Egy pénzmosó hálózat futárai dollármilliókat visznek ki Kirgizisztánból menetrendszerinti repülőjáratokon készpénzben. A korrupció és az átláthatatlanság teszi lehetővé a hálózat működését, amihez magas rangú állami tisztségviselők és kirgiz milliárdosok is köthetőek. A helyi hatóságok mégis az illegális tranzakciókat feltáró újságírókat vegzálják.
Élete utolsó estéjén Khusan Kerimov egy csomagot kapott, amiben 1,6 millió dollár volt, készpénzben. Október 22-én késő este elindult a Manas nemzetközi repülőtér felé, ami fél óra autóútra van Biskektől, Kirgizisztán fővárosától. A 39 éves taxisofőr jól ismerte az utat, hiszen több tucatszor tette meg korábban.
Általában óramű pontossággal működött minden: Kerimov felhívta az embert, akivel előre megállapodott, találkozott vele a terminálon, elvette a készpénzt, és beszállt az Isztambulba tartó gépre. Mielőtt a repülő felemelkedett volna, készített egy fotót magáról, hogy igazolja, hogy az értékes szállítmánnyal együtt, biztonságban úton van.
Az októberi éjszakán a fotó nem érkezett meg, és Kerimov eltűnt.
A megbízója, Aierkin Saimaiti, 37 éves, profi pénzmosó volt. Egész halózatot működtetett olyan futárokkal, mint Kerimov. Mind munkásosztálybeli férfiak voltak, akik rendszeresen tették meg a Biskek-Isztambul útvonalat, lezárt csomagokkal. Mindegyik táska egy kisebb vagyont tartalmazott, főleg Közép-ázsiai szemmel nézve: pár százezer vagy akár millió dollárt.
Saimaiti hálózata pár éve működött, teljes titokban. Ám miután Kerimov eltűnt, Saimaiti el akarta mondani a történetét. Hogy bizonyítsa az üzletet, az újságíróknak megmutatta azokat a török és kirgiz készpénzbejelentő-nyilatkozatokat, amiket az emberei töltöttek ki.
Az OCCPR, a Szabad Európa Rádió, a Radio Azattyk és a Kloop közös tényfeltárásában felhasználták ezeket a nyilatkozatokat, a légitársaságok által szolgáltatott adatokat, a határőrség nyilvántartását és más írásos bizonyítékot, és több érintettel interjúkat is készítettek.
Saimaiti csak egy játékosa a földalatti pénzmozgató-rendszernek, egyike azoknak a specialistáknak, akik naponta dollármilliókat síbolnak ki Kirgizisztánból.
A futárok a kirgiz bazárok kereskedőinek megbízásából dolgoznak, akik azért veszik fel őket, hogy a készpénzből Kínában és Törökországban árut vásároljanak számukra. Annak ellenére, hogy a módszer nagyon elterjedt, a kirgiz törvények szerint egyértelműen illegális. Azzal, hogy megfosztják az államot a vásárlásokból befolyó pénztől, a kirgiz adófizetőket károsítják meg.
A dokumentumok, amiket a riporterek megvizsgáltak, 77 millió dollár kivitelét bizonyítják. A valós összeg valószínűleg ennél még sokkal magasabb. Saimaiti elmondása szerint csak az ő hálózata több mint egymilliárd dollárt mozgatott meg.
„Ez rejtett pénz” – monta Samat Isabetov, aki korábban a Manas repülőtér belső ellenőrzéséért volt felelős. „Elsősorban a vám miatt. Másodsorban az adók miatt. És harmadsorban a pénzügyi hírszerző egységek szempontjából.”
Ráadásul mivel a tranzakciók képzénzben történnek, lehetetlen megmondani az eredetét azoknak a dollármillióknak, amik átmennek Kirgizisztán repülőterein. Az összegek nagy része törvénytelen, de békés tranzakciókból érkezik, de a pénzfutárok hálózatát bűnszervezetek is kihasználhatják.
Saimaiti, mielőtt Isztambulba költözött volna, egy ujgur klán megbízásából utaztatta a pénzt futárokkal. Az újságíróknak megmutatta, hogy hogyan mozgatta a család vagyonát külföldre futárok és átutalások segítségével.
Már kevés információból is nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzfutárok hálózata romboló hatással van Kirgizisztán amúgy is törékeny jogrendjére.
Azok a bizonyítékok, amikett Saimaiti az újságíróknak adott, részletesen bemutatják a rendszer működését.
Khusan Kerimov nem az egyetlen olyan ember ebben a bizniszben, akinek az utóbbi időben nyoma veszett. Kevesebb, mint egy héttel korábban egy 37 éves kereskedő, Khufur Abdurakheman testét Biskektől messze, a szegény, és csak szórványosan lakott Narin régióban találták meg.
Abdurakheman két héttel korábban tűnt el. A biskeki Madina bazárban üzemeltetett egy kis textilboltot, és senki nem látta azóta, hogy kilépett a bazárból. Nem egyszerű kereskedő volt, Saimaiti és más források szerint „gyűjtőként” tevékenykedett, azaz ő szedte össze más kereskedőktől a pénzeket, amit külföldre akartak küldeni.
Egy ismerőse szerint korábban a piacon belül egy kis éterem szakácsa volt, és a többi árus tiszteletét erős vallásosságával nyerte el. Szó szerint tudott idézni a Koránból, és az ujgurok meg voltak győződve arról, hogy ha valaki idézni tud, akkor nem képes csalni, ezért úgy döntöttek, hogy rábízzák keresetüket. Az ismerőse szerint Abdurakheman 50 ezer dollár küldéséért 50 dollárt számított fel díjként.
Amikor megölték, Abdurakheman egy másik piac, a Dordoi felé tartott. A Dordoi Biskek, és egyben Közép-Ázsia legnagyobb bazárja, ahol fehérneműtől kezdve bútorokig mindent meg lehet találni az árusoknál, akik konténerekből kínálják a portékát.
A Dordoi, a Madina és a déli Kara-Suu bazárok a kirgiz gazdaság csomópontjai. Bár hivatalos adatok nincsenek, a World Bank 2012-es becslése szerint itt folyik át az egész ország pénzforgalmának 33 százaléka.
A piaci termékeknek kis százalékát gyártják Kirgizisztánban, a legtöbbet Kínából és Törökországból importálják. Sok kereskedő számára a legköltséghatékonyabb megoldás az, ha a keresetüket repülőgéppel viszik külföldre, elkerülve ezzel a tranzakciós díjakat és a hivatalok figyelmét.
Néhány árus személyesen utazik, és vásárlja meg a javakat. „Amikor én kezdtem, általában Törökországba mentem, és egy hetet töltöttem ott” – monta Saimaiti egyik egykori futára, aki korábban kereskedő volt.
De ahogy a rendszer fejlődött, az illegális pénzszállítás heti rutinná vált a kirgiz piacokon. A források szerint a hét bizonyos napjain a gyűjtők összeszedik a pénzt, és eljuttatják a kívánt helyre.
„Ha valakinek van pénze, az futárokkal küldi el” – mesélte Saimaiti egyik egykori futára, aki elmondta, hogy a kereskedőknek már nem éri meg az, hogy saját maguk utazzanak. „Kiválaszthatod a török termékeket Whatsappon keresztül is. Tudsz így vásárolni vagy rendelni.”
Miután a gyűjtő beszedi a pénzt (mindig amerikai dollár formájában), a csomagot lezárja és kódokkal jelzi, hogy melyik kereskedőktől van, és mennyi pénzt tartalmaz.
A futárok jelenléte a reptereken egyértelmű és általános. „Sokan vannak azok, akik utaznak, és hozzák-viszik a dolgokat. Ha kimész a reptérre, te magad is láthatod, hogy ki él ebből.” – mondta Saimaiti futára, aki a riportban név nélkül szerepel, mint a legtöbb megszólaló. A félelmük is mutatja azt, hogy milyen veszélyes a pénz útja.
A biskeki Manas International Airport fontos központja a futárok üzletének. A készpénz, amit a városban gyűjtenek össze, innen utazik külföldre. Az a csomag pedig, amit az ország másik pontjáról hoznak, ide érkezik először, belföldi járatokon.
Néhány esetben átadják egy másik futárnak, aki a nemzetközi járatra viszi (ez volt Kerimov szerepe is). Más esetekben az érkező futár a reptéren megvárja a kövekező gépet, amivel mehet tovább.
Az egyik találkozón, Isztambulban Saimaiti telefonja folyamatosan csörgött, és rengeteget egyezkedett a pénzről – valószínűleg a futárhálózatával kacsolatban. Ugyanezen a találkozón megmutatott a riportereknek egy nagy kupac készpénzbejelentő-nyilatkozatot, amit a futárai írtak alá.
Mivel sokan közülük még dolgoznak, Saimaiti nem engedte, hogy ezeket részletesen megvizsgálják. De a nyilatkozatok, amik összesen 49 millió dollárról szóltak, és 2016 és 2018 között készültek, bepillantást engednek a hatalmas üzletbe.
Bizonyítják például azt, hogy futárai utazásonként átlagosan egy millió dollárt visznek magukkal. A legnagyobb összeg, amit valaki egyszerre vitt magával, 2,9 millió dollár volt.
Az újságírók más forrásokból dokumentálni tudtak további 28 millió dollárt, ami 2018 májusában utazott.
A szállítók utazásainak gyakoriságát a reptér és a légitársaságok adatbázisa jelzi. Ezek szerint öt szállító 72 utat tett meg 2019 január és március között.
A legtöbb futár hivatalosan azt mondja, hogy az összeg, amit magával visz, a sajátja. A kirgiz üzleti nyilvántartás szerint viszont egyiküknek sincs olyan cége, ami megmagyarázna egy ilyen magas összeget.
Minden iratban, amit Saimaiti mutatott az újságíróknak, fel van tüntetve az utazás időpontja, az összeg, amit hivatalosan bejelentenek, és ami nem minden esetben a valós összeg, ami náluk van. A futárok, akikkel a riporterek beszéltek, nem említettek olyan ellenőrzéseket, ahol a nyilatkozatok igazságtartalmát vizsgálták volna.
A futárok meglepően keveset keresnek – néhányan csak 5000 kirgiz szomot, azaz 70 dollárt kapnak utazásonként, de a maximum is 200 dollár körül van. A havi átlagfizetés Kirgizisztánban 240 dollár.
„Nincs más munka” – panaszkodott az egyik futár. „Semmit nem tudunk csinálni, nincs semmi, ami a sajátunk lenne, nincs vállalkozásunk. Úgy élünk, mint a szolgák”. Azt mondta, hogy még a közeli rokonai sem tudják, hogy milyen munkát végez. „Ha tudnák, természetesen aggódnának.”
Felmerülhet a kérdés, hogy a futár miért nem tartja meg a pénzt, amit rábíznak. „Kara-Suu egy kis hely” – mondta Saimaiti egyik egykori futára, aki egy déli piacon dolgozik. „Majdnem mindenki ismer mindenkit. A családom itt lakik, az emberek tudják, hogy hol van az otthonom. Az unokaöcsém üzlete a közelben van. A húgomnak is boltjai vannak. Mindannyian a piacon dolgozunk, az üzletekből élünk meg.”
Egy másik futár morális és vallási tényezőket említett. „Eszünkbe sem jutna” – mondta, amikor szóba került, hogy eltenné-e a pénzt. „Hiszünk Allah-ban, és ez tilos lenne. … Nincs szükségünk rá. Csak tiszta bevételünk lehet.”
Saimaiti a kereskedőktől 25 dollárt kért tízezrenként, tehát egymillió dollár utaztatása 2500 dollárba kerül nála. Ebből az összegből azonban kevés maradt az övé. Egy részét a repülőjegyekre és a futárok fizetésére költi, a felét pedig, tízezrenként 10-12 dollárt a vámosok lefizetésére.
Hiszen az ő munkájuk teszi lehetővé az egészet.
Nem minden futár jelenti be a szállított készpénzt, sokan egyszerűen felviszik magukkal a repülőgépre, amíg a lefizetett vámőrök a másik irányba néznek.
„Mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre” – mondta Samat Isabekov, aki a Manas Airport-on elkövetett bűnügyek utáni nyomozásért volt felelős. “A reptéren a saját szemünkkel láttuk, hogy a pénz keresztülmegy az intézményen. A videófelvételek, amiket készítettünk, bizonyítják is ezt.”
Isabekov szerint a futárok 30-40 millió dollárt csempésztek Kínába hetente, amikor ő dolgozott. A készpénzt Ürümcsi-be, a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület fővárosába vitték.
Ő is kiemelte a vámosok kooperációjának fontossággát. „Nem könnyű elrejteni a pénzt egy reptéren. Amikor a táskát ellenőrizzük röntgennel, látjuk, ha van benne készpénz. Az Ürümcsi-be induló gépet szigorúan ellenőrizzük. Ezért van az, hogy néha a nagy üzletemberek előre felveszik a kapcsolatot és értesítenek: ezen a napon ennyi és ennyi milliót fogok küldeni.”
„Úgy tudom, hogy a hivatalnokok kétezret kérnek milliónként.” – mondta Isabekov. „Azt biztosan tudom, hogy a vámőrök egy ezrest kapnak ebből az összegből.” A többit szétosztják a különböző részlegek között.
A vámosokat azzal is gyanúsítják, hogy megakadályozzák más szervezetek nyomozását az ügyben.
Két határőr, akik a Manas repülőtéren dolgoztak – Aibek Kamchybekov őrnagy és Marlis Osmonbekov, rangidős hadnagy – elmondták az újságíróknak, hogy 2018 végén kezdték a munkájukat, azzal a megbízással, hogy agresszíven szorítsák vissza a bűnözést a reptéren.
„Azt figyeltük, hogy mennyit utaznak a futárok.” – mesélte Kamchybekov. „Mindent összevetve havonta 10-15 alkalommal érkeztek és távoztak, pár naponta.”
A három hónapos nyomozás alatt a két férfi több futárt is beazonosított, akik valószínűleg Raimbek Matraimov, egy egykori vámőr védelme alatt vannak, akit Saimaiti is említett. Ez nyilvánvalóvá vált, amikor a futárokat megpróbálták kikérdezni, sokan Matraimov-ra hivatkoztak, és tagadtak mindent.
Néhány futár útlevelének és készpénz-bevallásának a fotója felkerült egy nyilvános Facebook oldalra 2019 júniusban. Az anonim poszt azzal vádolta a futárokat, hogy Matraimov pénzét szállítják. „Szenzáció! Matraimov külföldre szállítja a kincseit!” – írta. A férfi nem válaszolt az újságírók megkeresésére, de nyilvánosan tagadta a vádakat.
Amikor a két futár panaszt tett amiatt, hogy a vámőrök bizalmas jellegű információt osztottak meg róluk, Kamchybekovot és Osmonbekovot a hadsereg ügyészéhez hívták. A fotók terjesztésével vádolták őket. „Azzal fenyegetett minket az ügyész, hogy börtönbe kerülünk.” – mondta Osmonbekov.
Mindkét férfi tagadja, hogy ők szivárogtatták volna ki a képeket, de mindkettőjüket felfüggesztették. „Reméljük, hogy az az információ, amit gyűjtöttünk, végül ki fog derülni a jövőben, Allah akaratával” – mondta Osmonbekov.
Amikor Khusan Kerimov, a taxisból lett futár október 22-én a reptérre indult, annak, aki közel állt hozzá, jó oka volt aggódni.
Egy hónappal korábban egy hasonló munka majdnem az életébe került. Amikor hazaért a csomagjával, néhány fegyveres férfi megverte és kirabolta. Gumibottal támadtak rá, és egy fegyvert is elsütöttek, mielőtt elmenekültek volna a pénzzel.
Amikor Kerimov nem vette fel a telefonját, a testvére aggódva rohant a reptérre. Ott megtalálta a férfi Hondáját, amiben semmi gyanúsat nem látott. Bement a terminálra körbekérdezni, de senki nem tudott Kerimovról.
A testvér (aki azt kérte, hogy a neve ne legyen nyilvános), bejelentette Kerimov eltűnését, majd folytatta a keresést. Másnap a rendőrség is csatlakozott hozzá. Este a Honda csomagtartójában megtalálták szétvert testét, összekötött kezekkel.
A reptér biztonsági kamerái szerint Kerimov soha nem érkezett meg a terminál épületébe. Ehelyett egy férfi, aki orvosi maszkot viselt sétált be az épületbe, kezében fehér csomaggal. Egy másik kamerán látszik, ahogy az Osh-ból érkező futár beviszi a pénzt, de az, ahogy átadja, nincs rögzítve. Ahogy a maszkos férfi kilép a terminálról a táskával, futni kezd.
Hogy mi történt Kerimovval, máig nem derült ki. Saimaiti azt állítja, hogy a férfi még életben volt, amikor átvették a csomagot, ugyanis az oshi kapcsolattartóját felhívta telefonon, hogy elmondja, minden rendben ment.
„Elvették a telefonját és azt mondatták vele, hogy ‘kész, nálam van a pénz’. Majd megölték.” A gyilkosság még a kemény pénzmosót is majdnem megríkatta. „Nem kellett volna meghalnia. Négy gyereke volt. Azt értem, ha megverik és elveszik a pénzt. De megölni valakit a pénz miatt?” – mondta elcsukló hangon a riportereknek.
Két héttel később Isztambulban a török menekültstátuszra váró Saimaitit is meggyilkolták.
A riport közzététele után a kirgiz hatóságok a Szabadság Rádió (RFE/RL) helyi szolgálatának, az Azattyk-nek és annak tudósítójának, Ali Toktakunovnak a bankszámláit, illetve a Kloop és a 24.kg hírportálok bankszámláit is lefagyasztották. A riportban szereplő üzletemberek keresetet nyújtottak be, és kártérítést követelnek jó hírnevük és becsületük megsértése miatt. A fagyasztást egy hét után oldották fel, miután a nemzetközi médiában is cikkeztek az ügyről.
Szerző: Szabad Európa Rádió, OCCRP, Kloop
Címlapkép: OCCRP
Az eredeti, angol nyelvű anyagot itt olvashatja. Fordította: Rutai Lili
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
A kétezres évek elején Kirgizisztán fővárosában, Biskekben egyszerűen felosztották az Atatürk Park területének húsz százalékát. Az OCCRP riportsorozatából kiderül, hogy...
