Bezárás
Koronaválság

Lakbérsztrájkok szerveződnek több országban a jövedelem nélkül maradtak védelmében

Harlem lakbérsztrájk

Spanyolországtól az Egyesült Királyságon és Kanadán át az Egyesült Államokig sokasodnak az áprilisban indult lakbérsztrájkok. A cél a jövedelem nélkül maradtak összefogása, szolidaritás a rászorulókkal, hogy a főbérlőkkel és az állammal szemben erősebb pozícióból követeljenek védelmet. Főképp olyan hatósági politikákat, amelyek a lakhatást emberi jogként és nem piaci áruként fogják fel, és a válság terheit a nagy ingatlanbefektetők profitjára is kiterjesztik.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Most az embereket kell megmenteni

A spanyol kormány viszonylag korán, a nem létfontosságú gazdasági tevékenységek felfüggesztése után, vezetett be egy szociális csomagot, amely a leállás miatt kockázatos helyzetbe került csoportok védelmét szolgálta. Így például április elsejétől kilakoltatási moratórium lépett életbe, amely a vészhelyzet után még hat hónapig érvényben lesz, és a lakbérfizetés felfüggesztését is lehetővé tették a legsérülékenyebb családok számára. Ehhez képest meglepőnek tűnhet, hogy a spanyolországi bérlő szakszervezetek lakbérsztrájkra hívtak fel április 1-től.

A felhívás honlapja szerint 200 szervezet és összesen több mint 16 000 személy csatlakozott eddig a sztrájkhoz, amelynek követelései a következők:

– a bérleti díjak és jelzáloghitelek fizetési kötelezettségének felfüggesztése az állandó lakhely és a kisvállalkozók esetében; az adósságok elengedése. A szervezők a bérbe adók társadalmi felelősségvállalását szorgalmazzák, felhívva a figyelmet arra, hogy számos adókedvezménnyel rendelkeznek, „amit mi mindannyian finanszírozunk”.

– az alapvető közmű szolgáltatások díjfizetésének felfüggesztése. Ezek létfontosságú szolgáltatások, miközben a nagy szolgáltató cégek (Endesa, Iberdrola, Naturgy) tavaly több mint 5,7 milliárd eurós haszonra tettek szert (ami persze a lakossági szolgáltatások európai összehasonlításban magas árának kérdését is felveti).

– az üresen álló ingatlanokat a rászorulók segítésére felhasználni; az országban több mint 35 000 személy hajléktalan.

E követelések mellé hosszabb távúakat is megfogalmaztak: többek között a különféle moratóriumok meghosszabbítását, az illegális kilakoltatások megakadályozását; lakbérdíj-szabályozást, a bérleti szerződések biztonságosabbá tételét, a lakbérek csökkentését; a sztrájkolók elleni retorziók megakadályozását; az ingatlanpiacon legnagyobb hasznot generáló szereplők, bankok, befektetési alapok hozzájárulását a krízisből való kilábaláshoz.

Sztrájkbizottságok Spanyolországban; forrás: suspensionalquileres.org

A sztrájk-felhívás emlékeztet arra, hogy 65 milliárd euró közpénz költöttek a spanyol kormányok a bankszektor megsegítésére a 2008-as válság nyomán. Most „az embereket kell megmenteni, és itt az ideje a privilégiumok korlátozásának”.

A bérlők támogatása a tulajdonosok helyett

A kormány április 1-én életbe lépett rendelkezéseit azért találták elégtelennek a sztrájk szervezői, mert azok az albérlők eladósodása árán is védik a főbérlők érdekeit. A kormányrendelet szerint a főbérlők 85%-a magánszemély, többségében kistulajdonos – számukra gyakran életbe vágó ez a bevétel, mint például egy „idős özvegyasszonynak”, aki így egészíti ki a jövedelmét, fogalmazott a minap a lakhatási ügyekért is felelős miniszter.

