dezinformáció

Heti dezinfó – A nyugati médiacenzúrától az időutazó Soros-konferenciáig

Az oroszbarát médiumok ezúttal is gondoskodtak arról, hogy ne maradjunk álhírek nélkül. Mostanában a fő témát Afganisztán és Ukrajna jelenti, de természetesen a hazai színtér is tartogatott izgalmakat. A közelmúltban a Magyar Nemzetben olvashattunk beszámolót egy olyan konferenciáról, amit még meg sem rendeztek, de a miniszterelnökünknek is voltak megkérdőjelezhető kijelentései a koronavírus-oltásról. Heti dezinformációs összefoglalónk következik!

Társadalmi célú hirdetés

Nemzetközi dezinfó

Az orosz dezinformációs törekvéseket összegyűjtő EUvsDisinfo adatbázisából és heti hírleveléből kiderül, hogy az afganisztáni helyzet egyre nagyobb szerephez jut a Kreml-barát médiumok cikkeiben is. Bár egyelőre az látszik, hogy a Kreml még nem alakított ki koherens narratívát a közelmúlt afganisztáni eseményeiről, jó pár álhír megjelent már a témában.

Egy cikk például arról ír, hogy az amerikaiak ahelyett, hogy a két évtizedes afganisztáni tartózkodásuk alatt a kábítószer-kereskedelem ellen harcoltak volna, valójában egy globális droglaboratórium létrehozására tettek kísérletet az országban.

A Kreml propagandistái megragadták az alkalmat, hogy párhuzamot vonjanak Afganisztán és Ukrajna között. Számos álhír foglalkozott azzal, hogy az afgán történések könnyen megismétlődhetnek Ukrajnában is. Ennek oka az álhírek szerint egyrészt az ország függetlenségének hiánya ami egyébként visszatérő dezinformációs narratíva –, de olyan történetek is keringeni kezdtek, hogy az „ukrán nácik” hatalomra kerülésük után terrorban fogják tartani a lakosságot a tálibokhoz hasonlóan.

Az állami irányítás alatt álló Russia 24 tévécsatorna 60 perc című műsorának házigazdái pedig vidáman osztották meg a kabuli repülőtéren készült, de Ukrajnáról szóló mémmé alakított képet, miközben arról társalogtak, hogy az Ukrajnában lévő amerikai pártfogoltaknak ugyanúgy el kell majd menekülniük az országból, mint Ashraf Ghani afgán elnöknek.

Forrás: Youtube/ Russia-24

Szintén visszatérő témát jelentettek a gonosz Nyugatról és a miatta szenvedő ártatlan oroszokról szóló dezinformációs mesék. Tökéletes példa erre az a hamis állítás, amely a nyugati média cenzúrája miatt aggódik, mikor a következtetésre jut, hogy a szóban forgó médiumokat egy központi propagandaminisztérium irányítja, esélyt sem adva a hivatalos narratívától eltérő álláspont közlésére.

Egy másik álhír pedig Oroszországot tünteti fel az áldozat szerepében, amikor egyenesen arról ír, hogy a Nyugat ma úgy bánik az orosz néppel, mint a zsidósággal az 1930-as években. 

Hazai dezinfó

Magyarországon is számos dezinformációs narratívával találkozhattunk az elmúlt hetekben: a negyedik hullám közeledtével, az esetszámok enyhe emelkedésével például a kormányzati kommunikációban is egyre gyakrabban találkozhatunk a járvány témájával, pontosabban az oltásra való buzdítással. Legutóbb például Az oltás életet ment! tárgyban landoltak levelek sokunk postaládájában, „személyesen” Orbán Viktor miniszterelnöktől. A levél megszokott módon arról számol be, hogy Magyarország sikeresen felkészült a negyedik hullámra, a Telex azonban a sikerkommunikáció mellett kiszúrt egy meglehetősen érdekes részletet is, amely így szól:

„Magyarországon az Európai Unión belül elsőként oltottunk be a népesség felénél több embert két oltással, így nekünk állnak rendelkezésre a legmegbízhatóbb adataink arról, mennyire véd az oltás az újrafertőződéstől.”

Az Our World in Data adatai szerint az oltások kezdete óta folyamatosan Málta vezetett az oltottak lakosságarányos számát tekintve, Magyarországnak egyedül májusban sikerült az élre törni, de ez csupán két hétig tartott, amikor Málta visszavette a vezetést – és azóta is ők állnak az élen.

Forrás: Our World in Data

Magyarország június 27-én lépte át a levélben említett 50%-os határt, Málta azonban akkor már 10%-kal előttünk járt, hiszen a lakosság több, mint 60%-a kapott ekkorra oltást. Igaz, a második hely is szép teljesítmény, azonban a kezdeti „lelkesedés” után az oltási kedv folyamatosan esik vissza, ami azt jelenti, hogy a listán is egyre lejjebb csúszunk. Júliusban az addig hozzánk képest eléggé lemaradó Spanyolország is megelőzött minket, az augusztus 24-i adatok szerint pedig már csak a 11. helyre fértünk fel az átoltottságot tekintve.

Forrás: Our World in Data

Friss adatok szerint hazánkban már több mint 5,6 millióan kapták meg legalább az egyik dózis vakcinát. A bűvös 5 milliót május végén léptük át, azóta azonban visszaesett az oltási kedv: 2 hónap alatt alig 600 ezerrel növekedett a beoltottak száma. Ennek gyors növekedését nem segítette az sem, hogy június 4-étől jelentősen kevesebb oltópont állt rendelkezésre, az ország átállt készenléti oltásra. A lakosság számára viszont egyre kevésbé vált sürgőssé az oltás felvétele, hiszen a számos kiváltságot hordozó védettségi plasztikkártyát az 5,5 millió első oltott elérését követően szinte sehol nem kell ma már felmutatni.

A másik érdekesség a közelmúltból a kormányközeli Magyar Nemzethez volt köthető: a Magyar Narancs szúrta ki, hogy a lap augusztus 18-án megjelent cikkében hosszú beszámolót a Budapest Forum nevű konferenciáról, Soros-demokráciát építene a Budapestet vezető baloldal címmel.

Ezzel természetesen nem lenne gond, hacsak nem az, hogy a cikk végig múlt időben ír az eseményről, azt a benyomást keltve, mintha egy utólag készült beszámolót látna az olvasó – holott a konferenciára csak egy hónap múlva, szeptember 16-17-e között kerül majd sor. A lap Munkatársunk nevű szerzője hosszan részletezi, hogy kik „vettek részt” a kétnapos, angol nyelvű konferencián, és azt is „bemutatja”, hogy az előadók, résztvevők milyen szálakkal kötődnek Soroshoz.

Forrás: saját szerkesztés, Magyar Nemzet

A cikket még aznap délután – miután több lap megírta a  minden valószínűség szerint véletlen „időutazást” – jövő időre javította a Magyar Nemzet, és így járt el az összes kormányközeli lap, ami átvette az anyagot  azóta azonban mindenhonnan törölték. A leginkább valószínű forgatókönyv, hogy az előre megírt cikk véletlenül került ki idő előtt azonban ebben az esetben is problémás, hogy úgy „számolnak” be egy eseményről, hogy nem is vettek még részt rajta.

Szopkó Zita

Címlapkép: EUvsDisinfo

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás