Bezárás
occrp

Két feleség, milliárdos ingatlanvagyon – Ramzan Kadirov csecsen elnök pénzügyeinek nyomában

Csecsenföld autoriter vezetője, Ramzan Kadirov többször hangot adott pozitív véleményének a többnejűséggel kapcsolatban, arról azonban mindezidáig nem sok információ volt elérhető, hogy a saját életét is ilyen elvek szerint éli-e. Az Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) partnere, a The Project kiderítette, hogy igazak a második feleségről szóló hírek: a csecsen elnök egy olyan nőt vett el, akit egy 2006-os szépségversenyen látott fellépni.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

2006-ban szokatlan módon a Csecsen Köztársaság szépségverseny szervezésére adta a fejét. A kormány azzal indokolta az esemény szervezését, hogy szeretnék, ha „Csecsenföldet nem csak a gépfegyvereket tartó szakállas emberekkel kapcsolná össze a közvélemény”. „Mostantól az ország szimbóluma egy gyönyörű lány lesz. Megmutatjuk, hogy nem vagyunk rosszabbak, mint más államok” tették hozzá.

A megmérettetésen 20 fiatal nő indult, akik énekeltek, táncoltak, verseket mondtak, miközben szülőföldjük iránti szeretetükről beszéltek és köszönetet mondtak Csecsenföld autoriter vezetőjének, Ramzan Kadirovnak és családjának. Ezt követően a versenyzők egy vacsorával egybekötött banketten is részt vehettek, ahol a helyi hagyományok szerint néptáncot, azaz lezginkát táncoltak, miközben a jelenlévő férfiak (Kadirov és őrei) aranyat és rubelt dobáltak a levegőbe, több száz dollár értékben.

A verseny győztese a Kadirov családhoz tartozó Firdaws divatház modelljeként folytathatta karrierjét. A  második helyezett, az akkor 14 éves Fatima Khazuyeva azonban még ennél is nagyobb díjat kapott: az OCCRP partnerszervezete, a The Project ugyanis kiderítette, hogy ő lett a csecsen elnök második felesége.

Bár a többnejűség technikailag törvénybe ütközik Oroszországban, Csecsenföldön mégsem példa nélküli a poligámia. Az iszlám törvények szerint egy férfinak akár négy felesége lehet. Kadyrov több alkalommal kifejezte már nézeteit a többnejűséggel kapcsolatban:

„Támogatom, hogy egy férfinak több felesége legyen, ha szüksége van rájuk és ha képes támogatni őket, hiszen ez megoldhatja Oroszország demográfiai problémáját”.

Kadirov első, törvényes felesége, Medni is azt nyilatkozta egyszer, hogy nem bánná, ha férje újabb házasságot kötne. „Ilyen a muszlim törvény” magyarázta. Ennek ellenére eddig nem sokat lehetett tudni a csecsen elnök családi hátteréről, mivel a hivatalos rendezvényeken rendszerint Mednivel jelenik meg, akivel 12 saját, valamint két örökbefogadott gyermeküket nevelik.

2019 szeptemberében kiszivárgott a helyi sajtóba, hogy egy helyi énekes és táncos, Aminat Akhmadova Kadirov harmadik felesége. Ekkor gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy amennyiben igazak a harmadik feleségről szóló hírek, akkor második feleségnek is kell lennie, és amikor az újságírók elkezdtek belemélyedni az ügybe, megtudták, hogy Kadirov a 2006-os a szépségverseny második helyezettjével kötött házasságot. Később a lány szülőfalujából származó források is megerősítették a házasság tényét.

Jobbra Ramzan Kadirov második felesége, Fatima Khazueva. Forrás: OCCRP

A csecsen ellenzéki blogger, Tumso Abdurakhmanov az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy jóban van Khazuyeva testvérével, így ő is megerősítette a helyiek által mondottakat. Azt is hozzátette, hogy nem sokkal a kapcsolat kezdete után a lány bátyja  hirtelen elkezdett meggazdagodni, aminek több szembetűnő jele is volt, például Ladáról Porsche Cayenne-re váltott. (Abdurakhmanov később elmenekült az országból.)

Az elnök ráadásul jóval többet költött két feleségére, mint amennyit jövedelme indokolna. Önmagában a két nő ingatlanjai legalább 8 millió dollárt érnek, ami  a csecsen elnök 2008 óta bejelentett teljes fizetésének kétszerese.

A Sunzha folyó túloldalán

Árulkodó egybeesés, hogy Khazuyeva luxuskastélya éppen Kadirov lakhelyével szemben áll, a 2000-es évek végén épült, majdnem 1500 négyzetméteres épület egy szabadtéri medencével büszkélkedhet. Kadirov második feleségének Moszkvában is van három ingatlanja, értékük körülbelül 5 millió dollár. Emellett két parkolóval is rendelkezik egy moszkvai Mosfilmovskaya utcai bérházban, ahol ugyan saját ingatlana nincs, de Kadirov első feleségének, Medninek történetesen van.

A parkolóhelyek után való kutakodás egy másik, meglepő információt is felszínre hozott: nagyon úgy tűnik, hogy a csecsen vezető első felesége, Medni több személyazonosságot használ.

A dokumentumok szerint Fatima a parkolóhelyeket egy bizonyos Medni Musayevna Musayevatól vásárolta meg. Musajeva neve megegyezik Medni Muszajevna Kadirovával, Kadirov hivatalos feleségével. A „Musayeva” és a „Kadyrova” születési dátuma is megegyezik: 1978. szeptember 30.

Bár a Musajeva nem Kadyrova leánykori neve, de kétségtelen, hogy mindkét név ugyanarra a nőre vonatkozik: Musajeva útlevelében ugyanis Kadyrova fényképe található. „Medni Kadyrova” és „Medni Musaeva” pedig szomszédos lakásokkal rendelkeznek egy moszkvai Mosfilmovskaya utcai bérházban, amelyek összértéke körülbelül 3 millió dollár.

A Kadyrov Alapítvány

Csecsenföld Oroszország egyik legszegényebb régiója, mégis, a Fatima és Medni nevére bejegyzett moszkvai ingatlanok körülbelül 8 millió dollárt érnek, ami jóval magasabb összeg, mint az elnök hivatalosan bejelentett jövedelme az elmúlt több mint 10 év során. De vajon honnan származik akkor a pénz, amiből Kadirov a feleségei ingatlanjait finanszírozza?

Az egyik lehetséges forrás az Akhmat Kadyrov Alapítvány, amelyet 2004-ben hoztak létre Ramzan apjának, Csecsenföld korábbi vezetőjének halála után. Az Alapítvány saját bevallása szerint egészségügyi intézmények, iskolák és mecsetek építéséhez és javításához járul hozzá, a járvány idején élelmiszercsomagokat és pénzt is adományoztak a rászorulóknak.

A Csecsenföld szíve nevet viselő, Ramzan apja után elnevezett mecset a fővárosban. Forrás: Matyas Rehak / Alamy Stock Photo

Az elmúlt évek során jelentős adományt is gyűjtöttek: 2019-ben összesen több mint 90 millió dollárt, ezzel Oroszország egyik legnagyobb jótékonysági alapítványává váltak. Kadirov állítása szerint mindezt azonban állami támogatás nélkül sikerült elérniük.

Az alapítvány több vállalat tulajdonosaként aktív szerepet vállal üzleti életben is, ráadásul jelentős pénzhez juthat így. A cégek összesített bevétele 2019-ben meghaladta a 60 millió dollárt, de nem ez az egyetlen bevételi forrásuk: több befolyásos csecsen üzletember és más tisztségviselő fizetése mintegy 10 százalékát ajánlotta fel „hozzájárulásként”.

Az Alapítvány jótékonykodás mellett Kadirov szeszélyeit is gyakran teljesíti. Egy alkalommal például a csecsen vezető egy kétszintes lakást ajándékozott Gerard Depardieu francia színésznek, amelyet az Alapítvány fizetett, de egy fehér Mercedesszel is meglepett már egy ötéves kisfiút, aki állítólag 4000 fekvőtámaszt csinált szünet nélkül.

Nem egyszerű feladat azonban annak megtalálása, hogy hol válik szét az Alapítvány tevékenysége a Kadirov családtól. Erre tökéletes példa, hogy Csecsenföldön számos, a Kadirov család tagjairól elnevezett mecset található, amelyeknek építését az Alapítvány finanszírozta. Jelenleg éppen a csecsen vezetőről elnevezett mecset épül a fővárosban noha Kadirov szerényen tiltakozott ellene.

Az Alapítvány emellett több, Fatima Khazuyevahoz (Kadirov második feleségéhez) kapcsolódó projektet is finanszírozott. Tavaly mozgáskorlátozott betegek rehabilitációs központjának építését támogatta Fatima szülőfalujának határában, amit történetesen az édesanyjának cége vezet. Nemrég pedig szintén az Alapítvány pénzéből épült meg egy iskola Fatima szülőfalujában, valamint egy mecset is Groznijban, nem messze a nő luxuskastélyától.

Kadirov nem válaszolt a második feleségével és annak ingatlanjaival kapcsolatos megkeresésekre.

Az eredeti cikk az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) honlapján jelent meg angol nyelven, szerzője Maria Zholobova. A cikk ide kattintva érhető el. Az Átlátszó az OCCRP partnerszervezete. Címlapkép: Ramzan Kadirov a róla elnevezett mecset előtt mond beszédet. Forrás: Yelena Afonina / ITAR-TASS News Agency / Alamy Live News. Fordította: Szopkó Zita

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom