1 %
EN

sajtószabadság

Félmillió aláírás gyűlt össze az intézkedő rendőrök arcának kitakarása ellen Franciaországban

8
Darmanin

Gyorsított eljárással tiltaná meg a francia kormány, amit itthon 7 év alatt sikerült elérni. Az intézkedő rendőrök arcának kitakarását előíró törvénytervezet ellen a teljes újságírószakma mellett jogvédő és igazságügyi szervezetek is tiltakoznak. A közbiztonsági törvény 24-es cikkelyének gumiszabálya a gyakorlatban megakadályozhatja a visszaéléseket bizonyító felvételek elkészülését és közlését, holott épp ezekkel a képekkel sikerült elérni, hogy a rendőri erőszak kérdése központi témává váljon Franciaországban. A sajtószabadságot és a közhatalom nevében fellépő rendvédelem demokratikus kontrollját veszélyeztető törvénytervezet november 17-én kerül a nemzetgyűlés elé.

Támogatási kampány

Egy év börtönnel és 45 000 eurós bírsággal büntetné egy francia törvényjavaslat, ha valaki munkájukat végző rendőrökről, illetve csendőrökről olyan fotókat tesz közzé, amelyek alapján beazonosíthatók, és amelyek célja „fizikai vagy pszichikai integritásuk fenyegetése”.

A törvényjavaslatot beterjesztő két kormánypárti képviselő egyike, Jean-Michel Fauvergue, maga is rendőr volt korábban, méghozzá a RAID nevű, különösen veszélyes vagy súlyos szituációkban bevezetésre kerülő elitalakulat vezetője. (Mellékszál ugyan, de Jean-Michel Fauvergue fabulációs képességeiről még 2016-ban írtunk, néhány hónappal azután, hogy valóságos fake news özönt indított el a november 13-ai merényletek 2 résztvevőjének halála kapcsán:)

Mindössze 11 lövést adhattak le a terroristák a több órás „brutális tűzharcban”

Tavaly november 18-án a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben a francia rendőrség elitalakulata, a RAID, órákon keresztül ostromolta azt a lakást, ahol az öt nappal korábbi merényletekben szerepet vállaló 2 terrorista bújt meg.

A még januárban beterjesztett törvényjavaslat eredetileg a városi rendőrség és a magán biztonsági cégek működésére fókuszált, azonban nyáron, az újdonsült belügyminiszter és a rendőri szakszervezetek konzultációja nyomán újraszövegezték, és ekkor került bele a jelenleg legvitatottabb, 24-es cikkely is, amely a rendőrökről készült felvételekre vonatkozik.

A kormánypárt és Emmanuel Macron számára kudarcosnak bizonyult önkormányzati választások után átalakított kormányban belügyminiszteri pozíciót kivívó Gérard Darmanin érthető módon sietett megnyerni a rendőrök bizalmát, amire mi sem lenne jobb eszköz, mint a szakszervezetek egyik régi álmának teljesítése.

A miniszter, akit túlbuzgósága az októberi merényletek nyomán odáig vitt, hogy a hipermarketek halal és kóser részlegei ellen tiltakozzon, november 2-án már ivott is a medve bőrére, amikor egy rádiós interjúban közölte, ő megígérte a rendőröknek és csendőröknek, hogy nem lehet majd a „képüket közreadni a közösségi oldalakon”. Ezt az ígéretet pedig beteljesíti majd a törvény, amely „megtiltja a képek” közzétételét.

A törvény beterjesztői azért ennél árnyaltabban fogalmaznak: szerintük ugyanis a rendőrök azonosító száma, továbbra is közreadható majd. (Igaz, a gyakorlatban ezt a számot sok rendőr nem hordja látható helyen, állapítja meg a Mediapart portál, pedig ez kötelező lenne.) Továbbá elvben továbbra is lehetséges a rendőrök filmezése – csakhogy a 26-os cikkely által kilátásba helyezett súlyos szankciók elég elrettentőek. Az arc vagy más azonosításra alkalmas részlet kitakarása sokak számára megnehezítheti vagy egyenesen ellehetetlenítheti, hogy közreadják felvételeiket. És persze külön problémát jelentenek az élő közvetítések, amelyek közben nem megoldható a kitakarás.

A rendőrszakszervezetek évek óta szorgalmazzák az arcok takarását a sajtóban megjelenő fotókban és a közösségi oldalakon való tiltást is, az UNSA Police szakszervezet Mediapart-nak nyilatkozó képviselője szerint ők már legalább 2016 óta kérik ezt, amikor egy rendőrházaspárt meggyilkoltak otthonában. Azóta más rendőri szervezetek is javasolták korlátozni a fotók-videók közreadását, biztonsági okokra hivatkozva.

Ugyanebben az időszakban, tehát nagyjából a munkaügyi reform első, még a szocialista kormányzás alatt megindított reformja óta egyre több és nagyobb elérést produkáló felvételek dokumentálják a tüntetők ellen elkövetett és az utóbbi években egyre drasztikusabb erőszakot, ahogy a mobiltelefonok elterjedése más rendőri intézkedések esetében is bizonyítékokkal szolgál a túlkapásokról.

Ilyen felvételek leplezték le például Emmanuel Macron egykori testőrének furcsa üzelmeit 2018-ban, de az utóbbi időszak egyik legnagyobb horderejűnek bizonyult tragikus esete, a csomagszállító Cédric Chauviat rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála ügyében is sorsdöntőnek bizonyultak.

Ki verhet tüntetőket, és ki ölhet büntetlenül? Macron első komoly krízise, a Benalla-affér

Szerda este óta, amikor a Le Monde nyilvánosságra hozta, hogy Emmanuel Macron közeli munkatársa, a biztonságáért felelős Alexandre Benalla látható egy május elsején készült videón, ahol egy tüntetés helyszínén ütlegel egy fiatal férfit, szinte az egész francia nyilvánosság a Benalla-ügy körül pörög.


A belügyminiszter azonban ezt a szempontot mondhatni lesöpörte az asztalról, amikor szeptember 23-án úgy fogalmazott a közrádió egyik adóján, hogy

„Amikor a tüntetések erőszakosakká válnak, ez nem a rendőrök miatt van. Ők az erőszak áldozatai.”

Több jel is arra utal, hogy sokan nincsenek erről meggyőződve Franciaországban. A törvénytervezet e passzusa ellen november 10-én már több mint 600 000 aláírás gyűlt össze két petíció keretében, és a sajtó képviselőin kívül más intézményes tiltakozók is akadnak.

A bírókat, ügyészeket tömörítő szakszervezet (Syndicat de la magistrature) november elején kiadott „Rendőrállam felé?” című közleménye úgy ítéli meg, hogy a demokratikus kontroll további csökkenését eredményezi a törvény elfogadása. A Riporterek határok nélkül (RSF) a sajtószabadság sérülését jósolja, felhívva a figyelmet, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a rendőröket filmező újságírót az előbbiek letartóztassák, azzal a gyanúval, hogy élőben közzéteszi a felvételt.

A törvénynek arról a kitételéről pedig, hogy az ártó, illetve a „fizikai vagy pszichikai integritás fenyegetésének” szándéka megvalósult-e, csak egy bíró dönthet, és a gumimegfogalmazás könnyen ártónak minősíthet minden kritikus kommentárt vagy a rendőri erőszakkal kritikus médiában való megjelenést. Ha végül nem is születik az ügyben elmarasztaló ítélet, a sajtómunkás nem tudta elvégezni feladatát.

David Dufresne újságíró, akinek a sárga mellényes tüntetések nyomán szintet lépő rendőri erőszakot dokumentáló gyűjtése alapján nemrég film is készült, úgy véli, az ebben felhasznált 55 felvételből mintegy 30-at szankcionálna a törvény. Szerinte a belügyminiszter célja elsősorban a közösségi oldalak cenzúrája, holott éppen ez a média az, amely elsősorban amatőr és profi újságírók erőfeszítéseivel elérte, hogy az évek óta eszkalálódó probléma tematizálódjon a közbeszédben.


Aggodalmának adott hangot az ombudsman is, akinek november 5-én közreadott véleménye szerint komoly kockázata van, hogy a szöveg több alapvető jogot sért, így az információhoz való jogot, illetve a sajtószabadságot. Claire Hédon leszögezi, hogy minden rendőrnek-csendőrnek joga van magánélete tiszteletben tartásához, de hivatalában és közterületen nem akadályozhatja kép vagy hangfelvétel készítését. Az információ szabadsága, akár egy újságíró, akár magánszemély él vele, fontosabb, mint a képmáshoz való és a magánélethez való jog, amennyiben a képek nem sértik a rendőr emberi méltóságát (ezt azonban már a jelenlegi törvények is biztosítják).

A 24-es cikkely törlésére szólít fel egy kedden megjelent nyilatkozat, amely gyakorlatilag a teljes mainstream sajtót felöleli: jobb és baloldali napilapok, állami és magánrádiók, hetilapok és infócsatornák szerkesztői, illetve újságírói szervezetei vagy munkatársai írták alá a szöveget, amely kertelés nélkül fogalmaz. Bár a 24-es cikkely támogatói szerint a cél „azok védelme, akik megvédenek minket”, és egyáltalán nincs szó arról, hogy az újságírókat munkájukban akadályoznák, valójában az mindenképpen sérti az információs szabadságot.

A szerkesztőségek szerint a rendőrök már ma is gyakran megpróbálják, akár erővel is akadályozni, hogy fotó vagy videó készüljön róluk, ez a törvénycikkely pedig csak még inkább felbátoríthatja őket. Eközben a média öncenzúrája, a perektől tartó közösségi felületek magáncenzúrája, a civilek félelme miatt jóval kevesebb olyan felvétel válhat nyilvánossá, amelyek révén – tényleg emlékeztetni kell erre? teszi fel a kérdést a szöveg – sikerült elérni, hogy a rendőri erőszak témája a demokratikus közbeszéd centrumába kerüljön.

A büntetlen erőszak odáig fajult, hogy mérhetően megcsappant a franciák bizalma a rendőrségben

Dübörögnek a reformok Franciaországban, és az ellenük lázadozó csoportok egyre hevesebb fellépéssel találkoznak a rendvédelmi erők részéről. Nemcsak a tüntetéseken: jó egy éven belül már három haláleset kapcsán merül fel a rendőrség és a túlkapásokat nem szankcionáló, sőt, alkalmasint bátorító politikai vezetők felelőssége. [featuredbox text=


Ezek a nyilvánosságra hozott képek tették lehetővé újságírók, kutatók, civil szervezetek feltáró munkáját. Egyes esetekben bizonyítékként szolgáltak, sőt, feljelentés hiányában hivatalból indult eljárásokat alapoztak meg, ahogy azt nemrég maga a főügyész is elismerte.

A törvénytervezet 21-es cikkelye viszont, épp ellenkezőleg lehetővé teszi a rendőrök saját kamerái által felvett képek közzétételét. Azaz a történtek megkonstruálásának joga csak az állami erőszakszervezeteket illeti majd meg ezek szerint? – teszik fel a kérdést a szerkesztőségek.

Miközben egy videókampányban áldozatok és sajtómunkások, ügyvédek, jogvédők magyarázzák el, miért elfogadhatatlan a 24-es cikkely, hétfőn a legnagyobb újságíró szakszervezet, baloldali, illetve jogvédő szervezetek (Attac, Copernic, LDH) és az alternatív vagy kisebb médiák műhelyek sora, számos sajtómunkás, fotós (köztük olyan sztárok is, mint Sebastião Salgado, vagy a rendőri erőszak legismertebb fiatal dokumentaristái), diákok és kutatók szignáltak egy hasonló nyilatkozatot. Ez a szöveg arra is kitér, hogy a törvénytervezet gyorsított procedúra keretében vizsgálják, és könnyen lehet, hogy több próbálkozás után ezúttal sikerül átvinni, hiába a teljes szakma ellenállása.

Az aláírók között találjuk a rendőri erőszak áldozataivá vált sajtómunkások szervezetét is, az ő erőfeszítéseik révén is köztudott, hogy a rendőröknek különösen kellemetlen újságírók elleni agresszió, megfélemlítés, vegzálás előállítás, felszerelésük megsemmisítése korántsem ritka.


Ők elsősorban attól félnek, hogy a képek nagyobb nyilvánossághoz való eljutását lehetővé tevő közösségi oldalak, a Facebook, a Twitter vagy a YouTube inkább az érzékeny felvételeket törlik majd, minthogy pereskedjenek – a felvételek nélkül pedig a rendőri erőszak elhallgatása, letagadása lesz újra az általános szabály, ahogy az régóta történik az „érzékeny negyedekben”, és újabban a tüntetéseken is vagy más a politikai kifejezés más tereiben.


Az aláírók szerint a kormány célja egyértelműen az, hogy elrejtse a rendőri erőszak bizonyítékait, mert nem kíván foglalkozni a problémával. Ahelyett, hogy az áldozatok mellé állna, így az elmúlt csaknem két évben megsérült, mintegy 2500 tüntető oldalára, vagy a 2018 novembere, a sárga mellényes mozgalom indulása óta megsérült, akadályozott vagy előállított több mint 200 újságíró oldalára, törvénytervezetével a sajtószabadságot és a francia demokráciát fenyegeti.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép forrása: Gérald Darmanin Facebook-oldala.

Megosztás

Ajánló