1990. augusztus 3-án iktatták be Göncz Árpád író-műfordítót, a Kisgazdapárt korábbi, az SZDSZ aktuális politikusát a III. Magyar Köztársaság köztársasági elnöki tisztségébe. Az elmúlt harminc év legnépszerűbb közfeladatot ellátó személye volt. Vajon miért ő?

Nehéz Göncz Árpáddal kapcsolatban bármi újat mondani – mindent megírtak róla. Utolsó emlékem, hogy az Óbudai temetőbe, búcsúztatására eljött a regnáló miniszterelnök és felesége is. Göncz Árpád már másfél évtizede nem volt hivatalban, szép kort élt meg tiszteletben, szeretetben, sokan voltunk a temetőben. Mikor Orbán Viktor és Lévai Anikó megérkezett, testőreik rejtőzködő üzemmódba kapcsoltak, olyan illúzió volt, mintha a miniszterelnök egyedül, kizárólag feleségével, magánemberként jött volna el.

Álltak, hallgattak, nem szocializáltak, nem biccentgettek jobbra-balra, pléhpofával, faarccal néztek előre mereven. Bementek a tömegbe, de az emberek furcsálkodva, idegenkedve néztek rájuk és elhúzódtak.  Orbán Viktor és Lévai Anikó egy kör közepén álltak, mint egy ótvar rock számban, de fintorgó gyászolók között.

Erős kép.

A kép erejét az ellentmondás adja, az ehúnyt közjogi méltóság és a jelen közjogi méltóság személyiségének 180 fokos küönbsége. A szeretet hatalma versus a hatalom szeretete. A reprezentáció és az állami jelképek, országszimbólumok között kedvesen botladozó kisember, aki elfoglalta helyét a slágerlista élén, „magyar Havel” – ahogy a nemzetközi sajtó nevezte – szemben Göncz 2015-ös temetésére már nemzettközi bogeymanné vált Orbánnal, akitől Havel óvta Európát, mert megérezte benne a wagneri léptékű Wille zur Machtot, az egyszemélyi hatalom monumentálisan nyers és sprőd akaratát.

Az van, hogy az igaz embert lehet szeretni, a németellenes ellenállás szimpatizánsát, a letartóztatott és a Szovjetunióba hurcolt kisgazda politikus Kovács Béla titkárát, az 56-os ellenállót, a Krisna Menon indiai diplomatával kicsempésztetett Nagy Imre-szöveg gondozóját, a Bibó-per másodrendű vádlottját, aki a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években szerényen élt és sok gyereket nevelt műfordításból.

A másikat, a mai miniszterelnököt lehet félni, akinek ehhez van gusztusa és tehetsége, lehet elismerni bizonyos kétségtelen képességeit, de szeretni szűkebb családján kívül kizárólag vallási felekezete – melynek paradox és groteszk iróniája, hogy a köpönyegforgatás egyházának neve latinul, fides, hűséget jelent – megvásárolt, agymosott egybites hívei szeretik csak őszintén.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulója Bibó István 1979-es halála miatti megszégyenült emlékezés, az ellenzékeket Donáth Ferenc auspíciuma alatt összehozó Emlékkönyv okán fordulópont volt a magyar politikatörténetben. Bibó István volt az a férfi, politikus, jogtudós, politikai elemző – „élt: 1945-48”, ahogy a sírkövére szerette volna vésetni – aki a közélet mocskában olyan erkölcsi makulátlanságot jelentett, ami ritka volt, mint a fehér holló az emberi Mengyelejev-táblázatban.

Göncz Bibó helyett, Bibó helyén lett a III. Köztársaság konszenzusos elnöke.

Göncz Árpád 1956 után a Bibó-per másodrendű vádlottja volt, mikor hazajött a börtönből, akkor az óbudai ház lakói felsorakoztak a gangon és megtapsolták a hazatérőt. (Szinte Makk Károly Szerelem c. filmjének alternatív befejezése: az egy Törőcsik Mari helyén többtucat szomszéd.) Pedig már bőven 1957. május 1-je után, a behódolás kulcsmomentuma után voltunk, és a szomszédok között is biztos volt, aki szerint „szép volt, szép volt ez a mi 56-unk, na de a realitások”, és elfogadta Kádár János „hruscsovista mintaállamát”, mely ekkor, 1963-ban talán már minimálisan konszolidált, viszont nemrég még akasztatott.

Tolkien fantasyja és Macolm Lowry A vulkán alattja az ő hangján szólal meg magyarul. Műfordítói életműve is teljes mű, íróilag is jelentős, irodalomszervezőként, írószövetségi enökként is, legfontosabb regénye a Sarusok. Public intelectual, közgondolkodó értelmiségi volt egy olyan korban, Kádár korában, János pap országában, mikor az akkori hatalom nemigen értékelte a vele nyíltan vitatkozókat.

Göncz Árpád nem csak a koalíciós időszak személyiségeivel, az 56-os börtöntársakkal, de a nyugati újbaloldaltól, neomarxizmusból eindult demokratikus ellenzékkel is a kezdetektől jóban volt. Barátsága Antall Józseffel az első halmazhoz köti, a forradalom és a megtorlás kora a Donáthhoz, Vásárhelyi Miklóshoz, Halda Alízhoz, Eörsi Istvánhoz, Litván Györgyhöz, Mérei Ferenchez fűzte, és a Lukács-óvodából kinövő demokratikus ellenzék is a kezdetektől élvezhette bizalmát és támogatását.

Göncz Árpád az SZDSZ politikusa lett és nem véletlenül. Ma a Szabad Demokraták Szövetsége szitokszó, már nem csak a komcsikhoz hasonlítják hűdött kormányzati papagájok, de a nácizmushoz is, Kun Bélához, Szamuelyhez, vörös terrorhoz, ÁVH-hoz. Valójában a Szabad Demokraták Szövetsége jóideig, talán egészen a csúfos és szomorú végjátékig a magyar progresszió örököse volt a XIX. századi liberalizmustól a tudományos alapozottságú polgári radikalizmuson és a Nyugatos irodalmán át a már emlegetett II. világháború utáni csoportosulásokig.

Göncz Árpád köztársasági elnöksége az ún. Antall-Tölgyessy paktumnak köszönhető, nagykoalíció-pótlék, hiszen Antall, pártja talpasainak antiszemitizmussal átszőtt városellenességének szavát meghallva a „nemzeti oldal” pártjaival kötött koalíciót az akkor racionális MDF-SZDSZ nagykoalíció helyett – de erről esett már szó ezeken a hasábokon.

Hogy ki javasolta őt erre a posztra, az véleményes, van aki szerint Konrád György, mások szerint Solt Ottilia, megint mások szerint maga Antall. Göncz első konfliktusára Antallal nem kellett sokat várni, 1990 októberében, a taxisblokád idején a köztársasági elnök nem mutatott hajlandóságot, mint főparancsnok, a hadsereg esetleges bevetésére, ami szóbakerült kormányzati körökben. Ehűsült a viszony. Göncz ellenállt Antallnak, hogy leváltsa a független közmédia vezetőit, Hankiss Elemért és Gombár Csabát.

1992. október 23.: A mai magyar politikai elit számos prominense (Sneider Tamás – a Jobbik volt elnöke; Molnár „Lengőajtó” Zsolt, az MSZP jelenlegi budapesti elnöke) ott járt a Kossuth téren az elnököt kifütyülni.

Déri Miklós fotóira emlékszem a Magyar Narancs aktuális számából: SS-sapkák, a megszólalásig hasonló karszalagok, Potyka bácsi szkinheadjei, az egri katonai kadétiskola hallgatói, a vezércsálinger (a Délpesti Vendéglátós Boross Péter, akkor belügyminiszter) állítólagos szervezése. Nem voltam ott, a tévéből emlékszem Göncz Árpád arcára a kifütyüléskor.

Emblematikus kép ez is.

Az akkor előretörő, a két évvel későbbi MSZP-SZDSZ koalíciót érzelmieg megalapozó, tíz éve urakodóvá vált szélsőjobbodaiság megdöbbentette, Göncz Árpád visszahúzódó lett, innentől kerülte a pártpolitikát. A haza nagyatyja lett. Mindenki szerette, sokszor azok is, akik útálták.

Hogy a volt köztársasági elnöknek jár rezidencia, az normális. Amerikai elnöknek például könyvtár jár. Mondjuk furcsa lesz  majd a Donald Trump Library, mikor a regnáló elnök saját elmondása szerint sem olvas rövid újságcikknél hosszabb dolgokat; digitális könyvtárat javaslok, kedvenc tévéműsoraival, valóságshowkkal, szépségkirálynő-választásokkal és vetélkedőkkel, nagyban kivetített háromábrás comic stripekkel. Magyarországon ilyen nincs.

Göncz Árpád volt köztársasági elnök a Vérhalom téren kapott rezidenciát, jártam ott. Civil énekkarok, dalárdakezdemények vonultak oda énekelni neki nyugállományba vonulása után, szeretetbe burkolni, biztosítani a maximálisan pozitív érzelemről. Göncz az az ember volt, akire szinte mindenki megmelegedő szívvel emlékezik, mert ő is az érzelmi intelligencia embere volt.

A Magyar Narancs egyik korai számában írt a lapba a lapról Vig Monika felkérésére: azt mondta hangütésünk olyan, mint gőzfürdőben, szaunában a nyírfaág: ha ezzel csapkodjuk izzadás közben magunkat, hatékonyabb a méregtelenítés, ésbizony a szabad és független sajtónak ez az egyik alapfeladata.

Göncz Árpád nem csupán az érzelem embere volt, de roppant éleslátó is, quod errat demonstrandum.

Harminc éve, beiktatásakor ezt mondta: „azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre”.

A mából nézve megejtően anakronisztikus szép szavak, melyek tejességgel elfelejtődtek, pedig szeretet és együttérzés nélkül az igazi államférfiúi népszerűség sem képződhet meg.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Budapest, 1990. augusztus 3. A győzelem jelét, V betűket formáz a karjával és ujjaival Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság újonnan megválasztott elnöke az Országház előtt, a Kossuth téren, az eskütétel után. MTI Fotó: Cseke Csilla

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!