Szlovákia

Felmentették Marián Kočnert az újságíró-gyilkosság megrendelésének vádja alól

Bizonyítékok hiányában felmentette a bíróság azt a szlovák üzletembert, Marián Kočnert, akit korábban azzal vádoltak, hogy ő tervelte ki Jan Kuciak szlovák újságíró és barátnője meggyilkolását 2018. februárban. A hírt közlő Organised Crime and Corruption Reporting Project nevű oknyomozó újságíró hálózat tagszervezeteinek újságírói hónapokon át elemeztek és rendszereztek több terabyte-nyi anyagot, többek között Kočner telefonjáról és számítógépéről begyűjtött adatokat. A feldolgozott adatbázis egy pozsonyi archívumban elérhető a témát kutató újságírók részére.

A sajtószabadság tőled is függ, nem csak a hatalomtól – mutatjuk mennyibe kerül az Átlátszó

Az Átlátszó ingyen van, de nem ingyen készül: idén még 3345 előfizetőre lenne szükségünk. Fektess be te is a tényfeltáró újságírásba!

A szlovák közvéleményt sokkolta a szeptember 3-i ítélet az ügyben, amely két éve gyökeresen megváltoztatta Szlovákia politikai színterét. 2018. február 21-én, Pozsonyhoz közeli házukban lelőtték Jan Kuciak újságírót és a barátnőjét, Martina Kušnírovát.

Így gyilkolták meg Ján Kuciak szlovák újságírót és menyasszonyát, Martinát

Az ajánlat egyszerű volt és csábító: ölj meg egy embert, cserébe kapsz ötvenezer eurót (körülbelül 16 millió forintot) és elengedjük a több mint húszezer eurós (hatmillió forintos) tartozásodat. Zoltán Andruskó szlovák pizzériás gyorsan rábólintott az ajánlatra, döntése pedig örökre megváltoztatta Szlovákia történelmét.

Az ügyben egy Tomáš Szabó nevű férfit 25 év börtönre ítéltek a két, 27 éves fiatal meggyilkolásáért, míg Marian Kočner-t, Szlovákia egyik legbefolyásosabb vállalkozóját és korábbi barátnőjét felmentették a gyilkosság megrendelésének vádja alól. Kočner, akiről azt mondják, hogy jó kapcsolatokkal bír a szervezett bűnözői körökben is, végül csupán lőszer birtoklásáért kapott 5000 eurós pénzbírságot.

Politikusokat és rendőröket is megvesztegetett a szlovák újságíró-gyilkosság megrendelője

Marian Kočner éveken keresztül Szlovákia leggazdagabb és leghatalmasabb üzletemberei közé tartozott, akit kapcsolatai gyakorlatilag érinthetetlenné tettek az utóbbi évtizedekben. 2020-ban végre bíróság elé állították. Kočnert más ügyek mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg a korrupt szlovák politikusok, az olasz maffia, és az üzletember korrupt ügyei után nyomozó fiatal tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak meggyilkolását.

A gyilkosságban való részvételük miatt korábban két másik, a bűnösségét elismerő embert is börtönbe küldtek, az egyikük Tomáš Szabó unokatestvére.

Az ügyész és Jan Kuciak családja az ítélet kihirdetése után bejelentették, hogy a Legfelsőbb Bíróságnál fellebbeznek.

2018. februárjában tízezrek vonultak az utcára Szlovákiában az újságíró és menyasszonyának meggyilkolása miatt, igazságtételt követelve. A tiltakozások Szlovákia akkori főügyésze, Dobroslav Trnka és az ország miniszterelnöke, Robert Fico lemondását eredményezték.

Demonstrációval emlékezett Ján Kuciak oknyomozó újságíróra Szlovákia – új részletek derültek ki a gyilkosság egy éves évfordulóján

Országszerte megemlékeztek csütörtökön a tavaly meggyilkolt Ján Kuciák újságíróról és menyasszonyáról Szlovákiában. Egy héttel a gyilkosság évfordulója előtt a szlovák sajtó nyilvánosságra hozta a gyilkosság megrendelésével gyanúsítható vállalkozó telefonos fenyegetését, illetve az oknyomozó újságíróról egy titkosszolgálati alkalmazott által, titokban készített fényképeket is. A szlovák társadalom szembenéz maffiakapcsolatával.

Márciusban a szlovák rendőrség 18 embert, köztük 13 bírát tartóztatott le az igazságszolgáltatás akadályozása, korrupció és a bíróság függetlenségébe való beavatkozás miatt. A feltételezések szerint ők is részei voltak annak a beépített emberekből álló hálózatnak, melynek tagjait Kočner zsarolással és kenőpénzekkel bírta rá éveken át arra, hogy megvédjék őt az igazságszolgáltatástól.

Kočner korábbi barátnőjét, Alena Zsuzsová-t szintén felmentette a bíróság a gyilkosság megszervezésében való részvétel vádja alól. Pedig az OCCRP cikke szerint rengeteg bizonyíték gyűlt őssze ellene a rendőrségi nyomozás során, többek között arról, hogyan segített a vállalkozónak a hálózata kiépítésében azzal, hogy a számukra érdekes embereket behálózta és később zsarolásra alkalmas helyzetekbe hozta.

Zsuzsovát a szeptember 3-i ítélet után ugyan szabadlábra helyezték, de az ügyészség indítványára egy másik gyilkosság előkészítéséért azonnal vizsgálati fogságba került.

Az ügyben tavaly decemberben ítélték Zoltán Andruskót, egy pizzéria vezetőjét 15 év börtönre amiatt, hogy – mint ezt bevallotta –, ő bérelte fel a volt katonatisztet, Miroslav Marčeket és Tomáš Szabót az újságíró meggyilkolására. A bűnösségét szintén beismerő Marčeket 23 év börtönre ítélték, miután a bíróságon részletesen ismertette, hogyan rejtőzött el és várakozott két órán keresztül Kuciakék kertjében, mielőtt a házban hangtompítós fegyverrel lelőtte őket.

Nem félnek a „sorosozástól” – Elindult a Ján Kuciak Oknyomozó Központ Szlovákiában

A nemzetközi szervezett bűnözést és korrupciót feltáró új oknyomozó portál indult el Közép-Európában. A projekt a tavaly meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak nevét vette fel. A portál igazgatója, a kassai születésű Soltész Árpád hazájában az egyik leghíresebb oknyomozó újságíró. Ismerkedjenek meg szlovákiai testvéroldalunkkal!

Horn Gabriella

Címlapfotó: Eva Kubaniova, investigace.cz

Támogatási kampány – fektess be a demokráciába, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.

Megosztás