Világtérkép

Kíváncsiságunk határtalan. Az Átlátszó külpolitikai blogja: hírek, elemzések és tudósítások a nagyvilágból és a szomszédból, a teljesség igénye nélkül.

vageszblog

Jugoszlávia utolsó tavasza – harminc éve kezdődött a délszláv háború

Néztem a minap egy filmet, Jasmila Žbanić Quo vadis, Aida c. dolgozatát, melyben a rendező a II. világháború utáni Európa legnagyobb tömegmészárlását, a srebrenicait tárgyazza. Zavarbahozóan ismerős arcok, viselkedéskultúra, helyzetek: Aida egy farmeringes láncdohányos középkorú bosnyák nő, aki az ENSZ-csapatok holland kontingensének tolmácsa és fixere. Aidának két fia és férje van, őket kéne megmenteni. Nem sikerül. Srebrenica hírére indult meg a NATO-bombázás és a horvát „Vihar” offenzíva, ekkor jönnek az amerikaiak és lesz vége Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a háborúnak. Harminc éve kezdődött. 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

A ma ifjúságának talán nem világos, hogy a titoi Jugoszlávia szuperkádárizmus volt, s bizonyos értelemben az Osztrák-Magyar Monarchia délszaki örököse. Persze a Balkán az Balkán, még ha esetünkben Nyugat-Balkán is. Az a Jugoszlávia, ami 91-ig tolta a biciklit, nem rögtön a világháború után következett el, Josip Broz Tito partizánjai – akik egyedülálló dolgot tettek meg Európa alsó széle közepén – felszabadították magukat. Át-átcsaptak a határokon is: az ausztriai Bleiburgban több ezer usztasának minősülő horvátot végeztek ki.

Magyarországra is átjárták titokban a „hideg napok” felelőseinek és másoknak a felevősségrevonásáért (egy megoldás volt szerintük: a tarkónlövés), százezerszámra németeket, több tízezer olaszt kipateroltak az országból, Trieszt szabadállam hegyes környékén a brit kötelékben álló lengyel Anders-hadsereg állt feszülten szemben a partizánbrigádokkal, magashegyi géppuskás dinasztiák harcoltak az egykori „osztrák kikötőért”.

Goli Otok sziklás börtönszigete csúcsrajáratva működött, Tito szakított Sztálinnal, de volt annyira sztálini, befelé, hogy Milovan Ðjilas új társadalomtudományos fogalomként megkonstruálhatta a kommunista nomenklatúrából kialakuló „új osztályt”. Az 1964-es alkotmányos és gazdasági reform alkotta meg a szuperkádárizmus Jugoszláviáját. Ekkor indult a „Gastarbeiter-vircsaft”, ekkor özönölték el délszláv munkavállalók Ausztria, Németország, Svájc, Svédország munkahelyeit úgy, ahogy 2004 után lengyelek, románok, baltiak, magyarok a nyugat-európai munkaerőpiacot.

A tagköztársaságok autonómiát kaptak, a kultúra kinyílt, magyarul ezt leginkább az Új Symposion c. újvidéki folyóiraton látszott. Tito meghalt 1980-ban, a tizenhat évvel korábbi alkotmány szellemét a paroxizmusig fokozták: éves rotációval más-más tagköztársaság vezetője tölötte be a szövetségi elnöki posztot. 1981-ben egy prishtinai egyetemi felfortyanás lőporos hordót csinált Koszovóból, a magánkézben lévő fegyverek száma az egész országban növekedni kezdett, az évtized végére kolumbiai szintet ért el.

1989 alig szólt Jugoszláviáról, megalakultak a tagköztársasági nacionalista pártok, egyre nagyobb teret foglalt le a nyilvánosságban az etnikai sérelmek felhányorgatása.

A horvátországi szerb krajinákban a „rönk forradalomnak” nevezett nacionalista őrjöngés vette kezdetét, Újvidéken a „joghurt forradalom”, az egész város úszott a tejtermékben. Az utolsó esély a békés megoldásra 1991. március 9-16. közötti tüntetéssorozat sikere lehetett volna, a szerb pártvezető, Slobodan Milošević azonban szétvízágyúztatta a lehetőséget. A federalista „jugoszláv” értelmiség próbálta felhívni a világ figyelmét a „balkáni lőporoshordó” sztereotípiájával, a világ aligis hederített.

1991. május elején a szövetségi védelmi miniszter deklarálta, hogy polgárháborús állapotok vannak az országban, és joggal: Szlavónia forrongott. Vukovar mellett, egy Borovo Selo nevű faluban 19 horvát rendőrt tartott fogságban egy tornaeremben maroknyi csetnik. Éjszakánként lövöldözés.

Az állam felbomlásának esetére a horvátországi szerbek megerősítik „Jugoszláviában maradásukat”, a belgrádi Skupština (parlament) leszavazza a soron következő államelnök, a horvát Stipe Mesić beiktatását, négy nappal később függetlenségi népszavazást tartanak Horvátországban. Nem csak a szerb oldalon jelennek meg paramilitáris egységek, de megalakul a szlovén (TO) és a horvát (ZNG)  területvédelem.

A dolog déli jellege már ekkor is megmutatkozott, június végén a zágrábi főtéren a fagylaltoslányokkal cicázó zengások bármely pillanatban beléphettek volna egy Rambo-film díszletei közé, homlokra kötött piros bandana, aranykeretes Ray-Ban, fekete póló, NATO-kamuflázs nadrág, fényes bakancs, amerikai M16 géppisztoly.

Szlovéniában a JNA (Jugoszláv Néphadsereg) ügyeit bolygató újságíró, Janez Janša jelenlegi Orbán-szövetséges miniszterelnök volt a fegyverbeszerzési felelőse, főleg Szingapúr a beszerzés forrása. A szlovén TO kísérletet tett, hogy a tagköztársaság határállomásait ellenőrzése alá vegye, a JNA és belügyi egységek támadást indítottak ellenük.

A szlovén háború úgy hat napig tartott, harmincvalahány halottal, közben Horvátországgal együtt kikiáltják függetlenségüket Jugoszláviától (Bosznia-Hercegovina ezt csak októberben teszi ezt meg), Belgrádban bejelentik, hogy a JNA kivonul Szlovéniából. A döntésben nyilvánvaló szerepet játszott, hogy Szlovéniában nem élt számottevő szerb lakosság. A JNA tisztjeinek – a horvát többségű haditengerészetet leszámítva – 80 százaléka szerb nemzetiségű volt.

Furcsa érzés volt 1991. júniusában egy belgrádi békepárti értelmiségi konferenciáról Ljubljanába autózni csehszlovák rendszámú citromsárga Zsigulival, egy magyar és egy amerikai emberi jogi aktivistával és az utóbbi iraki pasijával. A bezdan-batinai hídnál szabályos határellenőrzés, onnantól minden autópályahídon állt egy kerékpáros polgár flóbertpuskával a vállán és a kocsikat sasolta.

Szlovéniában változott a táj, Alsó-Svájc, egy negyvenes férfi divatos narancssárga Sony walkmannel a fülén, talpig Ellesse sportöltözékben békésen kocogott az út mentén, az alpesi tájba belesimult egy T-55-ös szovjet gyártmányú páncélos, melynek a tornya úgy harminc méterre volt a tanktesttől a löveggel együtt. Ljubljanában Ervin Hladnik, a Mladina szerkesztője világosított fel a titokról: a TO a helyi körülményekhez adaptálta 1956 budapesti Molotov-koktél fesztiválját.

A JNA tank megy föl a hegyre, a löveg az égbe néz, használhatatlan, a pajkos TO fentről propánbután-palackot gurít a hernyótalpak közé, na azt lövik szét bazookával (RPG). Ötletetes.

Az isztriai Rovinj turisták, és általában emberek nélkül úgy nézett ki, mint egy Giorgio di Chirico festmény, metafizikus horror vacui nyomasztó verőfényben, és nem az idegenforgalmi szezon elmaradása látszott a legnagyobb veszteségnek. Mint ahogy nem is az volt. 1991 tavasza és koranyara igazi háborút hozott Európába, mely aztán az őszre Vukovar borzalmas ostromához vezetett, Dubrovnik bombázásához, a következő tavasszal pedig megkezdődött Szarajevó négy éves ostromgyűrűje.

Megtörtént, ami nem történt 1945 májusa óta: háború Európában, nem is akármilyen. Bénázásból jelesre visgáztak az európai vezetők, tetézték a bajt. Csak az Egyesült Államok beavatkozása oldotta valamennyire meg a helyzetet.

*

P. S.: Harminc év elszelelt, Orbán Viktor nemzetközi bogeyman lett, nemcsak nagy (Putyin), de kis szövetségesei is lettek, mint a már emlegetett szlovén Janez Janša. Utóbbi simán bevezeté az orbánizmust orságában, de nincs meg hozzá a többsége. A Magyar Narancs cikke („Gyújtogatók”, 2021.04.22.) szerint Janez Janša, a konkrét szerzőséget valamelyest tagadva most áprilisban diplomáciai iratot juttatott el Charles Michelhez, az Európa Tanács elnökéhez.

Ha valaki balfasz volt a kilencvenes évek Balkán-háborúiban, az az európai politika volt, és ez a balfaszság segítette és segíti az olyan kalandorok hatalmát, mint anno Milošević, vagy most Orbán.

Nem érteni a halkések halkcsengésű, kristálypohár-koccanásos világában a körömpörköltet és a bárányszemgulyást. A Janša-féle irat, címe: Nyugat-Balkán: az út előre, utitervet kínál az „etnikailag homogén nemzeti területek” létrehozására, a boszniai horvátok menjenek Horvátországba, a háborús bűnben foggant bosznia Republika Srpska Szerbiához, Albánia legyen Nagy- (hozzácsapva Kelet-Montenegró, Nyugat-Macedónia, és persze Koszovó), maradna egy kis muszlimán Bosnyákország, amely – a tervezet szerint – később csatlakozhatna Törökországhoz. Az irat tartalma csóvás elmebetegség, a cikk szerint nem lehet kizárni a lehetőséget, hogy szlovén, szerb és boszniai szerb közreműködéssel Budapesten fogalmazták.

És akkor „Erdély magyar” – meg „Basarabia e România” – a fogalmazvány szerzőóriása pedig maga Napoleon.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: innen.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás