dezinformáció

Heti dezinfó – Ukrajna koncentrációs táborba küldi az orosz útlevéllel rendelkezőket

Az álhírgyárak ezen a héten sem tétlenkedtek: ezúttal Ukrajna került legtöbbször a célkeresztbe, de arra is fény derült, hogy mi köze van a sátánnak az Európai Unióhoz. A hazai fronton még mindig Soros a fő téma, méghozzá Orbán Viktornak köszönhetően. Heti dezinformációs összefoglalónk következik.

Támogatási kampány

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti hírleveléből kiderült, hogy ezúttal Ukrajna került a Kreml-barát média célkeresztjébe, 69 dezinformációs narratíva közül összesen 29 foglalkozott az országgal valamilyen formában. Ennek oka az, hogy éppen 7 évvel ezelőtt, 2013. november 21-én kezdődött az Európa-párti tiltakozáshullám (Euromajdan) Kijevben.

Nem véletlen tehát, hogy több, már régebben is megfigyelhető álhír került ismét előtérbe az ukrán eseményekkel kapcsolatban, így többek között megtudhattuk, hogy Ukrajnában jelenleg polgárháború zajlik, a helyzet pedig az Euromajdan óta kezdtek el rosszabbra fordulni. Az oroszbarát médiában visszatérő téma a tiltakozáshullám illegális puccsként való beállítása is, ami mögött természetesen a Nyugati hatalmak állnak, így az sem véletlen, hogy azt igyekeznek hangsúlyozni, hogy mindennek oka az oroszellenes hangulat terjedése a kontinensen.

Az álhírek Ukrajna gazdasági helyzetét is kapcsolatba hozták a 2013-as eseményekkel, azt állítva, hogy a puccs visszavetette a fejlődést, emiatt az ország széthullóban van. A harmadik, nem kevésbé elterjedt álhír szerint pedig Ukrajna  a szuverenitását veszítette el az Euromajdan során.

Ezek mellett megjelent néhány új, szintén teljességgel megalapozatlan állítás is: például hogy Ukrajna koncentrációs táborba küldi az országban tartózkodó orosz állampolgárokat, és mindazokat az embereket, akiknek orosz útlevelük van. De talán még ennél is abszurdabb az az álhír, ami azt próbálja meg elhitetni, hogy a Krím-félsziget lakosai egy szabad, és békés, minden szempontból kifogástalan szavazás során döntöttek az Oroszországhoz való csatlakozásról, így egyáltalán nincs ok kétségbe vonni ezt a döntést.

Forrás: EUvsDisinfo

Az ukrán események sajátos értelmezése mellett a héten egy másik, hasonlóan bizarr dezinformációs mese is napvilágot látott az orosz álhírgyáraknak köszönhetően. A hír nemes egyszerűséggel arról szól, hogy az Európa Tanács, illetve az Európai Unió már egyáltalán nem a keresztény értékrendet tartja fontosnak, sokkal inkább a sátánra hallgat erkölcsi kérdésekben.

És hogy miből vonták le ezt a következtetést? A Livenews.am oldal számol be arról, hogy az EU, és a tagállamok egytől egyig erkölcsi és morális válságban vannak, a folyamat pedig már több éve tart. Mindezt az Isztambuli Egyezmény mellett az LGBT emberek „perveziójának propagálása” is bizonyítja.

A cikk a pápát személyesen is felelőssé teszi a problémáért, hiszen elmondása szerint azzal, hogy a keresztény egyház feje kimondja, hogy a homoszexuálisoknak is joga van családot alapítani, katasztrofális pusztítás felé vezeti a kontinenst, ami végül Szodoma és Gomorra sorsára jut majd.

Hazai dezinfó

Az előző heti jogállamisági vita, majd a magyar és lengyel vétó után sejthető volt, hogy továbbra is kiemelt figyelmet fognak szentelni az ördögi Soros György tervének a kormányközeli médiumok. Ez különösen az után nem meglepő, hogy november 18-án maga Soros is kommentálta a magyar-lengyel vétót a Project Syndicate véleménycikkében, ahol arról írt, hogy az EU-nak keményebben kellene fellépnie a jogállamiság kérdésében. Ezt pedig Orbán Viktor sem hagyhatta válasz nélkül, hamarosan meg is jelent a reakció a cikkre.

Miniszterelnökünk cikkéből megtudhatjuk például, hogy az EU-ra ma a legnagyobb veszélyt a „globális nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat” jelenti, amely évek óta dolgozik azon, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye. A korrupció témája is hamar előtérbe került a válaszlevélben, Orbán szavai szerint Soros a világ legkorruptabb embere, hiszen: „akit tud, lefizet és megvásárol. Akit nem tud, azt a hálózat félelmetes fegyverével, a baloldali médiaháttérrel lejáratja, megalázza, megfélemlíti, tönkreteszi.”

A miniszterelnök azt is kifejti, hogy Soros hálózata már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza, céljuk pedig nem más, mint az európai népek egymás ellen hangolása, és a viszálykeltés. A cikk végül ezekkel a mondatokkal zárul:

Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak.”

Természetesen a kormányközeli lapok sem tétlenkedtek, több cikk született a témában, amelyek közül talán a 888.hu szerzeménye a legemlékezetesebb, ami azt sérelmezi, hogy a Project Syndicate nem közölte a miniszterelnök válaszát. A írják, az amerikai véleményoldal gyakorlatával sérült az olvasók teljes körű tájékoztatása, és az újságírói szakma szabályait is felrúgták, amely szerint minden esetben fontos a másik fél meghallgatása.

Egyébként maga Orbán Viktor is úgy osztotta meg a választ, hogy letiltott cikkről beszélt Facebook posztjában, és több kormányközeli médium átvette ezt az álláspontot. A HVG kérdésére azonban a Project Syndicate elárulta, hogy az egyetlen ok, amiért nem jelent meg a magyar miniszterelnök reakciója az az, hogy nem felelt meg az oldal által elvárt követelményeknek. Elárulták, hogy számukra az ideális kommentár célja a nyilvános vita előremozdítása, így nem tudják figyelembe venni azokat a tartalmakat, amelyek nem teljesítik, vagy éppen aláássák ezt a célt.

Szopkó Zita

Kiemelt kép: EUvsDisinfo

Megosztás