Hétvégi megnyilvánulásai szerint Putyin most békét akar, nem győzelmet, ily módon valósítva meg az orbáni álmot, egyik legközvetlenebb szövetségese, a magyar miniszterelnök vízióját a jövendő Európáról (Eurázsiáról), ahol Putyin még évezredekig lesz kán vagy kancellár. Meg neki is igaza. Lesz. Ezen közben komoly nyugati politikai elemzések tárgya is lett egy regény, tényregény, dokufikció Putyin fejének beltartalmáról, álmairól, vágyairól, emberi minőségről, mintha átlagember lenne és nem istenkirály szeretne lenni. Kíváncsi leszek mikor lesz magyar kiadás, lesz-e benne annyi homoerotikus tartalom, hogy le lehessen fóliázni, vagy más módszert kell kitalálni a cenzúrára.

A svájci-olasz Giuliano da Empoli regényíró ruszista. A Kreml mágusa (Le Mage du Kremlin) c. regénye az év elején jelent meg Franciaországban, s ha nem is lett annyira befolyásos könyv, mint Arthur Koestler Sötétség délben c. könyve, melynek francia kiadása (Zero et l’infini) olyan hatással bírt 1945-ben, hogy a visszaemlékezések szerint megakadályozta a Francia Kommunista Párt választási győzelmét, ami akkor esélyes opció volt, de arra elégséges, hogy a francia miniszterelnök asszony, Élisabeth Borne személyes audiencián fogadja a szerzőt, a mai orosz állapotok feltérképezése és jobb megértése okán.

Da Empoli fikciója szerint Putyin agyában, gondolkodásában kurkászott, már csak azért is, hogy „megismerje a sátán nézőpontját”. Azzal a szerző is egyetért, hogy „veszélyes játék bele/alámerülni valaki agyában”, depláne, ha erre semmilyen orvosi, közvetlen pszichológiai vizsgálat eredménye nincsen birtokában, s közvetett információk alapján próbál belemerülni a tudatosba és a tudattalanba.

Könyvének a francia megjelenés óta 40 nyelvre történik éppen a fordítása – magyar fordítás előkészületeiről nincs hírünk –, ha ismeretlenül, nem is tudhatjuk biztosra, hogy annyira, mennyire is zseniális ez a dolgozat, de érdekességét a távolból sem lehet negligálni. Amennyit tudunk, az annyi, hogy da Empoli bőséggel taglalja Vlagyiszlav Szurkov, az „Urál Habony Árpádja” munkásságát, aki komoly befolyással bírt Vlagyimir Vlagyimirovics hatalomhoz fűződő személyiségszerkezetének kialakulására, néhány éve visszavonult, de legalábbis hátrébb húzódott.

Szurkov végzettségét tekintve színházrendező és VR-szakértő, da Empoli regényében fikcionális mezt öltött Vadim Baranov néven, ő itten a Richelieu bíboros, a „szürke eminenciás”, minden dolgok nemtője és propagátora, a putyini hatalom sine qua non-ja.

A The New York Times egy cikkben erősen támadja da Empoli beszédhelyzetét, az „ördög ügyvédségének” szerepével vádolja szerzőnket, és bírálja a francia értelmiséget, olvasóközönséget a lelkesedés okán. A Kreml mágusa és a szerző, Guliano da Empoli a vezér-, és minta-uzurpátor fejébe ereszkedett megismerni a sátáni véleményt, amihez a fikciós Vadim Baranov (a való világbeli szürke eminens Vladiszlav Szurkov – XXI. századi Raszputyin) mutatja az utat.

Borogyino óta a franciákat faszcinálja Oroszország, az ördögivel kacérkodásról nem is beszélve. Uzurpátornak a hatalom betegség, még ha hiszi is, hogy a hatalom: sors. A sorsa. S ő nem sorstalan. Van egy óriási paradoxon a hatalom szívének közepében: a hit, hogy nagyon lucidusnak gondolja magamagát, jobban kell értenie a dolgokat mindenki másnál, jobban kell ismernie az embereket és a mesterséges intelligenciát, ez segít megtartani a hatalmat. Az amerikai könyvismertetés szerint a francia könyv próbálja megérteni Putyint, kritikusai szerint „túl jól” teszi ezt. A Kreml mágusa szimpatikus képet fest az orosz uzurpátorról, ezáltal aggodalmat is kelt, hogy befolyásolhatja a francia politikát az ukrajnai háború megítélésében.

Jacopo Barigazzi, a Politico újságírója – aki évtizedes barátságban van Giuliano  da Empolival, a szerzővel – próbált belső infókat szerezni a szimpatikus sátán ellentmondásosságát illetően. Da Empoli azzal érvelt, hogy a magyarázat nem igazságosztás, és arra is hivatkozott, hogy korábbi, ruszisztikai témájú könyvei alapos bizonyítékot nyújtanak afelől, hogy ő semmilyen szinten nem haverja Putyinnak.

Persze „bemenni valakinek az agyába veszélyes játék”, ez is az. Hogy a francia értelmiségnek van egy gyenge pontja Putyint illetően? Ha a francia sajtó egészét nézzük, persze az, és természetesen Putyin-ellenes, agresszió ellenes és ukránpárti. De ha az értelmiségi osztályt nézzük, a szerző szerint annak sem gyenge pontja Oroszország, nem a szimpátia vezérli, de az ismert francia intellektuális gőg okán „a megoldásban való részvétel vágya”.

Ellentmond ennek Bernard Henri-Lévy tevékenysége az elmúlt bő másfél évben, az 1968-as balosságra francia mértékkel mindenképpen jobbkonzervatív választ adó „új filozófus” (hasonszőrű társai: Alain Finkielkraut, André Glucksman) többször járt Ukrajnában, filmet is forgatott, elfogultsága, ha van, akkor az ukránpárti.

Da Empoli a Politicónak elmondja, hogy oroszpártiság, Putyin-megértés detektálható másutt is – mekkora mázli, hogy nem Lili Bayer írta ezt a cikket a Politicónak, hanem Barigazzi, aki vélhetően nem tud magyarul –, a Kreml mágusának szerzője Olaszországot, és főként Németországot hozza fel példaként. Utóbbi helyen az AfD (Alternative für Deutschland) előretörése a keleti országrészben igazolja azt a teóriát, miszerint a volt kommunista országok a legveszélyeztetettebbek a fasiszta/neonáci ideák előretörésével kapcsolatban. Ebben pedig Oroszország és Putyin is élen jár.

Da Empoli a könyv írása közben lefektetett néhány szabályt magának. Az első az volt, hogy nem akar karikatúrát írni. „Nem akartam olyan portrét festeni, hogy itt egy rosszfiú, aki rossz dolgokat csinál, pusztán csak azért mert rossz”. A másik szabály az volt, hogy semmilyen történelmi vagy politikai esemény a könyvben nem kitaláció, hanem tény. Ennek része az is, hogy Putyin későn kezd és későig dolgozik, és a stábját is hasonlóra kényszeríti – mondjuk korábban kezdhetnek –, nagyjából úgy, ahogy Sztálin tette a maga idejében. (Ha már csak egy ablak égett a Kreml épületegyüttesében, akkor a Moszkva utcáit kései órán is róvó jár-, és éjjeli őrök összesúgtak: „olvas!”; Sztálin mítoszának része volt a hit, hogy a „népek atyja” napi 500 oldalt olvas.)

Da Empoli szerint Putyin problémája az is, hogy „a hatalom bizonyos értelemben betegség”, az abszolút hatalom pedig abszolút betegség.

Az átlag orosz két dolgot vár az államától: belső rendet és külső hatalmat – magyarán imperializmust. Az olasz és francia egyetemeken tanító Guliano da Empoli vagy tucatszor járt a putyini Oroszországban, könyvét több mint két éve adta le a Gallimard kiadónak, egy olyan országban, ahol az átfogó értelmiségi vitákban még ma is bizonyos regények Rorschach-tesztként működnek, és a kiadás után Putyin megtámadta Ukrajnát, a könyvből pedig 430,000 példány kelt el.

Hélène Carrère d’Encausse, Franciaország Sz. Bíró Zoltánja vagy Rácz Andrása azt mondja: „mostanában nem megyek úgy vacsorákra vagy ebédmegbeszélésekre, hogy ne ajánlanám ezt a könyvet. Ez Putyin megértéséhez a kulcs.” Noha Putyin működésének legnagyobb magyar rajongója tudomásom szerint nem olvas franciául, és a könyv hazai kiadásában sem vagyok biztos, arra viszont fogadnék, hogy készül belőle fordítás, hacsak egy példányban is.

Vágvölgyi B. András

Frissítés (2023. augusztus 8.): A cikkben megjelentekkel ellentétben Giuliano da Empoli A Kreml mágusa című kötete idén márciusban megjelent magyarul a Park Könyvkiadónál.