Kicsit blaszfém II. Erzsébet halálakor (R.I.P.) állami kalózokról beszélni, olyanokról, akiket Anglia is használt jó ötszáz éve, I. Erzsébet uralkodása idején. Csak most nem angolok a kalózok, mint Sir Frances Drake idején, hanem orosz ügynökök, valamint a hozzájuk csatlakozott társutasok, fellow travellerek és más politikai és hírszerzési aktorok. A kémtörténet sokak kedvence, olvasmányként vagy filmvászonon, ezen belül is külön kategória a CIA-, és KGB-filmek mellett persze a brit titkosszolgálatokhoz (MI5 és MI6) kötődő történetek, melyek a legkeresettebbek a világfilmben és a világirodalomban. Sean Connery-t, Roger Moore-t vagy Daniel Craiget szinte mindenki imádja Őfelsége 007-eseként (a gyengébb verziókat most borítsa a feledés fátyla), Smiley és Karla (utóbbi hivatali cím: Moszkva, Dzserzsinszkij plóságy) tusakodása is márványbavésetten örök.

A brit kémtörténetek persze az ősidőkbe nyúlnak, nem idegen a rafinált hírszerzés már az „avoni hattyú” (William Shakespeare) királydrámáitól sem, de az igazi meglódulást ebben a narratológiában az 1930-as évektől a hatvanas évek elejéig tartó tárgyidőszak hozta el, a Cambridge-i Ötök és különösen Kim Philby aktivitása. Rajta kívül Donald Duart McLean, Guy Burgess, Anthony Blunt, John Cairncross voltak a baloldali, marxista eszmei alapon beszervezett, szovjet érdekeket segítő kettős ügynök hírszerzők, akik a Cambridge-i egyetem Trinity és King’s College-ának vitaköreiben találkoztak az ideológiával, erre a spanyol polgárháború, majd a Szovjetunió német megtámadása után a közös ellenséggel harcoló szövetség rá is erősített.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A hidegháború átdobta a váltót, a kettős ügynökök renegeteg információs jótéteménnyel segítették a Szovjetuniót totalitárius, sztálinista birodalmi politikájának folytatásában. Kim Philby 1961-ben bukott le, ekkor a Szovjetunióba szökött, Lenin-rendet kapott és 1988-as haláláig a KGB-t segítette tanácsadói minőségben.

Mint az a Politicón most olvasható, brit-orosz hírszerzési viszonyrendszerben az lett a kérdés, hogy egy volt magasrangú brit hírszerző (MI6), egy angol filozófus és egy popceleb hogyan vált az orosz hírszerzés célpontjává.

Egy az unokájával löncsölő excentrikus egyetemi tanár került először az FSZB látókörébe, aki az valamilyen módon az orosz birodalmi érdek szempontjából felhasználhatóvá vált. Gwythian Prins professzor, a London School of Economics tanszékvezetője nem tűnt valószínű célszemélynek az orosz állami kalózok (hackerek) szemszögéből. Adathalász-vírussal nem csak személyes családi locsogásokra derült fény, ebéd az unokával, ilyesmi, de különleges állítások is kerültek a korreszpondeciába az angol upper class összeesküvéséről, amivel a brit kormányt kívánták kontrollálni. A pétervári hackerek valódi célpontja nem annyira maga Prins professzor volt, hanem az ő nyugdíjas barátja, a korábbi MI6-vezető Richard Dearlove, akivel gyakran váltottak titkosított üzeneteket.

Sir Richard Billing Dearlove KCMG OBE (született 1945. január 23-án) 1999-től 2004. május 6-ig a brit titkosszolgálat (MI6) vezetője volt, informálisan „C” néven. Az iraki invázió idején az MI6 vezetőjeként tevékenykedett. Az Irak-vizsgálat őt vádolta meg azzal, hogy tömegpusztító fegyverekről szóló, meg nem erősített hírszerzési információkkal látta el Tony Blair miniszterelnököt. Jelenleg a Londoni Egyetem kuratóriumának elnöke. Korábban 2004 és 2015 között a Cambridge-i Egyetem Pembroke College mestere volt.

A hevesen Brexit-párti Dearlove a James Bond-filmek M-jének nagyságrendjében (szerepében az utóbbi időben: Dame Judy Dench) dolgozott Öfelsége hírszerzésének, de olyan prominens szereplő is előkerült a HCGQ (a brit titkoszolgálat hivatalos neve) ellenoldaláról célpontként, mint a marxista aktivizmusban buzgó Paul Mason, a BBC és a Chanel4 gazdasági újságírója, aki más baloldaliakat igyekezett meggyőzni, hogy ne forduljanak el Vlagyimir Vlagyimirovics Putyintól, az Oroszországi Föderáció háborús bűnös elnökétől.

Az elektronikus levelezésekbe történt behatolásokat most mélyrehatóan vizsgálják a brit állambiztonsági szervek.

(Érdemes itt megjegyezni, hogy a fél éve zajló ukrán-orosz háború láthatóan leghatékonyabb katonai hírszerzése az amerikaiak mellett a brit titkosszolgálat.) A brit politikai élet két szélét képviselő két férfi, Dearlove és Mason, elektronikus levelezéseinek részleteiben az a közös, hogy szélsőpartikuláris angol balos oldalakon szivárogtak ki, erőteljesen megírt narratívákkal, hitelrontóan véleményezve azok tartalmát.

„Épp elégszer láttuk már az oroszok játékait ahhoz, hogy tudjuk jól, hogy is néz is ki az ilyesmi” mondta Ross Burley, az elhárítás egyik vezetője. „Nap, mint nap a Kreml és különböző ügynökei kíbertámadásokat intéznek, dezinformálnak és manipulálni próbálnak. Low tech, de szofisztikált. Senki sincs biztonságban tőlük.” Burley hozzátette még: „Folyamatosan új befolyásolási technikákat próbálgatnak, újságírókat, politikusokat, kormányzati tisztviselőket, egyetemi embereket és a civilszervezeti aktivistákat targetálnak, beleértve ebbe a ’hack-and-leak’ (hackelni-és-szivárogtatni) technikákat is, az állami, de a szabadúszó adathalász hackerek is szívesen használnak hamis LinkedIn profilokat a személyes hozzáféréshez, vagy Facebook-csoportokba jelentkeznek be.

A Brexitpárti Prins professzor jó választásnak tűnt, a 2016-os népszavazás idején komoly bejövő postafiókkal villantotta a széles konzervatív kapcsolati hálót.

Prins szokatlan figurája az egyetemi világnak, írogatott cikkeket a szélsőBrexiteer Zero Watch nevű kampánycsoport oldalásra, osztotta Putyin bizonyítatlan Parkinson-kórjának hírét és itt ontotta a klímaszkeptikus igét. Az EU-Nagy-Británnia közötti Brexit-alku csúcspontján, 2018-19-ben írott levelezése 2022. áprilisában szivárgott ki, az unokájával folytatott csatangolásainak szervezésétől egy Herefordshire-i falusi koncert körülményeinek letárgyalásáig a személyes korreszpondecia a hitelesség erősítéséhez fontos volt.

A Sneaky Strawhead nevű leaksite szivárogtatásai Boris Johnson ex-miniszterelnök szerint szenzációs bizonyítékai voltak arra, hogy »puccsisták« kerítették hatalmukba a brit kormányt. Johnson ugyebár február óta a háború ukrán oldalának egyik leghevesebb támogatója volt, amit Őfelsége katonai hírszerzésének különlegesen precíz aktivitása is mutat.

A Sneaky Strawhead azt feltételezte, hogy Dearlove ex-MI6 főnök korábbi kollégákkal és CIA-bajkeverőkkel a Downing St 10 lakója (Johnson) ellen szervezkedett. Valójában Prins, de még Dearlove emailjeiben sincs szó még hasonlóról sem. Amiről szó volt valóban, az Johnson elődje, Theresa May bizonyos diszkreditálása volt a Brexit-tárgyalások idején, mert nem tetszett nekik, hogy a miniszterelnök-asszony közelebb tartotta volna az EU-hoz a tengerbe zajló Británniát. Dearlove persze panaszkodott »hűtlen közalkalmazottak maffiájára«, de másegyéb nem hangzott el.

Prins írt arról, hogy a hírszerzés maximalizálása okán be kell épülni a Best for Britain anti-Brexit kampánycsoportba, és javasolja is, hogy Dearlove korábbi CIA-kapcsolatait felhasználhatná erre, »azt mondja, hogy az emberek, akikről ebben az ügyben gondolkodik magasan képzett szakértői az effajta kémkedésnek«. Izgalomba jöttek Theresa May és Angela Merkel volt német kancellár megbeszéléseitől is, azt sejtetve, hogy az Egyesült Királyság végül is visszatérhet az Unióba. »Ez most egy maszkirovka (orosz katonai dezinformáció), valódi-e, vagy egy hamis kompromat (orosz hírszerzési kompromuitáló adat)? A levélfolyam egy pontján Prins professzor még azt is megkérdi, hogy vajon az ex-kém Dearlove »egy lenne-e közülünk?«. Dearlove egyébként a Spectatorban megjelent véleménycikkében elismeri, hogy a hack valódi volt.

A Brexiteerek emailjeit a félreeső Grayzone nevű oldal közölte, mely „eredeti oknyomozó újságírást” ígért és hollywoodi támogatást is kapott az olykor konspirációs teóriák örvényében fuldokló rendezőtől, Oliver Stone-tól. A Greyzone arról híres, hogy olykor a Kreml, máskor a Tiltott Város, vagy a szír Asszad-rezsim narratíváját tolja.

A Brexit-pártiak levelezését egy Szerbiában éló brit riporter (Kit Klarenberg) futatta meg, akit olykor a Russia Today és a Sputnik is megszólaltat; egy brit Georg Spöttle. Klarenberg ÁRULÁST kiáltott, ami a Westminsterben lehet normális, de szociopata attitűdnek tűnhet az átlagember szemében, mint mondja. Strangelove – akarom mondani Dearlove doktor álláspontja más: „állampolgárok egy csoportja, akik tartottak attól, hogy a Brexit-szavazást szubverzíve megcsáklyázzák, összegyűlt egy kocsmapultnál. Vannak akik szerint a grassroots-demokrácia szép példáját látjuk itt, nagy kár, hogy nem lett belóle semmi, és a kis csoport többé nem találkozott.” Persze megszomorodtak, akiknek a személyes emailjeit világgá kürtölték.

Klarenberg folytatta a szivárogtatást.

Június óta a Greyzone emaileket szivárogtatott Paul Mason (ő nem az, akiről az olcsó kaliforniai bort jórégen elnevezték), a BBC, majd a Channel4 újságírója ellen, ami azt sugallta, hogy nevezett vállaltan balos zsurnaliszta a brit szolgálatok szócsöve. Elektronikus levelezésének tanusága szerint Mason inkább az oroszbarát narratívák ellen harcolt a balos egyetemi világban.

„Sötétben bújkáló állami ügynökök vezetik tollát?” – kérdezte Klarenberg Belgrádból. A Greyzone egy másik cikkében arról ír, hogy Mason egy korábbi kísérlete, hogy parlamenti képviselővé választassa magát, valójában titkosszolgálati művelet volt a háborúellenes baloldal ellen. Mason visszautasította a kommentárt az emailekról, melyeket szereinte megváltoztattak és hamisítottak, „a Greyzone publikációi az orosz állami hack-and-leak dezinformációs kampányainak hatását idézik” – mondotta.

Vágvölgyi B. András

Fotó: Sir Richard Billing Dearlove. Forrás: Wikipédia