A Sekigun (Vöröshadsereg) harmadik generációjának szülőanyja kurvaként kezdte. Elődei, a Skigun-ha (Vöröshadsereg frakció) vezetői filozófusok voltak, fegyveres próféták, a hatvanas években széleskörű és radikális Össz-japán Diákszövetség (Zengakuren) „holdkóros széle”. A második generáció egy kyotói és egy tokiói csoport összefonódásából létrehozott Egyesült Vöröshadsereg (Rengo Sekigun) két vezetője Asama-sansónál, Karuizawa mellett, Gunma prefektúrában, a Japán Alpokban kicsiben lejátszották a sztálini pereket, 17 társukat irtották ki mintegy »trockizmus« miatt, amiben a legfurcsább az volt, hogy ők maguk is leginkább trockisták voltak. A japán rendőrség 1972-ben  heveny tűzharcban likvidálta néhányukat, a többiek börtönbe kerültek. És aztán jött Shigenobu. 

„Minden ölelésben, minden aktusban egy-egy újabb rizsgombócot láttam a leendő Nihon Sekigunnak (Japán Vöröshadseregnek)”, amelynek már a kitalálásakor globális jelentőséget áhított, amit aztán meg is szerzett. 1946-ban Tokióban született, apja még egy évvel korábban a Kempeitai, a Császári Hadsereg hírhedt katonai rendőrségének volt tisztje, jobboldali nacionalista, a Tenno (az állami shinto vallás istencsászára) feltétlen híve. A Kikkoman szójaszósz-gyárban dolgozott, ahol aztán majd egyetlen lánya is, aki viszont marxista radikálisok hívéül szegődött és nem csak a japán, de a világ társadalmát is fel kívánta rázni az áporodott konzervativizmusból.

Shigenobu Fusako terrortevékenysége a Cannes-i filmfesztiválon kezdődött 1971-ben, mikor a világhírű Oshima Nagisa oldalvizén odaérkező a japán újhullám vezérlő szamurájánál két kevésbé ismert, de még nála is jóval radikálisabb filmrendezőkkel (Adachi Masao és Wakamatsu Koji) összeismerkedve elhívta őket Libanonba, hogy palesztin menekülttáborokban egy verbunkos-mozit, rekrutáló filmet forgassanak, amivel japán egyetemistákat toborozhatnak, hogy az öngyilkos merényletek kamikaze-gondolatát átvigyék tízezer kilométerrel odébbra, a Távol-Keletről a Közel-Keletre.

A film leforgott, „a forradalom piros minibuszával” turnéztak Japánban, egyetemeken, össze is szedtek egy háromtagú brigádot – közöttük volt Shigenobu akkori férje is, akit ő beszélt rá a shahadára, az öngyilkos merényletre –, akik Montréal, Párizs, majd Róma érintésével érkeztek meg a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre. Géppisztolyos, kézigránátos támadást hajtottak végre, az „imperialista Amerika kistestvére”, a zsidó állam ellen. Egyiküknek sikerült az öngyilkosság, kézigránátot robbantott a saját feje mellett, másikukat lelőtték az izraeli biztonságiak, a harmadikat, Okamoto Kozót elfogták. Ó tizenhárom évvel később fogolycserével szabadult, a líbiai Tripoliban tízezres ünneplő tömeg fogadta a láthatóan bekattant japán férfit, úgy vitték Kadhafi ezredes és elnök fenséges színe elé. A Ben Gurion reptéren 26 áldozat maradt, döntően Betlehembe igyekvő puerto ricói keresztény zarándokok.

Magyarország, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

Shigenobu ebben az időben nagybani méhkirálynő volt, japán cégeket zsarolt meg anyagi támogatásért, szervezetének bázisa Libanonban, Bejrutban és a Bekkaa-völgyben volt, a csoport tevékenysége kiterjedt Peru és Bolívia, Kolumbia és Algéria, Banglades és a Fülöp-szigetek területére; a hidegháború éveiben a globalista ideológiát valósították meg. Egyszer Tokióban beszélgettem csoportja egyik tagjával, a libanoni börtönből frissen szabadult Adachi Masao filmrendezővel, aki például elbeszélte, hogy „legalább hússzor” járt fővárosunkban, „Budapest csodaszép város”, csak azokat a környékeket nem szerette, „amerre Carlos dirigált”.

Adachi nyilvánvalóan a rózsadombi Vend utca környékére gondolt, ahol a nyolcvanas évek legelején a rettegett Ilyich Ramirez Sanchez (Carlos) venezuelai születésű világterrorista rendezte be bázisát a KGB segítségével és a magyar hatóságok jóváhagyásával. Az Állambiztonsági Történeti Levéltárban található anyag arra, hogy a budapesti japán nagykövetség kéri, követeli a japán terroristák szoros megfigyelését, letartóztatását, de mozgott a hatósági fülebot.

Shigenobu palesztin kapcsolata a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Front az el-Fatah utáni legnagyobb tagszervezete, a PFLP volt. Gyereke is született a hetvenes évek közepén Libanonban, May Shigenobu – a májusi, tel-avivi merénylet emlékére –, a gyermek apjának kilétét homály fedi, keresztény palesztin terrorvezérek, George Habash vagy Wadi Hadad szoktak szóbakerülni.

May Shigenobu a mai japán televíziózás vezető tévé-személyisége, celeb, popkulturális sztár. Shigenobu Fusako, ha százötven évvel korábban születik, Stendhal tollára méltó regényes akcióhős lehetett volna: nevéhez fűzódik az amerikai haditengerészek elleni diszkómerénylet Nápolyban, Nyugat-Németországban hasonló merénylet amerikai katonák ellen, a World Trade Center elleni legelső, akkor még csőbombás, merénylet New Yorkban, 1988-ban.

Mondják, volt Kolumbiában a szélsőbalos FARC gerillák kiképzője, partnerszervezetei közé tartozott a fülöp-szigeteki Abu Shayyaf – mely csoport később hivatalosan is az Iszlám Államhoz (Da’esh vagy ISIS) csatlakozott –, az északír IRA, a nyugatnémet RAF, az olasz Brigete Rosse. A KGB mellett más kelet-európai titkosszolgálatok is támogatták, elsősorban a keletnémet Stasi, a csehszlovák STB, kisebb mértékben a magyar állambiztonság is, és ebben a körben meglepő módon a román Securitate is.

A kilencvenes évek első felében dúló délszláv háborúk idején a veterán amerikai haditudósító (The New York Times) John F. Burns a Balkánon látta felbukkanni. A negyedszázados libanoni polgárháború utolsó periódusában, bejruti bázisukon, egy akupunktúra-klinikán lecsapott csapatára a libanoni Sűreté, hat japán – köztük a korábban emlegetett filmterrorista Adachi Masao –  bíróság elé került terrorista tevékenység miatt, az ezredfordulóig ott voltak börtönben, majd a japán hatóságok egy bérelt orosz Aeroflott reülővel hazaszállították őket Tokióba.

2000 novemberében, egy osakai bárban fogták le Shigenobu Fusakót a japán hatóságok, sajátságos dohányzási szokásai voltak a nyomravezetők, hiszen arcberendezését a plasztikai sebészet eszközrendszerének felhasználásával megváltoztatta. A japán bíróság többrendbeli emberölés felbujtójaként, nemzetközi terrorizmusért húsz év börtönre ítélte, melyből a múlt hét végén szabadult. A börtönkapuban lánya, May, ügyvédje, szimpatizánsai és a világsajtó fogadta. Nagy kérdés, hogy hetvenhat évesen mire lesz még képes. A japán nők sokáig élnek.

Vágvölgyi B. András

A sajtóarchívumot az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.