Bezárás
vageszblog

A magyarországi romagyilkosságok és a németországi “Döner Morde” – mindkét ügyben gyanús szerepeket vittek a titkosszolgálatok

Mondják, Szászország és Thüringia az a Német Szövetségi Köztársaságnak, ami Magyarország az egész Uniónak: egy tudatilag is fejletlen, szegénységbe burkolózó szélsőjobboldali góc. Chemnitz – leánykori nevén: Karl-Marx Stadt – szászországi város, ahonnan nem csak az utóbbi időben beélesedett menekültellenes utcai lázongás indult, de errefelé szocializálódtak és éltek a németországi törökök elleni 2000-2011-es terrorista sorozatgyilkosságot, a „Döner Morde” néven elhíresült bűncselekményeket elkövető NSU (Nazionalsozialistische Untergrund) tagjai is. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az események összefoglalója e cikk szerzőjének Arcvonal keleten (Konkrét könyvek kiadó, Budapest, 2016.) c. könyvének Schwabenspiegel c. fejezetéből átvéve:

A német egyesítés után sokan tartottak a volt NDK „szocialista típusú” nácitlanításának elégtelenségétől, attól, hogy a keletnémet társadalom csak az állami retorika és a brosúrák szintjén ment keresztül a harmadik birodalmi múlt feldolgozásának azon a társadalomlélektani folyamatán, ami a nyugatnémet társadalomban a hatvanas években már megkezdődött. Rostock vagy Hoyerswerda neve rosszul csengett a kilencvenes évek elején a kelet-német szkinhedek randalírozásai miatt.

1987-ben egy világháborús maradvány, a győztes hatalmak által nagy költséggel fenntartott berlin-spandaui börtön egyetlen lakója, Rudolf Hess 93 évesen öngyilkos lett, ez adott lökést a németországi szélsőjobboldaliság újabb fejezetének. (Hess Hitler helyettese volt jó ideig, majd 1941-ben repülőn Angliába menekült, ahol információkat próbált eladni. A szövetségesek kétkedve, fedősztoriként fogadták meséjét, de a nürnbergi perben mégis honorálták: halálbüntetés helyett életfogytiglant kapott.)

Hess halála után szokásos, évi megemlékezéseken találkozott három thüringiai fiatal: Uwe Bönhardt, Uwe Mundlos és Beate Zschäpe. A cseh határhoz közel eső észak-bajor Wunsiedel városkájában minden augusztusban összegyűltek a német Vér és Becsület, a legális NPD és más neonáci szerveződések tagjai. 2011-ben az evangélikus egyház nem adott ki további helyfoglalási engedélyt a sírra, Hesst exhumálták, maradványait elhamvasztották és a Keleti-tengerbe szórták, az „Ich hab’s gewagt” („Mertem”) feliratú sírkövét megsemmisítették. Ám a hely szelleme és a két Uwe, valamint Beate Zschäpe között szövődő ménage á trois már a kilencvenes évek végére meghozta a vágyat a gyilkos tettekre.

Mundlos, Bönhardt és Zschäpe először a „Thüringer Heimatschutz” nevű, mintegy 250 tagot számláló neonáci szervezetben kezdtek aktivkodni, ahol egy Tino Brandt nevű spicli, a thüringiai Alkotmányvédelem beépített V-Mannja (Verbindungs-, vagy Vertrauens-ember: a titkosszolgálat fedett operatív ügynöke) ünnepségeket, tüntetéseket, koncerteket és büntetőjogi oktatást szervezett a thüringiai „területvédőknek”.

A trió már a kilencvenes években nekiállt egy komolyan vehető terrorszervezetet megalapozó forrásakkumulálásnak – leginkább bankrablások útján –, és „fegyverbeszerzési törekvéseik” is voltak.

A gyilkosságsorozat 2000-ben kezdődött,„Döner Morde” néven vonult be a német kriminalisztika történetébe, hiszen az áldozatok legtöbbször török kiskereskedők, kebabisták és zöldségesek, virágárusok voltak.

