Messzeringó emlékezetemben élénken élnek a képek, amint George H. W. Bush amerikai elnök 1989. júliusában Gdansk és Varsó után Budapestre látogatott. A Nagy Imre-temetés és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások kezdete után voltunk. Az volt az első amerikai elnöki látogatás a lángoktól öleltben, s hogy Lengyelországban kezdett, abban nem volt semmi sértő: a Solidarnosc és a lengyel kerekasztal és az első – félszabad – választások, valamint az amerikai Középnyugatot sokmillió lengyellel benépesítő Polonia okán ez volt a természetes és történelmi sorrend. Magam ettől a látogatástól, a Kossuth téri esőben a beszédje szövegét összetépő elnök – és volt CIA igazgató, pekingi nagykövet és alelnök, aki befejezte a Ronald Reagan művét a Gonosz Birodalmának lebontásában – vizitációjától számolom azt, hogy elkezdtem hinni a hidegháború és a kölcsönös nukleáris fenyegetésen alapuló bipoláris világrend végében.

Aztán hová jutottunk per ma?! A vérespofájú ruszkij medvegy fogát vicsorgatja (alsó hangon 200,000 halott), visszatért a történelem és nekünk az jutott osztályrészül, hogy egy egykori szovjetellenes lázadó putyinpincsiként és muszkavezetőként kormányozza ezt az országot, mégha nagy nehézségekkel is. Ez a szégyen, ez az emiatt érzett most már nem szekunder, hanem primér szégyen csontig hatol, és nincs mivel magyarázni, mert a kádárista tudattalan kevés ehhez. Mindegy, nem erről kívánok most beszélni, illetve érintőlegesen.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Hogy egy amerikai elnök titokban utazzon valahová, arra nem is tudom utoljára mikor volt példa, talán az 1943-as teheráni konferencia lehetett ilyen, de talán nem történt meg soha. Ahogy a Ray-Ban pilóta-napszemüveges Biden, és Zelenszkij szokásos military outfit-jében az aranyfedelekkel ékes kijevi Szent Mihály katedrális előtt látszanak a hétfői fotókon, azt az érzetet hozzák elő, amit Bush hozott anno a Kossuth téren, a Várban, a Halászbástyán, vagy az amerikai nagyköveti rezidencián Zugligetben, ahol magam is lejattolhattam vele.

Harminc éve járt először amerikai elnök Magyarországon – George H. W. Bush Budapesten – Világtérkép

Harminc éve járt először amerikai elnök Magyarországon. Ez később megismétlődött párszor, pláne a taszári légibázis amerikai használata idején, idősebbek emlékezhetnek, ahogy Horn Gyula soványdisznó-vágtában leközlekedett Somogyba, hogy beszélhessen tíz percet Bill Clintonnal. Az utóbbi jó tíz évben viszont egyáltalán nem járt amerikai elnök mifelénk.

Történelmi kép. Háborús kép. Azt ígéri, hogy az Egyesült Államok nem hagyja cserben az elnök által meglátogatott országot, és ha az Egyesült Államok nem hagyja cserben, akkor az a háború meg lesz nyerve. Úgy, mint az első és a második világháború, valamint a hidegháború is meg lett nyerve. Nekik, általuk. Land of Plenty – Amerikában mindenből sok van, és ha van, akkor az nagy is, valamint a fejlett technológia terén rendesen jó minóségű is, haditechnikában pedig a legjobb. Az egy év háború megmutatta, hogy az oroszok nem nagyon léptek túl a szovjet korszak fegyverzeti szintjén, illetve a 30-40 évvel ezelőtti amerikai-orosz technikai harcerő-különbség megmaradt, ha magasabb szinten is.

Már csak az ukrán hősiesség és eltökéltség szükséges a győzelemhez.

Az elnöki utazás hírére nyilván Putyin úgy néz ki abból a szőke tatár fejéből, mint aki vackorba harapott, és felteszem Orbán sem nagyon vághatott nagyon más pofát. Rossz lehet utóbbinak azt érezni, hogy a szeme láttára egy katonai középhatalom nő ki a szomszédban – ami ugye az ő lúdvérce –, ez a katonai középhatalom vele és kormányával szemben – egyáltalán nem véletlenül – ellenséges, valamint valódi szövetségese és tartótisztje (Putyin) momentán vesztésre áll. Hogy Putyin esetleges bukása magával ránthatja, és ezt tudja, ezért igyekszik a magányos „utcai harcos” a puhább, más ország területét inkább feladó európai politikusokkal (Macron, Schulz) együtt rezdülni.

Akik viszont nem rezdülnek velük  együtt, a baltiak, Cseh-, és Lengyelország, Szlovákia, Románia, azok szintén erősödnek katonailag, különösen a lengyelek és a románok – állandó amerikai támaszpontokat üzemeltetnek, az előbbieknél nukleáris arzenál telepítése is szóba jön.

Erősödik a régió, ahogyan korábban Orbán is jövendölte, csak éppen nélküle. És Magyarország nélkül.

Ha a Magyarországon maradt magyar embereket érdekelné a külpolitika – mondjuk úgy, mint az újraválasztott Netanjahu igazságügyi reformja ellen rendszeresen mostanában minden szombat este százezres számban tüntető izraelieket –, akkor rogánita propagandamédia ide, rogánita propagandamédia oda, a magyarok megdöntötték volna a NER-t, mert ebben a háborúban megint sikerült botor és önveszélyes módon a vesztes oldalra állni, mint már annyiszor, elárulni olyan történelmi dátumokat, mint 1848-49, 1956 vagy 1989 és önsorsrontásból mutatni példát a világnak.

Biden azt mondta Kijevben, hogy egy évvel ezelőtt egy sötét éjszakán a Gonosz megtámadta a Ukrajnát. „Eltelt egy év, és Kijev áll, Ukrajna áll, és a demokrácia is áll.” (Az utóbbi kitételbe nyilván bele lehet kötni, mint az élőfába, de háborús időkben ki akar az élőfával kötözködni?) Ahogy Zelenszkij is mondta – a Fehér Ház Ovális Irodájára megdöbbentően hasonlító elnöki rezidenciáján, hogy ez a nem épp veszélytelen, fárasztó és hosszú vonatozással súlyosbított elnöki látogatás egy olyan jelzés, olyan stílusos jelzés, amely mutatja az Egyesült Államok „megingathatatlan elkötelezettségét” Ukrajna mellett ebben a háborúban.

Amíg az elmúlt évtizedben, hazánkhoz hasonlóan Lengyelország is mutatta a rossz példát – bírósági törvény, propagandamédia, a baloldali és liberális ellenzék szinte tökéletes hiánya –, bár nem NER-szinten, de közelesen –, addig ment a polak-węgier, de a háború kezdete óta ez nem megy. A történelemben az oroszok sokszor meggyalázták Lengyelországot, és ezt nem felejtették, a magyarokat kevesebbszer, de emlékezetesen, ám ezt úgy felejtették el a rogánita propagandamédia hatására, hogy a végén még tisztelni fogom Rogánt a teljesítmény nagyságáért, noha a teljesítmény iránya miatt nyilván elhányok az Uralig.

Amin viszont érdemes elgondolkodni: harminc éve a dúltkeblűbb lengyelek egy része már a csúcsokon látták hazájuk jövőjét, élcelődtek: hamarosan lehagyják Németországot és regionális középhatalomként lesznek a környéken a májercsávók, az mostanra szinte bekövetkezett. Katonai erő, potens gazdaság, az orosz imperializmus ellen egységesen fellépő nemzet. Miként egyébként Romániában is hasonló folyamatok folynak. És amiről Orbán álmodik, jóllehet fordított előjellel. Ami maga a vicc. Mint ez:

Nagy november 7-ei képzőművészeti pályázat a Szovjetunióban. A téma: Lenin és a forradalom. A díjak is óriásiak, Lenin-díj, külföldi tanulmányutak. Beérkezik egy „Lenin Lengyelországban” című pályamű. Krupszkáját és Dzserzsinszkijt ábrázolja egy pamlagon, intim körülmények között. A zsűrielnök elképedve kérdezi a festőtől.

– De hát hol van Lenin?

– Lengyelországban.

Ugyanez a mára: Joe Biden és Volodimir Zelenszkij (esetleg Andrzej Duda lengyel elnök) ülnek egy pamlagon. Bencsik András kádárista pártrovat-vezető megkérdi Gajdics Ottót a Sajtóklub c. heti horror adásában:

– Dehát hol van Orbán? (vezénylő tábornok, szakrális basaparaszt és a Szentlélek emanációja)

Amire Gajdics, az Ifjú Gárda egykori őrsvezetője, vagy nótafája azt válaszolja:

– Hogy hol van Orbán? Talán Tadzsikisztánban.

De már ott se lehet nagyon, Türk Tanács ide, vagy oda, mert a jó belorusz Lukasenkán kívül talán már az összes posztszovjet kán és szultán lazítani igyekszik a viszonyt a Kremlel. Oroszország most Kínában bízik, hátha kapnak high tech termékeket tőlük katonai célra, ami ugye nagyjából a világháborút jelenti, és akkor meg már úgyis mindegy mindenkinek minden.

Wang Yi, a KKP külügyi titkára nemcsak a Brüsszelben önfeledt hülyézése miatt közkedvelt Várhelyi Olivér EU-s bővítési biztossal tárgyalt, de fogadta Budapesten Szijjártó, sőt magánvacsorán Orbán is.

Nincs kétségem, hogy utolsó mentsvárként a kínai kommunista mandarinokban bíztak és az orosz álláspontot képviselték ezeken a találkozókon. Hiszen hosszútávon csak ez lehet a megoldás már számukra, ha nem akarják ezt a szép országot az enverhodzsai Albánia szintjén belülről kulcsrazárni – a szövetségesek és a haza érdekének elárulásával és a globális háború veszélyének növelésével.

Vágvölgyi B. András

Címlapkép: President Joe Biden / Facebook