„Ukrajna jövője a NATO-ban van” – a NATO különleges erők volt tisztje a háborúról

John Faunce amerikai veterán alezredes az amerikai fegyveres erőknél végzett hosszú szolgálat után a NATO különleges műveleti tisztjeként dolgozott, és 2020-21-ben az ukrán különleges erők kiképzésében is részt vett. Faunce tavaly szerelt le, miután az általa is felügyelt ukrán csapatot hivatalosan is NATO-kompatibilisnek nyilvánították. Pár hónap múlva Oroszország lerohanta Ukrajnát. A volt katonatisztet ukrajnai tapasztalatairól kérdeztük: miért kereste Ukrajna már régóta a kapcsolatot a nyugati katonai szövetséggel, miért vallott kudarcot a kezdeti orosz offenzíva, és mire lehet szükség a békefolyamat elindításához.

Hogyan kell elképzelni egy NATO különleges műveleti tiszt munkáját? Mit értünk különleges erők alatt a NATO keretein belül?

A NATO keretében a különleges erőknek olyan egységeket nevezünk, amelyeket speciálisan kiképeztek, felszereltek vagy kiválasztottak különleges küldetések végrehajtására. Olyan küldetéseket hajtunk végre, amelyek szűkebb környezetben zajlanak, és általában kisebb egységekben működünk, amelyek nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé. A különleges erőkkel szemben elvárás, hogy jobban képzettek legyenek, hogy a politikailag vagy stratégiailag kockázatos küldetéseket csökkentett kockázatokkal tudják végrehajtani. A NATO-országoknak saját különleges erőik vannak, de a NATO-n belül a különleges műveletek közé tartozik a közvetlen akció, a különleges felderítés és a harci segítségnyújtás. 2017-től 2021 nyaráig a NATO Különleges Műveletek Központi Főhadiszállásán dolgoztam Belgiumban, és a Gyakorlatok, felmérések és értékelések szakosztály igazgatójaként végeztem.

Itt került kapcsolatba az ukrán fegyveres erőkkel?

Igen. A NATO-nak van egy csoportja, amelyet NATO Response Force-nak (NRF) nevezünk. Ez egy olyan, több ország hadseregeiből összeálló gyorsreagálású erő, amelyet vészhelyzet esetén 10 napon belül mozgósítani lehet Az NRF különböző ágai számára az egyes tagállamok ajánlanak fel egységeket,

2020-ban viszont – az első nem NATO-országként – Ukrajna is felajánlotta, hogy szeretne egy körülbelül 700 fős alakulatot felajánlani az NRF különleges erők számára.

Ha egy ország beajánl egy egységet a közös hadtestbe, akkor ki kell értékelnünk, hogy ezek a NATO más erőivel kompatibilisek-e, mivel vészhelyzet esetén ezekkel együtt kell harcolnia – ez volt az én irodám feladata. Ukrajna ugyan nem NATO-tag, de ekkor már hosszú ideje jelezték, hogy szeretnének csatlakozni. Már 2008-ban is beszéltek egy esetleges jövőbeli NATO-tagságról. Többször is jártunk Ukrajnában, hogy ellenőrizzük, hogy az ukrán hadsereg rendelkezik-e bizonyos elvárt képességekkel. Ha nem rendelkezett, akkor megoldásokat kellett találnunk, ajánlásokat megfogalmaznunk. Utolsó látogatásunkkor egy gyakorlatot vezényeltünk le, amelyen a felajánlott alakulatnak már be kellett bizonyítania harcképességét, hogy Ukrajna részt vehessen az NRF-ben. Ahhoz, hogy erre felkészítsük őket, az irodám képzést is nyújtott nekik. A kiképzés végére a különítményt „harckésznek”, a NATO-országok különleges erőivel egyenrangúnak értékeltük.

Milyen állapotban volt az ukrán hadsereg a kiképzés kezdetén?

Ahogy elmondták, az oroszpárti szakadárok elleni donbászi háború kezdetén az ukrán hadsereg nagyon rossz állapotban volt. Mire elkezdtük a kiképzésüket, már hatékonyabbak voltak, de látták, hogy hosszú út áll még előttük. Egy NATO-szabványoknak megfelelő hadsereget akartak felépíteni. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az ukrán tisztek még sokszor a régi, elavult szovjet doktrínákból indultak ki.

Deklarált céljuk volt, hogy ezekkel leszámoljanak, azonban ennek a doktrínának az ismerete valójában segített is nekik, hiszen ez az ellenségük doktrínája is, tudomásom szerint az orosz hadsereg még mindig nagyrészt a szovjet doktrína szerint működik.

Az ukránok tehát tudták, hogy milyen taktikával néznek szembe egy orosz támadás esetén, de szükségük volt hatékonyabb módszerekre, amivel védekezhetnek ellene.

Mi a fő különbség a NATO és a szovjet doktrína között?

A legfontosabb különbség, hogy a NATO hadseregekben az alacsonyabb szintű egységek is részben autonómok. Az alacsonyabb rangú tiszteket is felkészítjük arra, hogy képesek legyenek önállóan döntéseket hozni. Ezt a doktrínát az ukránok többé-kevésbé átvették. A szovjet-orosz doktrína ezzel szemben sokkal hierarchikusabb. Minden döntés egy parancsnoki láncon megy keresztül, ez azonban időbe telik. Sok döntést egy íróasztal mögül hoz meg olyasvalaki, aki nem igazán van tisztában azzal, mi zajlik valójában a harctéren. A jelenlegi háború megmutatta ennek a struktúrának a gyengeségeit. Amikor azt látjuk, hogy egy óriási konvoj napokig vesztegel Kijev előtt, nyilvánvaló, hogy a terepen lévő emberek gyakran nem tudják, mit kellene tenniük, miközben az ukrán egységek szabadon manővereztek a konvoj körül, és veszteségeket okoznak.

A háború előtt az ukrán kollégái számoltak azzal, hogy Ukrajna ellen tud állni egy orosz támadásnak? Vagy elsősorban azért keresték a kapcsolatot a NATO-val, mert remélték, ez elriaszthatja Oroszországot a további agressziótól?

Az volt a benyomásom, hogy büszkék voltak arra, hogy rövid idő alatt sikerült hatékony erővé átszervezni a hadseregüket, ennek ellenére úgy vélték, akkor tudják megvédeni a függetlenségüket és a demokráciájukat, ha nem kell harcolniuk Oroszország ellen – ezért is aspiráltak NATO-tagságra. Azzal tisztában voltak, hogy egyszerű diplomáciai garanciák nem lesznek elegendők. Ukrajna az 1990-es években az egyik legnagyobb nukleáris arzenállal rendelkezett, amelyről azonban a budapesti memorandum keretében, orosz biztonsági garanciákért és területi integritásuk elismeréséért cserébe lemondtak – ami persze, nem akadályozta volna meg Oroszországot abban, hogy később annektálja a Krím-félszigetet. Az ukránok tehát keményen dolgoztak a felkészültségük javításán, mivel látták, hogy egy orosz invázió nem kizárható. Végső céljuk ugyanakkor egy jövőbeli NATO-tagság elérése volt, amely elrettenthetné Oroszországot. Természetesen arra senki sem számított arra, hogy egy tényleges háború esetén Ukrajna ilyen jól, az orosz hadsereg pedig ilyen rosszul fog teljesíteni.

A közelmúltban oroszpárti médiumok és maga Putyin is azt állította: csak azért nem győzték még le Ukrajnát, mert a legjobb egységeiket és fegyvereiket még be sem vetették. Lehetséges ez?

Nem sok olyan hadsereget ismerek, amelyik a másodvonalbeli csapataival indulna háborúba. Szerintem Oroszország tisztában volt azzal, hogy minél tovább harcolnak Ukrajnában, annál rosszabbul járnak, hiszen tudták, hogy szankciókra számíthatnak, ezért gyors győzelemre készültek. Továbbá, ha a végső céljuk Ukrajna elfoglalása és megtartása, akkor az érdekük az lenne, hogy az országot minél inkább érintetlenül hagyják. Egy elhúzódó háború, amely tönkreteszi az infrastruktúrát, nem jó módja területek annektálásának, hiszen minél tovább tart a terület elfoglalása, annál nagyobb pusztítást okoznak a harcok, így lehet, hogy az elfoglalt területek soha nem hoznak gazdasági bevételt Oroszországnak. Nem hiszem tehát, hogy az oroszok kezdettől fogva egy felőrlő háborút akartak vívni.

Mi a helyzet az orosz különleges erőkkel? Korábban sokat lehetett hallani az orosz hadsereg elit speciális egységeiről, ezeket a világ legjobbjai között tartották számon.

Való igaz, hogy az orosz különleges erők jól képzettek és jól felszereltek, de fő erősségük mindig is az információs és diplomáciai műveletek voltak. Vagyis akkor voltak a leghatékonyabbak, amikor együtt tudtak működni a már oroszbarát lakossággal, ahogyan azt 2014-ben a Krímben és a Donbaszban tették. De 2022 Ukrajnában egészen más volt a helyzet. Általánosságban igaz, hogy bár Oroszországnak nagy és jól felszerelt hadserege van, évtizedek óta nem vívott teljes körű háborút, és láthatóan nem volt felkészülve ekkora hadműveletre. A hadseregben van egy olyan mondás, hogy „a hírszerzés irányítja a műveleteket, a művelet a logisztikát.  Vagyis a hírszerzésnek kell megmondania, hogy a műveleteknek és a hadseregnek mit kell tennie, akiknek az ehhez szükséges felszerelést kell vinniük. Az orosz hírszerzés nem tudta felmérni az ukrajnai helyzetet, és az orosz logisztikai hálózat nem volt képes ellátni a csapataikat az általuk tervezett műveletekhez.

A morál szintén hatalmas probléma a mai napig az oroszok számára. Az átlagos orosz katonának nem sok érdeke fűződik ehhez a háborúhoz, míg az ukránok mindent beleadnak, ha veszítenek, mindent elveszthetnek. A kezdeti kudarcok után Oroszország az elmúlt hónapokban látszólag sikeresen nyomult előre Kelet-Ukrajnában. Egyesek szerint Putyin arról letett, hogy Kijevben rezsimváltást érjen el, ehelyett Kelet-Ukrajna bekebelezésére koncentrál.

Egyetért ezekkel az értékelésekkel?

Oroszország jelenleg korlátozott célokra összpontosít a donbászi térségben, ami arra jó, hogy a címlapokon sikeresnek mutathassák a háborút, rendszeresen beszámolhassanak arról, hogy sikerült egy offenzíva, bevettek egy várost. Ha azonban Putyin csak korlátozott területi engedményeket akarna elérni, csak néhány szeparatista területet szeretne elfoglalni, akkor szerintem már megpróbálta volna ezt egy békeajánlattal szentesíteni.

Az a tény, hogy ezt még nem tette meg, arra utal, hogy nem adta fel eredeti célját.

Ami a mostani orosz stratégia sikerességét illeti: ha területeket akarsz elfoglalni, a legjobb, ha gyorsan és kevés pusztítás árán tudod azokat megszállni. A jelenlegi araszoló előrenyomulás a Donbászban az infrastruktúra teljes elpusztítása árán lehetséges csak, ami önmagában is kudarc Oroszország számára.

Ukrajna nyugati katonai segítségre szorul, hogy megakadályozza az újabb orosz támadásokat. Egy ilyen segítségnyújtás jobban megterheli a NATO-szövetségeseket, mint például az amerikai hadsereg külföldi háborúi?

Összehasonlítva például Irak és Afganisztán megszállásával, Ukrajna katonai támogatása sokkal kevésbé költséges. Az amerikai hadsereg és gazdaság még sokáig képes segítséget nyújtani, ez azonban nem igaz a többi NATO-szövetségesre, akik az eddigieknél sokkal több fegyvert már nem tudnak küldeni. Az orosz propaganda ezt kihasználhatja mondván, hogy a nemzetközi közösség már nem áll Ukrajna mögött. Ha viszont az amerikai politika nem fordul el Ukrajnától, akkor az idő Oroszország ellen fog dolgozni, ahol egyre jobban fájni fognak a gazdasági szankciók is.

Magyar kormánypárti politikusok többször azt hangoztatták, hogy gyorsan véget kell vetni a háborúnak, Ukrajnának komoly engedményeket kell tennie, hogy Európában minél hamarabb visszatérhessenek a dolgok normális kerékvágásba, és feloldhassák az Oroszország elleni szankciókat. Ön szerint ez reális kilátás?

Úgy gondolom, hogy a szankciók feloldását konkrét célhoz vagy engedményekhez kellene kötni Oroszország részéről. Például, ki kellene vonulniuk bizonyos területekről, vagy hosszabb ideig tiszteletben kellene tartani egy tűzszüneti megállapodást. Önmagában a béketárgyalások megkezdése még nem lenne nagy eredmény. Ha egy tényleges békemegállapodás előtt megszüntetnék a szankciókat, Oroszország egyszerűen felállhatna a tárgyalóasztaltól úgy, hogy nem adott semmit, miközben komoly engedményeket nyert.

Jelenleg az ukrán kormány álláspontja az, hogy csak akkor lehet békét kötni Oroszországgal, ha minden megszállt területet visszaadnak, beleértve a Krím-félszigetet is. Ön szerint véget érhet úgy a háború, hogy Ukrajna visszaszerzi az összes elveszített területet, vagy kénytelen lesz lemondani az olyan régiókra vonatkozó követeléseiről, mint a Krím és a Donbasz?

Ha Ukrajna NATO-ország lenne, a helyzet egyértelmű lenne: a szövetségnek addig kellene folytatnia a harcot, amíg a teljes szuverén területet fel nem szabadítják. Területi engedmények ilyen esetben szóba sem jöhetnének. Megértem, hogy egy ukrán ember számára ez felháborító, de ha elindulnak  a béketárgyalások, ahol a NATO is szerepet kap, akkor el tudom képzelni, hogy azt mondják Ukrajnának: adjátok fel azokat a területeket, amelyek amúgy sem voltak teljesen ukránok, szilárdítsátok meg a határaitokat és dolgozzatok a NATO-tagságért. Ukrajna számára a maximális cél az lehetne, hogy az oroszok visszavonulnak a február előtti határok mögé, miközben a Nyugat támogatja az ukrán NATO- és EU-tagságot.

Ön szerint Ukrajna NATO-tag lesz?

Ez mindkét fél célja. Ukrajna nemrég történt belépése a NATO hadiinformatikai programjába szintén ezt jelzi. Ha véget ér a háború, a rendezés után még szükség lenne pár évre, amíg az országot újjáépítik, és képes lesz újra független országként működni. Ukrajna már az invázió előtt is arra törekedett, hogy a NATO része legyen, és a NATO is értékes szövetségesnek tekintette őket. Jelenleg egyértelmű, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van. Úgy vélem, hogy a következő 4-5 éven belül csatlakozhatnak a szövetséghez.

Kérdezett: Zubor Zalán

Címlapkép: John Faunce felvétele