Míg ezeknek a kistulajdonosoknak joguk van behajtani a teljes bért, a nagyobbak esetében több opciót hagy a kormány: ha nem sikerül megegyezésre jutni a legsérülékenyebb helyzetben lévőkkel, akkor vagy elengedik a bér felét, vagy több hónapos haladékot adnak a befizetésre. Mindehhez az állam kamatmentes mikrohiteleket (6+4 év kifutási idővel), illetve szociális támogatást nyújt.

A sztrájk támogatói azonban úgy vélik, hogy a valóságban jóval nagyobb arányban vannak a tulajdonosok között olyan szereplők, akiknek nem függ a megélhetése a bérleti díjakról. Több olyan kutatót is megszólaltatott a sajtó az utóbbi hetekben, akik szintén kétségbe vonták a kormányzat számait, és azt állítják, hogy nincsenek megbízható országos adatok.

Kivételt képez pl. a katalán főváros, a barcelonai városháza ugyanis épp idén márciusban adta közre saját felmérését, amelyet a súlyos lakhatási problémák megoldása érdekében készített. Ebből többek között az is kiderül, hogy a háztartások 35%-a él lakbérletben, és miközben 2000 és 2018 között a családok bruttó bevétele 63%-kal nőtt, a bérleti díjak csaknem 128%-kal emelkedtek.

A bérlakások több mint harmada van bankok, cégek és állami-önkormányzati szervek tulajdonában, tehát a magánszemélyek aránya itt jóval kisebb a kormány által emlegetett 85%-nál. Ráadásul a több mint tíz lakással rendelkező tulajdonosok legalább 39,5%-a magánszemély – eléggé távol vagyunk a rászoruló özvegy példájától… Országos szinten is megkockáztatható, hogy a főbérlők nem a legkiszolgáltatottabb rétegből kerülnek ki: a lakó- vagy kereskedelmi ingatlant bérbe adó családok átlagjövedelme évi 37 807 euró a bérleti díjak nélkül – miközben a bérlőké 23 ezer és 19 ezer euró között van, jóval a spanyol átlag alatt.

A sztrájkot támogatók is elismerik persze, hogy a tulajdonosok egy részének valóban elengedhetetlen a bérleti díj havi kiadásai fedezetéhez, de az ő demográfiai súlyuk kisebb, mint az elszegényedett bérlőké. Épp ezért, szerintük szükséges esetben a lakbér felfüggesztése nem csak igazságos, hanem egyben racionális és gazdasági szempontból fenntartható döntés.

Negatív hatásainak ellensúlyozása pedig úgy lehetséges, ha a kormány által bevezetni tervezett alapjövedelem (illetve annak egy redukált, egymillió főt támogató formája) a rászoruló kistulajdonosokat is segítené, miközben a nagyobb szereplők viselnék a be nem fizetett vagy csökkentett összegek terhét. Ez a veszteség a gazdasági növekedés újraindítását sem hátráltatná, ellentétben a szegényebb családok eladósodásával.

A lakbérsztrájk: egy elfeledett eszköz

A lakbérsztrájknak vannak történelmi előzményei Spanyolországban, az egyik legkorábbi hasonló akcióra még 1883-ban került sor, amikor a Valenciai Dolgozói Kongresszus kezdeményezett sztrájkot a lakbér csökkentése érdekében.

De a 20. században a lakbérfizetés szervezett, tömeges megtagadása több ízben is előkerült szerte a világon, az egyik legismertebb ilyen epizód az 1915-ös glasgow-i nősztrájk. A frontvonalat ellátó gyárak dolgozói közül 20 ezren szüntették be a lakbérfizetést, és miután a szakszervezetek is melléjük álltak, a kormány kénytelen volt felhagyni a retorziókkal, és szabályozni az ingatlanárakat.

1907-ben Argentínában, Buenos Aires-ben és más nagyvárosokban került sor az úgynevezett Seprűsztrájkra, kb. 32 000 dolgozó tagadta meg a lakbérfizetést. Forrás: Wikipedia.

A jelenlegi sztrájkok szervezésében élen járó New Yorkban többször is előkerült ez a fegyver, főleg a múlt század elején, nemcsak a válságok idején és a díjak csökkentése, hanem a lakhatási körülmények javítása, az elhanyagolt ingatlanok felújítása érdekében is.

Ami a mai helyzet különlegességét adja, az, hogy egyszerre a világ több pontján is indultak hasonló kezdeményezések, amelyek egyelőre nem kötődnek hagyományos, munkavállalói szakszervezetekhez, és szervezésük nagyrészt a karanténból folyik: telefonon és online, emaileken és videokonferenciákon, közösségi oldalakon és hashtageken keresztül.

Katalóniában, a jelenlegi sztrájk egyik legdinamikusabb területén, 1931-ben, Miguel Primo de Rivera diktátor bukása után az anarchista CNT szakszervezet (Confederación Nacional de Trabajo) követelte, hogy a munkanélküliek ne fizessenek lakbért. Akkor Barcelonában több mint 100 000 család csatlakozott a lakbérsztrájkhoz, ami ma is élénken él a katalán aktivisták emlékezetében.

Nincs bérünk /Nem fizetünk; forrás:suspensionalquileres.org

Barcelonai alapítású a spanyol sztrájk egyik legfontosabb szereplője is, a katalán fővárosban körülbelül 2000 tagot számláló, és 2017-es alapítása nyomán az egész országban terjeszkedő Lakbérlői Szakszervezet. De a helyi lakhatási mozgalom már több évtizede jelentős: a legismertebb, országos karriert befutó szervezet a 2009-ben indult PAH, amely az eladósodott családok kilakoltatása ellen lépett fel, és politikai súlyát jól érzékelteti, hogy egykori szóvivője, Ada Colau ma Barcelona polgármestere, immár második mandátumát tölti.

Válságból válságba

Valószínűleg részben ezeknek, a tíz évvel ezelőtti ingatlanlufi és a brutális gazdasági válság nyomán is társadalmilag erősen beágyazott mozgalmaknak köszönhető, hogy a spanyol kormány az elsők között rendelt el kilakoltatási moratóriumot a járványt követő hat hónapra. Részben pedig annak, hogy a januárban, egy sikertelen választás után másodszorra nagy nehezen létrejött kormánykoalíciónak tagja az „újbaloldali” Unidas Podemos (UP) pártszövetség, amely maga is – akárcsak az Ada Colau mögött álló politikai platform, a Spanyolországban óriásit taroló gazdasági válság termékeként jött létre 2014-ben.

Az UP nyomásgyakorlásának köszönhető a szocialisták vezette kormány számos szociális intézkedése, amellyel a járvány nyomában várható krízis hatását próbálja enyhíteni – az előrejelzések szerint a munkanélküliség újra 20%-os lehet, mintegy 5 millió polgárt érintve. Az intézkedések kapcsán komoly konfliktusokról számolt be a sajtó a Szocialista Párt liberális, elsősorban a keresleti oldalt favorizáló szárnya és a balosabb miniszterek, illetve az Unidas Podemos között. E konfliktusok meg is látszanak a káposztát és a kecskét egyaránt kímélő megoldásokban, amelyek érthető módon nehezen orvosolhatják az évtizedes távlatban kialakult szerkezeti problémákat.

Így például azt, hogy az előző válság nyomán még inkább megerősödtek az ingatlanpiaci spekulatív tevékenységek, és az árnövekedéssel párhuzamosan gyengült a bérlők pozíciója. Kiszolgáltatottságukat jól mutatja, hogy „békeidőben” egy havi késés nyomán a tulajdonos már kezdeményezheti a kilakoltatást.

A kormányzati döntéseket elégtelennek találók között elterjedt vélekedés, hogy a szocialista Pedro Sánchez „a nagy észak-amerikai befektetési alapok nyomása alatt van, akik beruháztak a spanyol ingatlanszektorban, és egy eurót sem akarnak veszíteni”. Spanyolországban több éve a közéleti viták középpontjában állnak az úgynevezett „keselyűk”, az ingatlanspekulációval foglalkozó, jellemzően külföldi befektetési alapok, amelyeknek persze semmilyen kötődésük sincs a helyi társadalomhoz, és a járvány nyomán sem fejlődött ki szociális érzékenységük.

Az albérleti és szállodai szektor legnagyobb szereplőjévé az utóbbi néhány évben vált egy amerikai befektetési alap, a Blackstone, amely különféle érdekeltségein keresztül 50 ezer bérbe adható lakással rendelkezik Spanyolországban. De európai ambíciói is vannak: az alap április elejére rekordnagyságú tőkét, 9,8 milliárd eurót halmozott fel európai ingatlanbefektetéseihez.

Nyilvánvaló, hogy a krízis nyomán elértéktelenedő vagy az eladósodott tulajdonosoktól nyomott áron beszerezhető ingatlanok felvásárlására készül kontinensünkön. Egy másik friss hír is arra utal, hogy a befektetési alapok éppenséggel nem az enyhítésre készülnek: a 7000 bérelt lakással rendelkező Lazora alap a most lejáró szerződések megújítása ürügyén jelentős, egyes esetekben 40%-os díjemelést ajánl a bérlőknek.

“Fizessenek a keselyűk!” – A lakbérsztrájk kampányanyaga. Forrás: Twitter.

Akadnak persze az ingatlanpiacnak más szereplői is, akik éppenséggel az árak bezuhanása miatt aggódnak, az ő esetükben is hasznos lehet, ha a bérleti díjak fenntartása gyakorlatilag kormányzati segítséggel történik, és amennyiben az elszegényedő családok mégis csődöt mondanak, közpénz segít majd a lyukak betömésében.

A jelenlegi, még csak most kibontakozó, de máris rendkívül súlyos lakhatási válságot tehát egy olyan helyzetben kellene kezelni, amely eleve kiegyensúlyozatlan, jó példa erre az adópolitika, amely kedvezményeket biztosít a bérleti jövedelmekre, ellentétben a munkából származó jövedelmekkel – ezekhez adódnak a cégeknek nyújtott további adóoptimalizációs, legális és akár illegális adóelkerülési lehetőségek.

Az állami és önkormányzati politikák az utóbbi évtizedben – elsősorban a nagyrészt hatalmon lévő konzervatív Néppártnak köszönhetően, amely az ingatlanlufi kialakulásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett – az ingatlanbizniszt az albérleti piacra is kiterjesztették. Részben ennek köszönhető, hogy a helyi viszonyoktól teljesen független szereplők, a már emlegetett keselyűk meghatározó pozíciókra tehettek szert egy olyan területen, ahol elvileg az emberhez méltó lakhatás alapjogának kellene érvényesülni.

E politikák eredményeképp a bérleti díjakból származó jövedelmek jelentősen emelkedtek, miközben az OECD-országok közül Spanyolországban „falja fel” az albérlők jövedelmének legnagyobb részét a lakhatás.

Azon háztartások százalékos aránya, aki a legutóbbi évben jövedelmük több mint 40%-át jelzáloghitelre vagy lakbérre költötték. Forrás: El Boletín.

A PP-nek egyébként jelenleg sincs más receptje: a madridi régiót időtlen idők óta vezető Néppárt helyi elnöke épp pénteken jelentette ki, hogy a lakhatási válság megoldása az új urbanizálható területek kialakításában rejlik, és abban, hogy nem kell szabályozni a lakásárakat.

Nem tudsz fizetni? Ne fizess!

Az Amerikai Egyesült Államokban szintén szárba szökött a koronavírus nyomán a lakbérsztrájk-mozgalom. Könnyen lehet, hogy a elmúlt évszázad legnagyobb horderejű lakbérsztrájkja bontakozik ki május 1-től. A járványtól különösen sújtott New York mellett számos nagyváros – Los Angeles, Philadelphia, San Francisco, Atlanta, Boston, Houston – bérlői közt toboroznak az interneten.


New Yorkban a 8,6 milliós lakosságából 5,6 millióan albérlők, itt több csoport is igyekszik videókonferenciák, internetes „szóróanyagok” révén csatlakozókat gyűjteni. Többek között azt szeretnék elérni, hogy a városvezetés fagyassza be a lakbéreket, és 4 hónapra függessze fel a fizetési kötelezettséget. Azok csatlakozását is várják, akik tudnának fizetni, de szolidárisak azokkal, akik már nem bírják ezt a terhet.

A kérdés az, sikerül-e a kritikus tömeget elérni: „Magukra hagyjuk-e azokat az embereket, akik nem tudnak fizetni, vagy együtt csináljuk az egészet? Az Egyesült Államokban a a társadalom a magántulajdoni jogokra és a magántulajdonhoz való hozzáférésre épül. Mi azt szeretnénk, hogy a bérlők hallassák a hangjukat. Nekünk is jogunk van a méltósághoz” – fogalmaz az Upstate/Downstate Housing Alliance bérlőkoalíció egyik tagja, aki szerint több mint 95 ezren jelezték, hogy részt vesznek a sztrájkban.


Az amerikai metropoliszban szintén nagyon elszálltak az ingatlanbérleti árak a 2008-as válság óta: tavaly nyáron 2980 dollárral rekordokat döntött az egyszobás bérletek medián díja. A medián lakásbérleti díj pedig 3600 dollár körül járt 2019 végén, amely már a járvány előtt is a bérlők 44%-a esetében jövedelmük több mint harmadát emésztette fel. Az ún. rent burned háztartások fele jövedelmének több 50%-át vitte el a lakbér.

Barcelonához hasonlóan, a lakosság növekedett, de az ingatlanok száma ezt nem követte, ahogy az alacsonyabban diplomázott csoportok jövedelme is stagnált a munkapiac dinamikus növekedése ellenére.


Egy friss felmérés szerint a megkérdezett New York-i bérlők 44%-a állította, hogy ha jövedelme megszűnik, nem tudja majd fizetni a lakbért, ez 5 pontos emelkedés április óta.

A szegényebb bérlők között sok bevándorlót is találunk, akik esetenként még jobban félnek fellépni jogaik védelme érdekében, és itt is megjelenik az az elképzelés, hogy a tulajdonosok kapva kapnak majd a szegényebbek kipaterolásán, hogy a következő körben emeljék a díjakat.

Egyelőre sem New York polgármestere, Bill de Blasio – aki szintén a kistulajdonosok védelmében érvelt –, sem az állam kormányzója, Andrew Cuomo nem reagált érdemben a sztrájkolók kérésére, csupán a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását jelentette be márciusban.

Fizessenek a keselyűk!

Az albérleti piac már a most rendelkezésre álló adatok szerint is beleremegett a járvány hatásaiba, az Egyesült Államokban a bérlők harmada nem fizette be az áprilisi bérleti díjat, az Egyesült Királyságban a bérleti díjak teljes összegének kevesebb mint felét rendezték. Azaz a fizetések felfüggesztése mindenképpen be fog következni.

A kérdés inkább az, hogy szervezett, „civilizált” módon folyik-e majd le, fogalmaz a spanyol sztrájk 2 támogatója egy április közepén megjelent cikkben. Az adósságelengedés lehetővé teszi-e majd mindenki számára, hogy lehetőségeihez képest fizessen, vagy épp ellenkezőleg: káosz, aggodalom és konfliktusok kísérik majd a folyamatot.

Forrás: Rent Strike.

A spanyol kormány megoldása, amely az eladósodást kínálja fel, a társadalomra helyezi át a lakhatáshoz való jog biztosításának és az igazságosság védelmének felelősségét. Épp ezért az „egyetlen lehetséges kollektív válasz a lakbérsztrájk”: „hogy egyetlen család se legyen kénytelen feláldozni a megtakarítását vagy a munkanélküli járadékot, hogy odaadja azoknak, akiknek nem létszükséglet ez az összeg”.

A New York-i sztrájk szervezői nagyon hasonlóan látják a kérdést a “Tócsa” túloldalán: “Egyedül akarod csinálni? Vagy inkább egy olyan mozgalomhoz csatlakozva, ahol a többiek is ugyanilyen helyzetben vannak, és mély, strukturális változásokat hozó politikákat követelnek. Jobb, ha mindannyian együtt próbáljuk meg.”

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: Lakbérsztrájk 1919-ben New Yorkban, Harlemben, a New York Times fotója. Forrás: Wikipedia.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom