Világtérkép

Kíváncsiságunk határtalan. Az Átlátszó külpolitikai blogja: hírek, elemzések és tudósítások a nagyvilágból és a szomszédból, a teljesség igénye nélkül.

vageszblog

A nehézléptű történelem (rövid) visszatérése – Szovjetológia 21/2

Harminc éve, az augusztus 20-i hosszúhétvégén történt meg Moszkvában a Jakovlev-puccs, ami aztán a „geopolitikai tragédiába” (V. V. Putyin) torkollott. A szövetségbe forrt szabad köztársaságok (irónia!) egy része persze ünnepelt, hisz nem volt ínyükre a nagy Oroszország kovácsolta frígy, ebben a balti államok haladtak az élen, de már ká-ázsiai párttitkárok és kágébés főmuftik készülődtek, hogy kánságok vezetői lesznek nemsokára. 

Társadalmi célú hirdetés

Pár nappal korábban Csejdy András hívott. Még csak vázlatosan ismertem akkortájt, jártunk ugyanazon házibulikban, körmönfontkodni próbált a telefonban, hogy bizonyos, itt meg nem nevezhető és nevezendő barátai épp egy rádiót indítanak, a „kalóz” szó nem hangzott el, lehallgatásbiztosnak gondolt mondatokban invitált az első adásnapra. Mivel a nyolcvanas években nagy reverenciával voltam a lengyel konspyracja irányába, először arra gondoltam, hogy ezzel a körmönfontkodó titokzatoskodással a Honi Hadsereg meg a Harcoló Szolidaritás sem jutott volna messzire, de legalábbis oda, ahová eljutottak. Persze, igent mondtam, ki mondana nemet egy ilyen felkérésre, egy kalózrádió első adásában szereplésre, megállapodtunk, hogy a hosszúhétvége valamelyik napján hívni fog.

Na ekkor lőttek a tankok az Állami Duma épületébe Moszkvában! Illetve még nem. Lovas Zoli, volt Narancs alapító kollégám hívott, akkor már megint a Magyar Hírlap zsurnalisztájaként, hogy valami vagy valaki bűzlik a Kreml falában, az SZKP első titkára, Mihail Szergejevics Gorbacsov a Krímben tölti évi rendes szabadságát, a régóta rettegett keményvonalas mumusok, Janajev, Ligacsov és társai, elunták az évek óta tartó szovjet vergődést, rendes, igazi puccsal készülnek katonai juntát kreálni. Hogy a Magyar Hírlap a négynapos ünnep idején különszámokkal kedveskedik rikkancsok segítségével a pesti utca népének, bemennék-e segíteni. Bementem.

Akkoriban, a digitális média megjelenése előtt, világesemények felhorgadása idején általános volt napilapok részéről, hogy rendkívüli kiadásokkal biztosítják a lakosság hírigényének kielégítését. A Magyar Hírlap még korántsem a mai reformnyilas orgánum volt, a rendszerváltás előtt a Minisztertanács orgánuma, abból stilizálta át magát liberális napilapnak, de emlékeim szerint ekkor még nem az aknaszlatinai születésű brit sajtómágnás, kém és kalandor Robert Maxwell lapja volt.

A szerkesztőségben folyamatosan ment falra szerelt tévéken a CNN, volt még rádióként működő Szabad Európa, a Gombár Csaba vezette Magyar Rádió is fontos, sőt, megbízható hírforrás volt. Bár akkor épp frissen, a kollégák által megválasztott főszerkesztő voltam (Narancs), saroglyával hordtam a hírtrágyát ezekben a napokban a Magyar Hírlapnál, mint egy utolsó slapaj. 56-ban nem éltem, a prágai bevonulás idején nagyon gyerek voltam, a lengyel katonai szükségállapot fiatal felnőttként sújtott meg.

1989 és benne a Tienanmen téri mészárlás természetesen része volt az aktív tudatomnak. Nagy idők nagy fejleményének gondoltam ezt az államcsínyt.

Ma sem tudni, pontosan mi játszódott a háttérben a puccs idején. Alekszander Jakovlev, Gorbacsov valahai jobbkeze puccsveszélyre figyelmeztetett, amikor aug. 16-án kilépett az SZKP-ból. Az amerikai elnök, George Bush telefonon közölte Gorbacsovval, hogy hírszerzésük értesülései szerint puccs készül ellene. Gorbacsovot tehát nem váratlanul érték a történtek. Elképzelhető, hogy egy későbbi, veszélyesebb jobboldali hatalomátvételt akart megelőzni azzal, hogy a megmaradt belső birodalmat eleve elvetélt hatalomátvételi színjátékba sodorta.

Aug. 18-án délután Gorbacsov krími nyaralójába hívatlan vendégek érkeztek. Az elnök-pártfőtitkár tisztázni akarta, ki küldte őket, ám mind az összes telefonvonala süket. Rögtön megértette, mi történik. Látogatói ultimátumot intéznek hozzá: vagy kihirdeti a rendkívüli állapotot és lemond a Szövetségi Szerződés aug. 20-ára tervezett aláírásáról, vagy átadja a hatalmat alelnökének. Gorbacsov egyikre sem hajlandó. A puccsisták gyakorlatilag házi őrizetbe helyezik. Másnap reggel a rádió szimfonikus zenét játszik – ezúttal nem az Egmont-nyitányt – és bejelenti, hogy Gorbacsov rohamosan romló egészségi állapota miatt nem képes elnöki feladatainak eleget tenni, tisztét Janajev veszi át.

Moszkva utcáit tankok lepik el. Borisz Jelcin egy tank tetejéről szónokolva államcsínynek minősítette a hatalomátvételt és bejelentette, hogy átveszi az ellenőrzést az Orosz Föderáció területe felett. Miután egy másik tank belelőtt az Állami Duma szovjetbrutalizátor épületébe. Rendkívüli állapot a Szovjetunió egész, 11 időzónányi területén, ám feltüzelt moszkvaiak gyülekeztek a „Fehér Ház” körül, és megkezdték a barikádok építését.

A puccsistáknak nem volt gatyája az ilyenkor amúgy szokásos nagybani mészárlás megkezdéséhez, már állandó irodája volt a CNN-nek, a Szabadság Rádiónak és az Amerika Hangjának Moszkvában.

Az orosz elnök törvényen kívül helyezte a Rendkívüli Állapotot Felügyelő Állami Bizottságot, saját parancsnoksága alá vonta a köztársaság fegyveres erőit. Aug. 20-án és 21-én állandósul a gyülekezés az Orosz Föderáció Parlamentjének épületénél. Jelcin egyre radikálisabb határozatokat hozott. Felszólított a puccsisták letartóztatására, az összes fegyveres erő parancsnokának nyilvánítva magát.

Aug. 21-én a puccskísérlet összeomlott. A junta tagjai Gorbacsovhoz siettek bocsánatot kérni, az elnök-pártfőtitkár nem fogadta őket, de az oroszországiak küldöttségét igen. Az elnök augusztus 22-e éjjel visszaérkezett Moszkvába, meggyötört arccal, könnyű, nyári blézerben és megkezdődött a rend helyreállítása, a puccsisták letartóztatása. Sajtótájékoztatóján még az SZKP megőrzését és a központi irányítás fenntartását helyezte kilátásba. Minden másképpen alakult azonban azok után, hogy megalázó magyarázkodásra kényszerült az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsa előtt, ahol Jelcin az elnököt sarokba szorítva a szeme láttára írt alá olyan Oroszországot erősítő rendeleteket, melyeket Gorbacsov korábban elfogadhatatlannak nyilvánított.

Gorbacsov idén augusztusban újfent reagált a Szovjetunió szétveréséről szóló vádakra: “Két halálos csapás érte a peresztrojkát. Az egyik az a puccskísérlet, melyet konzervatív erők szerveztek – az én környezetemből is – 1991 augusztusában. A másik pedig az a paktálás Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország vezetői között, amellyel megszüntették évszázadok óta fennálló országunkat.” Így, vagy úgy, 1991-ben végérvényesen megszűnt a terroregyensúlyra alapozott bipoláris világrend és ebben az augusztusi abortált államcsíny fontos szerepet játszott.

A balti államok kinyilvánították függetlenségüket, mocorgott Moldávia és a Kaukázus, a közép-ázsiai gengszterek is nagyobbra kezdtek látni, minthogy egy-egy dinnyemaffiát vezessenek vagy Galina Brezsnyeva gyémántbeszerzési szokásain hüledezzenek.

Hasoncímen, mint amit ennek a cikknek adtam, írtam ezekben a napokban véleménydolgozatot Gádor Iván publicisztika rovatába. Tetszik emlékezni, ő volt az, aki később a jobboldali fordulatot vevő fideszeseknek azt mondta, „oda dobunk vissza benneteket, ahonnan jöttetek” (a kukába), ami a mai napig kiveri a biztosítékot az azóta szélsőjobbra lavírozott párt vezetésének memóriával rendelkező kisebbségében. Ahogy emlékszem az események értelmezését az 1953 júniusi kelet-berlini munkásfelkeléssel kezdtem.  Drámai hangú cikk kerekedett.

Magyar Hírlap, 1991. augusztus 19., hétfő – Forrás: Arcanum

Ismeretségi körömbe tartozott ebben az időben az amerikai Judy Ingram, a demokratapárti Steny Hoyer szenátor éppen Magyarországon időző kabinetfőnöke, aki vette a fáradtságot, hogy lefordíttassa magának röpke dolgozatomat, majd nem győzött áradozni róla, én pedig elpirosodott füllel mondtam neki, hogy az érdem Szabó Miklós történész repülőegyetemi szovjetológia-kurzusáé, amit oroszügyben tudok, azt ott tanultam. Viszont így, szerkesztőségi elfoglaltságom okán, mobil és net hiányában Csejdy András második hívása elkerült, lemaradtam a Tilos Rádió indulásának médiatörténeti pillanatáról.

Viszont tárgyév karácsonyjára felbomlott a Szovjetunió.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Hatalomátvételi kísérlet zajlott le a Szovjetunióban 1991. augusztus 18-21. között, amelynek során Mihail Gorbacsov szovjet államfőt állítólagos betegségére hivatkozva leváltották tisztségéből, valójában krími nyaralójában fogva tartották. A Gennagyij Janajev volt alelnök vezette 8 tagú összeesküvő csoport akciója három nap alatt megbukott, mert Borisz Jelcin orosz köztársasági elnök vezetésével a nép ellenállt a puccsnak. Gorbacsov 1991. augusztus 21-én este visszatért Moszkvába és ismét átvette a hatalmat. A képen: harckocsik a Vörös téren 1991. augusztus 19-én, a hatalomátvétel napján. (MTI Fotó/RTR)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás