dezinformáció

Heti dezinfó – senkit nem érdekel az ellenzéki előválasztás, és különben is Orbán nyert

Újabb hónap, újabb álhírek! Dezinformációs összefoglalónkból kiderül, hogyan dolgozza fel a kormányközeli média az ellenzéki előválasztást (már amikor éppen nem hallgat róla), de arról is beszámolunk, hogy a nemzetközi színtéren mik voltak az elmúlt hetek fontos témái.

Hazai dezinfó

Az elmúlt hetekben hazánkban egyértelműen az ellenzéki előválasztás témája mozgatta meg a közélet iránt érdeklődőket. Különösen most, hogy véget ért az első forduló, tegnap este óta pedig már a hivatalos eredményeket is lehet tudni.

A kormányközeli média azonban nem igazán követte ezt, az egyébként elég jelentősnek mondható eseményt, annak ellenére, hogy ilyesmire még sosem került sor országosan. Helyi szinten korábban is csak egyetlen alkalommal, a 2019-es budapesti főpolgármester-választás előtt.

Az előválasztás első fordulója szeptember 18-án pénteken indult el, ekkor vette kezdetét az online és személyes szavazás az egyes körzetek képviselő-jelöltjeire, valamint a miniszterelnök-jelöltekre. Pár órával az indulás után ugyanakkor félbeszakadt a szavazás, és csak két nappal később, hétfőn indult újra. A hatpárti összefogás terheléses támadást emlegetett, és a kormányt is megvádolta az előválasztás szabotálásával. A Fidesz ugyanakkor tagadta a vádakat, rövid közleményben így reagált a történtekre: „Saját bénázásukat ne kenjék másra!” Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) később a Telexnek elmondta, annyit sikerült kideríteniük, hogy a támadás Kínából jöhetett.

Nagyon úgy tűnik, hogy az előválasztás kezdetén a Fidesz-közeli sajtótermékek az elhallgatás taktikáját választották. A Telex még a szavazás indulásakor megírta, hogy az MTI egyáltalán nem foglalkozott az eseménnyel,

az aznap megjelent 488 hír közül este 9-ig egyetlenegyben sem számoltak be az előválasztás elindulásáról, majd leállásáról.

A közpénzből működő állami hírügynökség úgy tűnik, azt sem gondolta túl nagy hírértékű történésnek, hogy lezárult a szavazás első fordulója, a hírekből ugyanis nem derül ki, hogy hányan vettek vettek részt az előválasztáson. (Igaz, az eredményekről október elsején reggel már megjelent egy rövid cikkük.) Azt pedig a Media1 vette észre, hogy az elmúlt hónap során egyetlen egy fotó sem jelent meg az MTI oldalán a témában.

Találok előválasztás kulcsszóra az MTI oldalán (forrás: MTI)

A közmédia híradójának online oldala, a hirado.hu szintén az elhallgatás taktikáját választotta, és az előválasztás helyett inkább az őszödi beszéd 15 éves évfordulójának szentelt figyelmet cikkeiben.

Később úgy tűnik, más megoldással próbálkoztak: rövid idő múlva a kormányközeli médiumok elkezdtek ugyan írni az előválasztásról, de úgy, hogy azzal igyekeztek a Fidesz erőfölényét kihangsúlyozni. Például beszámoltak arról, hogy Hollik István elmondta a Kossuth Rádióban: több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz, ami jóval több, mint amennyit „a baloldal az előválasztásnak nevezett showműsor keretében” egy hónap alatt összegyűjtött.

Pár nappal ezelőtt, szeptember 29-én a Nézőpont Intézet egy közvéleménykutatást is készített, hogy bebizonyítsa: a baloldal előválasztása és a jobboldal aláírásgyűjtése azonos hatással járt, és azt is kikutatták, hogy „ha most vasárnap lenne a választás, nyerne a Fidesz”.

Erről a 888.hu is beszámolt, ahol összességében egyébként szintén nem szenteltek túl sok figyelmet a témának: összesen kicsivel több mint 10 cikket találtunk előválasztás kulcsszóra, az első 09. 25.-én született (vagyis amikor már javában zajlott a szavazás), témája pedig a miniszterelnök-jelölti vita szapulása, kifigurázása volt.

Egy másik, szintén gyakori tendencia az előválasztás elbagatellizálása és Gyurcsány nevének rendszeres ismételgetése volt. A Gyurcsány Ferenccel való riogatás régóta megfigyelhető a kormányoldalon, úgy tűnik, továbbra sem terveznek felhagyni ezzel a módszerrel.

Az M1 híradója0 (forrás: Youtube)

A Magyar Nemzet cikke például érdekes módon a szavazás kezdete előtt, még az aláírásgyűjtés szakaszában megállapította, hogy érdektelenségbe fog fulladni az előválasztás. Mint írják, „még saját szimpatizánsait sem mozgatta meg a baloldali előválasztás első fejezete”, és a cikkben azt is kifejtik, hogy az érdeklődés hiánya mellett a titkolózás is jellemző az eseményre, mert alig lehet pontos információkhoz jutni az előválasztás pontos menetéről, a szabályokról.

Ez az állítás egyébként már csak annak fényében is erősen vitatható, hogy az első forduló alatt több mint 630 ezer ember vett részt a voksoláson.

Azt is megfejtették a Magyar Nemzetben, hogy az előválasztás célja csupán az adatgyűjtés. De olyan cikkek is megjelentek, amelyek azt sugallták, hogy a részvételi eredmények nem valósak, mert többször is lehetett szavazni.

A 888.hu pedig arról ír, hogy az egész „baloldali előválasztásnak csúfolt komédia” csak a Gyurcsány-párt hegemóniájáról szól. Az első eredmények megjelenésekor a köztévé Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzőjét szólaltatta meg, aki szerint az eddigi sorrend egyértelműen azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc nyert. Holott ő nem is indult.

Ide sorolható még a szeptember 18-i szavazás két napos felfüggesztésére adott reakciók, vagy az eredmények közlésének csúszása: a Pesti Srácok és az Origo kísértetiesen hasonló kérdést tett fel a leállás kapcsán: „a baloldal még ezt sem tudta rendesen megszervezni, így felmerül a kérdés, hogyha (sic!) egy informatikai rendszert nem tudnak működtetni, akkor mihez kezdenének egy egész országgal?”

Természetesen a kormányközeli média az előválasztási (egyébként az ellenzéki sajtóban is megjelent) „botrányokról”, az egyes jelöltekről kiderült kétes ügyekről is örömmel tudósított.

A köztévé pedig tökélyre fejlesztette az előválasztással kapcsolatos narratívák összegyúrását csütörtök reggel. A műsorban a Nézőpont Intézet munkatársa, Rotyis Bálint elmondta: hatástalan az előválasztás, az „ellenzéki szavazók tényleges döntési helyzetbe nem kerültek”, és különben is, a Fidesz sokkal több ember mozgósítására volt képes a Stop Karácsony! Stop Gyurcsány! aláírásgyűjtésével.

Ezután jött a dicshimnusz, Rotyis ugyanis arról beszélt, hogy a kormány és a gazdaság komoly eredményeket ért el az elmúlt évek során (itt megemlítette a 13. havi nyugdíj visszavezetését), majd azzal zárt, hogy szerinte, ha van olyan személy, aki győztesnek hirdetheti magát, akkor az Gyurcsány. A gyurcsányozást két további Fidesz-közeli elemző is folytatta később az M1 műsorában.

Előválasztással kapcsolatos hírek a kormányközeli lapokban. Saját szerekesztés (forrás: Pesti Srácok, Magyar Nemzet, Kontra.hu, Origo, 888.hu)

Nemzetközi dezinfó

Természetesen a nemzetközi színtér is tartogatott izgalmakat: az orosz dezinfomáció középpontjába ezúttal az Egyesült Államok került. Az álhírek szerint az amerikai kormány a konzervatív értékek aláásására törekszik, de arról is jelentek meg minden alapot nélkülöző információk, hogy az USA megpróbált beavatkozni az orosz választásokba, ám végül kudarcot vallott. Egy Kreml-barát televízió szerint ugyanis a szavazás három napja alatt korábban soha nem látott számú kibertámadást regisztráltak, amelyek fele az Egyesült Államokból érkezett. Hasonló álhírek terjedtek egyébként pár héttel korábban az Egyesült Királyság beavatkozási kísérleteiről is.

Emellett egészen hajmeresztő konteók is napvilágot láttak. Az egyik összeesküvés-elmélet szerint a 9/11-es terrortámadás mögött valójában Amerika áll, hiszen így jó ürügyet kaptak Afganisztán megtámadására. A RIA Novosti állami hírügynökség pedig azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy éhséglázadásokat provokál Európában, mivel szándékosan teremt hiányt bizonyos élelmiszerekből, hogy ellenőrzése alatt tarthassa az országokat.

(Az állításban mindössze annyi az igazság, hogy a briteknek egy ideig nélkülözniük kellett kedvenc turmixukat a McDonald’s-ból, valószínűleg a Brexit miatt átmeneti hiány volt a termékből.)

Forrás: EUvsDisinfo

A dezinformációs mesék az EU-val is sokat foglalkoztak: egy álhír arról számolt be, hogy Németország el akarja hagyni az uniót, helyette inkább Oroszországgal tervez szövetségre lépni.  Arról is szó esett az oroszbarát médiumokban, hogy az EU terroristákat tervez becsempészni a Belarusz Köztársaságba azzal az indokkal, hogy illegálisan az EU-ba érkezett migránsokat küldenek vissza. Az ördögi terv célja az álhírek szerint nem más, mint az ország destabilizálása.

Szopkó Zita

Címlapkép: A köztévé híradójának beszámolója az előválasztásról (forrás: Youtube)

Megosztás