Csehország

Demokráciával a koronavírus ellen – a cseh kormány együttműködik az ellenzékével

Csehországban a szólásszabadság, a független média, a nyilvános vita, az átláthatóság, a hatalom lépéseinek kritikai reflexiója vezetett oda, hogy az ország a koronavírus járvány elleni védekezésben minőségi fordulatot tudott elérni. Mindeközben Magyarországon a hatalom részéről a média fenyegetése, az állami dezinformáció és jogi cinizmus negatívan befolyásolja a világjárvány elleni fellépést is. Andrej Babiš hátralépett és képes volt a cseh ellenzéket maga mellé állítani, nemzeti egységet teremteni. Orbán Viktor politikai harcot indított a magyar ellenzéki pártok ellen és a világjárvány idején megosztja a magyar nemzetet.

Amíg a magyarországi közvélemény a nemzetközi felmérések szerint nyugtalan és pánikol a kormányzati kapkodás és megkésettség miatt, addig Csehországban az emberek némi óvatossággal és bizakodva tekintenek a jövőbe az országos vesztegzár második hetében. Mi lehet a két társadalom általános hangulatában megfigyelhető eltérés oka?

Leginkább a magyarok pánikolnak a régióban a koronavírus miatt és kevésbé bíznak az államban

A magyarok estek pánikba leginkább a visegrádi országok lakosai közül és a lengyelekkel együtt a kevésbé bíznak az állami intézkedésekben – derült ki a Stem/Mark közvéleménykutató cég által készített egyedülálló közép-európai projekt legfrissebb felméréséből. A National Pandemic Alarm elnevezésű felmérés Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Bulgária lakosságának hangulatát vizsgálja a koronavírus járvány idején. A panel több mint százezer válaszadóval rendelkezik.

Cikkemben bemutatom Csehország és Magyarország kormányainak a koronavírus európai megjelenése miatt kialakult válságra adott legérdekesebb reakcióit az elmúlt hetek alapján. Amellett érvelek, hogy egy független sajtóval és szabad közélettel rendelkező ország hatékonyabban és gyorsabban reagál a világjárványra, mint egy a gyűlölködő szómágiát, jogi cinizmust alkalmazó diktatórikus berendezkedés. (Ez a megállapítás Kínára is igaz.)

Nehéz megmondani, hogy milyen állapotban lesznek az egyes országok akár néhány hét vagy hónap múlva is a világjárvány sújtotta környezetben, de a csehek elmondhatják: mindenki, mindent megtett egy reménybeli pozitív fordulatért. Ez a hihetetlen cseh társadalmi lélektani fordulat még látványosabban mutatja meg a különbséget a magyar és a cseh kormányfő elmúlt hetek politikai teljesítményében.

Mert a költégvetési csalással megvádolt Andrej Babiš megérdemli a bírálatot. Tavaly nyáron negyedmillió cseh polgár tiltakozott a cseh kormányfő korrupt politikája és gazdasági, politikai összeférhetetlensége ellen. Babišt a csehországi tiltakozások mellett az Európai Unió költségvetési bizottsága is szorongatja. Az Európai Parlament küldöttsége idén heteken át vizsgálta több helyszínen a cseh kormányfő által alkalmazott korrupciós praktikákat.

Az Európai Unió szerint rendszerszintű a korrupció Csehországban – Babiš hazaárulózással reagált

Andrej Babiš hazaárulással vádolt meg cseh ellenzéki európai parlamenti (EP) képviselőket, és elmeháborodottnak nevezte az EU-s támogatások csehországi elosztását vizsgáló EP-küldöttség bajor vezetőjét a múlt héten. A politikusok nem fogadták el a cseh miniszterelnök bocsánatkérését és az őket ért nagyszámú fenyegetés miatt feljelentést tettek a cseh és a német rendőrségen. A héten szerdán Brüsszelben újra foglalkoznak Babiš ügyével, amelyet az EP-ben precedens jellegűnek tartanak. Várhatóan szóba kerül a cseh kormányfő verbális ámokfutása is.

Ha egyszer vége lesz a járványnak, ezeket az ügyeket folytatják Andrej Babiš ellen, nem is kérdés a cseh közvéleményben, hogy másképp történhetne. De március 4-én Csehországban is megjelent a koronavírus, amely világszerte milliók számára jelent addigi életük során nem tapasztalt kihívást. Egy ilyen történelmi helyzetben a politika egyes számú feladata a társadalom és az emberek megnyugtatása és a probléma hiteles kezelése.

Maszkot fel: háború a koronavírus ellen – így szerzett be több millió darabot Csehország

A második világháború óta eltelt időszak legnagyobb nemzetbiztonsági válsága fejeződhet be Csehországban a hétvégén. Az országban sem az orvosok sem a polgárok nem jutnak hozzá az alapvető egészségügyi védőfelszerelésekhez a koronavírus ellen. A Babiš-kormány hónapok óta ígérte az eszközök beszerzését, hiába. Mindeközben országos polgári kezdeményezések formájában a lakosság házilag kezdett maszkokat gyártani. Végül több millió egészségügyi eszköz beszerzése több minisztérium, a nemzeti bank, egy fapados cseh légitársaság, Ukrajna és a kínai fél bevonásával valósult meg.

Orbán Viktorhoz képest Andrej Babiš még éppen időben kapcsolt. Az utolsó pillanatban megértette, hogy egy olyan jelenséggel (ti. a világjárvány) áll szemben, amely hiába kínált fel bizonyos könnyen kihasználható kommunikációs lehetőséget számára, nem élt vissza a válsággal. Ne legyünk naivak: Babiš ezt nem magától, hanem a kritikus média és az alaposan tájékoztatott cseh közvélemény és az ellenzéki pártok nyomására tette meg.

Nem úgy az évek óta fékek és ellensúlyok nélkül politizáló magyar miniszterelnök, aki az év első hónapjaiban még „a migránsokat” próbálta összekötni a koronavírussal, majd „a külföldieket” okolta a világjárvány magyarországi elterjedéséért. Végül a napokban hihetetlen jogi cinizmussal előállított mesterséges helyzetbe kényszerítette a maradék magyar ellenzéket „a felhatalmazási törvény” segítségével.

Orbán Viktor nem sutba dobta a koronavírus által felkínált kommunikációs lehetőséget, hanem a 2015-ös menekültválság után egy újabb történelmi válságot próbál kihasználni hatalma megtartása érdekében a maradék kritikus média esetleges megtörésével.

A pesti Operatív Törzs vs prágai Válságstáb különbségei

A cseh Válságstáb nem a cseh kormányfő politikája szerint kommunikált. Nem inkompetens katonák vagy politikai komisszárok tájékoztatják a közvéleményt Prágában. Egyrészt a válság első heteiben minden nap megtartott tájékoztatón a miniszterelnökön kivül részt vett az egészségügyi, a külügy és a belügyminiszter is. Rajtuk kívül rendszeresen megjelentek különböző témák specialistái is a virológustól a biokémikuson át a pszichológusig.

De a budapesti újságírótlanított Operatív Törzs használhatatlan és diszfunkcionális eseményével szemben a prágai PR-kormányzástalanított Válságstáb valódi tájékoztató eseménnyé változott, ami nem kicsit életet lehelt a kókadó cseh demokráciába is.

Az unalmas és kézi vezérlés útján kiállított kontraproduktív és előre beprogramozott szövegfelolvasó-gépek helyett hús-vér politikusok és szakemberek tájékoztatták a cseh közvéleményt. Az egyik legizgalmasabb fejlemény, hogy a Babišhoz képest tehetségesebb előadó és nagyobb közigazgatási kompetenciával bíró Hamáček szocdem pártelnök és miniszterelnök-helyettes valósággal lubickolt új szerepében.

A budapesti tájékoztatókkal szemben a prágai stábtól folyamatosan tisztességes és megbízható információkat hallani. Az újságírók kérdezhettek, nem csavarták ki a kezükből a mikrofont, a politikusok nem fenyegették meg a média munkatársait és nem titkoltak el előlük adatokat sem.

Babiš váltott

A cseh kormányfő belátta, hogy a jelenlegi világjárvány idején ésszerű politikai fegyverszünetet kötni az ellenzékkel. A néhány héttel korábban még politikai ellenfeleit „hazaárulózó” cseh kormányfő kommunikációja és PR-kormányzása száznyolcvan fokos fordulatot tett az országos vesztegzár bevezetésével.

Ez a teljesítmény már csak azért is figyelemreméltó, mert Babiš kormányfő nemrég a Fidesz-propaganda stílusában oktatta ki az őt kérdező újságírót. „Borzasztóan örülnék, ha a média többet segítene a kormánynak. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy több időt fordithatnának az emberek tájékoztatására, kevesebbet törődnének a félelemgerjesztéssel, és az állandó konfliktuskereséssel,” panaszkodott még egy hónappal korábban a cseh kormányfő.

Andrej Babiš kezdetben saját magát pozicionálta az ország egyedüli megmentőjének pozíciójába. Az ellenzéki pártokat is minősíthetetlen stílusban támadta, amikor azok 2020 január végén a cseh parlament alsóházában a terjedő koronavírus járványról kezdtek el beszélni. De még március 8-án is azt mondta, hogy „a cseh ellenzéket, de különösen az ODS-t, karanténba kellene zárni néhány hónapra, hogy elgondolkozzanak erről a koronavírusról.

A kibontakozó válságban azonban a miniszterelnök megnyilvánulásai a független média és az újságírók munkája ellen kontraproduktiv volt. Ahogy teltek a napok és nőtt a koronavírussal fertőzött emberek száma, inkább a szabad társadalom és a független média előnyei mutatkoztak meg.

De az első lépést mindig annak kell megtennie, aki a hatalmat birtokolja. Csak kormányzati pozícióból és kezdeményezésre lehet egy válságot leküzdeni. Természetesen egy válságot kormányzati pozcióból egyoldalúan politikai hatalomszerzésre is ki lehet használni.

Babiš lépett, felállította az addig általa is ellenzett Válságstábot. A kommunikációs fordulattal képes volt olyan hiteles benyomást tenni a társadalom felé, amely azt mutatta, hogy a cseh politikai elit minden erejével a vírus elleni küzdelemre koncentrál. A cseh társadalom és a cseh ellenzéki pártok napok alatt felsorakoztak a kormányfő mögött.

Mindeközben a magyar kormány egy jogi csapdát állítva, erőből próbálja az ellenzéket maga mellé állítani, miközben hetek óta megfeledkezett legfontosabb feladatáról, az ország kormányzásáról és a koronavírus járvány elleni védekezés megoldásáról. A magyar kormány politikai és szakmai hibáit akarta kitakarni.

Babiš politikai teljesítménye már csak azért is figyelemreméltó, mert a térségben nem őt, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnököt tartották olyan politikai tehetségnek, aki sokszor még a többiek előtt ráérzett a megváltozott politikai hangulatra és képes volt politikáján, érdekei mentén, akár száznyolcvan fokban változtatni.

Orbán bealudt

A koronavírus járvány egy ilyen korszakos pillanatot hozott el. A magyar miniszterelnök azonban súlyosan beragadt megszokott narratívájába. Még márciusban is több nap állt rendelkezésére egy politikai kommunikációs váltásra. De a magyar kormányfő szélsőséges politikája, agresszív, kirekesztő kommunikációja és főleg, kormánya felkészületlensége, ezt a váltást nem tette lehetővé.

Miközben a magyar kormány péntekig, a kijárási tilalom szigorításáig képtelen volt az egészségügyi, a rendvédelmi dolgozók széles tömegeinek a legalapvetőbb védelmi eszközöket biztosítani, addig Csehországban egy honlapon tudják követni a lakosok, hogy melyik megyében milyen eszközöket szállítottak ki és osztottak szét a lakosság között.

A cseh és a magyar belpolitika leglátványosabb szétfejlődése, hogy amíg a cseh kormányfő hangnemének megváltozása után a cseh ellenzéki pártok önként sorakoztak fel a cseh kormány mögött, addig a magyar kormányfő változatlan ütemben és sémák alapján támadja saját politikai ellenzékét úgy, hogy a kormányzati mulasztások elismerése helyett az ellenzéket hibáztatja.

Orbán azért kapkod és támadja kétségbeesetten saját honfitársait, mert elmulasztotta legalapvetőbb kormányfői feladatát. Vagy, hogy ő is értse, mint aki az utóbbi időben különös vonzódást mutat a Horthy-korszak irányában, a magyar miniszterelnök mulasztásával a magyar lakosságot a második magyar hadsereg doni pusztulásához hasonló méretű katasztrófa felé navigálja.

Babiš tv-beszéde

A cseh kormányfő március 23-án, hétfőn televíziós beszédet intézett a cseh polgárokhoz. A rendkívüli adást a cseh köztévén kívül élőben közvetítettek a kereskedelmi csatornák is. Babiš sok szempontból át tudott lépni árnyékán. Megdicsérte például a cseh köztévé kimagasló munkáját, amely csatorna Csehországban a kormánnyal szemben kritikus pozícióban működik. A cseh kormányfő a cseh nemzethez, minden Csehországban élő emberhez szólt.

A cseh kormányfő tévés beszédében megerősítette a néhány nappal korábban meghirdetett kölcsönös szolidaritást a társadalom különböző szereplői között. Elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért. Mindenkinek köszönetet mondott és senkit nem hazaárulózott le vagy támadott meg verbálisan.

Beszédét több olyan ellenzéki politikus is megdicsérte, akik a válság előtt kérlelhetetlen politikai harcban álltak egymással szemben.

Nyilvánvaló, hogy egyrészt nem szabad elhinni Babiš hirtelen megváltozott kommunikációját, de számolni kell azzal is, hogy itt most a tömegek megnyugtatásáról is szó van. Amikor emberek százezrei, milliói veszíthetik el pillanatok alatt megélhetésüket és válhatnak munkanélkülivé akkor egy ilyen sorsforditó pillanatot megérezni és hitelesen képviselni, politikai teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy a cseh kormányfő azzal, hogy képes volt hátralépni, sok olyan embernél is pozitív benyomást keltethetett, akik eddig nem szimpatizáltak politikájával.

Rendkívüli parlamenti ülés

A képen a cseh kormánypárt (ANO) képviselőit látják a 2020 március 24-i rendkívüli parlamenti ülésre érkezve. Fotó: Michal Šula, MAFRA, idnes.cz

A képen a cseh kormánypárt (ANO) képviselőit látják a 2020 március 24-i rendkívüli parlamenti ülésre érkezve. Fotó: Michal Šula, MAFRA, idnes.cz

Andrej Babiš másnap, kedden, a cseh parlament alsóházában megismételte a múlt heti kommunikációs fordulatát megerősítő tv-beszédének főbb gondolatait. Parlamenti beszéde éles ellentétben áll a politikai ütemérzéket vesztett budapesti kollégájának minden megnyilvánulásával szemben. A cseh kormányfő megszólalásában felvállalta a demokratikus alapértékeket és megígérte az ellenzéki képviselőknek, hogy kormánya nem fog visszaélni a rendkívüli vészhelyzettel.

Nagyra értékelem a demokráciát, de most az emberek egészségéről van szó. Mindannyian szeretnénk azt is, hogy fenntartsuk az emberek foglalkoztatását és, hogy az emberek pénzhez jussanak,” mondta felszólalásában a cseh kormányfő.

Babiš cseh kormányfő nem a minden demokratikus gondolkodású polgár számára vállalhatatlan magyarországi „felhatalmazási törvény”-féle törvényt javasolt a cseh parlamentben, hanem olyan intézkedéseket, amelyeket az ellenzéki pártok politikai arcvesztés nélkül tudtak támogatni. Az, hogy Babiš politikai fordulata nem véletlen esemény jelezte az is, hogy az eredetileg a cseh kormány által létrehozott Válságstáb vezetésébe több pozíciót is felajánlott az ellenzéki pártok számára.

„Úgy gondolom, hogy össze kell fognunk és meg kell mutatni az embereknek, hogy fontos pillanatokban képesek vagyunk példát mutatni és felül tudunk emelkedni a pártpreferenciákon. Szeretnék ezért az ellenzéknek felajánlani három helyet a koronavírus ellen napi szinten küzdő Válságstábban,”

jelentette be a cseh kormányfő a parlamentben a héten kedden. Emlékezetes: egy nappal korábban magyar kollégája azt üzente politika ellenzékének, hogy „ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani.

A cseh parlament aznap minden törvényt, ellenszavazat nélkül, elfogadott.

A cseh liberális demokrácia mellett kiálló sokszor már értelmetlennek tűnő tüntetések és a cseh kormányfő politikai-gazdasági összeférhetetlenségét körömszakadtáig tagadó és unalomig ismételt nyilatkozatai után ma az történik Csehországban, amire a cseh társadalomnak szüksége van. A kezdeti káosz és bagatellizálás után a miniszterelnök teszi, amit tennie kell és a Válságstáb döntései és kommunikációja a körülményekhez képest működik.

A szakértői vélemények egyértelműek: amíg nem férhet mindenki hozzá a vakcinához, amit még nem is állítottak össze, addig a maihoz hasonló, húzd meg, ereszd meg mindennapokra kell felkészülni. Legalábbis Csehországban. Az itteni gazdasági szakemberek arról beszélnek, hogy az ország gazdasági teljesítménye alapján néhány hét vesztegzárat az ország maximum három vagy négy alkalommal lesz képes megismételni másfél év alatt. Ennyi leállást bír el a cseh gazdaság. Többet nem.

Az országos karanténból az okos karanténig

Az országos vesztegzár lényege, hogy a vírus terjedését lelassítja. Ha az állam a szigorításokon lazít – ezt a csehek jelenleg április-május fordulójára tervezik – az utána következő hetekben a virus logikusan újra egyre gyorsabban terjedni kezd. Utána csak a szakembereken és a politikai döntéshozókon múlik, hogy mikor rendelik el újra az országos vesztegzárat. Felmerülhet a kérdés az olvasóban, vajon hány ilyen leállást élne túl a magyar gazdaság?

Ami biztos: jelenleg az élet Csehországban nem állt le teljesen, de határozottan lelassult. A települések utcái néptelenek, az irodaházak kiürültek, az üzletek nagy többsége bezárt. Leállt a legnagyobb gyár, de több kisebb üzem is. Aki tud, otthonról dolgozik. A társadalom negyven százaléka azonban nem engedheti meg korábbi munkavégzési módszerének feladását. A vállalkozások nagy része rossz helyzetbe került, közülük többen csőd szélén állnak. A kormány gazdasági intézkedésekkel megpróbálja a válságos helyzetbe került vállalkozásokat és magánszemélyeket támogatni.

Éppen ezért is lenne létfontosságú a területi eloszlási adatok nyilvánosságra hozása Magyarországon ahogy Csehországban vagy a világ más országaiban is rögzítik. Enélkül az ország egyszerűen gazdaságilag nem fogja túlélni. Ezért is érdemes figyelni, mi történik Csehországban. Március 25-én a Babiš-kormány bejelentette: hamarosan át akarnak állni a koronavírus elleni küzdelemben egy új típusú stratégiára. Az új taktika neve: okos karantén.

Az új harcmodor lényege, hogy a cseh gazdaság szereplőit megpróbálják visszaterelni a normális munkavégzéshez és életstílushoz, amennyire csak lehetséges. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a sokat tesztelnek és így lokalizálják a vírus terjedését és minimalizálják a legsúlyosabb eseteket.

A mechanizmus lényege, hogy a pozitív tesztekkel rendelkező emberek mobilszolgáltatói elküldenek egy térképet, amelyen az látható, merre jártak. A térkép alapján az adott ember jelzi, hogy kivel találkozott az elmúlt napokban. Az újabb érintett személyeket utasítják, hogy vonuljon önkéntes karanténba, majd az állam mentőt küld értük és letesztelik az újabb érintetteket. Ha a teszt pozitív, életbe lép az előző fertőzöttnél alkalmazott eljárás és az illetőt kivonják az emberek szabad mozgásából.

Természetesen a módszer nem tökéletes, és alkalmazásának alapvető feltétele, hogy a vírus egy országban kontrollált legyen és terjedésének mértéke (az úgynevezett reprodukciós szám) ne legyen magasabb, mint 1,2 esetleg 1,3. A legnagyobb bizonytalansági tényező ennél a módszernél is a fertőző emberek száma, akik egyáltalán nem vagy csak minimális tünetekkel rendelkeznek. A cseh szakemberek szerint a csehországi populáció tíz százaléka ilyen ember lehet. Azonban ez a szám is csak egy becslés, senki nem tudja a valós számokat. Nem lehet tudni.

Hogy a helyzet mennyire bizonytalan és ismeretlen legjobban azt talán a cseh Egészségügyi Információs és Statisztikai Intézet igazgatója szavai mutatják be: „nagyjából tíz különböző forgatókönyvvel dolgoznak, de nyugodtan fel tudna vázolni harminc különböző fejleményt is.

Vakcinára várva

A csehek nagy része most otthon ül. A szakemberek és a politikusok arra készítik fel a társadalmat, hogy a karantén és egy zártabb társadalom állapota hosszabb ideig is fennmaradhat. Mindezt azért, hogy ne semmisüljön meg teljesen egy ország gazdasága és, hogy a vírus ne terjedjen kontrollálatlanul. Ezzel párhuzamosan pedig újra létre kell hozni az emlékezés kultúráját.

A koronavírus utáni társadalmaknak emlékezni kell. Ha és amennyiben sikerül időben tompítani a helyzetet, az csak azért sikerülhet, mert szabad emberek vagyunk és nem alattvalók. Rajtunk múlik.

Vezető képünkön a cseh parlament alsóházában a maszkot hordó képviselők 2020 március 24-én kedden jóváhagyják a Babiš kormány által javasolt valamennyi intézkedést a koronavírus világjárvány hatásának enyhítésére. Fotó: byznysnoviny.cz

Irta: Bőtös Botond

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás