Hétfőn, életének 94. évében, elhunyt Kornai János, aki vitán felül a magyar közgazdaságtani gondolkodás történetének legnagyobb alakja volt. Munkássága megtermékenyítette a magyar és nemzetközi közgazdasági gondolkodást. Egy olyan ember távozott közülünk, akinek gondolatai még Kínába is eljutottak, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy átformálták az országot. A professzorra emlékezve ennek történetét elevenítem most fel.
2018 februárjában egy nagyszabású nemzetközi konferencián ünnepelték Kornai 90. születésnapját a Corvinus Egyetemen. Valószínűtlen látvány volt, ahogyan előadása után nem lehetett hozzáférni az idős professzorhoz, mert legalább 10-15 kínai diák tolongott előtte saját Kornai-autogramra várva. Korábban is hallottam Kornai kínai szerepéről, de ez a jelenet mutatta meg ténylegesen, mennyire meghatározó volt a közgazdász professzor kínai reformokra és közgazdaságtani gondolkodásra gyakorolt hatása.
Kornai a nyolcvanas évek második felében olyan népszerű volt Kínában, hogy A hiány bestseller lett, és kialakult a Kornai-láz fogalma. 1985-ben meghívták egy speciális konferenciára, amiről nem túlzás azt állítani, hogy megváltoztatta Kínát. Előadása és munkássága különösen nagy hatást gyakorolt 1985 után Kínában a reformok második hullámára. Olyan Kornai által bevezetett fogalmak, mint a befektetési éhség, a krónikus hiány vagy a puha költségvetési korlát a kínai közgazdasági és gazdaságpolitikai viták középpontjába kerültek. Kínai vagy Kínával foglalkozó gazdaságtörténeti munkákban rendszeresen találkozhatunk Kornai nevével vagy a nevéhez köthető fogalmakkal.
Kína a 20. századra tudományos gondolkodás tekintetében igen elmaradottá vált. Több reformkísérlet próbálta ledolgozni ezt a lemaradást, de az ország megoldatlan politikai problémái, a belső megosztottság, valamint az idegen behatolás ellehetetlenítette az építkezést és felzárkózást. A Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltása pontot rakott a politikai problémák végére. Eldőlt, hogy a Kommunista Párté lett a történelmi lehetőség, hogy végrehajtsa modernizációs programját. A modernizáció egyik legfontosabb feltétele továbbra is a modern tudományosság megteremtése volt, aminek szinte elengedhetetlen feltétele a szoros kapcsolat a külvilág tudományos életével. Ezeket a nézeteket Deng Xiaoping, a kínai reformok atyja is osztotta. Ellentétben Maoval vagy a szovjet vezetőkkel, akik elzárták a fiatalokat a fejlett országokban tanulás lehetőségétől, mert féltek az agyelszívástól, és nem kockáztatták rendszereik stabilitását. Deng már a reformok kezdetétől tízezrek külföldön tanulását támogatta, továbbá a szorgalmazta legkülönbözőbb külföldi módszerek és tanácsadók gondolatainak megismerését.
A népi Kína és a nyugati világ között kezdetben a kommunikáció igen korlátozott volt. Ez nem kedvezett a nem marxista társadalomtudományok fejlődésének, hiszen a ma ismert, modern társadalomtudományok a nyugati világban is csak a második világháború után forrtak ki. A szovjet-kínai viszony megromlása tovább növelte Kína intellektuális elszigeteltségét. A kulturális forradalom idején pedig Kína szinte teljesen elvesztette kapcsolatát a külvilággal. A teljes elszigeteltség, illetve a kulturális forradalom a kínai tudomány helyzetét tovább rontotta.
A reform és nyitás 1978-as meghirdetése után a külvilág tapasztalatai iránti érdeklődés természetesen kiterjedt a tudományos ismeretekre is. A szocialista rendszer reformja, a piac szerepének növelése elengedhetetlenné tette a közgazdasági ismeretek kiszélesítését és a legújabb eredmények megismerését. A Népköztársaság kikiáltása után a marxista politikai gazdaságtan egyeduralkodóvá vált Kínában, így az alapoktól kellett elkezdeni az építkezést. 1972-ben a későbbi Nobel díjas, James Tobin úgy ítélte meg, hogy „az elmúlt harminc év nyugati közgazdaságtani fejleményei egyszerűen ismeretlenek Kínában (…) Az általános attitűd az, hogy a burzsoá gazdaságtan magától értetődően irreleváns”.
A nyitás meghirdetése után a kínaiak attitűdje ebben a kérdésben is gyökeresen megváltozott. Már 1979-ben, a reform és nyitás második évében, csupán négy évvel Mao halála után, meghívták Milton Friedmant, a korszak szabadpiac-párti közgazdász szupersztárját. A párbeszéd eleinte igen nehéznek bizonyult a nyugati közgazdászok és kínai kollégáik között. A kínaiak épphogy csak ismerkedtek a közgazdasági nyelvezettel és az elmúlt évtizedek új eredményeivel, miközben a nyugati közgazdaságtant nem kifejezetten a szocializmus és a kínai rendszer dilemmái tartották lázban. Jól mutatja a két fél közötti távolságot, hogy 1985-ben egy konferencián a nyomás alatt lévő tolmács elsírta magát, mert nem találta az adekvát fordítást. Nem a tolmács felkészületlensége volt a probléma, ugyanis néhány közgazdaságtani fogalom kínai megfelelőjét ott helyben kellett megalkotni.
Nagy előrelépést jelentett a találkozás Kornai János munkásságával. Kornai két világ polgáraként jól ismerte a nyugati közgazdaságtan nyelvezetét és módszertanát, de munkásságának középpontjában a szocialista rendszer vizsgálata állt.
Magyarországon szinte a múlt homályába vész, hogy Kínában a reformok kezdeti időszakában a gazdaságpolitikai viták egyik fő hivatkozási alapja a magyar reformtapasztalat volt. Kornai munkássága ugyan önértékén is érdekes volt a kínai közgazdászok számára, de a magyar reformok kölcsönös ismerete bizonyára hitelt kölcsönzött Kornai tanácsainak.
1978 és 1989 között számos kínai gazdasági vezető- és közgazdász-delegáció érkezett Magyarországra, illetve magyar delegációk sorát hívták meg Kínába. Különösen a reformok második, 1985-ben kibontakozó szakaszának előkészítésekor szaporodtak meg ezek a látogatások. Ekkoriban a reformok céljaként a terv és piac útján történő szabályozást jelölték meg, ezt számos kínai közgazdás magyar modellként (xiongyali moshi) emlegette. 1983 őszén Nyers Rezső vezetésével utazott Kínába egy magyar közgazdász-delegáció. 1984-ben Marjai József magyar miniszterelnök-helyettes látogatott Kínába egy szakértői delegáció élén. A magyar reformerek, a hazai kudarcokból kiindulva gyors árliberalizációt, egyfajta sokkterápiát javasoltak. Kína politikai vezetői ettől visszaadtak, de magyar kudarcok megismerése új utak keresésére ösztönözte őket.
Kornai egy véletlen találkozás révén került először a kínai reform közgazdászok figyelmének középpontjába. 1981-ben, egy évvel A hiány megjelenése után, Kornai részt vett egy kis athéni konferencián, aminek a témája a relatív árak gazdaságtana volt. Előadásában arról beszélt, hogy a puha költségvetési korlát hogyan teszi érzéketlenné az árak változására a szocialista vállalatokat. Az előadás után V.R. Khachaturov, a Szovjet Közgazdasági Társaság elnöke élesen bírálta Kornait, aki azonban váratlan helyről kapott támogatást. Egy addig csendben figyelő kínai közgazdász szólalt fel. Wu Jinglian volt az. Wu az 50-es években marxista politikai gazdaságtant tanult, majd a kulturális forradalom idején revizionistaként azonosították és vidékre küldték, hogy a paraszti munkából tanuljon. A reform és nyitás kezdetekor nagy hiány mutatkozott gazdasági szakemberekből, ezért nagy lehetőségek nyíltak meg azok előtt, akiknek voltak közgazdaságtani ismeretei. Wu is így kezdhetett el angolul tanulni, és juthatott el a Kínai Társadalomtudományi Akadémia megbízásából erre a konferenciára. Felszólalásában kifejtette, hogy a kínai közgazdászok is felfigyeltek arra, hogy az állam vállalatok iránti paternalizmusa marginalizálja a kereslet-kínálati viszonyok hatását, és ez nagy pazarláshoz vezet. Ők azonban nem tudtak kidolgozni olyan percíz elméleti keretet, mint amit Kornai az imént prezentált. Majd egyenesen Kornainak címezve hozzátette, sajnálja, hogy még nem volt alkalma olvasni a könyvét. A szekció után hosszasan beszélgettek, Wu kifejezte reményét, hogy kapcsolatban maradnak, és a jövőben a kínai emberek is megismerhetik Kornai gondolatait.
Kornai a következő években fokozatosan nemzetközi ismertségre tett szert. Híre Kínába is eljutott, ugyanis Wu Jinglian megjelentette Kornai athéni előadását a Válogatott írások a szocialista gazdasági modellekről című, 2 millió példányban megjelent kiadványban, ami idővel a reformerek egyik meghatározó hivatkozási pontja lett.
Wu Jinglian 1983-84-ben a Yale-en töltött két évet, itt volt alkalma olvasni A hiányt, amiből egy példányt haza is vitt magával. Kínában az Államtanács Fejlődéskutató Központjának vezetője lett, tanítványait és munkatársait elkezdte megismertetni Kornai gondolataival. Kornait Wu tanácsára hívták meg 1985-ben a Bashan konferenciára. Wu később a reformok meghatározó alakja lett. A piacok fontosságát és a bürokráciák piactorzító hatását hangsúlyozta, ezért a nyugati médiában Mr. Marketnek keresztelték el.
Kornai és Wu idővel barátok lettek. 1999-ben Kornai meghívására Wu három hónapot Budapesten töltött a Collegium Budapest vendégkutatójaként, később közösen konferenciát is szerveztek. 2008 januárjában Kornai Pekingbe látogatott egy előadásra, de gondoskodott róla, hogy találkozzon barátjával is. Együtt ünnepelték születésnapjukat, sőt, közösen fújták el a gyertyákat a születésnapi tortán. Idős korára való tekintettel 2018-ban Wu Jinglian professzor nem tudott részt venni a Közgázon megrendezett Kornai90 konferencián, így videóüzenetben köszöntötte az ünnepeltet, amiben Kornait a Kínában legbefolyásosabb külföldi közgazdásznak nevezte. Köszöntőjében így tisztelgett barátja előtt:
„Egyszerűen fogalmazva, eltérő származásunk ellenére, János és én közös múlton osztozunk, és van egy közös nyelvünk a jövőről. Ez a kapcsolat kövezte ki az egymás iránti kölcsönös szimpátiát és a közös kapcsolati rendszerünket. De János gondolkodásában mindig előttünk jár egy lépéssel.”
1985-re a reformokat nagy dilemmák övezték. A megelőző években a mezőgazdaságot sikerült piaci alapokra helyezni, az éhezés problémája nagyrészt megoldódott, és a gazdaság is dinamikusan növekedett. 1984-ben Zhao Ziyang kínai miniszterelnök jelentős áttörést ért el, miután hivatalosan is elismerték a piaci mechanizmust a kínai sajátosságú szocializmus részeként, és megkezdődtek a jelentősebb városi és ipari reformok.
1985-re véget ért a reformok vesztesek nélküli időszaka, jelentkeztek az első nagyobb problémák. Nem sikerült a meghatározott keretek között tartani a beruházásokat. A hazai kínálat lassú növekedése, illetve rossz összetétele miatt hiányjelenségek mutatkoztak az áruk és beruházások piacán. A túlfűtött gazdaság pénzbősége és hiány együttes jelenléte évek óta először jelentős inflációt okozott. A viták középpontjában a becsontosodott árrendszer és a piac szerepe állt. A tét az volt, hogy mekkora teret engedjenek a piaci mechanizmusnak, illetve milyen gyorsan vezessék be azt.
Ekkoriban már Zhao Ziyang volt a reformok legmeghatározóbb alakja. Miniszterelnökként fokozatosan került előtérbe, mivel Deng Xiaoping elégedetlen volt a reformok ütemével, ezért egyre inkább a radikálisabb Zhaora és tanácsadóira támaszkodott. Zhao ugyan nem volt közgazdász, de komoly szakértői csapatot épített ki maga körül, akiknek elképzelései és munkája később meghatározta a reformok irányát. Zhao kiemelkedett társai közül, mert „pekingi kiejtéssel próbált beszélni”, azaz átfogó módon és országos szinten gondolkodott a reformokról. Még Milton Friedman is elismerően nyilatkozott szakértelméről: „kifinomult gondolkodással értette a gazdasági helyzetet és a piac működését”.
1985-ben ebben a környezetben került megrendezésre a Bashan konferencia. A rendezvényt Zhao Ziyang közvetlen utasítására az Országos Rendszerreform Bizottság és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia szervezte meg. Ez a két kormányzati szerv volt megbízva a reform és nyitás politikájának kidolgozásával. A szervezésben a Világbank is részt vett. A konferenciára nyugati közgazdászokat hívtak meg, a vendégek között volt Kornai János és felesége, Dániel Zsuzsa is.
1985 szeptember 27-én érkeztek meg Pekingbe. Kornai lehetőségeihez mérten igyekezett felkészülni a konferenciára, az amerikai lapokból próbált tájékozódni, amik ebben az időszakban tele voltak a Kínáról szóló hírekkel. Tudta, hogy a kínaiakat elsősorban az érdekli, hogy a magyar reformok mennyire adaptálhatók Kínában, ezért akart felkészülni a két ország gazdasága közötti különbségekből és hasonlóságokból. Visszaemlékezéseiben azt írja, hogy olvasmányai alapján arra a következtetésre jutott, hogy „a mezőgazdasági reform sikere után a fő kérdés az volt, hogy mit lehet kezdeni a gazdaság többi részével”. A mezőgazdasági reform sikeréről Kornai és felesége személyesen is meggyőződhetett. 1986-ban írt cikkükben így számoltak be tapasztalataikról:
„Saját szemünkkel is láttuk a gyarapodás jeleit (…) Egy évtizeddel ezelőtt bizonyára ahhoz a falusi dolgozóhoz vitték volna el a külföldi látogatót, aki a legjobban megtanulta Mao piros könyvét. Most viszont azokhoz kalauzolták a látogatókat, akiknek a legszebb az új házuk és bútoruk, akiknek a családi gazdaságában a legtöbb állat van.”
A néhány Kínában eltöltött nap után, hallgatva a kínai közgazdászokat és gazdasági vezetőket, Kornai egyre jobban kiismerte magát, legalábbis a gazdasági helyzet határozottan ismerős volt számára. Visszaemlékezéseiben így fogalmaz: „A nagy távolság, valamint kulturális és történelmi különbségek ellenére, bizonyos értelemben otthon éreztem magam Kínában”. A szocialista országokra jellemző feltűnő hiányjelenségek Kínát sem kerülték el, noha a reformok látványosan enyhítették az élelmiszerhiányt, ami korábban a legsúlyosabb probléma volt. Kornai hiányjelenségekkel szembesült a szállodákban, a légiközlekedésben, a lakás-helyzetben vagy éppen a taxik piacán.
„Ismerős jelenség volt számunkra a hiány és a felesleg összefonódása, együttes jelentkezése. Minden szálloda előtt nagy számban vesztegelnek az üres taxik. Első látásra azt gondoltuk, hogy megszűnt a legtöbb szocialista országra jellemző taxihiány. Később azonban sikerült kideríteni, hogy igenis nagy a hiány taxikból. Éppen ezért az intézmények, vállalatok egész napra bérelnek taxit, és inkább órák hosszat váratják őket a saját irodájuk vagy a szálloda előtt, de biztosítani akarják, hogy rendelkezésükre álljon, ha saját ügyintézőiknek vagy külföldi vendégeiknek szüksége van rá. A hiány felesleget – jelen esetben üresen álló taxikapacitást – és ezzel együtt további hiányt szül.”
Továbbá feltűnt nekik, hogy Magyarországhoz hasonlóan jelentkezik a puha költségvetési korlát és a beruházási éhség jelensége is. A vállalatok átalakuló szabályozása lehetővé tette a bérek emelését, aminek a valódi nyereségérdekeltség hiányában semmi nem szabott határt, így a vállalatok esztelen béremelésbe fogtak. A beruházások terén pedig megtudták, hogy minden állami szerv többet és többet akar beruházni, ami ahhoz vezet, hogy sokkal több beruházás kezdődik meg, mint amennyire valójában lehetőség lenne.
Még a konferencia kezdete előtt, augusztus 31-én, a nagy fal meglátogatása után, Zhao Ziyang fogadta a vendégeket az egykori császári palotában, a Tiltott Városban, a Kommunista Párt főhadiszállásán. A miniszterelnökkel folytatott, meglepően nyílt beszélgetés egyértelművé tette, hogy a kínai vezetés milyen nagy jelentőséget tulajdonít a konferenciának. Közgazdász vendégeinek kifejtette, hogy „a városi reform igen nagy kihívást jelent, alaposan meg kell vizsgálni és át kell gondolni, hogy a megnövekedett vállalati autonómia mellett hogyan irányítható a makrogazdaság”, majd hozzátette, hogy a nehézségek ellenére „Kína célja megingathatatlanul a gazdaság reformja”.
Az esemény fontosságát azzal is kívánták jelezni, hogy Zhao közvetlen utasítására biztosították a vadonatúj S.S. Bashan luxus kirándulóhajót a konferencia számára. A koncepció lényege az volt, hogy a vezető kormányzati tisztviselők és közgazdászok egy héten keresztül, a mindennapi ügyektől elszakadva zavartalanul foglalkozhassanak a kínai gazdaság dilemmáival. Nem sok idő jutott a pihenésre, Kornai visszaemlékezéseiben leírja, hogy „jól megdolgoztattak minket”.
Az hajó szeptember 2-án futott ki Chongqing kikötőjéből. Kornai az első napon adott elő. Eredetileg a magyar reform-tapasztalatokról kívánt beszélni, de úgy döntött, kiszélesíti előadásának tárgyát. Visszagondolt, annak idején mekkora bizonytalanság övezte, milyen úton induljanak el a magyar reformok. Kínában ugyanezt a sötétben tapogatózást érzékelte. A kínai vezetők „konzervatív” marxista szárnya eleve rosszallóan tekintett minden változásra, de a reformerek is bizonytalanok voltak a reformok céljai illetően. Utóbbiek körében elterjedt nézet volt, hogy az állam központi gazdaságirányító és -szabályozó szerepét teljesen le kell építeni, de ez a gyerekcipőben járó kínai reformokkal és a kínai politikai rendszerrel aligha lett volna összeegyeztethető. Előadásának fókuszába ezért a Kína előtt álló lehetőségeket és a szerinte optimális célt állította, ez a döntés utólag kiemelkedően fontosnak bizonyult.
Kornai előadása elején nagyvonalakban felvázolta a krónikus hiány, a befektetési éhség és a puha költségvetési korlát szisztematikus problémáját a szocialista gazdaságban. Ezt követően rátért a Kína előtt álló lehetőségek felvázolására. Egy elegáns rendszert vázolt fel, egy egyszerű táblázat formájában.
| IA, direkt bürokratikus | IB, indirekt bürokratikus szabályozás |
| IIA, laissez-faire piaci koordináció | IIB piaci koordináció makroökonómiai kontroll mellett |
Bemutatta, hogy gazdaságot alapvetően a bürokrácia vagy a piac koordinálja. A bürokrácia alkalmazhat közvetlen irányítást, ez a hagyományos tervgazdálkodás modellje, ami akkoriban a mezőgazdaságot leszámítva Kínában még domináns volt. És koordinálhat indirekt módon is, a magyar reformok a nyolcvanas években idáig jutottak el. A szocialista rendszer Kornai által feltárt szisztematikus problémái egyik esetben sem küszöbölhetők ki teljesen. Ezzel szemben, amikor dominánsan a piac mechanizmusa koordinál, ezek a problémák nem jelentkeznek. A gazdasági folyamatokat akár teljesen a piacra is bízhatjuk (laissez-faire piaci koordináció). De a piac pozitív hatásai érvényesülhetnek az állam szabályozó szerepének megőrzése és megerősítése mellett is. Elsősorban a jogrendszeren, a jegybankon és a szabályozáson keresztül, végső esetben akár direktben is be tud avatkozni a gazdasági folyamatokba az állam, például konszolidálhat bajba jutott vállalatokat. Előadása végén, látva a kínaiak rendkívüli növekedési várakozásait és terveit, az erőltetett növekedés veszélyeire kívánt rámutatni. A harmónia kínai kultúrában betöltött központi szerepének hangsúlyozásával is igyekezett rámutatni a harmonikus növekedés előnyeire.
A fentiek triviálisnak hathatnak, minden fejlett piacgazdaság hasonló alapokon működik, de a nyolcvanas évek Kínájában ezek a gondolatok megvilágító erővel hatottak. Kornai személyes tapasztalatai és érzékenysége meghatározónak bizonyult abban, hogy a kínai reformerek először rendszerben tudjanak gondolkodni az előttük álló lehetőségekről.
Érdekes, hogy Kornai az 1980-as években már a gyors piaci liberalizáció híve volt Magyarországon, értelmiségi körökben határozottan érvelt álláspontja mellett, de véleményének írásban nyilvánosan is hangot adott. Míg Magyarországon feladatának érezte, hogy eloszlassa a reformokat övező illúziókat, addig Kínában a reformok folytatására bátorított. A külnbség nem a javasolt célokban keresendő, hanem abban, hogy elérhető-e fokozatos reformok útján a piac domináns szerepe a gazdaság koordinálásában.
Az ellentmondásnak egy lehetséges feloldása, hogy mivel tisztában volt azzal, hogy a kínaiak még a reformfolyamat elején tartanak, úgy vélhette, úgysem juthatnak túl messzire, és a reformok addig is segíthetik az ország helyzetét. Így nem volt nagy tétje annak, hogy saját nézőpontjából hamis illúziókat táplált Kínában. Ez nem is volt alaptalan annak fényében, hogy milyen akadályokba ütközött Kínában a reform a 80-as évek végén. Kornai később így reflektált erre az ellentmondásra: „Ebben az értelemben két különböző arcom van, egy arcom Magyarországnak, és egy arcom Kínának.” Önéletrajzában így írt a kérdésről: „Miközben Budapesten nagyon kritikus szemmel néztem a reform felemás voltát, úgy gondoltam: Kína számára a parancsgazdaság felszámolása egymagában is újabb nagy lépést jelentene a reformfolyamat előrevitelében.”
Előadásának estéjén egy fiatal kínai közgazdászokból álló csapat kereste fel szobájában Kornait. Kifejezték szándékukat, hogy amint visszérnek Pekingbe, megkezdik A hiány hivatalos kínai kiadásának előkészítését. Majd egész éjjel faggatták a fiatal közgazdászok érdeklődésétől felvillanyozott professzort.
A konferencia hátralévő napjaiban visszatérő vonatkoztatási pont lett Kornai előadása, a nyugati vendégek és a kínai közgazdászok többsége egyetértett tanácsával. Szeptember 7-én az S.S. Bashan kikötött Wuhanban, a konferencia véget ért, de hatása közel sem múlt el nyomtalanul.
A Bashan konferencia tanulságait összefoglaló jelentést már szeptember 10-én benyújtották Zhao Ziyangnak felülvizsgálatra. A sietség oka az volt, hogy rohamosan közeledett a hetedik ötéves terv elfogadása, és a hajóút tanulságait mindenképpen be akarták csatornázni.
Szeptember 16-án vette kezdetét A Kínai Kommunista Párt Országos Pártértekezlete, ahol vezető káderek, közgazdászok és gazdaságpolitikusok gyűltek össze, hogy megvitassák a következő ötéves tervet. Ez nem pusztán formalitás volt, korábban mindössze két hasonló tanácskozásra került sor. Összehívását nem egyszerűen az indokolta, hogy meg kellett határozni az 1986 és 1990 közötti időszak legfontosabb gazdasági céljait, hanem az, hogy a reformok fordulóponthoz érkeztek.
A pártértekezlet hivatalos összefoglalójában és a hetedik ötéves terv tervezetében Kornai előadásának tanulságai egyértelműen megjelentek a vállalatok költségvetési korlátjának megerősítését szorgalmazó javaslatokban, a makrogazdasági szabályozás irányába történő elmozdulás céljában, valamint ennek eszközeinek keresésében.
„(…) tovább növeljük a vállalatok, különösen az össznépi tulajdonban lévő nagy és közepes vállalatok életerejét, elérve, hogy valóban relatíve független, önállóan gazdálkodó, a nyereségért és veszteségért önállóan felelő, szocialista termelési egységgé váljanak. (…) az állam a vállalatok felett gyakorolt, elsődlegesen közvetlen irányításról áttér az elsődlegesen közvetett irányításra főként gazdasági és jogi eszközöket alkalmazva.”
„(…) egy sor egymást kiegészítő reformot kell bevezetnünk, melyben szervesen integrálódik a szervezés és a piac, a mikroszintű élénkítés és a makroszintű ellenőrzés.”
„(…) fokozatosan korlátozni kell a direkt tervek hatókörét, a vállalatoknak nagyobb önállóságot kell adni a termelésben, a beszerzésben, az értékesítésben, a káderügyekben és az anyagi természetű kérdésekben. Ugyanakkor meg kell javítanunk a mikroökonómiai működési mechanizmusokat, hogy a vállalatok teljes felelősséget vállalhassanak saját gazdálkodásukért.”
„(…) a tervezőmunka súlypontját a közvetettebb, de még átfogóbb makroellenőrzésre helyezzük át.”
„A Kínai Népi Bank mint központi bank, az egyik legfontosabb makroökonómiai szabályozószerv, ezért erősíteni kell helyzetét és önállóságát.”
„(…) a gazdasági kapcsolatok és gazdasági tevékenység normáit fokozottabb mértékben rögzítsük törvényekben, így a törvények és gazdasági kapcsolatok, a gazdasági tevékenység szabályozásának fontos eszközévé válik.”.
Kornai tanácsaira néhány nappal később Zhao Ziyang személyesen is ráerősített összegző beszédében.
„(…) tovább kell erősítenünk a vállalatok életerejét, amelyek viszonylagos önállósággal rendelkeznek, maguk élvezik a nyereség előnyeit, és viselik a veszteség hátrányait.”
„(…) fokozatosan csökkentenünk kell az üzemek fölött gyakorolt közvetlen állami ellenőrzést, létre kell hoznunk, ill. tökéletesítenünk kell a közvetett ellenőrzés rendszerét…”
„(…) miközben tovább tökéletesítjük a mikroökonómiai tevékenységet és mechanizmust, fokozzuk a gazdaság közvetett, makroszintű ellenőrzését (…) e kettő ki kell, hogy egészítse egymást.”
Néhány nappal később, szeptember 23-án Zhao egy vezető vidéki, városi és regionális hivatalnokokkal teli auditóriumban beszélt a kontroll szükségességéről a beruházások mértéke fölött. A túlszaladó beruházásokat a szocialista országok krónikus betegségeként azonosította, szó szerint befektetési éhségként írta le a jelenséget. A Kínai Népköztársaság miniszterelnöke szó szerint Kornai fogalmi keretét használta fel érvelésében.
Az 1985 és 87 közötti időszakban heves gazdaságpolitikai vitáktól volt hangos Kína. Ezekben a vitákban Kornai meghatározó hivatkozási alap lett, az általa bevezetett fogalmak a viták középpontjába kerültek. Zhao célja vállaltan az volt, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, ahol az állam csak ellenőrzi a piacot, és a piac vezeti a vállalatokat. Az 1987-es történelmi jelentőségű 13. Pártkongresszuson Zhao sikeresen érvényesítette célját. Egy sor gazdaságpolitikai döntés segítségével sikerült biztosítani a piac központi szerepét a kínai gazdaságban.
A Kommunista Párt XIII. Pártkongresszusa elfogadta Zhao Ziyang a központi bizottság elé terjesztett Előre a sajátosan kínai színezetű szocializmus útján című beszámolóját. A beszámoló gazdasági mechanizmusra vonatkozó szakasza rögzítette a piac központi szerepét és a makro-szabályozás fontosságát.
„A makroszintű szabályozás, a vállalati és a piaci tevékenység élénkítése szerves egységet alkot, a három elem egyike sem nélkülözhető. Makroszintű szabályozás híján a piac és a vállaltok kaotikus helyzetbe kerülnek. A közvetlen irányítás régi gyakorlatának folytatása, a fő termelési tényezők kiutalásos elosztása, az önálló vállalati jogkör hiánya esetén aligha sikerülne piacot kialakítani.”
Zhao a kínai reformok hivatalosan elfeledett alakja. Ennek elsődleges oka nem gazdasági, hanem politikai reformelképzeléseiben található meg. Zhao pártolta a politikai modernizáció programját, ami 1989-ben a Tienanmen téri diákok egyik fő követelése volt. A nevéhez köthető gazdasági reformidőszak megítélése sem minden szempontból pozitív Kínában, az 1988-ra elszaladó infláció a reformok egyik legnehezebb évét hozta. Az infláció növekedése nagyban hozzájárult a társadalmi elégedetlenséghez és a tüntetések kibontakozásához. Zhao személye a politikai stabilitás megingásával kapcsolódott össze, ezért leváltották, és házi őrizetbe helyezték.
Eközben Kornai gondolatai egyre nagyobb népszerűségre tettek szert Kínában. 1986-ban egy tudományos folyóiratban teljes terjedelmében megjelent a Bashan konferenciáról szóló jelentés. Részleteket a Központi Bizottság napilapja (People’s Daily) is publikált belőle. 1986-ban fiatal közgazdászok egy csoportja kutatóutat szervezett Magyarországra és Jugoszláviába, hogy Kornai munkásságának fényében vizsgálják meg a két országot. A konferenciát követő évben kiadták A hiányt, ami 100 000 példányban kelt el, ezzel bestseller lett, bár a szerzői jogi védelem hiányában anyagilag ebből a professzor nem sokat profitált. Ezt követően sorra adták ki további műveit. Kialakult a Kornai-láz fogalma, újságok sora számolt be Kornai munkásságáról, és ismertette a könyvét. A Pekingi Egyetemen A hiányra épülő kurzust is szerveztek végzős diákok, majd fokozatosan beépült a közgazdaságtani oktatásba.. Ezekben az években ellepték Kornaira hivatkozó cikkek a tudományos folyóiratokat, 1987-re Kornai a leghivatkozottabb külföldi közgazdász lett Kínában. Sokan csak úgy emlegették, hogy „ő az az elméleti közgazdász, akire a reformnak égetően szüksége van”. Kornai saját visszaemlékezései szerint, ha Kínában járt, sorra találkozott olyan közgazdászokkal és üzletemberekkel, aki magukat tanítványainak tartják.
Kornai tanárként közvetlenül is kiemelkedő hatást gyakorolt napjaink kínai közgazdaságtani gondolkodására. A nyolcvanas években egy sor kínai tanítványa volt a Harvardon. A korábban felidézett Kornai90 konferencián volt egy kerekasztal-beszélgetés, ahol napjaink legmeghatározóbb kínai közgazdászai ültek le beszélgetni a kínai gazdaság helyzetéről. A közönség soraiban valószínűleg kevesen érzékelték az esemény súlyát, Kínában is kiemelkedő eseménynek számított volna, hát még Magyarországon, de a tanáruk iránti tisztelet végett ide látogattak. Valószínűtlen látvány volt, ahogyan Yingyi Qian, a Tsinghua egyetem dékánja, idegesen nyaggatja a konferencia szervezőit, hogy hol késik már a professzor, majd már a folyosón odasiet a botjára támaszkodó professzorhoz, és büszkén kezdi ecsetelni legfrissebb kutatási eredményeit egykori tanárának.
Elsősorban az volt a célom, hogy bemutassam, hogy a kínai gazdasági reformok egyik kulcsfontosságú időszakában Kornai tanácsai, hogyan formálták Kínát, és gondolatai hogyan határozzák meg a mai napig a kínai közgazdaságtani gondolkodást. Az értékelést nem érzem feladatomnak, azt az olvasóra bízom, az utolsó szót pedig a történelem fogja kimondani. Mégis érdemes röviden a következményekről is szót ejteni.
Kornai az elmúlt években egyre inkább arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gazdasági siker nem önérték, ha nem társul hozzá szabadság, és egyenesen veszélyes, ha az a szabadság ellen hat. Röviden nekem is volt szerencsém két éve beszélgetni a professzorral, aki már akkor is igen negatívan látta tanácsadói szerepét. Utolsó könyvének központi kérdése, hogy mi a értelmiség felelőssége a világban, különösen Kína viszonylatában. „Mi, Kínával foglalkozó nyugati értelmiségiek – talán néhány kivételtől eltekintve – magunk is korunk Frankensteinjei vagyunk. Már azzal is erkölcsi felelősség hárul sokunkra, hogy nem tiltakoztunk a rém feltámasztása ellen. Ám van, akinek felelőssége ennél sokkal nagyobb, mert aktív tanácsadói szerepet vállalt. Magamat ide sorolom. Könyvemet, A hiányt saját tankönyvüknek tekintették a kínai reformerek.”
Célom természetesen nem az, hogy bemutassam Kornai megkerülhetetlen felelősségét, és bepiszkítsam az élők közül eltávozott a professzor emlékét. Nem venném a bátorságot, hogy a professzor értékelését kétségbe vonjam, de még ő sem tudhatta, hogy Kína gazdasági felemelkedésének mi lesz a hatása világunkra, és legfőképp mi lett volna az alternatívája. Az elmúlt évtizedekben Kínában százmilliók kerültek ki a mélyszegénységből, és minden ellentmondásával együtt egy sokkal szabadabb társadalom jött létre. Kína integrálódása a világgazdaságba érdekeltté tette az ország vezetését a nemzetközi stabilitásban. Ennek alternatívája, egy lassabban fejlődő, de kiszámíthatatlanabb, esetleg erőszakosabban fellépő Kína egyáltalán nem biztos, hogy kisebb kihívást jelentene a világrendre nézve. Kétségtelen, hogy a felemelkedő Kína egyre inkább formálja világunkat, mi jellemzően azt vesszük észre, hogy ez hol ütközik a nyugati értékekkel és érdekekkel, de gyakran elfeledkezünk róla, hogy többek között Kornai hatására, milyen nagymértékben alakult át Kína is a nyugat képére.
Kovách Fülöp
Címlapkép: Budapest, 1990. augusztus 21. Kornai János közgazdász, a közgazdasági tudományok doktora, 1967-től az MTA Közgazdasági Tudományos Intézetének osztályvezetője, 1986-től a Cambridge Harvard egyetem professzora, közgazdasági témájú könyvek szerzője munka közben, laptopjával (forrás: Hámor Szabolcs/MTI)
Nyugati kereskedőcégek olyan védőfelszereléseket árulnak Európában, amelyeket a Kínában elnyomott ujgur kisebbség gyárakban dolgoztatott tagjai állítottak elő; a maszkokból több...
Egyre gyűlnek a sötét fellegek a Huawei fölött: a kínai techóriást régóta gyanúsítják kémkedéssel, az Egyesült Államokban nemrég vádemelésig jutott...
