Csehország

Babiš fia okozott botrányt a cseh kormányfő pártjának kampánynyitó rendezvényén

Másfél hónappal a cseh országgyűlési választások előtt, hivatalosan is elindította kampányát Andrej Babiš mozgalma. De egy váratlan vendég, a kormányfő fia is megjelent az eseményen. A legnépszerűbb cseh párt elnöke újabb kormányalakítása még nem biztos. Babiš politikai és gazdasági összeférhetetlensége miatt Csehországot az EU-s támogatások kifizetésének leállítása is fenyegeti, ráadásul fia szeptemberben kétszer is vallomást tesz a cseh államügyész által folyamatosan lassított Gólyafészek-ügyben.

Megkezdte hivatalosan is választási kampányát az ANO, Andrej Babiš cseh miniszterelnök populista mozgalma az észak-csehországi Ústí nad Labem városában múlt hét csütörtökön. De a cseh hétköznapokban mindez alig érzékelhető, mivel a politikai pártok már hónapok óta próbálják magukra felhívni a figyelmet, a nyári hónapokban is aktívak voltak. A cseh kormányfő júniusban a prágai agglomerációban található lakóhelyén egy nyilvános gyűlésen kezdtett nem hivatalosan kampányolni Osszátok, amíg be nem tiltják című könyvének nyilvános bemutatójával. Az eseményen elszabadultak az indulatok, amikor a kormányfőt tojással dobálta meg egy oltásellenes választópolgár.

A cseh miniszterelnöknek azonban vannak valódi, ellenzéki kihívói is. A városi liberális, kozmopolita társadalmi réteg és a fiatal generációk a Kalózpárt (Piráti) és a Polgármesterek Pártjára (STAN) által alkotott progresszív blokkra (PirátoSTAN) szavaznak. A cseh ellenzéki pártok egy másik csoportja Együtt (Spolu) néven alkot választási koalíciót. A konzervatív és szabadelvű pártok közös nevezője a jobboldali gazdaságpolitika.

De a TOP09, a cseh kereszténydemokrata KDÚ-ČSL és a rendszerváltó Polgári Demokrata Párt (ODS) hármas koalíciója sok cseh választó szemében a Babiš előtti, korrupt, jobboldali kormányok éveire emlékeztet, amit a jelenlegi kormányfő is kihasznál. Andrej Babiš az állítólag a föderális Európáért küzdő és menekülteket befogadni akaró progresszívok mellett a korrupt, jobboldali pártok hatalomba való visszatérésével is ijesztgeti a cseh választópolgárt. Ami nem könnyíti meg a kormányváltást vezetni akaró, de egyedül hatalomra jutni képtelen, ezért a Babiš előtti, jobboldali világot képviselő pártokkal a kormányváltás érdekében összefogni kívánó, progresszív pártszövetség dolgát.

Az ellenzéki Progresszív és a Konzervatív Blokk pártjai összesen jelenleg a szavazatok 40 százalékára számíthatnak. Ezzel szemben áll a kormányfő 27-30 százalékra mért  mozgalma és a 10 százalék körül teljesítő, a jelenlegi Babiš-kormányt kívülről támogató szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Szabadság – Közvetlen Demokrácia (SPD) párt. A választást alighanem az dönti el, hogy a Babiš illberális hatalmi blokkjához sorolható cseh baloldali pártok, tehát a szocdemek (ČSSD) és a kommunisták (KSČM) átlépik-e a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A kihívó ellenzéki táborban a hangulat egyelőre bizakodó, annak ellenére, hogy a progresszívok elrontották kampányukat a nyári hónapokban, népszerűségük bezuhant. A konzervatív pártok viszont növelni tudták népszerűségük, így az ellenzék 40 százalékos össztámogatottsága változatlan maradt. Új jelenség, hogy egyes konzervatív politikusok megkérdőjelezték a progresszívok vezető szerepét az ellenzéki összefogásban, valamint Bartoš alkalmasságát is a miniszterelnök-jelölt pozíciójában. Az ellenzéki pártok közötti ellentéteket Babiš természetesen megpróbálja mélyíteni, kihasználni.

Ebben a kiélezett választási helyzetben kezdődött meg a cseh pártok kampányhajrája. A cseh miniszterelnök Ústy régióban indul el a választáson az ANO mozgalom listavezetőjeként, hogy összecsapjon Ivan Bartošsal, a progresszív blokk listavezetőjével, aki még tavaly döntötte el, hogy a biztos bejutási helyet jelentő közép-cseh régió helyett Csehország egyik legszegényebb régiójában méretteti meg magát. Bartoš ezt a döntést még akkor hozta meg, amikor a koronavírus hatása miatt csökkent a cseh kormány népszerűsége. A leszakadó és hátrányos helyzetű Ústí régió valójában a legnagyobb kormánypárt egyik bástyájának számít.

A cseh pártok között utoljára az ANO állt a nyilvánosság elé és mutatta be hivatalos kampánynyitóján 2021-es választási programját.

Apa és fia. Babiš vs ifj. Babiš

Az ANO mozgalom kampánynyitó rendezvénye Ústi nad Labenben 2021 szeptember 2-án (forrás: iRozhlas.cz)

„Ez az utolsó lehetőség, hogy Babišra szavazzanak. Az idei választás az utolsó lehetőség nemzeti érdekeink megvédésére is. És ez az utolsó lehetőségük, hogy megállítsák a Babiš-ellenes koalíciót, amelynek pártjai már megállapodtak a közös kormányzásban, hogy cserébe feladják nemzeti szuverenitásunkat és szétverjék a visegrádi négyek szövetségét” jelentette ki a jelenlegi kormányfő és az ANO mozgalom elnöke, Andrej Babiš múlt hét csütörtök reggel az Elba partja mentén található Ústí nad Labem városhoz tartozó Větruše kastély előtt tartott kampánynyitó rendezvényén.

Az eseményre felállított kivetítőkön Megvédjük a nyugdíjakat!, Harcolunk önökért!, Megvédjük az illegális migrációtól! jelszavak pörögtek. Babiš a nyugdíjasoknak 20 ezer koronás nyugdíjat ígért, és dacos küzdelmet az EU ellen, hogy az ne erőltesse Csehországra migrációs és nemzetek feletti külpolitikáját. Bár ígérete alapján Babišra utoljára lehet szavazni, igaz, épp ezt ígérte négy évvel korábban is.

Az eseményen egyébként csak akkreditált újságírók jelentek meg a nagyközönség kizárásával, számos testőr kíséretében. Akiknek végül nem sikerült megakadályozni, hogy egy hívatlan vendég ne kerüljön a cseh miniszterelnök közelébe. Amikor az újságírói kérdések következtek, az újságírók között előrefurakodott az ott hirtelen a semmiből felbukkanó ifjabb Andrej Babiš. Apja előtt nagyjából egy méterrel megállt és dühös hangon megkérdezte apjától, hogy korábban miért bántotta”, és megígérte neki, harcolni fog.

A kormányfő és fia közötti kapcsolat évek óta téma a cseh médiában. Ifj. Andrej Babiš azt állítja, hogy a miniszterelnök évekkel ezelőtt akarata ellenére a Krímbe hurcolta. A svájci állandó lakos Ifj. Babiš idén nyáron Csehországba utazott és közölte a helyi médiával, hogy kész vallomást tenni a rendőrségen apja Gólyafészek-ügyében, illetve krími tartózkodásáról is. Ifj. Babiš ráadásul személyes kampányt is folytat apja ellen. Júliusban beszállt a tornádó által érintett morva falvak helyreállításába, rendszeresen interjút ad a cseh médiának, és találkozik ellenzéki politikusokkal. Bárhova megy, apja ellen beszél.

Ugyanakkor a múlt hét csütörtöki találkozó a kormányfő fia szerint csupán a véletlen műve. Állítása szerint aznap előre megbeszélt időpontja volt egy helyi klinikán, ahol megerősítették, hogy mentálisan egészséges. Útjára, állítólag szintén véletlenül, Vít Klusák filmrendező kísérte el. Az esemény közelébe úgy kerültek, hogy Klusák a Větruš éttermében meg akarta mutatni kedvenc levesét ifj. Babišnak. „Azt mondták, hogy itt van a Bureš is”, mondta a Twitter-csatornájára kitett videofelvétel elején a váratlan találkozó részleteit a kormányfő fia, aki apját csehszlovák kommunista titosszolgátban kapott fedőnevén nevezte meg. A felvételt egyébként Klusák rögzítette mobiljával.

Az eddig megjelent gyorselemzések alapján a cseh politológusok egyelőre óvatosan fogalmaznak, milyen hatással lehet a kampányra a miniszterelnök fiának különös aktivitása. Az ANO szavazói inkább a miniszterelnök narratíváját fogadják el a lelkileg beteg fiáról.

A felvételen mindenesetre az látszik, hogy Babiš meglepett volt, és láthatóan kellemetlenül érintette a találkozó. És nem boldog attól sem, hogy Svájcban élő fia szeptember 9-én a krími tartózkodásáról, szeptember 13-án pedig a Gólyafészek néven elhíresült költségvetési csalási ügyében vallomást tesz.

Végtelen történet: A Gólyafészek-ügy

A cseh belpolitika egyik állandó botrányává rögzült ügye a Babiš Agrofert holdingjához tartozó Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésére (a gyanú szerint csalással) felvett EU-s támogatások története, a Gólyafészek-ügy. De hiába vádolják a kormányfőt évek óta már csalással, jelenleg teljesen bizonytalan meddig kell még várni arra, hogy a miniszterelnök ellen vádat emeljenek.

Jaroslav Šaroch állami főügyész augusztus végéig dönthette volna el, hogy kezdeményezi-e a vádemelést a kormányfő ellen a bíróságon, vagy leállítja a büntetőeljárást. Šaroch azonban nem döntött, hanem visszadobta az ügyet a rendőrségnek további vizsgálatok céljából. A rendőrség újabb tanúkat szeretne kihallgatni a Gólyafészek-ügyben.

Többek között a miniszterelnök fiát is.

A rendőrség azzal vádolja Babišt, hogy cége jogellenesen, csalással vett fel 50 millió korona értékben olyan EU-s támogatást, amelyet kis- és középvállalkozásoknak nyújtottak, de erre a cseh kormányfő Agrofert holdingja nem lett volna jogosult. A rendőrség szerint Babiš kisvállalkozásoknak álcázott cégein keresztül jutott az EU-s pénzekhez és úgy tett, mintha azoknak nem lenne köze az Agrofertnek, vagyis hozzá.

Csakhogy az ügy évek óta nem jut el a bíróságig. A folyamatos halogatás miatt a cseh állami főügyészt kritizálják. Az új tanúk megjelenéséről ugyanis már idén júliustól tudott, de a főügyész megvárta a határidő napját. A prágai főügyészség ezért bejelentette, hogy átvizsgálják az állami főügyész munkáját.

Babiš egyébként jó eséllyel bejut az új összetételű parlamentbe ősszel, így visszanyeri parlamenti mandátumát és mentelmi jogát is. Tehát ez azt is jelenti, hogy a cseh rendőrségnek újra a parlamenthez kell fordulni, hogy folytathassák a nyomozást Babiš ügyében. Harmadszor. Babiš pedig újabb időt nyer.

Az EU leállítaná a cseh EU-s támogatásokat

A cseh politikai pártok felismerték a Gólyafészek-ügyben egy populista politikus további erősödésének lehetőségét, politikai és gazdasági hatalmának összefonódását, ezért 2017-ben az ANO kivételével az összes cseh párt elfogadta a politikusok gazdasági és politikai összeférhetetlenségét kimondó törvényt, azaz a Lex Babišt. Természetesen a cseh kormányfő is levonta a tanulságot a Gólyafészek-ügyből, és az Agrofert holdingban működő cégeit két vagyonkezelői alapba helyezte.

Brüsszel még 2019 elején kezdett el vizsgálódni a cseh kormányfő ügyében. Az EU-s könyvvizsgálat egyértelmű eredménnyel zárult: Babiš megsérti a nemzetállami szinten meghozott összeférhetetlenségi törvényt (2017). Felszólították, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felvett EU-s támogatási pénzeket, illetve döntse el: vagy megszabadul az Agrofert holdingtól véglegesen, vagy lemond a miniszterelnöki pozíciójáról. Babiš nem fogadta el a határozatot, amit politikai támadásnak minősített, és előre bejelentette: egy koronát sem fog visszafizetni Brüsszelnek. Hivatalosan a cseh Fejlesztési Minisztérium is tiltakozott a döntés ellen, és bírósági úton szeretne tiltakozni. Eközben a cseh állami költségvetésből Babiš több cége is megkapta a korábban megítélt EU-s támogatásokat.

Az elmúlt hónapokban Prága és Brüsszel intenzív levelezést folytatott a cseh miniszterelnök politikai és gazdasági összeférhetetlensége ügyében arról, hogy a cseh hatóságok hogyan tartják be a zárójelentés ajánlásait.

Az Európai Bizottság figyelmeztető levele, amelyben a csehországi kifizetések leállítására figyelmeztet (forrás: iRozhlas.cz)

A legújabb fejlemény múlt hét csütörtökön történt, amikor Brüsszeltől több cseh hatóság, a cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Pénzügyminisztérium és a Regionális Fejlesztési Minisztérium hatoldalas figyelmeztető dokumentumot kapott. Az írás arról szól, hogy a cseh hivatalok nem végezték el kellő alapossággal a helyi közszereplők politikai és gazdasági összeférhetetlenségének vizsgálatát. Ezért Brüsszel azt szeretné, ha a cseh hatóságok újabb intézkedéseket vezetnének be. Amennyiben ez nem történik meg, az Európai Unió felfüggesztheti a Csehország felé áramló EU-s támogatások kifizetését.

„Amire már régóta figyelmeztetünk, az most már egy létező forgatókönyv. Andrej Babiš miatt Csehországot az EU-s támogatások teljes megvonása fenyegeti. Ez pontosan azt jelenti, hogy az EU nem ad pénzt a jövőben cseh projektekre, amelyeket az ország költségvetéséből mi, cseh polgárok fizetünk ki. Ki ezért a felelős? Egyértelmű, hogy a cseh kormányfő”  nyilatkozta az Átlátszónak Mikuláš Peksa, a Kalózpárt EP-képviselője.

De mi az, amit az Európai Unió követel Csehországtól, hogy a támogatások kifizetésének felfüggesztését elkerüljék?

Az európai pénzek elosztásáért felelős egyes minisztériumoknak nyilvántartást kell vezetni az általuk ellenőrzött állami tisztviselőkről és vállalatokról.

A cseh minisztériumoknak a fenti esetekben olyan vizsgálatokat kell végrehajtaniuk, amelyek különös figyelmet szentelnek a vagyonkezelői alapokba helyezett vállalatok esetében az összeférhetetlenség megállapítására.

Csehországnak szintén pontosan meg kell tudni mondani, kik a vagyonkezelői alapok kedvezményezettjei, akik a 2017-es összeférhetetlenségi törvény elfogadása után EU-s támogatásokban részesültek.

Végül a cseh Pénzügyminisztériumnak jelentést kell tenni az Európai Bizottság felé, ha a fenti intézkedések következtében javulás érzékelhető a támogatások kifizetésének területén.

Ha a cseh hatóságok nem tesznek eleget a kérésnek, akkor az Európai Bizottság felfüggesztheti az érintett támogatások jövőbeni kifizetésének határidejét, áll a hatoldalas dokumentumban. A cseh állam számára ezenkívül az is gondot jelent, hogy hiába szeretnének jogi úton válaszolni, a bizottsági jelentést nem tudják az Európai Bíróságon megtámadni.

Vezető képünkön Ifj. Andrej Babiš látható (szemben), amikor a cseh miniszterelnök apja (háttal) pártjának az Ústí nad Labem városhoz tartozó Větruše kastély előtt tartott kampánynyitó rendezvényén hirtelen kilépett az újságírók gyűrűjéből (forrás: iRozhlas.cz)

Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás