Semmi esetre sem mondható, hogy uncsi lenne a magyar polélet most, s noha mondják sokan, akkor van elemében a „Gazda”, ha harcol, azért egy ilyen Sztálingrád után neki is kapkodnia kell a luftot és kérdéses mire elég a vitálkapacitás.

„Én Szájer Józsefet több mint harminc éve ismerem, nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam ezt a tegnapi hírt” – ezt Hídvéghi Balázs mondotta, a Fidesz-KDNP Európa Parlamenti képviselője, Orbán hű ebe. Ugyanezt én is elmondhatom magamról. Virág elvtárs! Én Szájer Józsefet 1989 augusztus végén Badacsonytomajban ismertem meg – „nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam a hírt” –, ahol talán a German Marshall Fund, vagy valamelyik más nagy amerikai politikai alapítvány választási kampány-felkészítőt tartott a számára szimpatikus (liberális) magyar szervezeteknek.

Az egész esemény szervezésében Szájer Józsefnek kiemelkedő szerepe volt, aki akkor jött vissza tengerentúlról. Megelőzte a híre. „Nagyon okos”, „remek jogász”, „alkotmányjogból verhetetlen”, „ti biztos bírni fogjátok egymást” – mondták a volt bibósok. Szájer Amerikából jött – ha jól emlékszem Washingtonban volt Soros-ösztöndíjjal, Smithsonian Woodrow Wilson Center vagy Johns Hopkins University, Georgetown, már nem t’om –, én nem sokkal korábban Angliából (University of Essex), világos alapon sötét geometrikus mintázatú selyeming volt rajta, látszott, ügyel a külsejére és nem a nyúljás pacal apostola, a lejattolásnál detektálható volt, hogy ő is hallott rólam.

Két nyugatos, angolszász orientációjú huszonéves, megelőlegezett szimpátiával. Ám, még mielőtt megtudhattuk volna, hogy mi is az a bumpersticker (autóra ragasztós matrica), és mi az ő szerepe a választási kampányokban vége lett számunkra a nyár végi víkendnek. Badacsonytomajon az akkor már kampányfőnöknek kinevezett Tirts Tamás nevű mára elfelejtett fideszes nagyot hördült, hogy a „Club Tomaj” névre hallgató rezidencia a Munkásőrség tulajdonában volt korábban, és itt egy percig sem maradunk.

Többen próbáltak észérvekkel hatni, hagyni a szimbolikus politizálást, mit számít, ne hagyjuk ki az amerikai know howt. De Szájer, aki sokat dolgozott ezért a felkészítésért, zokszó nélkül fogadta a döntést maximális pártfegyelmet tanusítva egy ifjúsági szervezetben, mely nem volt még formálisan párt. Hosszan üldögéltünk a vasútállomás padján éjszaka, vártuk az utolsó vagy az első vonatot Pest felé, a Balatonról hűs szellő lengedezett.

Szájer 1990-ben a választás fideszes sztárja lett: Sopronban egyéniben megverte Pozsgayt.

Szájer párton belül elfogadta az „erősebb kutya baszik” elvét, mert bár szociokulturálisan a Fidesz-trockistákhoz (Fodor Gábor, Vig Monika és köreik) kötődhetett volna, addig hatalmi kérdésekben kipróbált szeizmográfja volt és nem szeretett a vesztes oldalon lenni.

A minap megszólalt az Ötös számú vágóhíd (tagkönyv) hentese, harminc éve tudják, hogy Szájer ketyegő bomba, vörös zónás kockázati tényező. Mondjuk mi Szájerrel már legalább negyedszázada nem beszéltünk, nem emlékszem hogy találkoztunk volna, más típusú helyekre jártunk, de ha netán mégis egy légtérben voltunk esetleg, még arra sem emlékszem, hogy biccentettünk volna: ő hű vazallus volt.

Szájer zsarolható volt, és ezt nem csak Orbán tudta. Nem a melegség, hanem az eltitkolás miatt volt zsarolható. Az álszentség, a képmutatás, a tartufferie (Moliére a jámborságot, konzervativizmust megjátszó ember személyiségnek szimbólumává tette a commedia dell’arte ősi figuráját) miatt volt zsarolható.

Ez egy alkotmányatyánál, egy vonatozós-iPades James Madisonnál nemzetbiztonsági kockázat, ami mintha kikerült volna az illetékes magyar szolgálat látóköréből.

Jött a hír, hogy lemondott. Először a Fidesz néppárti tagságának közeli elvesztésének beismerésének gondoltam az esetet, hasonlóra utalt Hegedüs István hajdan mértékességéről ismert Fidesz-trockista Facebook-posztja, amiben azt írja, hogy a „Szájer-ügyben 13 hipotézist elcserél egy információért”. Ez tán múlt vasárnap volt, még éppen egy Demeter Szilárd nevű agit-propper náci szövege volt a talk-of-the-day, és Hegedüs szerint „az írás nyelvezete jelzi, hogy a Fidesz felső bugyraiban őrjöngő a hangulat”.

Másnap délutánra lett magyarázat: „Úgy tűnik, megvan a magyarázat Szájer visszavonulására, mégpedig (részben) a politikán túlról. Nincs bennem káröröm, remélem, másokat is inkább megütött a hír. Ha másképp alakul a Fidesz története, egy rendkívül okos fiatal politikusból jelentős, nagy ember is válhatott volna. És több évtizednyi rejtőzködés helyett normális életet is élhetett volna/élhetne.”

No igen, egy nyugatos, liberális pártban, egy nyugatos, liberális országban Szájernak nem hatalmi álházasságban kellett volna élnie, és ha a büntetőjogilag értelmezhető elemeket lefaragta volna, akkor szexuális orientációja nem jelentett volna szakmai megbecsültségében akadályt.

De Szájer nem ilyen országért akart harcolni.

Hegedüs Facebook-posztja után kíváncsi lettem a Fidesz-trockisták megnyilatkozásaira: Fodortól nem találtam nyilvános reakciót, Szelényi Zsuzsa angol bejegyzésében dicséri Szájer képességeit, páros fotót villant egy 90-es évekbeli amerikai Demokrata Konvencióról, de az orbáni fordulat után kiégett, cinikus, erkölcsi belátás nélküli ember lett, aki most drága árat fizetett.

A slamvilágbajnok Molnár Péter a 24.hu-n emlékezett: „Ha hinnék Isten létezésében, azt gondolnám, hogy az Örökkévaló nem tűrte tovább az álszent, számító gyűlöletkeltést, ami kihasználja, terjeszti, erősíti és felkorbácsolja a tudatlan előítéleteket. Azt gondolnám, hogy az Örökkévaló csapdába vitte Szájer Józsefet, hogy ezáltal is világosságot adjon nekünk, potenciális szörnyetegeknek, embereknek.” Molnár felidézi a Fidesz szempontjából sorsdöntő 1993-as évet, Orbán III. Richard-i fordulatát, Szájer dilemmáját és döntését. „Szájer József a hatalom-központosítás építésében való részvételt választotta, először a Fideszben, aztán az országban. (…) A központosított hatalom egyik fontos építője és fenntartója, a kormány által éppen támadott kisebbséghez tartozásának reflektorfénybe kerülésével maga is a gyűlöletkeltés céltáblájává vált.”

Szájer privilégiumot akart és nem jogot – ez egy jogtudornál főbenjáró.

Egy (politikai) generáció alászállása ez a történet – az ádventi naptárban felkészül: Deutsch Tamás. Nem mostani történet, csak most mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A király (is) meztelen. Szájert emberileg szánom, politikailag megvetem. Indítványozom viszont, hogy december 1-e legyen a Nyerítve Röhögés világnapja, remélem az Örkényben a Tartuffe felújítópróbái megkezdődtek és megerősítem, valószínű, hogy Boccaccio írja az új magyar rendszerváltás forgatókönyvét, hiszen a középkornak is akkor lett vége, mikor az emberek elkezdték kiröhögni az álszentséget.

A hétfői délután nyerítve röhögése pedig nagyon kellett már ennek az országnak, egy délutánnyi katharzis és jókedv fontos lépés az ország Fidesz utáni gyógyulásában. Az illiberális istenek alkonya pedig megkezdődött, ahogy az 1930-as években wagneri szellemben liberális isteneknek alkonyodott be, aztán ide-oda lengett, most is leng, most van a szélső ponton és rövidesen elkezd visszalengeni.

Vágvölgyi B. András

Címlapfotó: Szájer József az EP egyik plenáris ülésén. Emilie Gomez / Európai Parlament