dezinformáció

Heti dezinfó – A Capitolium ostroma mögött a háttérhatalom érdekei állnak

Ez a hét sem telt el álhírek nélkül, nemzetközi és hazai színtéren is változatos dezinformációs narratívák láttak napvilágot. Heti összefoglalónkból kiderül, hogy az álhírek szerint mi köze a háttérhatalomnak a Capitolium ostromához, és hogyan függ össze a hazai oltásellenesség az összeesküvés-elméletekkel.

Támogatási kampány

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti hírlevele ezúttal is összegyűjtötte a leggyakrabban előforduló álhíreket, amelyek ezúttal főleg a balti országokra és az Egyesült Államokra fókuszáltak.

Nem ez az első alkalom, hogy ezek az országok a Kreml-barát média célpontjává válnak: időről-időre megjelennek olyan álhírek, amelyek kétségbe vonják a Balti-térség függetlenségét, és amerikai befolyást sejtenek a háttérben. Ezúttal például olyan dezinformációs mesék terjedtek el, miszerint a balti országok álláspontját a nemzetközi ügyekben az USA külügyminisztériuma befolyásolja, akik faxon küldik el az utasításokat azzal kapcsolatban, hogy milyen reakciót várnak egyes kérdésekben.

Egy másik álhír Litvániát támadta, azzal vádolva az országot, hogy egyedül ők a felelősek az Oroszországgal való kapcsolat romlásáért. Az ország vezetését pedig nemes egyszerűséggel oroszellenesnek bélyegezték, amiért alá akarják ásni a két ország jó kapcsolatát azzal, hogy folyamatosan „orosz fenyegetésről” és nemzetbiztonsági kockázatokról beszélnek.

A belarusz-helyzet is előtérbe került a héten: a dezinformációs mesék szerint Lengyelország és Litvánia továbbra is beleavatkozik a tüntetésekbe,  azaz gyakorlatilag egy „színes forradalom” kirobbantásával vádolják a két országot, aminek hátterében nem meglepő módon az USA áll. A hírek szerint a lengyelek csak arra várnak, hogy Biden hivatalosan is hatalomra kerüljön, hiszen az új elnök várhatóan a belarusz ellenzék támogatására és az ország destabilizálására még nagyobb hangsúlyt fog majd fektetni a következő évek során.

Forrás: EUvsDisinfo

Az orosz propaganda előszeretettel lát a spontán módon szerveződő események, tüntetések, vagy tiltakozások mögé valamilyen külső befolyást, amelyet az álhírek szerint leggyakrabban a Nyugat szervez, vagy jelentős pénzekkel támogat. Fehéroroszország mellett Ukrajna, Örményország, de a hongkongi tüntetések is kaptak már hasonló vádakat, de még az Arab tavasz kapcsán is jelentek meg hírek, amelyek nyugati befolyást sugalltak a háttérben. A legfrissebb példa pedig nem más, mint a Capitolum ostroma.

A Trump-párti szavazók tüntetése kapcsán a Rossia24 nevű orosz állami tévében például arról beszéltek, hogy sikeres színes forradalom zajlott le, amelynek célja a leköszönő elnök, valamint szavazótáborának megsemmisítése volt. Ebből logikusan következik szerintük, hogy mindez egy jól összehangolt támadásként indult spontán szerveződő esemény helyett, amiért az úgynevezett ’deep state’, azaz a háttérhatalom a felelős.

Nem elég ugyanis, hogy választási csalást követtek el annak érdekében, hogy eltávolítsák Trumpot az elnöki székből, ők voltak azok, akik a békés tüntetőket rávették a Capitolium megrohamozására. A végső cél pedig nem más, mint a politikai diktatúra és az egypártrendszer kialakítása. Az álhírek szerint azokra, akik megkérdőjelezik a rendszer legitimitását, szörnyű sors, börtön vagy halál vár.

Hazai dezinfó

A nemzetközi dezinformációs narratívák mellett a hazai hírek között is megfigyelhettünk érdekességeket ezen a héten.

Az amerikai események hazánkban is kiemelt szerepet kaptak, a hagyományos dezinformációs narratívák mellett azonban azok a hírek igazán érdekesek, amelyek igyekeztek párhuzamot vonni a hazai helyzettel. A Magyar Nemzet véleménycikke például arra figyelmeztet, hogy tanulnunk kell Amerika „bukásából”.

A cikk azt fejtegeti, hogy minden jobboldali érzelmű, konzervatív embert személyesen érint az amerikai „baloldal” üzenete, miszerint mindenkit tönkretesznek, aki keresztbe akar tenni nekik. „Műveleti területté válhat minden olyan régió, amely nem úgy képzeli el a világ történéseinek megértését, mint Új Amerika. Ezt a sorsot szánják Közép-Európának is.” – figyelmeztet a szerző a cikk zárszavaként.

A másik fontos téma a héten a koronavírus vakcina kapcsán továbbra is magasnak mondható oltásellenesség, ami különösen fontos kérdéseket vet fel az álhírek és összeesküvés-elméletek kapcsán. Mindez már csak azért is aktuális, mert alig egy hete vádolták meg a kormányközeli médiumok Krekó Pétert, a Political Capital ügyvezetőjét oltásellenességre való buzdítással – eltorzítva egy nyilatkozatát.

Forrás: Társadalomtudományi Kutatóközpont

A Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) keddi beszélgetésén hasonló téma került terítékre, ugyanis a COVID-19 betegséggel és a vakcinával kapcsolatos attitűdökről volt szó – derül ki a Qubit beszámolójából. A kutatás ugyanakkor azt is demonstrálja, hogy az összeesküvés-elméletek és álhírek milyen gyakorlati veszélyeket rejtenek például egy világjárvány során.

Az eredmények azt mutatják, hogy a leggyakoribb tévhitek, konteók a járvánnyal kapcsolatban a háttérben álló hatalmi játszmákra, és a kontroll elvesztésétől való félelemre vonatkoznak. De előfordulnak olyan narratívák, amelyek a járvány veszélyességét kérdőjelezik meg. Sőt, vannak olyanok is – igaz, kevesen – akik úgy gondolják, hogy a vírust a migránsok hurcolták be a hazánkba.

A kutatás arra is rámutat, hogy minél inkább hisz valaki a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben, és minél vadabb konteóknak ad igazat, annál valószínűbb, hogy nem akarja beadatni magának a vakcinát.

Szopkó Zita

Címlapkép: EUvsDisinfo

Megosztás