Bezárás
vageszblog

Soros György a kilencvenediken – két ízben is találkozhatott a csőcselékpolitikával

Azt mondják a villamospadlós megoldás viselte meg a legjobban, az arcképes nácibeszéd  dehumanizációsan nácitettleges csúcsrajáratása, hogy a 4-6-os utazóközönsége akaratanul is a portréját tiporja. Álságosnak tűnik hát a jelenet a Karmelita kolostorból, mikor a kleptomániás basaparaszt (országunk vezetője) az olykori páváskodástól sem húzódozó francia újfilozófust, Bernard-Henri Levyt fogadta, s utóbbi meg is írta e találkozást a The Atlantic hasábjain. Orbán, tudva, hogy BHL nem sokkal korábban találkozott Sorossal, aggodalmas, féltő grimasszal kérdezte meg, egykori ösztöndíjas: „és hogy van Gyuri bácsi mostanában?”. Aljas kis színjáték, de alaposan rászoktunk a mocsokra, Teréz anya találkája Julius Streicherrel (Der Stürmer) a boncasztalon, pillogás és elhomályosuló tekintet, színészinstruktori munkaeredmény, a szemcsücsökben elmorzsolt könnycsepp tíz másodperce a jófejkedés oltárán.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Soros György augusztus 12-én töltötte be a kilencvenediket. Szép kor, összegző kor. Őszintén, nagyobb tűzijátékra számítottam, ami a világsajtóban be is következett, de itt én csak a magyar lenyomaton kérődzöm. Az ún. „baráti” sajtóban két említést regisztráltam: a Népszava születésnapi interjúját és Vásárhelyi Mária köszöntőjét az Élet és Irodalomban.

Utóbbiban helyesen mondja a kezdeti magyar MTA-Soros Alapítványban az alapítványtevő magyarországi személyes megbízottjának lánya, hogy gr. Széchenyi István óta (1825) magyar kultúrára és tudományra, „a társadalmi  felemelkedésre” senki nem áldozott többet a magánvagyonából, mint Soros György.

A születésnapi interjúban Európát hasonlítja Amerikával, utóbbi jobb helyzetét a fékek és ellensúlyok régebben működő rendszerével magyarázza, noha Trump, mint olyan, intő jel. Az EU nem kész formáció, és több az ellensége, nemcsak kívül, belül is. „Két országban ezek az erők lényegében elfoglalták az államot, Orbán Viktor Magyarországon, Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban.”

Külső ellenségként Kína pedig überolja már Oroszországot. A mesterséges intelligencia felhasználása és a világuralomra törő expanziós vágy komolyabb versenyzővé teszi, mint a régi imperialista tapasztalatban gazdag, amúgy, 140 milliós, nyersanyagban gazdag országként a 16 milliós Hollandia GDP-jét villantani képes Oroszországot.

Na erre az interjúra rárabolt a papagájkommandó. A szebb napokat látott origo összefoglalójába „a spekuláns” szerint Magyar-, és Lengyelország ellenség az EU-ban, „a spekuláns” leginkább Olaszország miatt aggódik, mert néküle nincs Unió és gyengén állnak a pandémia után. A gleichschatolt egykori portál idéz Békés Márton terrorházi kutatási igazgató nagyívűnek és leleplező erejűnek gondolt tanulmányából.

Az egykori Magyar Nemzet helyén tenyésző Vengerszkaja Pravda c. kormánylap azon duzzog, hogy Soros „még a születésnapján is Orbán Viktort támadja”, mintha összevethető lenne a két ember, mintha egyenlőségjelet lehetne tenni, ahogy a régi vicc is mondja, az „osztogatnak” és a „fosztogatnak” közé. A lap írásában egy Hollik nevű fidesznyik háborog, hogyan hasoníthatja valaki az „európai értékeket” a „nyílt társadalom” fogalmával.

Az eddigi lakájmédiás megjelenések képszerkesztői viszonylag korrekten jártak el a vizuális fedolgozás frontján, nem így a ma egyre inkább „bezzegmédia” szerepkörbe tévelyedő Pesti Srácok gúnynevű kiadvánnyal. Ők Mike Myers arca helyére montírozták Sorost az Austin Powers-ből, egy kattant, világuralomra törő idióta zavart vigyorával és azzal a címmel, hogy „Ma lett 90 éves a 21. század leggazdagabb és legnagyobb hatású pszichopatája – születésnapi köszöntő”. Amire elégedetten csettint az ember: születésnapi köszönteni tudni kell, a szokásosnál kicsit hosszabban idézek, hogy érezzük a habonyi vibrációt:

„Lehetne egyike az egyetemek környékén tenyésző zakkant öregeknek, akik tele vannak remek elméletekkel a világ megváltoztatásáról, a gond az, hogy Gyurkabácsi iszonyúan gazdag, és e mérhetetlen, közepes államok büdzséjéhez mérhető vagyonát az őrületének kiélésére fordítja. Még nagyobb baj, hogy nem csak a saját elmebetegségét éli ki, hanem mindenki más bolondériáját is támogatja. (…) Gyurkabácsi egyben mégis csak hagyományőrző, követi a sajnos hazánkban született, régi baloldali hagyományt: szenvedélyesen gyűlöli a magyarokat. (…) Ha például az az ötleted támadna, hogy szétszakítod Romániát, akkor azt támogatná (némi pénzügyi manőverekkel kiegészítve, mert egy dolog a világforradalom, de azért pénzt is kell keresni), kivéve akkor, ha abból az erdélyi magyarok is profitálnának. Az erdélyi magyarokkal kapcsolatban kivétel nélkül csak identitásvesztő mozgalmakat támogat, szeretné, ha ott a magyarok románokká, de legalább buzikká válnának.”

Huth testvér/elvti (lehessen választani, nyilas-é vagy bolsi; mindkét kategóriába belefér) kondája odatette magát, ugyanakkor arra is ráviágított, hogy gondolati emelkedettsége az ófalui kocsma söntési szintje, miután megvolt már a háromszor kétdeci hatszor, ennél még a terrorházi kutigazgató is jobb, aki régebben valaki baller kollégával borongott azon, hogy egész nemzedékük veszik el a rozéfröccs kies világában. (Ne nekem, az urbánusnak kelljen elismételnem ehelyt azt a hegyközségi alapigazságot, hogy bor kétféle van, fehér meg vörös, a rozé csak játék, mint a szovjet pipere: pafrüm, púder, i tak dalse.)

Ebben a ProstiSrácos, khm, argumentációban megvan minden, mi kedves a szívnek: homofóbia és irredenta, nagynemzeti szupremáciatudat, és kiskisebbségi wassalberthímzés, szimpla idiotizmus, és a csőcselékhangot olymód jellemző antiszemita szál azért nincs benne, mert a helyzet bonyolult, a Föni világpolitikailag Bibivel barátkozik, és a médiatulajdonlás egyre kacifántosabb viszonyai közepett azt sem tudni, hogy vajon Köves Máté (Slomó) hogyan reagálna minderre.

Szóval okos önmérséklet, beküldeni még azt az utolsó kokojzapálinkát (vö. feketeáfonya = coacăze negre), majd elhajolni az enyhe földrengésben megendülő viseletes légypapír elől, kiköpni egy hegyeset az olajos hajópadlóra, hazamenni, megverni az asszonyt, aztán bubukálni egy jóízűt, míg hasad a magyar hajnal.

*

Soros Györggyel nem vagyok barátságban, közeli ismeretségben, személyesen egyszer találkoztunk. Utóbbi gyerekkori kispajtása Eörsi István Belgrád rakparti lakásában esett, valamilyen közép-európai iniciatíva volt asztalon, Mészöly Miklós jelenlétére emlékszem és Rudolf Chmelre, aki akkor talán Szlovákia magyarországi nagykövete volt, talán Szigeti László és Nádas Péter is ott volt, meg még vagy harmincan. Velem kábé három percet beszélt külön, persze a Magyar Narancs túlélése témában. Kemény volt, határozott. Támogatást egyszer kaptam egy évre, 1956 külföldi sajtója volt a téma, 1989-ben volt ez, 15 000 forint volt a havi összeg. Ha ugyanis nem lett volna Magyar Narancs, akkor az 1956-os Intézetben lettem vona kutató – állítólag mondogatta is Litván György Tischler Jánosnak – később varsói magyar kultúrintézet igazgató –, hogy ő a Vágvölgyi helyét kapta.

Soros György mestere és vezérlő csillaga Sir Karl Popper osztrák filozófus, aki Londonban tanított az LSE-n és egy életre tanulta meg tőle a különbséget a nyitott és a zárt társadalamak között. Lehetett volna Hannah Arendt is a vezérlő csillag, Soros, szerencsétlenségére legalább két ízben találkozhatott Arendt alapművének reáléletbeli megjelenésével, a csőcselékpolitika szerepével a totalitarianizmus eredetében.

Egyszer 1944-ben, a Magyarországon akadálytalanul, sőt bátorítottan áthömpölygő Holocaust idején, másodszor a 2010-es évek közepétől, amikor „tervétől” ihletve rászállt a magyarországi (és észak-macedón, és belorusz, etc.) kormányzati papagájmédia.

Az amerikás pesti Holocaust-túlélőnek, újvilági Mózes-hitű magyarnak számos kategóriái vannak. Van, aki soha nem hajlandó megbocsátani. Megbocsátani a hamari deportálókat, a „zsidóvagyon” áhítóit, a Maros utcai nyilasokat, és nem csak Kun pátert, Endrét, Bakyt, de a félrenézőket, a zavartan köhécselőket, önfelmentőket és élethazugokat sem.

Ha a meg-nem-bocsátó Amerikáig jut, ráadásul ott híresember is lesz belőle, az persze jobban fáj. Andy Grove (Gróf András – Intel inside) volt ilyen, meg nem szólalt magyarul, gyűlölt mindent, ami magyar, spongyát dobott saját keletkezéstörténetére, mert számára Budapest volt az anyaöl, az élettapasztalata pedig az, hogy az anyaöl öl. Természetesen ennek is vannak fokozatai. A világhíres szívsebész, Tauber László is a disszimilálók közé tartozott a washingtoni Holocaust Museum fődonorjaként, nem is fordult teljesen el Magyarországtól, de az óhazához való viszony csak általános zsidó-, és speciális Holocaust-ügyi lehetett.

Hogy a Schwartz Gyuri (Soros) lelkében mi minden kavaroghatott az 1944 márciusát követő tíz hónapban az nem kétséges, de ő pont nem a hongyűlöletet választotta. Bár nem maradt, mint Szabadság téri kispajtása, a később fejét költőségre-íróságra-forradalmárságra-örökellenzékiségre adó Schlaifer Pici (Eörsi István), Soros elment, de nem felejtett el jót is gondolni. Hogy a nyolcvanas években engedélyezték alapítványát az nagy dolog volt, rendszerszintű bomlástermék. Aminél egy dolog volt nagyobb: hogy pont ide hozta azt a pénzt. Demokráciát építeni, kultúrát tágítani, újra felrakni a térképre, új generációkat nevelni.

Szégyenkezve hüppögök, bár személyes felelősségem nincsen: az én szélesebben vett generációm, korosztályom, évjáratom némely, a magyar kormányzat különböző polcaiig jutott tagjai tették Soros ellenében amit tettek.

Az ahrendti csőcselékpolitizálást („mi vagyunk a Soros ellenzéke”), ami a 20. században az Ohranától vitt az NKVD-ig és KGB-ig, SS-től Stasi-ig, akkor totaitarianizmusig, ma, a 21. században fepuhulva, de nem kevésbé agyhalottan a nacionálpopulizmusig. Soros ideális figura Emanuel Goldstein (vö. George Orwell: 1984) szerepére, gazdag, befolyásos, távol van, legalább annyi magasszintű ismeretsége van, mint a történelem híres „udvari szállítóinak”, Samuel Oppenheimernek vagy Nathaniel Rothschildnak.

A Szurkov-Habony Művek nem is talált fel spanyolviaszt vagy bármi újszerűt: nyugodt napok Klisében, a kollektív tudattalan félreeső, sötét szpotjaira irányozni a propaganda mélyütéseit. Belegondolunk olykor mennyi idiótaságra lehet pénzt költeni? Sok pénzt sok idiótaságra. Soros György sok pénzt költ, de kicsit sem idiótaságokra. Lehet hogy don quijote-i, lehet, hogy szélmalomharcos a költése, de a jobb jövőbe ruház be. Útja rögös, hajója Szküllák és Kharübdiszek között lavíroz. Mahatir Muhammad a volt maláj miniszterelnöktől Vlagyimir Putyinig és Donald Trumpig terjed ellenlábasainak köre, de kisebb zsarnokokig is, mint amilyen most Orbán Viktor, vagy amilyen Vladimir Meċiar volt.

Soros György hazaszerető. Annak, és mindennek ellenére az. Igen, meg lehet gyűlölni a hazát, többen teszik, mint gondolnánk. A konstans lesajnálás, kicsiség-, és szarságkultusz is a hongyűlölet egy formája, ami nem a kritikát jelenti, hanem a kákán is békafos keresését. Ezzel szemben Soros tett és tesz. Mint utoljára gr. Széchenyi Isvtán. Ha megkésve is, Isten éltesse a kilencvenediken! Bis Hundertzwanzig!

Vágvölgyi B. András

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom