t, aki aztán John McCain halála után Trump talán legjelentősebb kritikusa lett a GOP-ben. Szóba jött Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, de neki is más lapot osztott a Történelem, „Amerika Ügyvédjeként” Trump szarának saroglyával történő elhordását dobta neki a Nagy Osztó. A jelenlévők közül többek Boltont favorizálták, de Bolton nem dolgozott (nyalt) eleget a golfklubos családi helyosztóra.

Az amerikai politika Izrael-barát lobbyja – mely manapság inkább a karizmatikus evangelizáló déli keresztényeket jelenti, s csak kisebb részben zsidókat – Bolton mellett voksolt, de mellette voltak a fegyverlobby képviselői, a kubai-, és venezuelai-amerikaiak, Tajvan érdekképviselői és, ahogy fogalmaz, „a konzervatívok általában”. Mindezek után enyhe keserű szájízzel vette tudomásul, hogy mégis Tillerson mellett döntött a(z erős orosz segítséggel) megválasztott elnök.

„Az új adminisztráció nagyban emlékeztetett az Eagles együttes »Hotel California« c.számának soraira: »You can check out any time you like / But you can never leave«” („Bármikor kijelentkezhetsz / De sose távozhatsz”), mintegy ezzel is emlékeztetve a kilencvenes évek orosz maffiái oktatófilmjének tekintett Keresztapa c. eposzra, illetve a mexikói kartellek „plomo o plata”-alapelvére („ólom vagy ezüst”, golyó vagy lé), hisz az autoriter nackópopulista kormányzások az eredeti Putyintól, Orbánon át Bolsanaróig hisznek a szervezett bűnözési alapelvek és a mélyállami (titkosszolgálati) logika ötvözésében.

Fogást találni, zsarolási potenciált – ebben áll a nagy titok. Itt van pl. Joe Biden, akkor még csak demokrata elnökjelölt-aspiráns (ma már effektíve is az és jócskán Trump előtt a közvélemény-kutatások szerint), akinek a fiacskája, Hunter Biden a Burisma ukrán gázipari tröszt igazgatósági tagja. Amit Donald Trump Ukrajnával összekavart, az korunk autoriter nackópopulista kormányzásának tankönyvi alapesete: 1.) megfelelni Putyinnak, 2.) kulisszák mögött bezsarolni egy vadiúj, az elnöki szerepet televíziós sorozatszínészkedésből betanult ukrán elnököt (Volodimir Zelinszkij) belpolitikai önérdekből.

Bidenék ukrán lobbyzáson zsírosodnak – volt a mondás, ehhez meg kellett rendszabályozni a kijevi nagykövet amerikai karrierdiplomatát (Marie Yovanovitch), bosszúból kirúgni egy ukrán származású amerikai katonai-nemzetbiztonsági főtisztet, Alexander Semyon Vindman alezredest, mert a kongresszusi vizsgálóbizottságnak megerősítette, hogy Trump emberei saját belpolitikai önérdekből hazugságra óhajtották rávenni az ukrán elnök/sorozatszínészt. (Vö. még: mutiplikált árnyvillogás Platón barlangjának falán.) Tanulságos, hogy az akció egyik főembere Kurt Volker elnöki különmegbízott volt, aki a State Departmentben a mi Orbán Viktorunk talán legnagyobb híve.

Bolton szerint észak-koreai ügyekben is bohózattá vált elnökének mozgása: a könnyen-gyorsan, egy Twitter-csiripben összefoglalható diplomáciát folytató Trump találkozói a dinasztikus diktáror-kreténnel Muppet Show-ba fulladt, de nem ez volt a legsúlyosabb eset a stratégiailag kulcsfontosságú Kelet-Ázsiában.

Bolton elmondása szerint Trump Hszi Csinpingnek (Xi Jinping, első titkár, KKP) úgy rinyált, hogy az ő másodszori megválasztása alapvető kínai érdek, és ezért a Kínai Népköztársaság igazán felvásárolhatná a feleslegessé vált amerikai mezőgazdasági termékeket. A megelőző 44 amerikai elnökből aligis volna egy-kettő, aki erre nem azt mondaná, hogy tényleg szánalmas. Arról nem is beszélve, hogy a Hszincsiang (Kelet-Turkesztán) tartományban létrehozott „átnevelő” (valójában: koncentrációs) táborokat ünnepelte a kínai vezetőnek! (A „15 évvel ezelőtti” – értsd: 1989-es – Tienanmen téri vérengzés „régen volt”, a mostani hongkongi egyéves tüntetéssorozattal pedig nem kívánt foglalkozni.)

Azon már az első híradásokban kikacagtuk magunkat, hogy Finnország az orosz birodalom része ma is szerinte, de az már kevésbé kacagtató, hogy a szaudi régenst, Mohammed Bin Salmant, aki az egyébként a királyi családhoz tartozó ellenzéki újságíró isztambuli meggyilkoltatásában sáros, személy szerint felmentette tette alól.

*

A klinikai pszichológus Mary L. Trump PhD, az amerikai elnök egyetlen unokahúgának könyve (Túl sok és soha nem elég: hogyan teremtette meg a családom a világ legveszélyesebb emberét) a héten jelenik meg az Egyesült Államokban. Az előzetesek szerint olyanokat ír, hogy az unokabácsi Donald életfilozófiája, éltető eleme, oxigénje és fickándozásra való medencéje a csalás.

Jennifer Szalai idézi a könyvből a The New York Timesban „túléli a világ Donald Trumpot? Nem, ha megválasztják egy második ciklusra is”. A rokonlány azt írja, 2016 novemberében, a váasztás másnapján arra riadt reggel ötkor, hogy „62,979,636 szavazó döntött úgy, hogy ezt az országot az én gonoszmód diszfunkcionális családom makroverziójává teszi”. Mary Trump azt mondja szakemberként, hogy nagybátyja egy hároméves érzelmi intelligenciájával bír, és őrületesen szenved „telheteten vágyainak fekete lyukától”. Oyanokat is mond a rokonlány, hogy az olyan emberek közelségétől érzi magát otthon, mint Vlagyimir Putyin vagy Kim Dzsong-un. „Toxikus pozitivizmus” jellemzi, az összeomló dolgok is csak „egyszerűen nagyszerűek” számára.

Donald Trump értelmezéséhez nem kell Macchiavelli, nem kell a királydrámákat jegyző Shakespeare. Orwell is csak azért kell, mert ugyebár Óceánia vergődik, Óceánia megszállottan vergődik, és ennek a megszállottan vergődő Óceániának olyan elnöke van, akit Eurázsia elnöke, első medvevadásza és műlegyes lazachorgásza juttatott a trónushoz. Eurázsia elnöke, úgyis, mint gyenge triumvír, egyébként nem is feltétlenül önálló aktor, nem kizárható, hogy, bizonyos ügyekben legalábbis, Kelet-Ázsia ügynöke, aki a két nagy, Óceánia és Kelet-Ázsia izzasztó harcában a leeső morzsák között kapar. (Persze Kelet-Ázsiának gyenge az imperialisztikus gyakorlata, depláne a tengerentúlon, míg Eurázsiának hatalmas, csak épp a múlt homályába vész.) De nem kell mindehhez George Orwell, mert annyira földhözragadt és vidékies ez az egész, hogy a Rokonok és a Barbárok elégséges magyarázattal szolgálhat az irodalmi helyzetmagyarázatok között.

John Bolton: The Room Where It Happened: A White House Memoir. Simon&Schuster, NY, 2020.

Mary L. Trump: Too Much and Never Enough: How My Family Created the World’s Most Dangerous Man. Simon&Schuster, NY, 2020.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó The Room Where It Happened (A szoba, ahol történt) című visszaemlékezésének kötetei a Virginia állambeli Alexandria Barnes & Noble könyvesboltjában a megjelenés napján, 2020. június 23-án. Donald Trump amerikai elnök kormányzata megpróbálta jogi úton megakadályozni a könyv kiadását, de a bíróság elutasította az indítványt.MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!