„Kamela, egyértelműen” mondja egy balatonfelvidéki inspiráló partyn – melyet bushwackazz-társam szervezett, akivel a 2008-as elnökválasztást blogoltuk végig – a minap egy Szilíciumvölgyi bentlakó IT-szakember kérdésemre, hogy ki lesz szerinte Joe Biden (77) demokrata elnökjelölt „running mate”-je, a VíPí, az alelnökség kandidátusa, aki, ha netán a novemberben választást nyerő Bident 2021. január 20-i beiktatása után valamilyen ma előre nem látható okból magához szólítaná a Teremtő, akkor ő lenne alkotmányosan az Egyesült Államok elnöke. Hétfőn bejelentették, hogy a héten bejelentik a döntést, kedden be is jelentették.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Nézzük politice! Adja magát, hogy az Egyesült Államok új elnökének helyettese nő legyen. Már régen ideje lett volna, nemhogy alelnöknek, de elnöknek is. Utóbbi versenygésben az első próbálkozó, Hillary Clinton 2016-ban orosz rásegítéssel elbukott. (A függöny mögött somolyog Prigozsin, Szurkov, Dugin és Peszkov, felettük Putyin levitál bölcs mosollyal.)

Alelnöknek is eddig csak két alkalommal nevezett nő, 1984-ben a demokrata Walter Mondale tandemtársa Geraldine Ferrero korábbi nagyvállalati vezető volt (buktak az ismétlő Ronald Reagen-George H. W. Bush páros ellen), illetve 2008-ban a legtökösebb republikánus, John McCain pillanatnyi hóbortból vagy elmezavarból a 44 éves Sarah Palin alaszkai kormányzót emelte maga mellé, akinél kínosabb jelölt kevés volt az amerikai történelemben (nyert: a Barack Obama-Joe Biden kettősfogat).

Ha úgy képzeljük a pártokat Amerikában, ahogy azok Európában, pláne mifelénk működnek, akkor jócskán tévedünk. Pozíció-, és ideológia-váltások jócskán előfordultak, ki gondolná ma, hogy Abraham Lincoln és Donald Trump Republikánus pártja ugyanaz? Hogy épp a Demokrata párt az, amelyik történelmileg déli és Konföderációs gyökerű?

Utóbbi pártba befért a Kennedyek arisztokratikus liberalizmusa, LBJ (Johnson elnök, 1963-68) „nagy társadalma”, a hippi-indíttatású George McGovern jelöltsége 1972-ben, a világ legpacifistább mogyorófarmere, Jimmy Carter, és persze a „történelem végét” túl korán ünneplő Bill Clinton vagy a szimpatikus de gyengekezű Barack Obama.

Demográfia és területi egyenlőtlenségek.

Az amerikai kultfilmrendező Russ Meyer Faster Pussycat! Kill! Kill! c. 1964-es kultuszfilmjében tételmondat, mikor a vérengzően férfifaló versenypilótanők egy nevadai farmon szusszanásnyit megpihennek nagy harcaikban, akkor a fegyverbolond nevadai farmer őszinte döbbenettel, szent borzadállyal kérdezi, hogy A Democrat for President?!, ami nagyjából olyan elkámpicsorodó hangsúly, mint mikor a Pano-Drama Csoport Szóról szóra c. verbatimszínházi előadásában, mely a magyarországi romák ellen irányuló terrorista sorozatgyilkosságot tárgyazta, ahol megkérdezték: Lehet-e egyszer cigány miniszterelnöke Magyarországnak?

Vannak vidékek Amerikában, ahol nem lehet cigány miniszterelnök. Vannak más vidékek, a nagy államok közül New York és Kalifornia, ahol zuhoghatnak a cigánygyerekek az égből, akkor is kéket, demokratát választanak. Namost a szamaras párt maga is ernyőszervezet, koalíció,  amibe a techmágnások és a jövőre nyitott befektetési bankárok éppúgy beférnek, mint az egyetemek radikálisai, a Henry David Thoreau-, vagy Gary Snyder-követő, társadalomból kivonuló természetvédők, a Sea Shepard antibálnavadászai, fekete és latino kisebbségi aktivisták, az újbaloldal neoistái, marxisták és dzsáinisták, hindu brahminok és neológ zsidó értemiségiek.

A Demokrata párt ma mindközönségesen radikálisokra és moderáltakra oszlik. A legradikálisabb talán a minnesotai szomáli-amerikai képviselőnő, Ilhan Omar, aki BDS-es, Izrael-ellenes retorikával és munkássággal alap-amerikai politikai tabukat sért, míg Joe Biden a moderáltak vezéralakjának tűnik; kettejük közt pedig a nagy egyensúlyozó, képviselőházi házelnök Nancy Pelosi, a kompromisszumok robotosa. A radikálisok főalakja a magát demokratikus szocialistának valló vermonti szenátor, Bernie Sanders, akinek hajlott kora ellenére is kimondottan fiatal a bázisa, és ez a bázis nem, vagy nehezen fogadja el a moderált és viszonylag puha Bident.

Nem titok, ha volna állampolgárságom, regisztrált demokrata lennék Amerikában, és ezzel az értékválasztással úgy gondoltam még az év elején, hogy Elizabeth Warren lenne a legszerencsésebb elnökjelölt. Kevésbé radikális, mint Sanders, ugyanakkor progresszív, aki Bernie-nél kedvesebb a moderáltaknak.

Warren, a Harvard Egyetem jogi karának oktatója Massachusetts-i szenátor, és a Massachusetts Liberal egy amerikai poltoposz: az Aufklärung Csomalungmája, Mayflower-generációs amerikaiak mezítláb, fehér hosszúnadrágban, matrózcsíkos blúzban sétálnak peripatetikusan Cape Cod, Nuntucket, Martha’s Vineyard vagy Hyannisport fehér homokján és az emberiség megmentésének haditerve képződik meg homlokuk napbarnítottan fehér hickory fala mögött a legszofisztikáltabb tudományos apparátussal és magas művészi színvonalon.

Warren radikális, ha nem is annyira, mint Sanders, ugyanakkor a párt moderáltjait is jobban meg tudta volna szólítani. De nem lett elnökjelölt. Viszont matematikai esélye nagy volt a VP-posztra, ám elejétől tudható, hogy nem ő lesz. #BlackLivesMatter – ez kulcsszó. George Floyd minneapolisi meggyilkolása egy rendőr által megváltoztatott mindent; Warren egyszerűen túl fehér, hogy alelnökjelölt legyen. Lehet belőle sok minden, valamilyen miniszter, a legrangosabb, Secretary of State (külügyminiszter) is, de alelnök nem.

A VP egy fekete nő lesz, ezt tudtuk, például mikor az előválasztásban is vitézkedő minnesotai Amy Klobuchar kivonta magát az alelnök-jeölti versenyből, mondván, „erre a posztra színesbőrű nő kell”;  Joe Bidennek nem ment el a szépesze, és érdekei szerint cselekedett.

Nézzük, mik lehettek a dilemmái. Ott volt például Susan Rice, Obama utolsó nemzetbiztonsági főtanácsadója, ötvenes, fekete, ENSZ-nagykövet is volt, de a líbiai Benghazi amerikai konzuátusa elleni gyilkos támadás félrekezelésének árnyéka reá is vetült. Erős kontender volt Grätchen Whitmer (48) michigani kormányzó, de ő legalább annyira túl fehér, mint Warren. Karen Bass (66) kaliforniai képviselő is szóbajött, ő fekete, de ismertsége nem elégséges országosan, ahogy Val Demings (67) floridai képviselőé, volt orlandói rendőrfőnöké sem.

Szóbajött a thai-amerikai Tammy Duckworth alezredesnő, aki helikopterpilótaként mindkét lábát elveszítette egy akcióban Irakban, a fekete Keisha Lance Bottoms atlantai polgármester, és szintén Georgiából Stacey Abrams fekete politikusnő. Tammy Baldwin wisconsini szenátorról is beszétek, de túl fehér, akárcsak az új-mexikói kormányzó Michelle Lujan Grisham vagy a New Hampshire-i Maggie Hassan.

Papírforma jött be, Kamela Harris lett a VP a kedd délutáni órákban. Harris kaiforniai szenátor, még csak 2016 óta, viszont az állam korábbi demokrata nagyasszonyainak (Diane Feinstein és Barbara Boxer) támogatásával lett az, s őket, valamint Nancy Pelosit ma is mögötte sejtik. 1964-ben született Oaklandben, apja jamaicai, anyja indiai egyetemi ösztöndíjas volt, Berkeley-ben nevelkedett, itt járt jogi karra is. Korábban ügyész volt, sokan a jogbetartatás reformja miatt ünneplik helyzetbe hozását.

Harrist ugyanakkor éppen az államügyészi tevékenysége miatt érte számos bírálat is, különösen azért, mert a feketéket ért rendőri brutalitások ellen nem lépett fel elég keményen. George Floyd halála után ugyanakkor a rendőrség átalakítását követelő demokraták egyik vezetője lett a szenátusban.

A The Newyorker portréja szerint Kamala Harris a liberális restauráció embere, az ő jövőlátó víziója saját maga. Bármennyire is oaklandi lány (dokkmunkás-hangsúlyos, jelentős fekete lakossággal bíró kikötőváros a San Franciscó-i Öböben) ő, a kaliforniai liberális elit reprezentánsa, vissza akarja hozni a kilencvenes éveket.

Joe Biden akkor kezdte a politizálást a Watergate-ügy sújtotta Washingtonban, mikor Harris még csak nyolc éves volt. VP-nek nem washingtoni benfenntest választott, aki még tavaly, elnökjelöltként keményen beszólt neki rasszizmus ügyben. Biden, úgyis, mint az egyetlen fekete enök volt alelnöke, túltette magát ezen, majd igen sajátos kampánystratégiával végzett az élen: egészen a dél-karolinai előválasztásig lapult, majd ott megszerezte James Clyburn, a legtekintélyesebb fekete demokrata támogatását és úgy megnyerte az államot, meg mindent, ami ez után következett, hogy a többiek utánaköpni se nagyon tudtak.

A faji kérdés hát előtérben van Bidennél, ami most jó, valamint a partok közötti egyensúlyt is segíti Harris posztja. (Biden az atlanti Delaware állam szép ajándéka.) Ám ennél fontosabb, hogy a Biden-Harris ticket azt is bizonyítja a párt centristáinak és moderáltjainak, hogy a „radikális baloldal” – Bernie Sanders lányai: Ilhan Omar, Rashida Tlaib, Alexandria Ocasio-Cortez – nem csáklyázta meg demokraták hajóját részeges karibi kalózként.

Biden-Harris elutasíthatja az általános és mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást, ami az Amerikában arányaiban is rengeteg áldozatot követelő Covid-járvány idején nem biztos, hogy a legtutibb. A Biden-Harris ticket a liberalizmus restaurációjának kísérlete lehet, balközép politizálás, mikor progresszív szelek fújnak a pártban, és a világ mai kihívásaira nem biztos, hogy elegendőek Bill Clinton válaszai.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!