A németországi születésű Henry (Heinz) Kissinger a rossz emlékű Nixon adminisztráció idején volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, majd külügyminiszter, szerepe volt főnöke blöffjében, mikor megakadályozta a szovjet-kínai háború eszkalálódását 1969-ben és 1972-ben az úgynevezett „pingpong diplomáciával” normalizálták a kínai-amerikai viszonyt, az USA tacit elismerte az „egy Kína”-elvet, s bizonyos értelemben lefokozta szövetségesét, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagját, a Kínai Köztársaságot, Tajvant. Kissinger, a vén róka (100), most megint kavarja.

2010-ben az udinei Ázsiai Filmfesztiválon, ahol állandó vendég voltam vagy tíz évig, láttam egy kínai kurzusfilmet, melyet a Kínai Népköztársaság megalakulásának hatvanadik évfordulójára készítettek, a címet és a rendező nevét sajnálatosan, vagy jótékonyan, elfelejtettem. Pedig a rendezőnek minden a keze ügyében volt, tízezernyi statiszta – kínai usankás harcosok menetelnek hómezőn, helikopterfahrt (még nem volt drón) – kameramozgatók széles palettája, amit nem félt használni, ettől mondjuk elég nevetséges is lett a film; mert az milyen, mikor egy szépívű jimmy jib-maigeri végén a kép recegve áll meg egy pártértekezlet leíró képsoraiban mondjuk Liu Sao-csi arcszerkezetén.

Ez a film foglalkozott már a hosszú meneteléssel, a polgárháborúval, a tartományi hadurak és a japán megszállás igájában nyögő Kínával is, de a történet súlypontja azért az 1946-49-es időszak volt. Mao volt a Batman, és az amerikai nagykövet lett az antagonista, a Joker. Joker limuzinnal járt, rágógumit kérődző tengerészgyalogosok vették körül, összeesküvés-elméletek és összeesküvés-gyakorlatok főszereplője volt, a csangkajsekista szoldateszka és a Kuomintang oligarchái a tenyeréből ettek.

 

Konfuciánus kommunista szemszögből volt ő a szarvas-patás ördög maga, két lábon járó imperializmus; olyan szintű karikatúra-karakter, mint a Gyarmat a föld alatt c. szocreál magyar film (1951) Standard Oil-főnök kapitalistája, Dalton, white tie, fehér mellényben dagadó pocak, Robusto méretű szivar a szájban, frakkban munkások között – Mányai Lajos érzékeny megformálásában. Hogy Kínában is így gondoltak Amerikáról, afelől nincs kétségem.

Kissingernek ezen sikerült változtatnia!

Az 1994-95-ös tanévet a Harvard Egyetemen töltöttem, de nem dicsekedni jöttem, hanem az oktatásba fektetés fontosságát példával támasztani alá. A Harvard az az Ivy League egyetem, ahová az ötvenes évek végéig nem vettek fel katolikust vagy zsidót, mondván ez egy WASP (White, Anglosaxon, Protestant) egyetem, katolikusok menjenek a környékbeli Notre Dame-ra, az izraeliták pedig a „zsidó Harvardnak” is nevezett Brandeisra.

Kivétel persze volt, a nagy hírű Kennedy család, akik oly mérvű támogatói voltak az egyetemnek, hogy elnézték az odajáró későbbi Dead Kennedys-nek az ír katolicizmust. Namost ezen az egyetemen a kilencvenes évek első felében a hallgatók 20%-a volt így vagy úgy kínai! Chinese–American, Hongkong, Tajvan, Szingapúr, de mainland Chinese is akadt szép számmal. Hogy az elmúlt harminc év rakétasebességű kínai fejlődésében volt szerepe a minőségi oktatásban szocializálódottaknak, az nem lehet kétséges.

 

Ám ennek a fejlődésnek aztán eredménye lett az is, hogy „az alvó oroszlán felébredt”, s a világ tényleg „beleremegett”, ahogy a kis termetű korzikai diktátor mondotta volt. (Quand la Chine s’éveillera… le monde tremblera –  Napoleon Bonaparte.) A korábbi két-szuperhatalmi rendszer trializmus lett, két erős és egy gyenge triumvírral; az utóbbi Oroszország. Kína szuperhatalom lett, és az, hogy katonailag is az akar lenni érthető okokból erősen zavarja az Egyesült Államokat. A kínai-amerikai kapcsolatok bizonyos értelemben mélyponton vannak, Li hadügyminiszter például a Shangri-la Dialógus csoport ülésén elutasította, hogy tárgyaljon Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel.

Más szinteken megy azért a tárgyalás, Antony Blinken külügy-, és Janet Yellen gazdasági miniszter is napokon belül járt a kínai fővárosban, valamint John Kerry volt 2004-es demokrata elnökjelölt és volt külügyminiszter klímakövetként most is Pekingben van. Befolyásos celebritások is utazgatnak Pekingbe és bejutnak a Tiltott Városba – Bill Gates járt ott nemrég, és Elon Musk is, Mark Zuckerberg pedig gyakori vendég, lévén a felesége kínai.

Most a 100. születésnapját májusban ünnepelt Henry Kissinger utazott Pekingbe.

A South China Morning Post cikke szerint a Xi Jinping (Hszi Csin-ping) elnök által adott díszebéd lubickolt a szimbólumokban. A Diaoyutai állami vendégház 5-ös számú villájában zajlott ez, pont ott, ahol 1971-ben Nixon és Kissinger – az asztalitenisz-csapatok pekingi találkozóját követpően – első kínai látogatásukkor Ma Zedong (Mao Ce-tung) elnökkel és Zhou Enlai (Csou En-laj) külügyminiszterrel találkoztak.

A szépen terített asztal kulturálisan és nosztalgikusan megtervezett volt, a jó egészség és a hosszú élet jelképei köszöntek vissza mindenhol. Például az őszibarackos édességek kínai jelentése idősek ünneplésének eszközei, hosszú életet, halhatatlanságot jelentenek. Nosztalgikus elem volt a hetvenes évek elejéről, az első kínai látogatáson feladott pekingi kacsa és a nyugati-tavi hal ecetmártásban.

Xi azzal üdvözölte Kissingert, hogy „a kínai emberek mindig emlékezni fognak rá”, Wang Yi külügyminiszter pedig azt mondta, hogy a „mai amerikai politikának Kissinger-stílusú diplomáciai bölcsességre és a Nixont jellemző bátorságra lenne szüksége”. Xi azt mondta még Kissingernek, „élvezzen még sok egészséges évet és folytassa küzdelmét a kínai-amerikai viszony fejlesztésében és népszerűsítésében”.

A Fehér Ház sajnálkozását fejezte ki, hogy Peking nagyobb figyelemmel kíséri Kissinger vizitálását, mint jó néhány hivatalban lévő amerikai politikusét. Kína nagyon is figyeli a demokrata és a republikánus tábort is, a 2024-es elnökválasztás előtt azt nézik, melyik jelölt lenne kritikusabb a Mennyei Birodalommal. Dennis Wilder, a CIA Kína-analizáló osztályának volt vezetője szerint „szándékos kínai stratégia, hogy olyan személyeket udvarolnak körül, akiknek informális befolyásuk lehet Washington politikájára”. John Kerry klímaküldött nem ért el eredményt a globális felmelegedés elleni közös küzdelem kérdéseiben, Janet Yellen útját sem kísérte fanfárszó.

Wang Yi külügyminiszter szerint „az nem érdekes, hogy mennyire nehéz is, mindkét oldalnak egyenlő rangú partnerként kell kezelnie a másikat”. Li hadügyminiszter is találkozott a veterán diplomatával, kritikus meglátása szerint „vannak emberek az Egyesült Államokban, akik nem hajlandóak félúton találkozni, és a baráti kommunikációt lerombolták”.

Fontos megjegyezni ehelyt, hogy az elmúlt másfél-két évtized kínai expanzionista és militáns politikája joggal kelt félelmet szomszédai körében, elsősorban persze Tajvan érzi a kitettséget, de Dél-Korea, Japán (aki még a NATO csúcson is jelen volt, holott geográfiai pozíciója kicsit sem észak-atlanti), a Fülöp-szigetek, Ausztrália, és egyre inkább Vietnam is bizonytalanságot él meg és egyfajta bezárást (containment) próbál megvalósítani Kínával szemben a Kelet-Kínai-, és a Sárga-tengeren.

Az angol nyelvű kínai nacionalista pártlap, a Global Times szerint Kissinger a múltban és ma is legendás, és „még mindig borotvaélesen tartja hatalmas elméjének figyelmét az USA-Kína kapcsolaton és explicite figyelmezteti Washingtont, hogy kerülje el az ellenséges viszonyt a két szuperhatalom között”.

Vágvölgyi B. András