Bezárás
vageszblog

Belorusz vasárnapok nőnemben – az erő, ahogy az igazság, mégiscsak a gyengébbik nemmel van

Lassan két hónapja vetjük vigyázó szemünket Minszkre, főleg vasárnaponként. Huszonhat év után ideje lázadni – bár szerintem tíz év után is több, mint jogos. Belorusszia nem Ukrajna, lakói tudják, hogy a helyük a Nagy Rosszija melett van, óvatos kiegyenlítettséggel nyugatosodnának, nem úgy, mint a déli szomszéd, összetépve a babaruhát. Belorusz írót sem nagyon olvastunk Szvetlana Alekszievics Nobel-díjáig, s olykor hónapok teltek el, míg újra Belaruszra gondoltunk. Ez változott és ez jó. 

Támogatási kampány

Keveset tudok Belaruszról, Bjelorussziáról, Fehéroroszországról. És ezzel nem vagyok kirívóan egyedül. Van egyfajta elasztikus flexibilitás, már az országnév is mutatja, meg hogy a diktátor neve most pontosan hogyan is van, és az ellenzéki ellenjelölt akkor Cihanouszkaja vagy Tyihanovszkaja  cirillből átírva.

A cári Oroszország és a Szovjetunió nyugati, vagy Lengyelország keleti határvidéke, az egykor oly hatalmas Litvánia része, a Cserta, a cári Oroszországban a zsidók lakhatására kijelölt terület egy darabja? Marc Chagall hegedűsei levitálnak-e falusi zsinagógák fölött, Chaim Soutine festményeinek stetl-hangulata uralg-e még?

Bizonytalan, rugalmas határok, most éppen Grodnótól Gomelig, Breszttől Vityebszkig a síkságon, a volhíniai sztyeppén, Vova szeretné bekebelezni.

II. világháborús partizánok járták e tájat, az erdőségekből rontottak a német megszállókra, akik faji-ideológiai okok miatt keménykedtek a szlávokkal, pedig bennük aztán jócskán megvolt az átállási szándék a sztálini Nagy Terror évei (1936-39) után. 1991 karácsonyára megszűnt a Szovjetunió, Belarusz kezét elengedte Oroszország anyácska, maga is épp alászállóban, a putyinista új erőre kapást a krimináldemokrácia maffiaállama előzte meg.

És nem csak Oroszországban, de Ukrajnában is, és szinte biztosra vehető, hogy Belarusz is ezt a fejlődési utat járta volna, ha nem jön egy téeszelnök, egy nagyon hasonló téeszelnök, mint Gazdag Gyula és Ember Judit többször betiltott, cenzúrázott (elkészültekor és 2013-ban) Határozat c. filmjében (1972) maga a felcsúti téeszelnök, hogy aztán üstöllést megszerezze az „Európa utolsó diktátora” eposzi jelzőt.

Belorusz ellenzékiségről aligis lehetett hallani, én például eddigi nem erre fókuszált figyelmemmel egy szinházi csoportról láttam dokumentumfilmet, akiket kiutasítottak az országból, mint Halász Péter társulatát 1976-ban. A szovjet időkben itt működött a felsőoktatási szintű titkosszolgálati képzés, a minszki KGB Akadémia alumnusai között olyan színes-érdekes honfitársaink vannak, mint a néhai Eduardo Rózsa-Flores vagy Laborcz Sándor.

A csernobili atomkatasztrófa Ukrajna mellett Belaruszt sújtotta leginkább, ezt Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas tényírónőtől tudom, a könyvet is olvastam, a sorozatot is láttam tavaly. Alekszijevics az ellenzéki Lukasenkó-ellenes bizottság egyetlen szabadlábon lévő tagja és ez azért lehető, mert nyugati diplomaták költöztek be lakásába, testükkel védik az elhurcolás ellen.

Kell-e mondani, magyar diplomata nincs a testtel fedezők között, diplomáciánknak hetekig tartott kitalálni, merre álljon, mi fontosabb, a Putyin-pincsiség vagy a szövetségi, európai elkötelezettség.

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

A magyar külügyminiszter látszólag lázas munkával tölti az idei nyarat, elég csak meglátogatni Facebook oldalát hogy erről meggyőződjünk: irodai környezetben, öltönyben, mobiltelefonnal a kezében egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal, külügyminiszter kollégákkal az elmúlt napokban.

Salamoni döntés született, felelősség-outsorcing: a magyar kormány Kaczynski erős válla mögé bújt, „belorusz ügyben a lengyelekkel ért egyet”. Épp a napokban szívnak emiatt: Lengyelország sem ismeri el a minap titokban beiktatott Lukasenkót elnöknek, kínos lehet ez a Lukasenkótól két hónapja a helyszínen focimezt fasszoló Orbánnak.

Vajon bele van-e égetve a belorusz kollektív pszichébe a patt?

Lukasenkó elcsalta a hatodik választását is – majd vigyázzunk, hogy a felcsúti téeszelnök (az önjelölt gazda) ne juthasson ideáig –, augusztus 9. óta tartanak a tüntetések a máskor unalmasan ásító tájban. Nem vetődött fel a NATO-, és EU-közeledés, Goszpogyi pomiluj! (Uram segíts!), a csatlakozás gondolata.

A beloruszok tudják, noha fehérek ők, de oroszok is, az ellenzékiek is fő stratégiai partnerként, kedvesszomszédként, nagytestvérként tekintenek Moszkvára. Emlékszik még valaki a „Független Államok Szövetsége” nevű megszüntetve megörző posztszovjet hagymázra? Eurázsiai Unióként is próbálta revitalizálni Vova a Kremlből, de nem jött össze ez az orwelliáda, többek között azért, mert az USA és az EU nem volt hajlandó áttérni az Óceánia megnevezésre.

(Ebben a keretben maradva persze elmondhatjuk, hogy világunk, amiben ma élni kényszerülünk, olyan, hogy Óceánia jelenlegi elnökét Eurázsia elnöke segítette hatalomba, de Eurázsia elnöke valójában a globális érdekrendszer szerint Kelet-Ázsia ügynöke, és Kelet-Ázsia Óceánia valódi kihívója. Kezdődhet a Gyűlöletfélóra és akkoris: Goldstein!)

Gumilövedék, vágások, törések – egy félholtra vert tüntető beszámolója a minszki rendőrterrorról

“A börtön, ahová engem már négyszer is bevittek korábban, most már egy koncentrációs tábor. 70 kékre-lilára vert embert tartanak bezárva egy 5×5 méter átmérőjű nyitott tetejű betonveremben napok óta, víz és élelem nélkül” – írta nekem ma Piotr Markielau, egy belarusz ismerősöm arról, hogyan terrorizálja Orbán barátja és szövetségese, Alexander Lukasenko az ellenállókat Minszkben.

Nők a gáton

Belorusszia lakosságának több, mint fele nő. Ez mondjuk nem akkora truváj, nagyjából így van ez szerte a világon, viszont a fehérorosz nők némelyike elképesztő bátorságról és lélekjelenlétről tesz tanuságot. A választási harcot is három nő vezette, Veronika Csepaklo és Szvetlana Cihanouszkaja (Tyihanovszkaja) már külföldre szorult, Marija Kolesznyikova, az utóbbi, férje helyett elindult jelölt kampányfőnöke az egyedüli, aki még az országban lehet. Őt is megpróbálták kitoloncolni, miután az OMON nevű rohamrendőrség elrabolta, de a határ felé közeledve Kolesznyikova összetépte ukrán útlevelét, így nem tudták átdobni a határon.

Filmjelenet. Azóta valószínűleg letartóztatásban van. Vagy korábbról: képzeljük most el, egy hajdani, régen volt agg magyar író modorában hogyan is történhetett ez a mindez. Képzelt riport egy minszki mélyállami manőverről: Cihanouszkaja (Tyihanovszkaja) belép a Választási Bizottság épületébe. Meleg van, a mosolyok fagyosak. A műveleti vezető szájában kialszik a Marlboro.

Az épület régebben KGB-harcálláspont volt,  belsejében rózsaszín a fal és ezüsttel hengerelték. Kicsit a puncstorta belsejében közlekedés élménye. Cihanovszkaja a gyerekeire gondol és a férjére, aki helyett elindult az elnökválasztáson is. A  műveleti igazgatónak is ez jár a fejében. Aztán kidobja a csikket. A gyerekeivel fenyegetik, nemhogy iskolai előmenetel, de a személyes egészség is. Sérülhet. Például kieshetnek a nyolcadik emeleti ablakon, hisz olyan kis óvatlanok. Cihanovszkaja (Tyihanovszkaja) beleegyezik, hogy kitoloncolják Litvániába, ahol a külügminiszter lett a patrónusa.

Litvánia mellett Lengyelország a belarusz ellenzékiség fő támasza, egy szegényes varsói irodából (Białoruski Dom) segíti az ellenzéki tömegmozgásokat Sztyepan Szvetlov 22 éves aktivista a Telegram nevű alkalmazással, amit a WhasUp és a Twitter kevercsének mond a The New York Times. Ami roppant hasznos olyan időkben, mikor az országot lekapcsolják az internetről és sem a tut.by sem Franak Viačorka Facebook-posztjai nem érhetőek el.

Sokat voltam a börtönök előtt, ahová a tüntetőket vitték – Shaun Walker a belarusz helyzetről

Shaun Walker korábban több mint tíz éven át a The Guardian moszkvai tudósítója volt, majd két évvel ezelőtt Budapestre költözött, és a brit lap kelet-közép-európai tudósítója lett. Az augusztus 9-i választások utáni belarusz eseményekről Minszkből tudósított. Az ottani tapasztalatairól és a kialakult helyzetről kérdeztük.

Ezalkalommal ne vesszünk el a korszerű „diktatúra-nacionálpopulista autokrácia-hibrid rezsim” definíciós furorban, mert Belarusz nem 21., hanem 20. századi diktatúra, ami az OMON nevű rohamrendőrség működését figyelve rögtön szembe ötlik. Tüntető terhes anyát acélbetétes bakanccsal hasbarúgni?: sima ügy. De abból is látszik a 20. századiság, hogy az egyik különösen feszült vasárnapon, mikor Lukasenkó már gépkarabéllyal mászkált és deli nagyfia volt a testőre, sokan Ceauşescu halálára kezdtek emlékezni és előrevetíteni.

Ám a helyzet más: a beloruszok nyugodt szlávok, szinte baltiak s nem forróvérű latinok, a nemzetközi helyzet másként fokozódott, és a belső hatalmi körből sem látszik senki, aki ellene menne a téesz-elnöknek, a kamu-beiktatására is 700-an elmentek. Ami egyébként nem feltétlenül csak móka és kacagás, életbiztosításnak sem nevezhető.

Pár napja kezdtem meg az ismerkedést Uladzimir Nyakljajeu szépírói munkásságával, akinek Kandúr a zsákban c. novellagyűjteményét az Ab Ovo kiadó adta ki 2013-ban, és bizony világkommunizmus ide, béketábor oda, ez volt az első könyv magyarul, amit az eredeti belaruszból fordítottak (Bárász Péter munkája). Uladzimir Nyakljajeu 2010-ben a belorusz elnökválasztáson Lukasenkó egyik ellenfele volt. Véresre verték, meghurcolták, de ettől még viccesen ír, ma 67 éves.  A könyvről Bulgakov: Kutyaszív c. regényének nyolcvanas évekbeli szamizdat kiadása jut eszembe, nem humán szereplők és furcsa, kifordított (poszt)totalitárius helyzetek sorjáznak oldalról oldalra.

Egyik barátom ezt írja a Facebookon: „Soha riportfotósoknak ilyen jó dolguk nem volt: a kontraszt a felek között nem is lehetne jelentéstelibb. Védtelen, gyenge és vonzó egyéni karakterű nők, versus brutális és személyiség nélküli férfiak. Individumok versus falanx. Jelenidejű versus idejétmúlt. Mialatt végig érezzük, az erő, ahogy az igazság, mégiscsak a gyengébbik nemmel van.”

Fehér ruhás nők piros átalvetőben pompáznak a vasárnapi és nem csak vasárnapi tüntetéseken, mint megannyi történelmi belarusz zászló, van egy hetvenplusszos nagymama, akit rendszeresen letartóztatnak, de ő jusztis visszajár.

Fehér virágok, graffitik és letépett maszkok – női forradalmárok Fehéroroszországban

Az elmúlt hetekben az internet szerint hagyományos nemi szerepeket követő, fehérorosz nők ezrével vonultak az utcákon, fehér rózsával és transzparensekkel felfegyverkezve. A belarusz női csoportok az ellenállás szimbólumai lettek a kontinens utolsó diktatúrájában, ahol a szabad sajtóért, újraválasztásért, a politikai foglyok szabadon engedéséért, és a rendőri brutalitás ellen tömegek tüntetnek az augusztus kilencedikei elnökválasztás után.

Kolhoznyik rapporton

Minszkhez képest Szocsi a Riviéra, ez nem is kérdés. Ha Vova odarendeli Szását, az már maga  alázás. Szása mém lett, hátulcsíkos neccharisnyában kellemkedik Vovának, aki szétvetett lábakkal hever a fotőjben, mint egy férfisztár, aki már csak a forgatás előtti felszopóra vár és Szása készsége nem kétséges. Szása elnök akar maradni, számára ez a túlelés egyetlen esélye, szimbolikusan mindenképpen, lehet, hogy fizikailag is.

Látszólag Szása mindenre hajlandó, akár Oroszország előkertje is lehet Fehéroroszország, csak a hatalma, vagy annak töredéke megmaradhasson.

Vova Putyin okosabb ennél: karhatalmi dandárt felállít, ha az események elsúlyosbodnának, támogatja a litván és a lengyel határ menti hadgyakorlatozást, de közben pörög az agya ezerrel, hogyan lehetne a legkisebb veszteséggel megszerezni az egészet. Vova a Kremlből a hírek szerint valami Gazprom-főnökben gondolkodik Szása helyére, valószínűleg ezért is volt olyan fontos Szása számára a kamubeiktatás, amit már nem csak Litvánia, Lettország, Észtország, Hollandia, Dánia, Németország nem ismer el de a legutóbb Lengyelország (és ez Orbánnak és Szijjártónak roppant kínos) sem, ez csak az EU, mert az USA és Kanada sem ismeri el Lukasenkót.

Belarusz jövője: mi jöhet Lukasenko után?

A politikai instabilitás Belaruszban akkora méreteket öltött, hogy Moszkva a katonai beavatkozást is napirenden tartja. Lukasenko a tüntetőknek szánt látszatengedményekkel és orosz katonai segítséggel próbálná megtartani hatalmát, de erre egyre kevesebb az esélye. Az óriásira nőtt társadalmi elégedetlenség függvényében valószínűnek tekintjük, hogy Belarusz Örményország példáját követi egy óvatos, Moszkvától nem elrugaszkodó demokratizálási kísérlettel.

Ám ami a számára duplán meggondolkodtató, az Oroszország és Kína hallgatása az ügyben. Ami viszont a jó hír, hogy beiktatása alkalmából meggratulálta őt Gurgunbully Berdimuhamedow, Türkmenisztán örökös és függetlenül fickándozó elnöke (még a Türk Tanács munkájában sem vesz részt, ezért nem hallunk róla annyit, mint más környékbeli kánokról), és ez jelentheti azt is, hogy majd a Karakum sivatag lehet Lukasenkó végső lak-, esetleg nyughelye – mint Rákosi elvtársnak lett a kirgizsztáni Tokmak. Csak Rákosi et. idejében még nem voltak offshore számlákon tárolt mesés vagyonok, amikre a ma diktátorűzőinek nagyonis kell figyelniük.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: Minszk, 2020. szeptember 20. Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó történelmi zászlót lenget az utcát lezáró rendőrök előtt, Minszkben 2020. szeptember 20-án. MTI/AP/TUT.by

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom