Csehország

Maszkot fel: háború a koronavírus ellen – így szerzett be több millió darabot Csehország

A második világháború óta eltelt időszak legnagyobb nemzetbiztonsági válsága fejeződhet be Csehországban a hétvégén. Az országban sem az orvosok sem a polgárok nem jutnak hozzá az alapvető egészségügyi védőfelszerelésekhez a koronavírus ellen. A Babiš-kormány hónapok óta ígérte az eszközök beszerzését, hiába. Mindeközben országos polgári kezdeményezések formájában a lakosság házilag kezdett maszkokat gyártani. Végül több millió egészségügyi eszköz beszerzése több minisztérium, a nemzeti bank, egy fapados cseh légitársaság, Ukrajna és a kínai fél bevonásával valósult meg.

Csökkenteni az emberek közötti érintkezést – ez most a mindent felülíró szempont Csehországban, de Szlovákiában és Lengyelországban is az Európában terjedő koronavírus elleni küzdelemben. A visegrádi országban a korábban Kínában és Dél-Koreában működő szakemberek tanácsai és ajánlásai alapján járnak el. A két ázsiai országban sikerült megfordítani a fertőzés terjedésének trendjét. A szakemberek állítják: a koronavírus elleni legjobb védekezés, ha otthon maradunk. Vagy ha mindenképp el kell hagyni lakásunkat, akkor csak maszkban tegyük meg.

Mindeközben Magyarországon a kormány hivatalos kommunikációja és intézkedései teljesen ellentétes irányban haladnak. Ennek az a következménye, hogy a magyar társadalom nem veszi komolyan a világjárványt. Az operatív törzs tájékoztatóján sem a politikusok, sem a szakemberek, sem az újságírók nem viselnek maszkot. Csütörtökön Gulyás Gergely miniszter azt állította, hogy a sajtótájékoztatón megjelentek „nyugodtan összevissza fertőzhetik egymást, abból legfeljebb egy kellemetlen influenza tünetei következnek.

Gyakorlatilag Gulyás szavaira reagált aznap, két országgal arrébb, Miloš Zeman, Csehország köztársasági elnöke a Prima kereskedelmi csatornán. Zeman két szélsőséges vélemény elkerüléséről beszélt a koronavírussal kapcsolatban. Szerinte az egyik megközelítés bagatelizálja a járványt, amikor arról beszélnek, hogy a koronavírus egy enyhe influenza, másik kerülendő vélemény a pánik és félelem gerjesztése.

Hogyan lehetséges, hogy a koronavírust ennyire másképp látja a magyar és a cseh illiberális politikus?

Természetesen nem arról van szó, hogy a magyarok felelőtlenebbek lennének a cseheknél vagy a szlovákoknál. De a magyar politikai elit és a fősodratú média egy jó része még mindig nem tudatosította, hogy milyen kihívással áll szemben Magyarország. Jó példa erre az Index.hu hírportálon megjelent cikk, amely szerint nem érdemes házi szájmaszkot készíteni. Ez a jelenség a megkésettséggel magyarázható. Március elején még a cseh közéletben is sokan a mai magyar hozzáálláshoz hasonlóan vélekedtek a maszk viselésének fontosságáról.

De vajon hogyan lehet tömegesen elterjeszteni és népszerűvé tenni az első látásra meglehetősen kényelmetlen maszk hordását? Az elmúlt napok történései alapján a kérdésre Szlovákiában adták meg a leggyorsabban a választ. A televíziós hírműsorokban maszkban olvasták fel a híreket a bemondók és a meghívott politikusok is maszkot viseltek. Minden bizonnyal a történelemtankönyvekben is láthatjuk az új szlovák kormánypártok és az ország köztársasági elnökének közös fotóját.

Az új szlovákiai szokásra a cseh sajtó is felfigyelt. Egyre többen kezdték kritizálni a cseh miniszterelnököt és a Válságstábot, hogy napok óta maszk nélkül tartják meg napi sajtótájékoztatójukat. Babiš a bírálatokra néhány napon belül gyorsan reagált. A cseh kormányfő gyakorlatilag szembement az addig inkább a jelenlegi magyarországihoz hasonló csehországi közhangulattal. Személyes példamutatással és rendeletekkel képes volt elérni, hogy néhány nap késéssel a csehek ma már mindenhova maszkban járnak.

A cseh lakosság mozgását a helyi kormány a március 16-án elrendelt országos vesztegzár óta folyamatosan lassítja. Keddtől (március 17.) a prágai tömegközlekedésen, szerdától (március 18.) országosan minden tömegközlekedési eszközön, csütörtöktől (március 19.) minden nyilvános térben kötelező a szájmaszk vagy védőmaszk viselése. A cseh stratégia az, hogy elsősorban a vírus terjedését akarják megakadályozni. Felfogásuk szerint elfogadhatatlan, ha valaki a vírust akaratán kívül terjeszti, továbbadja, majd az így megfertőződött személy meghal.

A Cseh Távirati Iroda (ČTK) élő közvetítése a cseh Válságstáb 2020 március 19-i rendkívüli sajtótájékoztatójáról. A cseh közvéleményt Roman Prymula, a Válságstáb elnöke, Andrej Babiš kormányfő, Adam Vojtěch egészségügyi miniszter, Jan Hamáček belügyminiszter, Karel Raška, virológus, Zdeněk Hostomský biokémikus, Tomáš Šebek orvos, Helena Horská közgazdász, Štěpán Vymětal pszichológus tájékoztatta a koronavírus elleni harc legfrissebb fejleményeiről. A rendszeres napi tájékoztatón szereplők mindegyike egy hete maszkot visel.

A maszk hordásának fontossága tehát március második hetében pár nap alatt magától értetődővé vált a visegrádi térségben. De sokan máris újabb problémával szembesültek. Értem már, hogy miért fontos a maszk viselése, de mit tegyek, ha sehol nem lehet kapni?

Ha hihetünk a Global Health Security Index 2019-es listájának, akkor Csehország meglehetősen rossz alapokról indult egy lehetséges világjárvány elleni küzdelemben. Az európai országok ranglistáján Csehország a 26. helyen végeztek, előrébb állt a listán Lengyelország, Magyarország és Albánia is. A tanulmány szerint egy világjárvány kitörésére esetén a cseh egészségügy megkésve reagálhat egy ilyen helyzetre. És pontosan ez is történt.

Ígérget az egészségügyi miniszter

A cseh kormány az egészségügyi eszközök beszerzését az egészségügyi minisztérium hatáskörébe sorolta. Január 28-án Adam Vojtěch egészségügyi miniszter csehországi raktárakban tárolt egymillió maszk létezéséről beszélt. Három héttel később már arról beszélt, hogy „észrevette, hogy a raktárak üresek, ezért újabb 200 ezer maszk érkezik a következő hetekben.” Február 28-án a gyógyszertárakból újra elfogytak a maszkok. A cseh háziorvosok is aggódtak a maszkok hiánya miatt, egyes orvosok az interneten kerestek fertőtlenítő szereket.

Március 3-án a hivatalos álláspont szerint „intenzíven oldják” a maszkok beszerzését, március 8-án pedig elhangzott egy 190 ezer maszk érkezéséről szóló konkrét ígéret is. Március 12-én Vojtěch újabb ötmillió szájmaszk és 60 ezer védőmaszk érkezését ígérte meg, a jövő héten pedig 290 ezer védőmaszkot vehetnek majd át. Azon a napon Csehországban már 112 koronavírussal fertőzött betegről lehetett tudni hivatalosan.

Vojtěch miniszter március 14-én a közvélemény és az ellenzéki pártok nyomására elismerte, hogy nem áll rendelkezésre Csehországban a szükséges védőmaszk mennyiség. Néhány órával később a cseh egészségügyi miniszter kapitulációja után Babiš sajtótájékoztatót tartott, ahol kijavította miniszterét: „Nem igaz, hogy orvosaink nem rendelkeznek védőmaszkokkal. Mondja meg, hol hiányzik, és én ma még személyesen adok nekik maszkot.

A helyi közvélemény egyelőre szkeptikusan fogadta a kormányfő szavait. A korábbi ígéretek alapján a héten 5 millió védőmaszknak kellett volna Csehországba érkeznie Kínából.

A cseh egészségügyi minisztérium valóban tárgyalt a kínaiakkal több millió védőmaszk megvásárlásáról. Az előzetes ígéretek alapján a megrendelt árut hat részletben szállították volna le. Csakhogy egy kritikus pillanatban kiderült, hogy az egészségügyi minisztérium felkészületlen volt. A megállapítás azért is hangozhat furcsán, mert Vojtěch miniszter elsősorban egészségügyi szakemberekből állította össze stábját.

De a miniszter csapata nem rendelkezett nemzetközi kereskedelmi tapasztalatokkal. Nem tudták, hogyan kell tárgyalni a kínai féllel a tranzakció anyagi oldaláról. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy nem tudtak gyors kifizetést felajánlani Kínának a megrendelt áruért.

A cseh kormányfőnek lépni kellett, mert a közvélemény, az ellenzéki pártok és a cseh egészségügyi szervezetek folyamatosan kritizálták a védőeszközök hiánya és általában a koronavírus következményeinek bagatelizálása miatt.

Bírál a Cseh Orvosi Kamara

Nem meglepetés, hogy Milan Kubek, a Cseh Orvosi Kamara elnöke a Babiš-kormányt hibáztatta a maszkok hiánya miatt, mert „drámai módon alábecsülte a koronavírus körül kialakult helyzetet.” Szerinte az állam azért vallott kudarcot, mert a védőeszközök a stratégiai készletek közé tartoznak. Ráadásul a szakértők időben figyelmeztettek, hogy „a járvány nem fog megállni az államhatároknál, ezért nekünk, Európában bőven lett volna időnk felkészülni,jelezte a cseh közrádióban Kubek elnök.

A Cseh Orvosi Kamara elnök támogatta a lakosság közötti érintkezések lassítását szolgáló kormányzati intézkedéseket a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Másrészt Kubek elégedetlen volt a cseh egészségügyi szakemberek felszereltségével. A Cseh Orvosi Kamara elnöke szerint a járvány idején a legfontosabb dolog, hogy az orvosok egészségesek maradjanak. Kubek felszólította a cseh háziorvosokat, hogy a műtéteket csak az akut esetekben végezzék el.

Emlékezetes: Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke még március 15-én hasonló lakhelyelhagyási korlátozás bevezetését javasolta az Orbán-kormánynak, amit a csehek március 16-tól bevezettek. Négy nappal korábban a MOK, hasonlóan cseh kollégáihoz, védőfelszerelés beszerzését kérte a magyar kormánytól. Csakhogy amíg a Babiš-kormányt a bírálatok további cselekvésre ösztönözték, addig Magyarországon a MOK elnökét kormánypropaganda feljelentette rémhírterjesztés bűntett gyanúja miatt.

Az ilyen politikai jellegű támadás egy világjárvány idején a helyi kormány részéről egy szakmai testület felé Csehországban elképzelhetetlen lenne. Ellenkezőleg. Az országos vesztegzár kihirdetése után a cseh társadalomban is bekövetkezett egyféle pszichológiai fordulat.

Szájmaszkot varr Csehország

A szájmaszk használata Csehországban is nagyjából ismeretlen jelenségnek számított 2020 márciusáig. Az országos vesztegzár bevezetése azt is jelentette, hogy csak szájmaszkban lehetett elhagyni az embereknek otthonukat. Annak ellenére, hogy az állam nem tudott polgárainak biztosítani megfelelő védőeszközt.

A csehek mégsem a várakozásra rendezkedtek be. A vírus által kiváltott veszélyhelyzet rég nem látott társadalmi szolidaritást váltott ki a közöttük. Maszk-szabásminták jelentek meg az interneten, maszkvarró Facebook-csoportok alakultak. Az egyik ilyen csoport például a Csehország maszkokat varr elnevezésű, a cikk írásának pillanatában 28 ezer tagot számláló Facebook-közösség is.

Kisebb-nagyobb csoportokban, néhány nap alatt, több tízezer maszkot készítettek házilag. A múlt hétvégén a cseh állam újra megpróbálkozott maszkok beszerzésével.

A belügyminiszter színre lép

Miután a cseh egészségügyi miniszter és csapatának tárgyalásai elbuktak, Babiš kormányfő a Jan Hamáček (ČSSD) belügyminiszterre bízta a feladat megoldását múlt héten, szombaton (március 14). A belügyminiszter egy olyan munkacsoportot hozott létre, amelybe a Cseh Szociáldemokrata Párthoz (ČSSD) közel álló, Kínában rendszeresen üzletelő vagy közvetítő embereket hívott meg.

És az események hirtelen felgyorsultak. Hamáček március 15-én jelezte a twitteren, hogy minisztérium máris tárgyal a kínaiakkal védőfelszerelés ügyében. A cseh belügy 1,1 millió védőmaszk és 5 millió szájmaszk megrendelését jelezte, amit a kínai fél megerősített.

A cseh belügyminisztérium továbbá 1 millió gyorstesztet is rendelt Kínából. A megrendelés első 150 ezer darabját szerdán pakolták fel a cseh kormány különgépére a kínai Shenzhen repülőtéren. A szállítmány Hamáček twittere szerint március 18-án a hajnali órákban landolt a kbely-i repülőtéren. A belügyminiszter tájékoztatása szerint a tesztek harmadát rendőrök, katonák, tűzoltók és határőrök kapják meg.

Még ugyanezen a napon Hamáček bejelentette, hogy péntek reggel felszállt Kínában a China Eastern társaság repülőgépe fedélzetén az 1,1 millió védőmaszkkal. Szombat reggel a China Eastern több mint 7 millió szájmaszkkal indít el egy repülőt Prágába.

Hamáček belügyminiszter március 17-én elnézést kért a csehektől, hogy nem állt rendelkezésre az országos vesztegzár kihírdetésekor megfelelő védőeszköz. Ugyanazon a napon, a cseh kormány nevében, Andrej Babiš miniszterelnök is elnézést kért a cseh emberektől, hogy az országban nagy hiány van védőmaszkból. Lubomír Zaorálek kulturális miniszter a twitteren kért elnézést a közvéleménytől a maszkok hiánya miatt. Tomáš Petříček a szocdemek alelnöke, cseh külügyminiszter is elismerte, hogy ez egy rossz helyzet, aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie, ezért elnézést kér.

Március 19-én Jaroslav Tvrdík, a Cseh-Kínai Kereskedelmi Kamara elnöke további részleteket árult el a kínai-cseh légihídról. Kiderült: a következő napokban a szállítmány egy része Pozsonyban landol. Ennek oka, hogy a szlovák kormány Prága segítségét kérte a Kínában beszerezhető maszk vásárlása ügyében. Tvrdík a seznamzprávy.cz hírportálnak elárulta, hogy a napokban Bosznia-Hercegovina segítséget kért Csehországtól védőmaszkok beszerzése ügyében, de Prága kapacitás hiány miatt elutasította a balkáni ország kérését.

A Parameter.sk információja szerint március 19-én egymillió védőmaszkkal és százezer gyorsteszttel landolt Pozsonyban az erre a szállítmányra átalakított szlovák kormánygép. A gépet Peter Pellegrini leköszönő szlovák miniszterelnök és Denisa Saková belügyminiszter várta. Saková külön megköszönte a cseh kormány és a cseh belügyminiszter támogatását, aki kapcsolataival és ajánlásával járult hozzá a pozsonyi fuvarhoz.

Fontos körülmény, hogy a csütörtöki pozsonyi szállítmány nem a cseh-kínai megállapodás részeként, hanem a szlovák belügyminisztérium kezdeményezésére valósult meg. A szlovákiai Pravda.sk információi szerint Pozsony egy másik szállítmány érkezését is várja Törökországból.

Mindez azért érdekes, mert az ATV kérdésére Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, hogy Magyarország Kínából rendelt maszkokat. Varga Mihály pénzügyminiszter még szintén március 19-én este az ATV Egyenes Beszéd műsorában azt is elárulta, hogy 3 milliárd forint értékben rendeltek meg orvosi eszközöket és védekező eszközöket. Hozzátette: ezt a beszerzést, a cseh minta alapján, már korábban kezdeményezték.

A kínai kapcsolat

Azt már a Denník N hírportál derítette ki, mi történt pontosan a prágai színfalak mögött a kínaiakkal folytatott tárgyalások során. Hamáček munkacsoportja több szereplőt is bevont a maszkok és egyéb eszközök beszerzéséhez, szállításához illetve az áru kifizetéséhez.

A rendkívüli beszerzést a cseh szocdemek fontos háttéremberei által alapított Cseh-Kínai Kereskedelmi Kamara segítette. Ez a szervezet korábban a kínai lobbi és a Zeman köztársasági elnök körüli machinációk kapcsán fordult elő a cseh közbeszédben. A Kamara kínai tagjai előszeretettel segítettek az elmúlt években különböző kínai megrendeléseket biztosítani Csehország számára.

A gyors megállapodáshoz szükséges volt a prágai kínai nagykövetség és a Cseh Nemzeti Bank (ČNB) bevonása is. A ČNB bevonására azért volt szükség, mert a kritikus helyzetben a kínai fél azonnali kifizetést kért. A ČNB a gyors kifizetést a 2014-ben alapított budapesti központú Bank of China (BoC) prágai kirendeltségével (2015) együttműködésben tudta megoldani. A cseh köztévé információja szerint Csehország nagyjából 1 milliárd koronát (nagyjából 13 milliárd forint) fizetett Kínának, de ezt Jiří Rusnok volt miniszterelnök, a ČNB jelenlegi elnöke nem kommentálta.

A belügyminiszter nyilatkozatában elárulta, hogy az eszközök beszerzésében segítségére volt a cseh ipari minisztérium, a külügyminisztérium és a Smartwings nevű cseh fapados légitársaság is. Ez utóbbi hét repülőgéppel vesz részt a nem mindennapi küldetésben. A Smartwings gépek által szállított árunak péntekig (március 20.) kellene megérkezni Csehországba.

Az emberi életeket mentő egészségügyi akció most hétvégén is folytatódik. Hamáček elmondása szerint e szakaszban a cseh védelmi minisztériumot vonják be a feladatok végrehajtásába. A védelmi minisztérium a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépét, az An-124 Ruslan segítségével szállít Kínából Csehországba egy újabb rakományt. Ez újabb 30 millió szájmaszkot, több mint 6 millió védőmaszkot, 250 ezer védőruhát és védőszemüveget és egyéb orvosi felszerelést tartalmaz.

Hamáček belügyminiszter március 20-án, pénteken nem sokkal éjfél után egy fotót posztolt ki a twitterre. A képen tűzoltóautók várják Prága repülőterén a China Eastern repülőgép érkezését, amelynek fedélzetén 1,1 millió védőmaszk érkezik Csehországba.

Az Idnes.cz cseh napilap percről percre tudósítása szerint a repülőgép péntek reggel hat óra után landolt a prágai Václav Havel Repülőtéren.

Vezető képünkön balról jobbra Roman Prymula epidemiológus, a Központi Válságstáb elnöke, Jan Hamáček belügyminiszter és Andrej Babiš miniszterelnök látható szájmaszkban a prágai Straka Akadémia épületében tartott rendkívüli sajtótájékoztatón, 2020 március 17-én délután 13 óra után. Fotó: ČTK/Krumphanzl Michal.

Írta: Bőtös Botond

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás