Bezárás
Csehország

A csehek az utcán követelik hogy ne az állam, hanem a kormányfő fizesse vissza az elcsalt uniós támogatásokat

Vezető képünkön a prágai Főpályaudvar belső terében apácák követelik a cseh kormányfő lemondását (Demise!) a 2019 december 10-én kezdődött csehországi kormányellenes új tiltakozáshullám első rendezvényén. Fotó: Lukáš Bíba, Aktualne.cz, ČTK

Csehország egész területére kiterjesztené a tiltakozáshullámot Andrej Babiš miniszterelnök összeférhetetlenségi botránya miatt a Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet. Az első demonstrációt kedden, munka után tartották a prágai Vencel-téren. Az eseményről a magyarországi sajtó a Magyar Távirati Iroda (MTI) dezinformatív tudósítása alapján számolt be.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Andrej Babiš cseh miniszterelnök lemondását követelte a prágai Vencel-téren kedd délután 18 órától több tízezer ember. Prága központi terének nagyjából harmada telt meg. A rendezők szerint 80 ezer ember, a cseh rendőrség szóvivője tájékoztatása alapján 35 ezer ember tiltakozott az egy óráig tartó rendezvényen.

Az eseményt a Millió Pillanat a Demokráciáért elnevezésű civil szervezet szervezte, amely idén tavasszal kezdte el tiltakozássorozatát szervezni a cseh kormányfő botrányai miatt. Az első demonstrációkra még csak néhány tízezren mentek ki, de júniusban 250 ezer, novemberben 200 ember követelte Babiš lemondását.

A civil szervezet azért hívta ki újra az embereket az utcára, mert a november végétől több politikai fordulat is történt a cseh miniszterelnök személyét érintő politikai botrányokban. Az Európai Bizottság (EB) könyvvizsgáló csoportja november végi végső jelentésében megerősítette Andrej Babiš cseh miniszterelnök politikai és gazdasági összeférhetetlenségét és azt, hogy a törvénytelenül felvett pénzt Brüsszel felé vissza kell fizetni.

Szintén a napokban történt, hogy Polt Péter kollégája, a cseh legfőbb ügyész hatályon kívül helyezte beosztottja szeptemberi döntését, amely értelmében ősszel ejtették a Babiš és társai elleni nyomozást. Akkor úgy tűnt: a cseh kormányfő elkerülheti a bíróságot.

Fordulat: újra gyanúsított Andrej Babiš – Brüsszel a cseh kormányfő politikai-gazdasági összeférhetetlenségét erősítette meg

Újra gyanúsított Andrej Babiš, miután csütörtökön a cseh legfőbb ügyész hatályon kívül helyezte a cseh kormányfőt felmentő szeptemberi ítéletet. Egy nappal korábban az Európai Bizottság (EB) a cseh kormányfő gazdasági-politikai összeférhetetlenségét megállapító könyvvizsgálatát hozták nyilvánosságra. Cikkünkben a korrupciós botrány legújabb fejleményeit foglaljuk össze. Ami biztos: Babiš támogatottsága változatlan, a csehek harmada támogatja politikáját.

Új országos tiltakozás indul

A Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet új tiltakozási hullámot indított el 2019 december 10-én a prágai Vencel-téren, amelynek ezúttal mintegy harmada telt meg tiltakozókkal. Fotó: Lukáš Bíba, Aktualne.cz, ČTK

A kedd délutáni prágai demonstráción a politikai tartalmú beszédek mellett kihírdették a decemberi tiltakozások menetét is.

A civil szervezet december 16-án a cseh falvakban, kistelepüléseken szervez tiltakozó gyűléseket. Megtudhattuk, hogy a hétfői napig hivatalosan 120 kis-, és közepes településről jelezték a cseh kormányfő lemondását követelő események megtartását.

December 17-én a cseh főváros következik, ahol egy újabb ún. kreatív-demonstrációt szerveznek. Az ilyen típusú eseményen, a szervezők ajánlásai szerint, járdákra fognak különböző politikai üzeneteket festeni, cseh és angol nyelvű szórólapokat terjeszteni, valamint tiltakozásul különböző hangot adó kiegészítő tárgyakat is felhasználni.

Jövő héten csütörtökön, december 19-én újra országos demonstrációt szerveznek, de ezúttal nem a falvakban és a kistelepüléseken, és nem is Prágában, hanem a csehországi megyeszékhelyeken. A fővárosban és a falvakban lakókat ezúttal a megyei központokban megszervezett akciókra várják.

Az akciósorozat bevallott célja, hogy az embereket minél szélesebb körben, országosan is tájékoztassák a Babiš körüli botrányokról, illetve, hogy a Millió Pillanat a Demokráciáért civil szervezet tiltakozó akcióját Csehország egész területére kiterjesszék. Hasonló akciókat eddig Prágában és csak nagyobb cseh városokban szerveztek.

Mik a követelések?

Két és fél év óta orrunknál fogva vezet, tudatosan hazudozik. Csehország egy ember cégévé vált,” mondta a cseh kormányfőről beszédében Benjamin Roll főszervező, aki szerint Babiš a cseh államigazgatás gépezetét saját vagyoni gyarapodására használja. Ismert: a november közepén tartott kétszázezres demonstráción a szervezők januári folytatást ígértek.

Korábban vagyunk itt, mint ahogy azt ígértük. Már most itt vagyunk. Elegünk van,” jelentette ki Roll, aki szerint a legutolsó fejlemények tükrébben csak a többszázezres tömegtüntetések miatt nem hívta vissza eddig Babiš a legfőbb ügyészt és nem intézett támadást a független médiával szemben.

A civil demonstráció szervezői négy követelést fogalmaztak meg, amelyekre beszédeikben többször visszatértek. Ezek:

  • Andrej Babiš miniszterelnök lemondása
  • Az Agrofert vállalat állami közbeszerzéseinek leállítása
  • Az EB határozata értelmében a jogosulatlanul felvett pénzt visszafizetése

Az európai könyvvizsgálati jelentés egyértelműen fogalmazott jelezte beszédében a civil szervezet másik főszervezője Mikuláš Minář. „Ne a nép fizesse vissza a miniszterelnök által okozott kárt. Babiš fizesse vissza, ami nem az övé!” – tette hozzá.

A tüntetésen még elhangzott, hogy a civilek akciói önmagában nem elegendőek, a cseh társadalomnak szüksége lenne a politikai pártok minőségi munkájára is. Az eddig elhangott nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a Millió Pillanat a Demokráciáért szervezet az ilyen irányú folyamatok katalizátora szeretne lenni. Korábban felmerült: a civilek párttá alakulnak, de a tervet láthatóan levették a napirendről. Mindenesetre a következő prágai demonstrációra a civilek az összes ellenzéki párt képviselőjét meghívták.

A szervezők után Jana Moravcová, a Cseh Környezetvédelmi Felügyelőség korábbi regionális igazgatója üzent a színpadról a csehországi köztisztviselőknek. A vélhetően az ipari lobbi hatására munkahelyéről eltávolított Moravcová beszédében a csehországi köztisztviselőknek üzent. Úgy vélte, hogy amikor a hatóságok egy jogtalanul kifizetett EU-s támogatás felelősei után nyomoznak, akkor a valódi döntéshozók mindig magukra hagyják a köztiszviselőket.

Moravocvá azt tanácsolta a támogatásokról döntő csehországi tisztviselőknek, hogy bizonyítsák be, nem engedelmes bárányok, nem tehetnek meg velük mindent. Moravcová azt javasolta a köztisztviselőknek, hogy tanulmányozzák át a Babiš-ügy iratait, és ha bűncselekmény-gyanús esetet érzékelnek „beszéljék át egymás között, lépjenek kapcsolatba újságírókkal és a rendőrséggel, és ne vállalják át főnökeik törvénytelen döntéseinek felelősségét!

A demonstráción felszólalt még David Ondráčka, a Transparency International (TI) korrupcióellenes szervezetet elnöke is. Beszédében arra kérte a cseh hivatalnokokat, „hogy még akkor is ha nehéz, emeljék fel fejük, és végezzék tisztességesen munkájukat.” A TI beszédében kijelentette: a Babiš körüli fejleményeket a 30 éves modern cseh demokrácia legnagyobb korrupciós és támogatási botrányának tartja.

Menet a Főpályaudvarig

Az egy órás demonstráció végén a tüntetők elénekelték a cseh himnuszt és egy részük a Vencel-térről a prágai Főpályaudvarra vonult a Na Příkopě, Hybernská és Opletalova utcákon át.

A résztvevők elkezdték osztogatni az éppen a környéken közlekedő embereknek a szervezők által előre elkészített 350 ezer darab „DEMISI” („Mondjon le!”) feliratú szórólapokat.

A cseh közrádió beszámolója alapján Vencel-téri demonstráció szervezői kifejezetten kérték a résztvevőket, hogy kerüljék az agresszív kommunikációt és figyeljenek az esetleg közéjük szivárgó provokátorokra, valamint csak az általuk kijelölt és a rendőrség által biztosított területen vonuljanak.

"Dodržujte volný průchod!" azaz, "Engedjék a szabad átjárást!" felirattal a civil szervezet egyik aktivistáját látják a prágai Főpályaudvar egyik aluljárójában. Fotó: Jakub Pilhal, Aktualne.cz, ČTK

“Dodržujte volný průchod!” azaz, “Engedjék a szabad átjárást!” felirattal a civil szervezet egyik aktivistáját látják a prágai Főpályaudvar egyik aluljárójában. Fotó: Jakub Pilhal, Aktualne.cz, ČTK

A Vencel-téri demonstráció idején a tér közepén hagyományosan zavartalan volt a villamosforgalom. A téren áthaladó autósforgalmat a demonstráció idejére a rendőrség a párhuzamos utakra terelte. A cseh sajtó szerint közlekedési problémák nem történtek a demonstráció idején.

Babiš: Nem mondok le

A cseh miniszterelnök is kommentálta a tüntetést. Babiš szerint a civil szervezet annak ellenére demonstrál ellene, hogy a könyvvizsgálói jelentés nem érkezett meg Csehországba, és a cseh ügyészség sem tudta bíróság elé állítani.

Respektáljuk, hogy demokrácia és szólásszabadság van az országban, mindenkinek jogában áll tüntetni bárki ellen. De azért, mert a tüntetők gyűlölik Babišt, egészen biztosan nem tervezek lemondani” – írta a cseh miniszterelnök a helyi közrádió megkeresésére sms üzenetben.

MTI: „állítólag összeférhetetlen”

A kormánypropagandán – Hirado.hu – kívül az új csehországi tiltakozáshullám kezdetéről a függetlennek vagy ellenzékinek tartott 444.hu, Hvg.hu, Index.hu, 24.hu számoltak be – a Magyar Tájékoztatási Iroda (MTI) tudósítása alapján. A magyarországi adófizető és online felületeket olvasó állampolgárok torzítva értesültek a legfrissebb csehországi eseményekről.

Az MTI tudósítása szerint „a cseh kormányfő elleni újabb tüntetés apropója, hogy az Európai Bizottság könyvvizsgálói állítólag összeférhetetlenséget állapítottak meg Babis politikai és vállalkozói tevékenysége között.

Ez a kijelentő mondat azért félrevezető állítás, mert az Európai Bizottság (EB) november 29-i jelentésében nem „állítólag”, hanem egyértelműen és véglegesen mondták ki a cseh kormányfő politikai és gazdasági összeférhetetlenségét egy nemzeti szintű paragrafusra hivatkozva. A magyarországi MTI gyakorlatilag átvette a cseh kormányfő narratíváját, amely kétségbevonja az EB-audit vizsgálatát.

A megvizsgált magyarországi beszámolók alapján jegyezzük meg, hogy a Népszava cikkében a valóságnak megfelelően szerkesztették át az MTI anyagát.

A köztévé honlapján is szemlézett MTI-hír tendenciózus valóságformálására egy másik példa, amikor a fideszes befolyás alatt álló hírügynökség tudósítása szerint „a tüntetők ezrei a Vencel térről a közeli vasúti főpályaudvarra vonultak, minek következtében problémák keletkeztek a vasúti csomópont működésében. Hasonló módon megbénult a prágai városközpontban az autós forgalom is.

A fenti mondatokat az összes megvizsgált magyarországi fősodratú hírportál átvette, miközben sem a cseh sajtó sem a cseh rendőrség nem írt az MTI által jelzett közlekedési problémákról. A cseh miniszterelnök tulajdonában lévő expres.cz bulbárlap tudósításában mindössze a tömött metrószerelvényeket és a hangzavart tudta a demonstrálók bűneként beállítani.

Vezető képünkön a prágai Főpályaudvar belső terében apácák követelik a cseh kormányfő lemondását (Demise!) a 2019 december 10-én kezdődött csehországi kormányellenes új tiltakozáshullám első rendezvényén. Fotó: Lukáš Bíba, Aktualne.cz, ČTK

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom