Többen is mondták korábban, hogy az új évezred huszas évei a járványok és a háborúk dekádja lesz, mondásuk – sajnos – beigazolódott. A harminc év előtti délszláv háborúk sora sem volt épp fáklyás menet, de a február 24-én kitört ukrajnai háború tényleg csak a II. világégésre emlékeztet. És nem csak ez a baljós történet a most záruló évben.
Tavaly ilyenkor már égtek a vonalak, ’21 novembere óta láthatóan zajlottak a csapatösszevonások az orosz-ukrán határon, a NATO, és elsősorban az amerikai és a brit hírszerzés nem győzött vészjeleket küldeni, kormányközi, diplomáciai csatornákon figyelmeztetéseket küldeni a Kremlnek: nem lesz így jó de mindhiába.
Magyarország „világpolitikusa”, Orbán Viktor már januárban bejelentette, hogy ismét Putyinhoz látogat, utazását szerényen, de félgőzzel „békemissziónak” állította be, hogy aztán példaképe a földtörténet legkomikusabban hosszú asztalával alázza a nyilvánosság előtt – a nyilvánosság kizárásával tartott közel ötórás purparléjukon nem tudni mi történt – hasonló szituációk után a régebbi, barbár világokban kivégezték a tolmácsot –, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy a zsarolási potenciál ismételt felvetése és a lopási lehetőségek újfent számbavétele mellett legalábbis Bereg vármegye hovatartozásának kérdése szóbajött.
Pincsi a gazdinál, avagy a kisnemzeti nagypolitika és a világháború esélye
A sarokbaszorult Putyin népszerúsége csökkenőben, ujabb választások közelednek, egyre nehezebben megy a csalás, a nemzeti-birodalmi kártyát húzta a talonból: a Nyugatra kacsingató Ukrajna ráncbaszedését ígéri. Jó handléként túlárazza: a NATO vonuljon vissza 1997 előtti határaihoz, magyarul a Varsói Szerződés volt államai (köztük hazánk) álljanak ki a nyugati szövetségből.
Hogy már januárban tolták az oroszok a háborús propagandát, az egyértelmű volt bárki számára, aki akárcsak csatornaváltogatásos unaloműzéssel véletlenül is valamilyen orosz adóba futott.
Putyint leginkább a saját buborékja, a titkosszolgálati elit vezette meg: azt mondták, az oroszajkú lakosság ősi keleti szláv szokásként kenyérrel és sóval fogadja majd a „felszabadító” orosz csapatokat, önként omlik a szilovik cártovaris ölelő karjaiba, olyan Blitzkrieg lesz, hogy a fal adja a másikat, a hatodik napra elzavarják vagy megölik a „tévébohóc” ukrán elnököt és újralapítják a Kijevi Ruszt, a hetedik napon pedig megpihennek.
Hát kurvára nem így történt! Az ukránok hősleg álltak ellen, a Kijiv környéki Irpiny repülőterét nem engedték elfoglalni, nem lett az oroszoknak hadtáp-bázisuk a főváros környékén, bosszúért kiáltottak, Bucsa lett az új Oradour, az új Lidice. (A francia és cseh falvak náci büntetőexpedíciók áldozatai lettek, a maquis, a francia partizánok tevékenységéért, illetve a Reinhard Heydrich különös kegyetlenségű tartományi helytartó elleni sikeres prágai merénylet miatti megtorlásként.) Bucsában 1500-an maradtak, mikor az orosz csapatok bevonultak az amúgy többtízezres kisvárosba, közülük közel ötszáz lakost végeztek ki.
Pár nap után látszott, hogy mégsem Záhonynál fogják itatni a kozákok a Tiszából a lovaikat, újratervezés: legalább a keleti és déli „orosz kiflit”, a Belarusztól Odesszáig terjedő bumerángalakú oroszajkú térséget kellene megszerezni. Herszon, ahol Trockij született, hamar elesett, ebből a régióból Mariupol ostroma emlékezetes, az ukrán nácinak kikiáltott Azov ezred védte a hatalmas vasgyárat, az ellenállás utolsó ukrán erődjét, és tartotta sokáig az irgalmatlan orosz túlerővel szemben.
(Ukrán nácik a világháborúban tényleg voltak, a német-szovjet háború első szakaszában valóban másfélmillió vöröskatona állt át a Wehrmachthoz, nagyszámban ukrán nemzetiségűek, akik a ma Holodomornak nevezett harmincas évekbeli sztálini mesterséges éhinségnek túlélői is voltak. Az ONU és UPA nevű náci szövetséges ukrán hadseregek zsidó-, lengyel-, és oroszellenessége magasfokú volt, az Azov önkéntesei/zsoldosai ebbe a hagyományba illeszkednek, a hajdani politikai vezető, Sztyepan Bandera nyomán „banderovcinak” nevezik őket az oroszok, ami az „ukrán náci” szókapcsolat szinonímája.)
„Nem blöff” – Putyin mozgósít és nukleárisan fenyeget, mit lép a világ és az orosz társadalom?
Az ukrán-orosz háború globálpolitikai fejleményeihez hozzáteendő, hogy a nem nyugati hatalmak sem ünneplik Putyin rablóháborúját: még az Oroszországgal együtt hadgyakorlatozó Kína sem állt teljes mellszélességgel Rettegett Iván mai utódja mellé. India is dorgál, „korunk nem a háborúk kora”; egyedül Irán áll a harcoló oroszok mellé drónokkal és miegyébbel, még Észak-Korea is tagadja, hogy fegyverrel segíteni a posztszovjet birodalmi törekvéseket.
A nyáron fordult a kocka, és ez az ukrán, köztük az orosz anyanyelvű ukrán katonák honvédő eltökéltsége mellett a nyugati fegyvereknek köszönhető. Ez egy tüzérségi háború és az orosz eszközök találati pontossága a nyugati, leginkább amerikai eszközökkel összemérve gyatra. Ukrajna második nagyvárosa, a keleti Harkiv visszafoglalása után kezdett a világ arra gondolni, hogy az ukránok ezt a háborút megnyerhetik, a déli Herszon őszi felszabadítása óta ez a gondolat még erősebb.
Az oroszok azóta terrorháborúznak, a fő ellenség a polgári lakosság, az energiahálózat és a civil létesítmények elleni támadás, „Tél tábornok” a talonból, az ukrán lakosság sötétbe és fagyba dermesztése.
Volodimir Zelenszkijt, a médiaszemélyiségből lett elnök Putyinhoz képest politikai újdondász, az orosz, és a hozzá csatlakozott magyar kormánymédia nem győzi bohócozni, ehhez képest a korábban mérsékelt népszerűségű elnök ma 90% feletti elfogadottságú hazájában, zöld, katonai polós imágója pedig lassan Ernesto Che Guevara hajdani médiaképéhez kezd hasonulni. Jó példa erre a minapi washingtoni látogatás, előző nap még a jelenlegi legintenzívebb harcok helyszínén, Bahmutnál tett látogatást, majd kisvártatva az amerikai főváros, Fehér Ház és a Kongresszus, standing ovation, ahogy ezt mondani szokás, Zelenszkij közel ötven milliárd dolláros támogatással távozott a helyszínről.
Az ismert amerikai történész, Anne Applebaum szerint az ukrán elnök ma az, aki a lehető legjobban védi a nyugati liberális demokráciát azzal, hogy az orosz támadás utáni amerikai ajánlatra, hogy kimenekítik, azt válaszolta, hogy „nem fuvarra van szükségem, hanem fegyverre”.
Bödőcs for President – Zelenszkij személyében westernhős született
Zelenszkij – midőn e sorokat róvom, a háborús helyzet gyorsan forgandó is lehet – jó és bátor háborús elnök benyomását kelti, antitézise a magát vérprofi hatalomtechnikusnak, birodalomalapító volt titkosügynöknek láttatni szerettető Putyinnak: egy vidéki slemil, akiből hirtelen hős lesz. Egy hős ugye lehet áldozat és lehet győztes.
A HIMARS rakéták mellé most Patriot légvédelmi rendszere is lesz Ukrajnának, a szovjet-orosz haditechnika pedig bebizonyította, amit amúgy minden háziasszony tud – Oroszországból földgázon, kőolajon és bizonyos nyersanyagokon kívül nem sok minden van, amiért érdemes pénzt adni. Putyin belső támogatottsága is megrendülni látszik, százezrek menekültek el, csak a belső terror miatt nem nőtt még nagyot az elégedetlenség, és az sem igaz, hogy a szankciók ne működnének, nagyonis működnek, nehéz lesz csak nacionalista, sztálini imperialista alapon fenntartani a tüzet. Attól még, ha nő is az elégedetlenség, nehéz lenne olyan helyzetet létrehozni, ami Oroszország demokratizálásához vezetne.
Putyin reménye egy újabb Trump-adminisztráció lenne két év múlva, a 2016-ban az ő segítségével (is) hivatalba juttatott exelnök dolgai vesztésre álllnak: a 2021. január 6-i, a washingtoni Capitoliumnál történt lázadás kongresszusi vizsgálata és az évek óta emlegetett adócsalási ügyek szorongatják. Mindennél fontosabb azonban, hogy a trumpista fogságba esett GOP (Republikánus párt) vereséget szenvedett a félideji választásokon novemberben, és komoly trónkövetelő mutatkozik a floridai kormányzó, Ron DeSantis személyében.
Időközök Amerikában – Trump esélyei a szoros „midterm” választási eredmény után
Barack Obama a liberális elit kisebbségi sorból érkező elnökjelöltjének megválasztása belpolitikai csoda volt, Obama kiváló szónok, hibátlan értékrendű államférfi, ám külpolitikailag – főleg Szíria esetében – némileg teszetosza elnök volt. 2008-as, moderált republikánus ellenfele, John McCain vietnámi háborús hadifogoly és hős talán jobban kezelt volna hadihelyzeteket, viszont veresége megerősítette a GOP-n belüli szélsőséges szárnyat.
A szabadság demokrata párti barátai persze aggódhatnak a biológia miatt, Joe Biden 80+-osan nem biztos, hogy a legjobb lehetőség 2024-ben, Kamala Harris eltűnt az alelnökségben és bizony, már Hillary Clinton sem visszatapsolható. A 2020-ban a számba jöhető demokraták, Pete Buttigieg, Elisabeth Warren, Amy Klobuchar nem nagyon látszottak az elmúlt két évben, a következő két évben pedig még bárki felbukkanhat – Trump esélyei viszont tartanak a zérushoz. Ugyanakkor az amerikai Kulturkampf folytatódik, abortuszügy, QAnon, milíciák, ésatöbbi.
A politikai paradoxonok éve volt amúgy is 2022, Xi Jinping (Hszi Csin-ping) a KKP főtitkára például Mao elnök óta elképzelhetetlen adminisztratív hatalmat lapátolt össze, harmaddszorra is pártfőtitkár lehetett, se a mai Kína atyja, Deng Xiaoping (Tenge Hsziao-ping), sem a Hongkongba bevonuló Jiang Zemin (Csiang Cö-min) nem tudott ennyit összelapátolni. Erre a járvány-helyzet, a kínai „zéró Covid-politika” jobban rá-, és ellenement, mint a 2019-es hongkongi diáktüntetések vagy a Xinjiang-i (hszincsiangi) ujgur-írtás elleni világfelháborodás összesítve belföldön. Meg persze a visszaeső gazdasági növekedési trend, és az amerikai-kínai technológiai versengés.
Nem véletlen, hogy Xi (Hszi), némileg az ukrán háborút is kihasználva, a nacionalista kártyát játsza, Tajvan ellen berzenkedik, noha az USA kormánya jelezte, a szigetországot nem fogja elengedni. Kína nem Oroszország szövetségese, de önálló, és némileg támogató (gazdaság)politikát visz az oroszokkal, de ez törékeny viszony, az orwelli „Kelet-Ázsia” a haszon reményében korlátok között haverozik az orwelli „Eurázsiával”, de az orwelli „Óceánia” is résen van. Miközben India a határ mentén fegyveresen is versenyzik a hasonméretű szomszéddal, valamint az afrikai piacokért folytatott újgyarmatosító futásban.
Sok politikai halottja is volt az évnek: II. Erzsébet brit királynő hetven év után távozott a trónról. Gorbacsov, az utolsó szovjet pártfőtitkár, a hidegháború befejezésének (egyik) atyja is távozott. Abe Shinzo volt japán miniszterelnököt megmerényelték, viszont az általa megkezdett munka – Japán, mint a világgazdaság harmadik legerősebb szereplője, több, mint hetvenöt év utáni újra felfegyverzése – folytatódik. Iránban szeptemberben megöltek egy 22 éves kurd diáklányt, olyan tüntetések kezdődtek, és folytatódnak máig, ami miatt már megszüntették az erkölcsrendőrséget.
„Lopakodó szabadságom” – az iráni nők hajmutogatása, a gyilkosság, és a tömeges és csillapíthatatlan zavargások
Nem jártam Iránban, amit fájlalok. Gyerekkoromban Persepolis alapításának 2500 éves évfordulójáról láttam egy közvetítést a jugoszláv tévén, Reza Pahlavi sah és felesége, Soraya ünnepelték az ókori kezdeteket, Dárius kincsét, a thermopülai 300-ak ellenségeit, sokezer katona és statiszta vonult fekete-fehér képeken, öltönyös, nyakkendős férfiak, térd fölé érő szoknyás, Chanel-kosztümös nők ünnepeltek a közönség soraiban.
Szűkebb környezetünkben Angie Merkel utódja nincs még meg, Olaf Scholz ebben a menetben alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérletnek tetszik, Emmanuel Macron pedig még Mbappét sem tudta megnyugtatni az évszázad legfordulatosabb vébé-döntőjének elvesztése után, nem hogy elfogadtatni a világgal azt a putyinista narratívát, hogy Ukrajnának területet kellene feladnia a békéért.
BTW, a nyár egy szorongatott időpontján az orosz elnök bepróbálkozott az „osszuk fel Ukrajnát egymás közt” narratívájával, kapja meg Lengyelország Podóliát és Volhíniát Lviv, lengyelül: Lwów – nekünk: Lemberg –, székhellyel, az eredendően osztrák-zsidó Czernowitz (Csernovci) kerüljön vissza a rövid ideig ott szuverén Romániának, Kárpátalja ősi földjét pedig adják derűs hazánknak. Amit persze a lengyel és román kormány rögtön visszautasított. Dehát Ugyocsa non coronat, csak a mi becses, és április 3-án a „Holdról is látszó” győzelmet arató kormányzatunk várt ki, időn túl is, a nemzetközileg vállalhatatlan ajánlat visszautasításával.
Paradoxon az is, hogy a „Holdról is látszó” Orbán Viktor ilyen szarul még sosem állt nemzetközileg, 28 milliárd eurót lehet képes elveszíteni az EU-támogatásokból, és ez nemsokára a nem-Politico-olvasó magyaroknak is fel fog tűnni. Putyinpincsisége, ha eddig nem, most teljes fényében lelepleződött worldwide, valójában a nemzeti szégyent, amit okozott, generációknak kell majd újjáépíteni. Mert lassan nincs az az MTVA meg KESMA, ami el tudná takarni az újabb beköltözést a történelem sötét oldalára.
Összefoglalólag: a diktátorvilágban furcsa ellentmondások vannak, a brazil Bolsanaro elhasalt, mint az ólajtó, talán kár, hogy elődje, a balpopulista Lula tért vissza. Trump, Xi, Putyin, s zsenge gyermekük, a felcsúti cézár valójában gyengültek, ám kontrák is vannak. Izrael történelmének legjobboldalibb kormányát választotta a visszatérő autokrata Binyamin Netanyahu (Benjamin Netanjahu) jobboldali politikus vezetésével, szóval lengedez az inga ide-oda, viszont ebben az évben nagyon ellentmondhattunk a kilencvenes évek hurráoptimista Francis Fukuyamájának:
a Történelem visszatért!
Vágvölgyi B. András
A puccsisták tehát egy színpompás, érdekes társaság, mozgalmuk a hajdani olasz P2 páholy és az egykori lipótmezei zárt osztály találkozása a boncasztalon.
Két oroszországi katonai repülőteret is légicsapás ért, ahol az ukrán energia-infrastruktúrát támadó stratégiai bombázók állomásoztak, több száz kilométerre az ukrán határtól.
A kezdeményezésben használt, de jó állapotú biciklik mellett kiegészítőket is gyűjtenek, a cél egyharmada már teljesült.
Oroszország megduplázná katonai költségvetését a háború miatt, ami súlyosabb gazdasági következményekkel járhat számára, mint a hidegháború végnapjaiban folytatott szovjet fegyverkezés.