Svéd neonáciktól vették a módszert.

  1. A bűncselekmények finanszírozására bankrablásokat hajtottak végre – ne valami nagy volumenű, évszázad bűncselekménye típusú krimialapanyagra gondoljunk, egyszerű postatakarék- rablások voltak ezek.
  2. Elég egy lakófurgon (camper) és két összecsukható kerékpár – a kiszemelt áldozat a virágüzletében vagy a döner kebabot árusító Schnell-Imbissében tesz-vesz, mikor a két Uwe odabringázik, és se szó, se beszéd, arconlövi egy Česka CZ 83-as típusú maroklőfegyverrel, majd visszabiciklizik az anyahajóhoz, összehajtogatja a kerékpárt, elhelyezi a gépjárműben, és meglép.

Áldozataik többsége tizenöt évnél hosszabb ideje élt a Szövetségi Köztársaságban.

1998-ban egy Edeka boltot raboltak ki Chemnitzben, 1999-ben, júniusban Nürnbergben egy törökök által látogatott kocsmában bombamerényletet követtek el (halálos áldozat nem volt), októberben megint Chemnitz következett, két rendbeli postarablás; 2000. szeptember 9-én az 1961-ben Anatóliában született Enver Şimşek virágkereskedő megölése Nürnbergben; novemberben megint postarablás Chemnitzben.

Egy aljas ügy az ezredfordulón: karácsonyi csomagolású ajándékdobozt helyeznek el egy bevándorló üzletében Kölnben, januárban találja meg a tulaj lánya, kibontja, robban, három hónap kóma, életre szóló fejsérülések. 2001 júniusában Abdurrahim Özüdoğru – ő 1972-ben, húszévesen érkezett az NSZK-ba, ahol gépészetet tanult, és a Diehm gépipari vállalatnál dolgozott – meggyilkolása Nürnbergben, a Gyulaerstrasse és a Siemensstrasse sarkán, ahol feleségével egy kis szabóságot üzemeltetett. Júliusban egy zwickaui postafiók kirablása, augusztusban Habil Kılıç zöldséges megölése Münchenben.

2002–2003-ban a takarékbankokra szálltak rá, hol másutt, mint Zwickauban és Chemnitzben, majd 2004 februárjában kivégzik Mehmet Turgut kebabárust Rostockban. Májusban rutinszerűen felnyomnak két takarékot Chemnitzben, majd júniusban több mint húsz embert megsebesítő – köztük életveszélyesen sérültek is voltak – csőbombatámadást hajtanak végre a török boltokkal és étkezőkkel teli kölni Keupstrassén. Az Yldirim fivérek fodrászatában robbant a csőbomba, százas szögeket lőtt ki, 17 és 68 év közé esett az áldozatok kora. Egy év szünet, majd 2005. június 6-án megölik İsmail Yaşar büfést Nürnbergben, hat nappal később pedig a görög Theodoros Boulgarides kiskereskedőt Münchenben. Novemberben meghiúsított bankrablási kísérlet Chemnitzben.

Süleyman Taşköprü 1970-ben érkezett Németországba az Égei-tenger partjáról, foci- és Sylvester Stallone-rajongó, kiskereskedő lett Hamburgban, ahol 2005. júniusban megölték. 2006. április 4-én Dortmundban Mehmet Kubaşık döner kebabost végzik ki, majd június 4-én a legfiatalabb áldozatot, Halit Yozgatot Kasselben – ahol azóta a város teret nevezett el a fiatal török áldozatról. Tárgyév október-novemberében és következő januárban két sikertelen és egy sikeres bankrablás Zwickauban és Stralsundban, majd 2007. április 25-én orvul megölik a huszonkét éves Michèle Kiesewetter német rendőrnőt Heilbronnban, társát életveszélyesen megsebesítik.

Megint hosszabban megpihennek, majd 2011. végén kezdik újra, egy Sparkasse Arnstadtban, aztán egy másik Eisenachban – ahol lecsapnak rájuk, az elfogási akció során Mundlos és Bönhardt öngyilkos lesz, Beate Zschäpét később tartóztatják le. Takarékszövetkezetet támadtak azon a november 4-én, 75 000 euró lett volna a zsákmány. Délben jött a bűnüggyel kapcsolatos feljelentés. A rendőrség kisvártatva körülvette az objektumot. Mikor tűzharcra készen benyomultak, már csak a két neonáci, Mundlos és Bönhardt hulláját találták meg.

E nap délutánján a szászországi Zwickauban felrobbant az a házrész a Frühlingstrasse 26-ban, ahol együtt élt Mundlos, Bönhardt és Zschäpe egy álnéven bérelt lakásban. Beate Zschäpe robbantotta fel a lakás egy részét, irataik és a merevlemezek megsemmisültek. A lakókocsiban megtalálták a Česka típusú fegyvert, és azokat a fegyvereket is, amiket a meggyilkolt rendőrnőtől, Michèle Kiesewettertől és sebesült társától vettek el. Shotgunt, maroklőfegyvereket és bombakészítési alapanyagokat is találtak a helyszíneken, valamint egy propaganda DVD-t is, amin a Németországban működő muszlim és baloldali terrorszervezeteket simpfelik, magukat pedig Rózsaszín Párducként bemutatva magasztalják 15 percben. A megölt rendőrnő holttestének friss fotójával is gazdagították a videót.

Hasonlóan a magyar romagyilkosságok nyomozóhatósági megítéléséhez az események idején, mely szerint cigány uzsorások közötti elszámolási viták folyományai lehettek a gyilkosságok, a német titkosszolgálatok „Félhold” és „Boszporusz” fedőnevű játszmákban nyomoztak az ügyekben. Először a török maffián belüli elszámolási viták, leszámolások, nagybani kábítószer-ügyletekhez való kapcsolódások, a PKK kurd vagy a Szürke Farkasok török terrorszervezet lehetséges akciói szerepeltek a nyomozati magyarázatokban.

Noha a német titkosszolgálatoknak drága, és feltételezhetően jól beépült besúgói vannak a neonáci szcénában, a besúgók és fedett ügynökök valódi elkötelezettsége kétes.

Mikor Beate Zschäpe megpróbálta megsemmisíteni a dokumentumaikat, miszteriőz mód pont ekkor kapott egy hívást olyan telefonról, mely a szászországi belügyminisztériumhoz tartozott, ma sem tudni, miért és ki hívta. A nyomozás során egy 88 nevet tartalmazó célszemélylistát találtak, rajta a Bundestag két ismert tagjának, valamint török és iszlám csoportok vezetőinek a neve szerepelt. A bűncselekmények elkövetésének idején szélsőjobboldali terrorizmusra nem gyanakodtak a német hivatalosságok.

Beate Zschäpe pere tavaly kezdődött Münchenben, négy vádlott-társa van (Ralf Wohlleben, Carsten Schultze, Andre Eminger és Holger Gerlach), akiket különböző módokon elkövetett bűnsegéllyel vádolnak. Wohlleben egy időben aktív tagja és tartományi képviselője volt a legális szélsőjobboldali pártnak, az NDP-nek, mely két kelet-németországi parlamenti hellyel is bír.

Az elkövetők a szervek számára ismert szélsőjobboldaliak, már a kilencvenes évek óta a hatóságok látókörében voltak. A német titkosszolgálatok közül elsősorban a katonai elhárítás foglalkozott velük, ha szabad az összehasonlítást ismét megejteni: nem nagyobb hatékonysággal, mint amilyennel a magyar Katonai Biztonsági Hivatal viszonyult Csontos István negyedrendű jogerősen elítélthez. Utóbb az is kiderült, hogy a német titkosszolgálatok számára ismert volt az is, hogy ezek az emberek merényleteket terveztek, de az aktív fellépés a szolgálatok részéről elmaradt, és a bűncselekmények elkövetésének idején asszisztáltak a török-török leszámolás elméletéhez.

Ha egybevetjük a magyar eseménysorral a németet, szembeötlő, hogy a német gyilkosságok városias jellegűek, nagyvárosokban, hangtompítós fegyverekkel elkövetett fejlövések voltak, míg a magyar bűncselekmények egy kivétellel – a debreceni menekülttáborra leadott lövések – falun, faluszélen, a cigánytelep végén, Dankó Pista utcás Cs-lakásoknál, házaknál történtek.

A német esetekben is voltak nyomozati hibák: a különböző nyomozati egységek egymás ellen is dolgoztak; csak sokára, 2011-ben értek el eredményt. Az Magyarországon is megfigyelhető volt, hogy a nyomozói szétaprózottság, a Nemzeti Nyomozóiroda, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a megyei rendőrkapitányságok rossz együttműködése fokozta a káoszt; az elkövetők elfogását valójában a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak köszönhetjük, mely – ez tényleg sziszifuszi munka lehetett – a térfigyelő kamerák és a mobiltelefonok cellainformációi alapján jutott eredményre.

Németországban a hivatalok információkat, olykor minősített információkat semmisítettek meg – nálunk hasonlókról nem tudhatunk. Magyarországon viszont tendenciaszerűen történik az, hogy az ilyen és hasonló esetekben az emberi életet is meghaladó időtávra titkosítanak dokumentumokat. Németországban nagy volt a társadalmi felzúdulás, a fedett ügynökök szerepével szemben kétségek merültek fel.

Majd’ kéttucatnyi kapcsolata, közvetlen segítője volt a német neonáci terrorista bűnelkövető triónak, akiket hasonló számú titkosszolgálati V-Mann, beépített, fedett ügynök figyelt, követett. A neonáci szcénához kapcsolódó figura bejelentkezik a titkosszolgálathoz, hogy majd komoly pénzekért információt szállít, de közben jóféle kettős ügynökként ide is, oda is játszik.

Tino Brandt (fedőneve: „Otto”) százezer eurós nagyságrendű pénzt markolt fel a Verfassungschutztól, miközben otthonos alakítója volt a féllegális Thüringer Heimatschutz (Betyársereg für délnyugat-NDK) nevű szervezetnek. Carsten Szczepanski (fn: „Piatto”) és Thomas Richter (fn: „Corelli”) tanúvédelmi program alá került ügynököknek volt még komoly befolyása az ügyre, illetve fontos szerepet játszott benne a hazánkban is ismert és egy időben komoly publicitást kapott Vér és Becsület (Blood & Honour) nevű nemzetközi szervezet.

Besúgás és szélsőjobber aktivitás tehát át- és átfolyt egymáson, és a német eset alapján sem mondhatjuk azt, hogy a hazai gyakorlatban ne lehetett volna példa hasonlóra, bármilyen kellemetlen is ez az államnak, illetve titkosszolgálatainak. Nálunk még a különösen széles körű és különösen hosszú titkosítási gyakorlat is súlyosbítja az ügy tényfeltárását, tehát ne mondjunk ellent a józan észnek és a nemzetközi példáknak: ne mondjuk ki, hogy négyen voltak, pont!

A német titkosszolgálat „Treibgut”, „Rennsteig” és „Saphira” fedőnevű titkos játszmáiban a nemzetiszocialista undergroundba beépült fedett ügynökök esetében nehezen ítélhető meg, mikor viselkedtek az állam embereiként, s mikor tettek a fedés fenntartásához szükséges lépéseket – kettős ügynökként –, és mikor működtek kizárólag a neonáci terroristák hasznára.

Az ítéletben egy szó sincs a titkosszolgálaton belüli rasszizmusról

A romagyilkosságok és az NSU ügyét összehasonlító három évvel ezelőtti CEU-s szemináriumon ismerkedtem össze Carsten Ilius berlini ügyvéddel és Volker Eick berlini politológussal, akik oknyomozó teamként figyelték a 2013-tól a nyárig tartó pert. Számukra, ahogyan Magyarországon számunkra is, a legérdekesebb aspektus ezekben a rasszista terrorszempontok által motivált, random kiválasztott emberek sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságokban a titkosszolgálatok szerepe volt.

Magyarországon a negyedrendű vádlottat a KBH (Katonai Biztonsági Hivatal), míg a másodrendű vádlottat az NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal, ma: Alkotmányvédelmi  Hivatal) 1995-től 2007-ig megfigyelés alatt tartotta extrémista politikai nézetei miatt. Németországban szélsőjobber körökben divatba jött „bejelentkezni” az ottani Alkotmányvédelemhez (Verfassungschutz) a „szcéna” tagjaként, majd pénzeket felmarkolni tőlük különböző, többnyire szűrt információkért.

Carsten Ilius: Kritikánk a kezdettől az volt, hogy Zschäpe túlságosan is a per középpontjában áll. Ő igen kemény büntetést kapott, de az egész hálózat meglehetősen rejtve maradt az ítéletben, és ez a nagy probléma itt.

Q:  Zschäpe tényleges életfogytiglant kapott, noha közvetlenül nem vett részt a gyilkosságokban.

Volker Eick: Általánosságban szólva a német Büntető Törvénykönyv 129 § a hetvenes években a baloldali csoportosulásokról szóló információgyüjtésről és bizonyíték nélküli büncselekménnyé minősítéséről szólt , hogy ezek a személyek vagy csoportok eleget tettek-e azért, hogy elítélhetőek legyenek; ilyesfajta szervezet tagjának lenni már elég az elítéléshez, ha a szervezet bűncselekményt követett el, függetlenül attól, hogy nevezett személy részt vett-e benne vagy sem. Mi ezért vagyunk alapból a  129 § ellen. Ezt az érvelést fordították meg Zschäpe védői: arra hivatkoztak, Zschäpe nem vett részt a gyilkosságokban, ezért a 129/a § nem alkalmazható. De éppen hogy komoly szerepet játszott a cselekményekben, ezért értelemszerűen szükségszerű a vele szemben hozott ítélet.

Carsten Ilius: Legalábbis nem volt bizonyíték, hogy részt vett a gyilkosságokban, de nagyon erős volt a pozíciója a háttérszervezésben, ilyenformán magukban a gyilkosságokban is. Azt gondolom, hogy a kritika itt félrevisz. Nagyon erős személyiség, sok mindent ellenőrzése alatt tartott. Ő intézte a pénzeket, a számitógépes adatbázist kezelte, az egész intézményi struktúráért felelt. Újságcikkek alapján filmet próbált csinálni a gyilkosságokról. Azt gondolom, hogy erős szervezetbeli pozíciója miatt az ítélet igazságos. Az ő tevékenysége nélkül nem tudtak volna underground működni. Meghatározó szerepe volt.

Q: Megsemmisítette a bizonyítékokat mikor felgyújtotta a házat Zwickau-ban. Ez az ítélet középpontjában állt?

Carsten Ilius: Az ítéletnek nem volt középpontja, vagy ha igen, az Themme, a hesseni titkosszolgálat ügynöke aki egyébként látta ezeket a  Zschäpe által megsemmisített dokumentumokat. Az ítélet egy része újabb, előkészített, de már nem elkövetett gyilkosságokra vonatkozott.

Q: Stefan Aust, a Der Spiegel és a Die Welt volt főszerkesztője, aki a hetvenes években testközelből figyelte Baader és Meinhof valamint a Rote Armee Fraktion (RAF) elleni pereket, erősen kritizálta a mostani ítéletet.

Volker Eick: Nem vagyok jogász. Az biztos hogy nincs még kezünkben a végső igazság. Oknyomozó újságírók sem tudták még ezt prezentálni a közvéleménynek, de amit pozitíve tudunk, hogy az összes német titkosszolgálat valamilyen módon az NSU hálózatának része volt, a szövetségi Verfassungschutz (Alkotmányvédelmi Hivatal) csakúgy, mint a különböző tartományi titkosszolgálatok (Landesämter für Verfassungsschutz ) és a bűnügyi rendőrség bizonyos részei.

Carsten Ilius: Problémás az ítéletben, hogy ezekről a dolgokról nem esik szó. Kritikánknak fontos pillére a strukturális rasszizmus a rendőrség és a titkosszolgálatok kötelékeiben. Az ugyanis a hosszú per alatt a közvélemény számára is nyilvánvalóvá vált, hogy az NSU-nak komoly hálózata volt titkosszolgálati informátorokból, akik kétfelé dolgoztak.

Az lehetetlen, hogy az ügynökök, besúgók egy részének, főleg az első években ne lett volna nyilvánvaló, hogy Mundloss, Böhnhardt és  Zschäpe hol bujkálnak, és hol készülnek az újabb gyilkosságokra. 

Hogy a neonácik hogyan működnek az undergroundban? Ennek a három embernek a hollétéről hivatalosan nem tudott senki, és ez hihetetlen. A titkosszolgálatnak erről tudnia kellett volna. Már nagyonis közel állunk ahhoz, hogy bizonyítani is tudjuk ezt. A bíróság az ítélettel le akarja zárni a további vizsgálatot az ügyben. Az ügyész azt a látszatot próbálta kelteni, hogy ott volt ez a két vizesnyolcas meg  Zschäpe és ők ide-oda bóklásztak a Szövetségi Köztársaságban és ezt-azt csináltak.

A per befejezése után elmondhatjuk, hogy már tudjuk: bizony elég nagy volt a támogatói kör és ide-oda játszó spiclik is segítették a csoportot, akiknek az volt a célja, hogy a külföldiek elhagyják az országot. Még nincsen meg az ítélet írásbafoglalása, de az üzenet érthető: az NSU-nak vége és ez maradjon is így, nem lehet másként értelmezni az ítéletet.

Volker Eick: A per alatt az áldozati képviselők rendőrtisztsiselőket kérdeztek, mi volt a nyomozás alatt a tapasztalatuk; akkor még nem NSU-ügyről beszéltünk, hanem „külföldiek külföldieket ölnek” ügyről (vö.: Magyarországon a nagycsécsi kettős gyilkosságig cigány uzsorások és kuncsaftjaik egymás közötti elszámolási vitáit tartotta nyomozásainak fókuszában a nyomozásokat végző különböző megyei kapitányságok), ez volt a Döner-Morde. Alapvetően a rendőrségnek az a tapasztalata lett, hogy elindultak volna egy irányba, amire a titkosszolgálat azt mondta: no way. Ez, dacára az ítéletnek, magyarázatot igényel.

Carsten Ilius: A kasseli esetben ahol Temme, a hesseni alkotmányvédelem munkatársa dolgozott és élt ebben az időben, és azon a helyen, ahol Yozgatot megölték, Temme a gyilkosság előtt percekkel jelen volt, ami már önmagában is botrány, amiről maga a hesseni rendőrség nyomozásvezetője nyilatkozta, hogy Temme vagy tanuja volt, vagy részese a gyilkosság elkövetésének. Mikor a rendőrség, mint nyomozóhatóság talált valamit, ami kapcsolódott a titkosszolgálathoz, akkor a titkosszolgálat eltüntette a nyomokat és nem csak a saját ügynökeit, besúgóit fedte. Az ítéletben egy szó sincs a titkosszolgálaton belüli rasszizmusról.

Q: Szóval az ítélet nem mond semmit a titkosszolgálatokról, Hans-Georg Maaßen titkosszolgálati vezető felfelé bukásához a dolognak van köze? Van valamilyen „mélyállami” (deep state) konspiráció az ügyben?

Volker Eick:  Maaßent nem elbocsátották, hanem magasabb stallumot kapott, belügyi államtitkár lett. Nagyobb hatalom, több pénz, aztán a közvélemény tiltakozása nyomán visszavettek és tanácsadó lett a szövetségi Belügyminsiztériumban, közvetlenül a miniszter, Horst Seehofer mellett. Politikusok mindig mondják, hogy a rendőrségnek és a titkosszolgálatnak szorosabban kell együttműködnie, hogy elkerüljék azokat az ún. „tévedéseket”, melyek az NSU-ügy folyamán történtek. Amit viszont tudunk, hogy a titkosszolgálat még finanszírozott is az NSU hálózatába tartozó személyeket.

Carsten Ilius: Chemnitz és Köthen (a szeptember eleji neonáci megmozdulásuk helyszínei) példák. Chemnitz a szervezett nácik újbóli németországi megjelenésének központja. A mostani zavargásokban az NSU-hálózat számos tagja igen aktív volt. Nézd meg Emingert vagy Wohlebent! [az NSU-per másod-, és harmadrendű vádlottjai, Eminger 2 évet, Wohleben 10 évet kapott, de már őt is kiengedték, mondván 2013 óta eleget ült – szerk.]

Az ő relatíve enyhe büntetésük olaj a tűzre náci szempontból, azt gondolhatják, hogy radikálisabb fellépésük is tolerálható. A huliganizmus következmény, a HUNARA (huligánok-nacionalisták-rasszisták) csoportjának megalakulása is ebbe az irányba mutat, és ők nagyon aktívak voltak Chemnitzben és a szomszédos Zwickau-ban. Sok ember ezen elcsudálkozik: jé, a nácik és a huligánok fraternizálnak, wow! Pedig ha ismernék a történelmet, nem kellene meglepődniük.

Q: Ezek a titkos vagy fedett társaságok is erősödtek az AfD vagy a Pegida felemelkedésével?

Volker Eick: Bizonyosan megvan a támogatottságuk az AfD és a Pegida tagjaitól és szimpatizánsaitól. Elmentem Köthenbe valamelyik nap, ahol az a srác meghalt a játszótéren. Az egyik megvádolt afgánt kiengedték, mert nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt benne az ügyben egyáltalán. Ugyanakkor 1,500 neonáci és 500 közönséges járókelő tüntetett, mert szerintük azért vannak az afgánok Németországban, hogy a „német fajt” megöljék. Jelentsen a „faj” akármit is.

Képesek voltak rá, hogy 12 óra alatt ennyi embert összegyűjtsenek Németország különböző részeiből, nyugat-német területeket is beleértve. Neonácik alatt én nemcsak a Die Rechte pártot, az AfD-t és a Pegidát értem, de olyan harcművészeti és önvédelmi sportklubokat is, melyeknek közeli kapcsolatuk van az újfasisztákkal, és a szélsőjobboldali futballhuligánokat is. És, nem győzöm hangsúlyozni, ők nem csak Kelet-Németországból vannak.

Carsten Ilius: Az NSU-nak széles kapcsolati rendszere van Nyugat-Németországban is, ez nem csak keleti jelenség. Az egyik gyilkosság Dortmundban történt, feltételezésünk szerint azért, mert ott erős neonáci szerveződések vannak. Persze nyugaton, ahol erős az AfD, ez 10% feletti támogatást jelent, de 20% felettit, mint keleten. Szászország és Thüringia azok a tartományok, és itt vannak a nagyobb városok, ahol ez a nézetrendszer a legerősebb. De Mecklenburgban is vannak tartományi parlamenti helyeik, és Sachsen-Anhaltban pedig ott a lehetőség az első tartományi kormányra, amit az AfD vezethet.

A titkosszolgálatok működési anomáliái európai demokráciákban

A „német szkinhed”, „neonáci”, „jobboldali extremista” szókapcsolatokra jobban felkapja a fejét az ember, mint ha hasonló albánokról vagy csehszlovákokról értesül. Az NSU-ügy összevetése a magyarországi 2008-09-es cigánygyilkosságokkal, itt most két aspektussal gondolnék foglalkozni.

Az egyik a terrorizmus kérdése. Németországban ez nem volt kérdés, noha szélsőjobberek voltak az elkövetők, ugyanúgy a terrorizmus paragrafusa alapján ítélték el őket, mint a Baader-Meinhof csoport, a későbbi RAF tagjait. (Érdekes történelmi adalék, hogy a Rote Armee Fraktion utolsó akcióját 1991-ben a ferihegyi úton Izraelbe kivándorló orosz zsidókat a reptérre szállító autóbusz ellen követték el palesztin megbízásból.)

Ezt Magyarországon sem dr. Miszori László elsőfokú, sem a dr. Máziné Szepesi Erzsébet, sem a dr. Mészár Róza vezette harmadfokú bírói tanács nem alkalmazta. A magyar Btk. 162 §-a sokak szerint elavult, repülőgépeltérítős, trapéznadrágos negyven-ötven év előtti elkövetőkre optimalizált szabályhely, mára mélységesen elavult. A Magyarok Nyilai szervezetet vezető Budaházy ellenében alkalmazták ugyan, de jogtörténetileg megállapítható, hogy a Horthy-korban sem vonták vádhatósági eljárás alá az olyan különítményes gyilkosokat, mint Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula vagy Héjjas Iván.

A másik hasonló probléma a titkosszolgálati szerepvállalás kérdése. A magyar ügyben két dolgot tudunk pozitíve: a negyedrendű Csontos egy időben a KBH (Katonai Biztonsági Hivatal) besúgója volt, illetve a másodrendű Kiss Istvánt 1995-től 2008-ig, a cselekménysorozat kezdetéig megfigyelte az akkori NBH (Nemzetbiztonsági Hivatal).

A megfigyelés megszűnéséről Kissnek tudomása volt (honnan?), ezután kezdett a szaknyelven „fegyverbeszerzései törekvéseknek” nevezett gyűjtőmunkának. Csontos tevőlegesen 2009 áprilisában csatlakozott a halálbrigádhoz, utána találkozott tartótisztjével, Hódos Ernő századossal.

A századossal beszéltek a romagyilkosságokról is – ekkor az összes magyar titkosszolgálatnak már ki volt adva, hogy minden aktív és korábbi ügynökükkel lépjenek kapcsolatba az ügyben –, Hódos számára semmi érdekfeszítő nem volt a Csontossal való beszélgetésben, pedig utóbbi az akorra már 50 millió forintra megemelt vérdíjat is szóba hozta.

A KBH vezetősége hazudott a letartóztatások után indított parlamenti vizsgálóbizottságnak. Mikor az elsőfokú per lezárta után a Katonai Bíróság dr. Tóth Szabolcs vezette tanácsa négy vád alá helyezett KBH-vezető, három tábornok, egy ezredes titkos perében ítélkezett végig zárt tárgyaláson, akkor az érdeklődő kandi tekintet számára feltünhetett, hogy Hódos nincs a vádlottak között, holott az egyszerű paraszti ész is az ő megkérdezésére koncentrált volna.

Mikor Laborcz Sándorral, az NBH volt vezetőjével beszéltem könyvem írása során, elmondásából az derült ki számomra, hogy a Hajdú-Bihar megyei NBH akkori vezetőjét (Holp Tibort) maga országos vezetőként úgy látta, mintha az akkori dereceni városvezetéssel való kapcsolata felülírta volna a hivatali hierarchiában rögzített jelentési kötelezettségét.

Azt gondolom, hogy ezek a tények bizonyos titkosszolgálati-mélyállami takargatnivalót feltételezhetnek a Cégnél, mintahogy a német példa is mutatja, hogy szélesebb körű hálózaton tenyésztek a szimpatizánsok, esetleges finanszírozók, megbízók, tippadók és bűnsegédek. A szélesebb hálózat felderítésére Magyarországon kísérlet sem történt. Arról nem is beszélve, hogy a per nyilvánossága mennyire csak töredéke volt a németországinak.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom