Bezárás
Európai Unió

Európa egyik legnagyobb adóparadicsoma oktatná takarékosságra a déli államokat

A kedd hajnalban elfogadott, közös adósságkibocsátásra alapuló európai újjáépítési projekt ellenzői, az úgynevezett „takarékos” államok, számos engedményt harcoltak ki az 5 napig húzódó EU-csúcson. A takarékosok szószólója, Hollandia, a finisben még vétójogot is követelt a jelentősen leszállított összegű támogatásokból megvalósuló programokkal kapcsolatban. Ez végül nem sikerült, de Mark Rutte kormányfő újra azt a benyomást kelthette, országa a garanciája annak, hogy erényes költekezés valósuljon meg az „európaiak pénzéből”. Ez pláne azért szép teljesítmény, mert közben Hollandia az EU egyik legfontosabb adóparadicsoma: vállalati adóelkerülést segítő politikájával évente több milliárd eurót vesz ki az európaiak zsebéből.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

A smucigok ellenállnak

A koronaválság nyomán német-francia egyetértéssel kiötlött újjáépítési alap legnagyobb ellenfelei a „takarékosnak”, illetve kritikusaik által fukarnak nevezett, elsősorban északi államok, azaz Svédország, Dánia, Ausztria és Hollandia, illetve a végül melléjük csapódó Finnország voltak.

A „fukarok” szószólójává az egyeztetések kezdete óta Hollandia avanzsált, már márciusban kiütve a biztosítékot, amikor a 17 millió lakosú állam pénzügyminisztere, Wopke Hoekstra azt javasolta, hogy az Európai Bizottság folytasson vizsgálatot arról, miért nincs elegendő fiskális mozgástere ahhoz egyes tagállamoknak, hogy kezeljék a koronaválságot.

Az elsősorban az olaszokat és déli szomszédjaikat kipécéző felvetést és a stílust Antonio Costa portugál kormányfő nyilvánosan „gusztustalannak” nevezte, továbbá értelmetlennek és visszataszítónak, „ez a gyakori rosszindulat az EU jövőjét fenyegeti”, tette hozzá.

A „takarékosok” mellől idővel kihátrált Angela Merkel, aki egy talán történelminek bizonyuló fordulattal felismerte, hogy az EU sorozatos krízisei után még egyet nem bír majd el, ha nem sikerül a szolidaritás új mechanizmusait kialakítani, így jött létre Emmanuel Macronnal és a déli államokkal is egyeztetve az a javaslat, amely a 750 milliárd eurós alapot közös hitelfelvétellel biztosítaná, az EU történetében először. Az éppen ezért sokak szerint történelminek nevezett dealt, amellyel párhuzamosan az EU következő hétéves költségvetését is megszavazták –  1 074 ezer milliárd euró értékben 2021-28 között – a takarékos koalíció több ponton is megfúrta.

“A smucigok ellenállnak”, hirdette a Libération francia napilap címlapja hétfőn, és az ellenállás sikeresnek bizonyult. A „négyek” nyomására nemcsak a déliek terveihez képest eleve jóval kisebb, 750 milliárdos csomag zsugorodott napról-napra, de Hollandia még vétójogot is követelt a támogatásokért cserében elvárt reformokkal kapcsolatban. A 750 milliárd euróból eredetileg 500 (illetve a valóságban csak 433 milliárd euró) lett volna vissza nem térítendő támogatás, a maradék pedig kölcsön, és a tervezett befektetések, illetve reformok tervét előzetesen egyeztetni kellett volna a Bizottsággal, illetve a tagállami fórumokon.

Ehhez képest a támogatások végső összege 390 milliárd euró lesz csak, és félő, hogy a Next Generation EU névre keresztelt programból pont olyan tételek ugranak vagy zsugorodnak, amelyek valóban kulcsfontosságúak lennének az amúgy a takarékosok által a délieken követelt modernizáció és versenyképesség nevében.


A fukarok ezen felül elérték, hogy megmaradjon a visszatérítések rendszere, amelyet még Margaret Thatcher harcolt ki egykor, és a britek távozása után a többség meg akarta őket szüntetni. Plusz vétójog helyett a “vészfék” intézménye biztosítja majd, hogy az egyes tagállamok szavazást kezdeményezhessenek a Tanácsban, ha gyanús nekik valamilyen, a támogatásból megvalósuló program.

A szokás szerint egyéni, belföldi játszmák függvényében is vívott csata, az utóbbi 10 év legsúlyosabbnak ígérkező válsága és egy rég nem látott egészségügyi krízis közepén ismét elég lehangoló képet nyújtott az Unióról. Miközben tény, hogy az EU iránti bizalom egyre apad, és nem nehéz belátni, hogy ennek objektív okai is vannak. Ahogy Emmanuel Macron még áprilisban összefoglalta, a déli államok joggal teszik fel a kérdést: mégis, mi értelme van az EU-ban folytatni:


A takarékosok narratívája, amelyet nagyrészt a sajtó is átvett, alkalmas arra, hogy észak és dél, fegyelmezettek és felelőtlen költekezők szembenállásával magyarázza az EU-n belüli feszültségeket és a konstrukció hibáiból adódó problémákat és érdekellentéteket. Ezen felül arra is, hogy leplezze azoknak a képmutatását, akik saját érdekeiket védik az erényesség álarca mögött.


Ennek a képmutatásnak az egyik legfőbb jelképe maga a holland vezetés lehetne, amelynek a déliek ellen hergelő populizmusát jól illusztrálja az áprilisban készült fenti videó: Mark Rutte egy szemétfeldolgozó telepre látogat, ahol az egyik alkalmazott azt mondja neki, “ne adja oda azt a pénzt az olaszoknak meg a spanyoloknak“. Rutte nevetgélve válaszolja, hogy “nem, nem, nem”.

A kormányfő, még 2011 februárjában, amikor 5 nap alatt ötezer tunéziai menekült érkezett az olasz sziget, Lampedusa partjaihoz, arra a kérdésre, hogy Európának mit kellene tennie, azt felelte: “Ez annak az országnak a felelőssége, ahová elsőként érkeztek ezek a migránsok“. Idén márciusban pedig, amikor az olaszok a járvány miatt segítségért fordultak az EU-hoz, ugyanebben a szellemben hárította el a felelősséget, emlékeztetett a holland De Volkskrant napilap áprilisban.

Eközben az egyéni felelősségvállalásból és takarékoskodásból bármikor szívesen leckét adó miniszterelnök a világ egyik vezető adóparadicsomának élén áll, amely évente több milliárd dollárnyi adóbevételt vesz ki az európaiak zsebéből.

Történelmi előrelépés az adóelkerülés okozta károk felmérésében

Ez a tény évek óta közismert az adóelkerülés ellen küzdő szervezetek jóvoltából, de az utóbbi napokban újabb, szintén történelminek mondható adatsorokkal húzta alá az OECD is. 2017 óta ugyanis azok a multinacionális vállalatok, amelyek bevétele meghaladja a 750 milliárd eurót, kötelesek az anyacégük székhelye szerinti adóhatóságnak átadni az országokra lebontott adataikat, azaz a bevételt, az alkalmazottak számát, a regisztrált profitot és a fizetett adót.

Az OECD pedig összeszedte az első rendelkezésre álló évre, azaz 2016-ra vonatkozó adatokat, és július 8-án adta közre ennek eredményeit, amelyek sajnos csak részlegesek. Az 58 ország közül, amelyekre vonatkozóan gyűjtik ezeket az információkat, 35 vállalta, hogy megosztja az adatokat, de végül csak 26 tette meg – ennek alapján 4000 vállalat gyakorlata lett megismerhető.

A nem transzparens országok között több európait is találunk, Svájc mellett az e tárgyban sokat emlegetett Írországot is, és a jóval diszkrétebb Hollandiát, amelynek, ahogy látni fogjuk, van is mit titkolnia. De ott van a sorban Nagy Britannia, Hongkong, Szingapúr és a Kajmán-szigetek is.


Azonban, ahogy az Alternatives Économiques francia gazdasági magazin megállapítja, még ezek a részleges adatok is nyilvánvalóvá teszik, hogy a vállalatok az adóparadicsomokban mutatják ki, mesterséges módokon oda terelik a profitot annak érdekében, hogy kibújjanak a közteherviselés alól. Így pl. abban a tucatnyi országban, ahol 0 százalékos a nyereségadó, az egy alkalmazottra jutó árbevétel 1,4 millió dollár, míg azokon a területeken, ahol ez az adónem magasabb mint 20%, ott mindössze 370 000 dollár.

A trükközés másik evidens jele, hogy az ún. „befektetési hubokban”, ami a multik fiktív befektetéseit vonzó területek szemérmes megnevezése az OECD-jelentésben, a más országokban működő leányvállalatok tevékenységéből származó forgalom az összes 40%-a, míg a többi országban ez a szám 5-20% között alakul.

Az OECD számai alapján készítette el a Tax Justice Network (TJN) saját becslését. Az adóelkerülés ellen küzdő nemzetközi kollektíva érthető módon nagy lelkesedéssel számol be arról, hogy első ízben állnak rendelkezésre ilyen kiterjedtségű hivatalos adatok a vállalatok országokra lebontott tevékenységéről.

A G20 2013-ban állt ki az országokra bontott adatok deklarációja mellett, amit az OECD 2015-ban formalizált, kötelezve tagjait arra, hogy begyűjtsék a vonatkozó számokat, amelyek tehát idén látnak először napvilágot összesítve (miután az USA is közre adta tavasszal a 2017-es adatokat az amerikai cégekkel kapcsolatban).

A TJN az elsők között javasolta, még 2003-ban, hogy ilyen metódussal kelljen adatot szolgáltatniuk a multinacionális vállalatoknak, amit akkortájt sokan még „irreálisnak és utópisztikusnak” tartottak. A civil szervezetek, a nagy adócsalási és adóelkerülési botrányok, amelyek feltérképezésében a sajtó is fontos szerepet vállalt, és nem utolsósorban azok a politikai és gazdasági válságok, amelyek csak még nyilvánvalóbbá tették az adóelkerülés rendívül káros hatásait és igazságtalanságát, miközben a közvéleményt is érzékenyebbé tették a témára – mindez sokat nyomott a latban ahhoz, hogy az utópia megvalósuljon.

330 milliárd dollár nyereségadó-bevétel párolog el évente az adóparadicsomok jóvoltából

Legalábbis részben. A TJN arra jutott, hogy a 26 ország által nyújtott adatok minősége és formai inkonzisztenciája miatt csak 15 országét veszi tekintetbe. Ennek alapján követték 467 milliárd dollárnyi „mesterséges profittranszfer” útját, amelyhez 117 milliárd dollár adóveszteség társul azokban az országokban, ahol a vállalatok valódi tevékenysége folyik.

A szervezet ezt megpróbálta extrapolálni az összes létező adóparadicsomra: becslésük alapján a mesterséges profittranszfer évente összesen 1 300 milliárd dollárt tesz ki, ami évente 330 milliárd dolláros elveszett adóbevételt jelent. Ez az összeg majdnem 100 milliárd dollárral több, mint az OECD felső becslése volt 2015-ben (240 milliárd dollár).

Tehát, alsó hangon is több mint 1000 milliárd dollár másutt keletkezett nyereséget deklarálnak a vállalatok olyan országokban, ahol ezt nulla vagy nagyon alacsony adókulcsokkal tehetik meg, ezzel csökkentve az adóköteles bevételüket ott, ahol még akadnak számottevő adóterhek.

Ráadásul a fenti 330 milliárd dolláros elveszett adóbevétel mellé tehetjük azt a veszteséget is, amely abból fakad, hogy az egyes országok egyre lejjebb viszik saját adókulcsaikat az adóparadicsomokkal folytatott verseny miatt, ami a TJN szerint a teljes veszteséget 500 milliárd dollár közelébe tornázza fel.

A TJN szerint a mesterséges profittranszferrel operáló gyakorlat egyes számú haszonélvezője Hollandia, méghozzá a versenytársakat messze hátrahagyva: a manna ötöde itt landol, a második helyen a Bermudákat találjuk jócskán lemaradva (9,5%), Puerto Ricót (7,8%) és Hongkongot (7,1%). A negyedik helyen az Európai Unió másik büszkesége a befutó: Luxemburg 6,9%-kal.

A 15 ország adatai alapján követhető 467 milliárd dollár haszon legnagyobb szelete, 95 milliárd, tehát Hollandiába lesz „eltérítve”, ezt követi a brit fennhatóságú Bermuda (44 milliárd), az USA társult állama, Puerto Rico (36 milliárd), majd Hongkong (33 milliárd) és Luxemburg (32 milliárd).

Ha azt vizsgáljuk, mekkora mértékben felelősek a más országok által elszenvedett adóbevétel-kiesésért, az európai versenyzők akkor is kiválóan teljesítenek: az összesen 117 milliárd dollárra rúgó kárból Hollandia 24 milliárdért „felelős”, Luxemburg és Írország pedig 8-7,9 milliárdért. Az alábbi ábrán narancsszín jelöli a más országoknak okozott kárt, kék pedig az adóparadicsomnak hajtott hasznot.


A TJN egy másik szomorú adatra is felhívja a figyelmet: az adóparadicsomok ebből a gyakorlatból az illeték révén húznak hasznot, amiből persze adóbevétel is lesz. Csakhogy az itt keletkező 1 dollárnyi adóbevétel árnyoldala átlagosan 6 dollár, amely elvész a cégek valódi gazdasági tevékenységének helyt adó országokban. De e téren is vannak világbajnokok, a Brit Virgin-szigetek  például 314 dollárnyi adóbevételtől fosztja meg a többi országot, minden egyes dollárral, amit az adókerülő vállalatoknak nyújtott szolgáltatásain behajt.

Hollandia évente 10 milliárd euró veszteséget okoz európai szomszédjainak

A TJN már az uniós egyezkedések első csörtéjének idején, áprilisban felhívta a figyelmet a holland álláspont képmutató jellegére. „Az uniós újjáépítési csomagot blokkoló Hollandia tavaly 10 milliárd elvesztett nyereségadóba került az uniós országoknak” című cikkben a szervezet újfent azért érvelt, hogy az EU ne tűrje tovább az adóparadicsomok működését saját területén.

Az akkor nyilvánosságra hozott elemzés az Amerikai Egyesült Államok által publikált, 2016-2017-re vonatkozó adatokból indult ki, és konklúziója szerint az EU területén működő amerikai cégek 2017 során 44 milliárd dollárnyi profitot térítettek el Hollandiába azokból az országokból, ahol megtermelték őket. A gyakorlatban 5% alatti nyereségadó révén „elcsábított” cégek adóelkerülése a TJN szerint Franciaországnak 2,7 milliárd dolláros kiesést okozott, Olaszországnak és Németországnak 1,5 milliárd, a spanyoloknak pedig 1 milliárd dollár veszteséget.

Ehhez képest már másképp cseng az, hogy áprilisban a holland vezetés még arról beszélt, hogy 1 millió dollárt „ajándékozna” az újjáépítési alapba, ami tehát kevesebb, mint amit a Mark Rutte által elsősorban kipécézett olaszok veszítenek évente a holland adódömpingen.

Az adóelkerülés mechanizmusai egyébként csak az egyik olyan aspektusát alkotják a nemzetközi és európai gazdasági rendszernek, amely rejtve marad a „takarékosok” és „pazarló déliek” vitájában. Ahogy az alábbi Twitter-bejegyzés is rámutat, nagyon sok olyan előnye származik Hollandiának (és persze más országoknak is) az Európai Unióból és a közös piacból, amelyek nem kerülnek előtérbe, és alapvetően meghamisítják, félreviszik a haszonélvezők/nettó befizetők-hangyák/tücskök- északiak/déliek demagóg szembeállítására építő vitákat.


A TJN már korábban bevezette „az adólekerülés tengelye” kifejezést, amelyet az abban élenjáró európai államok, Nagy-Britannia, Svájc, Luxemburg és Hollandia érdemeltek ki. Ez a 4 ország az adóelkerülés miatt „elveszített” vállalati adók csaknem háromnegyedéért, 72%-ért felelős, a tavaly publikált számításaik szerint.

A nemzetközi hálózat július 20-án, az uniós csúcs tapasztalatai nyomán újabb blogbejegyzésben szólított fel arra, hogy az uniós országok kötelezzék arra a multinacionális cégeket, tegyék közzé országokra bontva adataikat. A koronavírus kiváltotta helyzet csak még nyilvánvalóbbá teszi – fogalmaz a szöveg –, hogy az „adóelkerülés tengelyének” országai „a legnagyobb multik hatalmát és gazdagságát erősítik, miközben forrásokat vonnak el és gyengítik azokat az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat, amelyekben a dolgozók nap mint nap azért teszik kockára életüket, hogy megvédjenek bennünket”.

Persze a helyzetért hiba lenne csupán az adóparadicsomokat kárhoztatni. Hiszen az ilyen adópolitikákat Európa szívében is eltűrő vezetők tétlensége vagy félénksége e téren éppúgy a multinacionális cégeknek, köztük alkalmasint saját adóelkerülő bajnokaiknak kedvez, miközben ők is asszisztálnak az államkasszák fokozatos elszegényítéséhez és a közteherviselés eszméjének kiüresítéséhez. És e téren sajnos semmilyen történelmi változás szele nem volt érzékelhető a hétvégi koronaválság-csúcson.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: Facebook.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom