dezinformáció

Heti dezinfó – 300 fős Navalnij-tüntetés és Oroszország a világ egyik legtoleránsabb országa

A héten továbbra is Navalnij jelentette az álhírek legfőbb témáját: új álhírek kaptak szárnyra az ellenzéki politikusról, de a letartóztatása ellen tiltakozó tüntetőket sem kímélte a propagandagépezet. A hazai színtéren pedig a felsőoktatási modellváltásé volt a főszerep. Heti dezinformációs összefoglalónk következik.

 

Támogatási kampány

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti álhír-gyűjteményéből kiderül, hogy az elmúlt napok legnépszerűbb témája továbbra is Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus hazatérése és őrizetbe vétele volt, az álhírek közel harmada foglalkozott ugyanis a témával. Ez azonban egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy ezen a héten kedden tartották a bírósági meghallgatást az ügyben, melynek során végül három és fél év letöltendő börtönre ítélték Navalnij-t. Az ellenzéki politikus Oroszországba érkezése óta több száz városban szerveztek tüntetéseket, és az ítélet is sokakban váltott ki felháborodást.

A propagandagépezet ezért működésbe lépett: az álhírek igyekeztek úgy ábrázolni a tiltakozáshullámot, mintha egy jelentéktelen eseményről lenne szó, de többször utaltak úgy is a tüntetésekre, mint illegálisan megszervezett, törvénytelen megmozdulásokra.

Az orosz állami csatornák pedig arról számoltak be, hogy Navalnij-hívei nem tudtak elég embert mozgósítani, így hamar véget ért a tüntetés, de önmagában a kudarcba fulladó tiltakozáshullám is kedvelt dezinformációs narratíva volt, amelynek során szintén a tüntetők alacsony számát emelték ki. Érdekesség, hogy a gazeta.ru oldal állítása szerint újságírókkal és kíváncsiskodó járókelőkkel együtt lehetett nagyjából kétezer fő a megmozduláson.

A „számháborúsdit” azonban egyértelműen az RBC nevű híroldal nyerte, ami arról számolt be, hogy a január 31-i moszkvai tüntetésen nagyjából 300 fő vett részt.

Egy orosz civil szervezet, az OVD-info információi szerint azonban több mint 1800-ra tehető csak azoknak a száma, akiket őrizetbe vettek a fővárosi tüntetésen, vagyis a 300 még a legnagyobb jóindulattal sem állja meg a helyét. Az országszerte megrendezett tiltakozások során pedig ez a szám jóval magasabb volt, összesen körülbelül négyezer embert vettek őrizetbe a rendőrségi nyilvántartások szerint.

Forrás: rt.com

A másik, jól bevált taktika a vádaskodás: a tüntetések másnapján az RT televízió az orosz titkosszolgálat, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) videójával igyekszik bizonyítani azt a tényt, miszerint Navalnij egyik legfontosabb embere nyolc évvel ezelőtt egy állítólagos brit kémmel találkozott, és állítólag több milliós támogatást kért tőle korrupcióellenes munkájához. Egy másik cikkük azonban ennél is tovább megy, és arról ír, hogy:

„Navalnij-t bármely más államban, például az USA-ban jóval hamarabb őrizetbe vették volna. Úgy tűnik, hogy Oroszország a világ legszabadabb és toleránsabb országai közé tartozik, ugyanis Navalnij-t még mindig nem ítélték el hazaárulás miatt.”

És ha már az orosz helyzet szépítéséről van szó, olyan dezinformációs narratívák is megjelentek a héten, hogy az USA kritikája már csak azért sem jogos az oroszokkal szemben, mert ők azok, akik cenzúrázzák a politikusokat, míg ilyesmi Oroszországban nem fordulhat elő. „Az orosz hatóságok betartják a demokratikus normákat, és senkit sem akadályoznak a véleménynyilvánításban.”

Az állami kézben lévő, angol nyelvű South Front is hasonlóról próbálja meggyőzni olvasóit, így többek között arról számol be, hogy a tárgyaláson végre beigazolódott a gyanú, miszerint Navalnij a Nyugat bábja, hiszen több mint 18 ország diplomatái gyűltek össze a bíróságon, hogy támogatásukról biztosítsák a politikust.

A Navalnij-ügy mellett pár apróbb, ám nem kevésbé érdekes konteó is napvilágot látott a héten. Megtudhattuk például, hogy a kulturális marxizmus híveinek sikerült szinte korlátlan hatalmat szereznie a nyugati világban, így szabadon irányíthatják az embereket a médián, az egyházon, a jogrendszeren keresztül, és ezzel teljes agymosást hajtanak végre a lakosságon.

Forrás: Egyetemi Ellenállás

Hazai dezinfó

De nemcsak nemzetközi szinten telt mozgalmasan a hét, jó pár dezinformációs mesét azonosíthattunk a magyar médiában is. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Nemzet azon cikke, ami a felsőoktatási modellváltással foglalkozott. A cikk az Egyetemi Ellenállás nevű szervezetet szólaltatta meg, akik mint mondták, üdvözlik a döntést.

A szervezet magát konzervatív gondolkodású fiatalokat tömörítő, a szélsőliberalizmussal szembehelyezkedő hálózatként határozza meg. A Magyar Nemzet által idézett bejegyzésükben úgy fogalmaztak, hogy nagy reményekkel fogadják az oktatási reformot  és az ezzel járó jelentős anyagi támogatásokat:

A hallgatókra a legtöbb egyetemen folyamatosan ömlik a liberális szenny, LMBTQ-propagandával megfűszerezve. Azonban a modellváltás most jelentős változásokat hozhat el, végre újra nőhet a konzervatív hallgatók élettere.

De nemcsak a fentebb idézett kijelentés az érdekes a történetben, hanem az is, hogy a Magyar Nemzet elfelejtett említést tenni arról, hogy mi is pontosan ez a szervezet. A Telex írta meg nem sokkal később a honlapon található információk alapján, hogy az Egyetemi Ellenállás a közismerten szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnökéhez, Barcsa-Turner Gáborhoz, valamint alelnökéhez, Kónyi-Kiss Botondhoz köthető. A szélsőjobboldali szervezettel mi is foglalkoztunk már korábban.

A hét másik érdekes momentuma Orbán Viktor nyilatkozata volt, amit természetesen a kormányközeli médiumok sorra lehoztak. A német Stern lapnak adott interjúban többek között olyan gyöngyszemeket találni, mint például a miniszterelnöknek az a kijelentése, miszerint  „jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom, hogy kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam.”

Szopkó Zita

Címlapkép: EUvsDisinfo

Megosztás