Bezárás
Latin-Amerika

„A Biblia újra a palotában!” – Bolíviában jobboldali ultrák akarják „megbékíteni” az országot

Elsőként az USA és Donald Trump, majd fenntartásokkal Oroszország, és végül az Európai Unió is elismerte a múlt szerdán puccsszerű események után létrejött bolíviai kormányt, amely a kritikák szerint elsősorban a kiváltságos fehér elit legszélsőségesebb csoportjainak képviselője. Különösen az keltett nagy felháborodást, hogy a kormány rendeletben ígért büntetlenséget a katonaságnak, amely már több ízben is bevetett éles lőszert a november 10-én lemondott elnök, Evo Morales mellett tüntetők ellen, legalább húsz halálos áldozatot okozva

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

November 12-én egy óriási Bibliát magasba tartva érkezett La Paz városában az elnöki palotához Jeanine Añez, a szenátus volt alelnöke, aki valamivel korábban maroknyi ellenzéki képviselő jóváhagyásával nyilvánította saját magát Bolívia ideiglenes elnökévé. Az elnöki tisztség azután találta meg a konzervatív politikust, hogy az előző hétvégén szinte néhány óra alatt elpárolgott az elmúlt évszázad legszilárdabbnak tűnő bolíviai rezsimjének vezetése.

A 2006 januárjától hatalomban lévő elnök, Evo Morales a televízióban jelentette be lemondását, egy órával azután, hogy ezt „javasolta” neki a hadsereg vezetése. Nyomában lemondott alelnöke, Álvaro García Linera, és addigra már több miniszter is, akárcsak a kormánypárt frakcióvezetője és a parlament elnöke. Közülük többeket megfenyegettek, egyesek házát megtámadták, felgyújtották, családtagjaikat is erőszak érte, a kormánypárt több vezetője nagykövetségekre menekült.

Moralesnek még vasárnap éjjel menedéket ajánlott Mexikó kormánya, ahova november 12-én meg is érkezett. Az alkotmány szerint elvileg helyére lépő főméltóságok visszalépése után következett a sorban Jeanine Añez, a szenátus alelnöke. Sem ezekről a lemondásokról, sem a magát átmeneti elnöknek nyilvánító szenátorasszony mandátumáról nem tudott többségi döntést hozni a parlament, mivel Morales 1999-ben alapított pártja, a MAS (Movimiento al Socialismo) nem vett részt az ülésen.

Az alkotmánybíróság által mégis felhatalmazott ideiglenes államfő mellén történetesen a hadsereg főparancsnoka, Williams Kaliman igazította el az elnöki szalagot.

Forrás: Twitter.

Añez épp olyan vehemenciával ünnepelte, hogy a „Biblia visszatér a palotába”, mint a vasárnap este valóságos diadalmenetben, fellázadt rendőrök és a győzelemtől mámoros polgárok kíséretében érkező Luis Fernando Camacho, a Morales lemondásához vezető tiltakozások egyik kezdeményezője és vezéralakja.

Az alábbi videón november 12-én szülővárosában várják hívei, érkezése előtt a szokás szerint Krisztus szoborral díszített színpadról ördögűzésre hív a “szpíker”: Sátán, tűnj el Bolíviából!

Egy vitatott választás és a 3 nap, ami megrengette Bolíviát

Alig 3 héttel korábban Morales bukása még valószerűtlennek tűnt. Annak ellenére is, hogy a 14 éve működő rezsim támogatottsága ekkorra már jócskán visszaesett, amit csak még nyilvánvalóbbá tettek a július és szeptember vége között több mint ötmillió hektárt felégető erdőtüzek és a kormány felelőssége kapcsán indult tiltakozások.

Ennek ellenére főképp az volt a kérdés, hogy képes-e az őslakos aymara származású, paraszti sorból érkezett vezető negyedszer is megnyerni már az első fordulóban az elnökválasztást, vagy kénytelen lesz a jóval kockázatosabb második felvonásnak is nekifutni. Az október 20-án megrendezett voks eredményei lassan csordogáltak, majd elakadtak, és egy 24 órás szünet után végül épphogy kihozták győztesnek Moralest 47,08%-kal (az első fordulóban ehhez ehhez 50% feletti eredmény vagy 10 pontos előny szükséges).

Camacho már az első adatok nyilvánosságra kerülésekor megkérdőjelezte azokat, és jogorvoslatokkal való bíbelődés helyett rögvest arra szólította fel Moralest, hogy 48 órán belül mondjon le. Szintén elég fürgén, már október 22-én kinyilvánította magát a „MAS elleni politikai erőket egyesítő civil mozgalom vezetőjének”, határozatlan idejű sztrájkra és polgári engedetlenségre hívott fel.

Végül ő maga írta meg Morales lemondó levelét, és november 4-én La Pazba utazott, hogy átadja neki – a reptérre nemcsak saját támogatói jöttek el, hanem a MAS szimpatizánsai is, akik lezárták a repteret. Sem a rendőrség, sem a katonaság nem lépett közbe, és a két csoport közti konfrontáció képei bejárták a médiát és a krízisben kiemelt szerepet kapó közösségi oldalakat. Könnyen lehet, hogy ez az akció sorsfordító volt, és Camacho ekkor, egy legitimitását vesztett rezsim áldozataként vált országosan ismertté. Ami segíthetett abban, hogy az etnikailag, földrajzilag és szociológiailag is rendkívül sokszínű elégedetlenség élére állhasson, háttérbe szorítva a választás második befutóját, Carlos Mesát is.

A csaknem három héten át tartó tiltakozó akciók másik fordulópontja a rendőrség egyes egységeinek átállása volt november 8., azaz péntek magasságában, akiknek Camacho isten áldásán kívül még nyugdíjemelést is ígért. Miután egy nap késéssel mégis sikerült La Pazba jutnia, a szálláshelyéül szolgáló luxushotel környéke lett a tiltakozások központja.

Miközben sokak szemében még mindig az ország hagyományos, „fehér” gazdasági elitjének szélsőséges, szeparatista és rasszista képviselője volt, sikerült szövetségeket kötnie Morales egykori bázisának kritikus csoportjaival. Így például egy indián őslakos vezetővel kötöttpaktuma” volt hivatott bizonyítani, hogy a fenti vádak csak a nép megosztást szolgálták: „itt nincs diszkrimináció, nincs rasszizmus, nem is létezett soha”. „Kelet és nyugat egységben” küzd egyetlen célért, azaz Morales lemondásáért. Találkozott az ellenzékinek mondható földműves- és bányász szakszervezetek vezetőivel is.

Condori a “vörös poncsók” egyik vezetője és Camacho fotója, forrás: Comité Civico, El Deber.

A tiltakozásokat addig lényegében ignoráló, magát egyértelmű győztesnek nyilvánító Morales csak ekkor kezdett engedni, miután szembesült vele, hogy az egyes sajtóhírek szerint korábban megosztott katonaság nem áll ki a védelmében a lázadó rendőrökkel és a lakossággal szemben. Előbb dialógusra hívta az ellenzéket, új választások kiírása érdekében, amit az elutasított. Majd november 10-én délelőtt új választások kiírását hirdette meg, újjáalakított választási bizottsággal, miután az Amerikai Államok Szervezete (OEA) előzetes jelentésében megállapította, hogy informatikai manipuláció történt a szavazatszámlálás során, és a súlyos szabálytalanságok miatt új választások kiírását javasolta.

Morales ekkor már az ország középső régiójában, Cochabambában található Chaparéba menekült, ahonnan egykor elindult érdekvédelmi-politikai karrierje. Innen jelentette be őslakos vezetők kíséretében lemondását is, hangsúlyozva, hogy államcsíny áldozata, és az erőszak megelőzése, az ország pacifikációja érdekében lép vissza.

Evót a saját súlya húzta le a mélybe

Az, hogy mára Morales sokak számára inkább a probléma mint a megoldás része – bár továbbra is folynak a vele szolidáris akciók az országban –, akárcsak az, hogy sokan egzakt bizonyítékok nélkül is elhitték, hogy csalással győzött, nemcsak az ellenzék kampányának eredménye, hanem szorosan összefügg legfőbb és megbocsáthatatlan hibájával. Morales 2016-ban népszavazást kezdeményezett arról, nekifuthat-e egy negyedik ciklusnak. Az ismételt újraválasztásokat hagyományosan nem támogató lakosság, csaknem 85%-os részvétel mellett 51,3%-ban nemet mondott az ötletre.

Ennek ellenére a MAS alkotmányjogi panaszt nyújtott be, és 2017. november 27-én az alkotmánybíróság kimondta, Evo emberi joga, hogy ismét jelölt legyen. A döntés nemcsak az elnök amúgy még mindig jelentős népszerűségét, de az alkotmánybíróság és a választási bizottság legitimitását is megroggyantotta, és megágyazott a mostani krízisnek.

Még azok között is, akik amúgy elismerik Morales és a MAS csaknem másfél évtizedes regnálásának pozitívumait, és egyáltalán nem rokonszenveznek Camachóval és a kormánnyal, sőt, alkalmasint meg vannak róla győződve, hogy a puccs az Egyesült Államok, illetve a CIA támogatásával ment végbe, megfogalmazódik a vélemény, hogy Evót a saját súlya húzta le a mélybe.

A hatalomhoz való ragaszkodás, az utódlás előkészítetlensége, a székeikben elkényelmesedő képviselők, a csaknem másfél évtized alatt egyre vertikálisabbá váló, klientelista és alkalmasint korrumpálódó rendszer hibáihoz adódtak a mélyebb problémák: a politikai forradalom belső ellentmondásai és a gazdasági modell fenntarthatatlansága táplálta feszültségek.

Virágzó korporatív piacgazdaság és kulturális-politikai forradalom

Morales rezsimje súlyos és utólag végzetesnek bizonyult kisiklása ellenére sem nevezhető diktatúrának, ahogy a jelenlegi kormány tagjai szeretik hangoztatni, még kevésbé kommunistának. A 2005 decemberében szabályos választásokon, a szavazatok 54%-át megszerezve hatalomra kerülő Evo és szociológus jobbkeze, Álvaro García Linera nevével fémjelzett kísérlet egy nemzeti-produktivista dinamikán alapult, és nem célozta a tulajdon- vagy termelési viszonyok radikális átalakítását.

„Kommunizmus” helyett Moralesék a termelés-újraelosztás-fogyasztás-belső kereslet növelése logika jegyében próbálták szabályozni a gazdaságot, és az elmúlt másfél évtized a piacgazdaság és a fogyasztói társadalom virágkorának tekinthető. Ehhez szigorú költségvetési politika járult, pragmatizmus, alacsonyan tartott infláció és államadósság, az eredmény pedig gyakorlatilag folyamatos stabil növekedés, amelyhez rendre gratulált a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap is.

A nominális GDP alakulása 1986-2018 között. Forrás: bolíviai gazdasági minisztérium, Prensa Latina.

Pablo Stefanoni argentin újságíró és Fernando Molina bolíviai író cikkét idézve, az „evonomics” lényege a stratégiai szektorok (gáz, villamosáram) feletti erős állami kontroll kombinációja a nemzeti magántőke (agrárbiznisz) nehézsúlyú szereplőivel való szövetséggel, a pénzügyi és kereskedelmi szektor felpörgetésével, és a „békés együttélés” azokkal a kisvállalkozásokkal, amelyek a dolgozók több mint 60%-át alkalmazzák, és nem igazán tartják tiszteletben a munkajogi és fiskális előírásokat.

Evóék gyökeresen nem tudták, talán nem is akarták megváltoztatni az erőviszonyokat, és a fontolva haladás jegyében apránként próbálták kivitelezni a „marxista forradalmi változásnak folyamatát”, gondosan figyelve arra, hogy ne sértsék túlságosan a felsőbb, „fehér” osztályok érdekeit. Lévén, hogy ezek a csoportok elég nagy pusztító potenciállal rendelkeznek, és 2008-ban még egy államcsínnyel is bepróbálkoztak, ez egyébként érthető. Így például nem került sor a munkajogi, az adó- vagy az örökösödési törvények reformjára, és hiába támogatta a 2009-és alkotmányos népszavazás során a résztvevők 80 százaléka, nem valósították meg a latifundiumok feldarabolásával járó agrárreformot sem.

Ugyanakkor – a régió progresszív kormányaihoz hasonlóan – jelentős újraelosztás ment végbe, amely milliókat emelt ki a nyomorból, és valóban létrehozott egy új, magát középosztálynak tekintő réteget: ügyelve arra, hogy az a produktivitás-fogyasztás körforgásába illeszkedjen. A családoknak juttatott állami földek, a szociálpolitika, akárcsak az infrastruktúra fejlesztések jelentős része a legszegényebbeket célozta – közben azonban elmaradt pl. a közoktatás fejlesztése, így a minőségi képzés a módosabbak privilégiuma maradt.

Ezzel párhuzamosan valóságos kulturális-politikai forradalom ment végbe, amely egyfajta elitcserével is járt: a lakosság 60%-os többségét alkotó őslakosoknak adott jogok és elismerés, az állam plurinacionális, a kisebbségeket elismerő és szekuláris voltát kinyilvánító új alkotmány felértékelték az évszázadokon át kisemmizett és megvetett csoportok életmódját, kultúráját, jelképeit. A rezsim kulturális tőkével ruházta fel ezeket a rétegeket, miközben gazdasági helyzetük is jelentősen javult, és szisztematikusan őket próbálta előnyben részesíteni pl. az állami pozíciók kiosztásakor, akár háttérbe is szorítva a hagyományos gazdasági eliteket és értelmiséget. Ebben az értelemben tehát elitellenes volt, vagy inkább megvalósított egy korlátozott elitcserét, hiszen közben kiegyezett a hagyományos gazdasági hatalmat képviselő „blancoide” nagyvállalkozókkal.

Az ilyen kompromisszumok sorába illik az is, hogy a „Föld anya”, a Pachamama és a természeti környezet tiszteletét alkotmányba foglaló Evóék a valóságban a természeti kincsek egyre gyorsabb felélését szorgalmazták, ami már évekkel ezelőtt súlyos konfliktusokhoz vezetett az őslakosok egyes csoportjaival is, idén nyáron pedig szélesebb ellenállással is találkozott.

Az évről-évre tervezett módon újabb erdőterületeket behabzsoló mezőgazdaság – főként a génmódosított szója-termelés, és ennek nyomában a „bioüzemanyag”, a marhahús és a szója export exponenciális növekedése óriási természeti károkkal jár, ahogy azt a nyári gigantikus tüzek is bizonyították. Paradox módon ennek legfőbb haszonélvezője épp az a Santa Cruz-i elit, amelynek döntő szerepe volt Morales bukásában.

Messianisztikus civil vezető kissé sötét múlttal

Az alkotmánybíróság 2017. november 27-ei döntése Luis Fernando Camacho felemelkedésének kezdete is lehetne, ekkor állt először a szülővárosában a döntés ellen tüntető fiatal tiltakozók élére, és elég jó politikai érzékkel azóta emelkedik egyre magasabbra, meglovagolva a Morales rezsimével elégedetlenkedők dühét.

A negyvenéves jogász végzettségű vállalkozó, háromgyerekes családapa maga is jómódú családból származik, abból a régióból, Santa Cruzból, amely az ország évszázados távlatban hagyományos, „fehér”, illetve mesztic, azaz az egykori európai gyarmatosítók leszármazottai alkotta elitjének legjelentősebb gazdasági-hatalmi központja.

A régió a magyar újságolvasóknak is ismerős lehet, ugyanis itt, az ország legnépesebb városában, a jó 11 milliós lakosság ötödének otthont adó Santa Cruz de la Sierrában csapott le a speciális erők különítménye 2009. április 16-án Rózsa-Flores Eduardóra és társaira, akiket Evo Morales elleni merénylettel és terrorizmussal vádoltak meg.

Santa Cruz Bolívia egyik leggazdagabb régiója, a húzóágazat mezőgazdaság mellett számos természeti kinccsel, többek között szénhidrogénnel, vas- és nemesfémbányákkal rendelkezik. A terület az ország északi és keleti része, az úgynevezett Félhold autonóm, szeparatista törekvéseinek egyik motorja. Ezek a jelentős zsarolási potenciálra váltható „decentralizációs” törekvések kivívták az USA támogatását is: a kisebbségek védelmére hivatkozva, 2009-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint 2002 után legalább 97 millió dollárral.

Bolívia földrajza

Bolívia földrajza és régiói műholdas felvételen, fotó: Miguel Sevilla-Callejo, Wikipedia

Camacho aktivizmusát egy helyi ifjúsági szervezetben kezdte, amelyet az Emberi Jogok Nemzetközi Föderációja 2007-ben „egyfajta paramilitáris csoportnak” nevezett, amely élen járt a jogvédők és népi vezetők elleni megfélemlítő, megszégyenítő akciókban, alkalmasint gyilkosságokban. A nemzetközi szervezetet még egyébként még Branko Marinkovic üzletember kérte fel, 2008 elején, azaz kb. egy évvel Tóásó Elődék letartóztatása előtt, hogy álljon ki a szeparatista mozgalom mellett, mert Evo Morales kormánya kémkedik utánuk és üldözi őket.

A FIDH elég kemény válaszlevelében azt állítja, hogy a Marinkovic által elnökölt Comité Cívico pro Santa Cruz, akárcsak az általa előmozdított Unión Juvenil Cruceñista a diszkriminatív, rasszista és intoleráns erőszakos akciók első számú felelőse.

A röviden csak „El Macho”-nak is nevezett Camacho 2015-től az előbbi szervezet vezetésében is részt vett, és 2019-ben lett elnöke, egyébként édesapja nyomdokaiban, aki még a nyolcvanas években töltötte be a tisztséget. A szervezetnek különféle vállalkozói érdekképviseletek mellett lakossági és munkavállalói szervezetek is tagjai, és Evo Morales hatalomra kerülése óta az ellenzék egyik legaktívabb intézménye. Annak ellenére is, hogy a helyi gazdasági elitek az első évek kemény konfrontációja után kiegyeztek Moralesszel, és az állam nem csökkentette érdemben privilégiumaikat a társadalmi béke és az erőszakos akciók elkerülése érdekében.

Camacho emellett egyetemi tanár és családtagjaival egyetemben tulajdonosa annak a cégcsoportnak, amely többek között a biztosítási és gázszektorban érdekelt. Néhány hónapja a helyi média beszámolt arról, hogy neve felbukkan a Panama-papírokban, a magánvagyonok külföldre menekítését, adóelkerülést és pénzmosást segítő közvetítő cégek révén.

Szerinte ezek a vádak, akárcsak személyes gazdasági érdekeinek felemlegetése csupán elhallgattatását szolgáló rágalmak. A megszólalásaiban rendre istenre és keresztény vallási jelképekre hivatkozó „civil vezető” mögött felsorakoznak a helyi vallásos ultrakonzervatív erők is, amelyek a választási kampányban homofób és nőgyűlölő megnyilvánulásokra is ragadtatták magukat.

Államcsíny vagy lázadás

A bolíviai események kapcsán számos fórumon vitatják, hogy államcsíny történt vagy felkelés, és ha az előbbi, akkor az beleillik-e a „színes forradalmak” típusába, ahol külső hatalmak befolyásolják az eseményeket egy kívánatos rezsimváltás érdekében.

Így például a katonaság szerepe nagyon ambivalens, hiszen november 10-ig semmilyen erőszakos akcióban nem vettek részt, és csak azután szólították fel lemondásra Moralest, miután már ezt megtette a legfontosabb szakszervezet, és több bányászszakszervezet. Céljuk valóban lehetett volna a vérontás megakadályozása, különös tekintettel arra, hogy a hadseregnek a fellázadt rendőrök ellen kellene első körben fellépnie. A rendőrség lázadása mögött is felsejlenek hagyományos sérelmek, a bérezésre vagy a hierarchia működésére vonatkozóan, ahogy az Evóval szembe helyezkedő egykori támogatóinak – bányászok, őslakosok stb. – elégedetlensége és követelései is évek óta ismertek.

Ugyanakkor az, hogy a katonaság nem védi meg a támadásoknak és fenyegetéseknek kitett politikai vezetőket, akárcsak a politikusok, vezetők, újságírók és rendszer híveinek vélt polgárok elleni erőszak, majd a tiltakozásokat vezető ellenzéki erők túlkapásai, a sebtében és alkotmányellenesen lezavart hatalomátvétel, amelynek célja nyilván a MAS diszkvalifikálása, egyaránt az államcsíny értelmezés felé tolják a kurzort.∗

Akárcsak az, ahogy azóta viselkedik a kormány, és a néhány nap alatt máris legalább másfél tucatnyi életet kioltó és számos súlyos sérülést okozó hadsereg. Múlt pénteken Cochabambában fojtották vérbe a Morales védelmében demonstráló kokatermelők megmozdulását: a mérleg 9 halott és több száz sebesült. Hétfőn pedig egy több napja blokád alatt tartott gáztározónál léptek fel, hogy a már alapvető termékeket is nélkülöző La Pazba eljussanak a tartálykocsik: itt is nyolcan meghaltak, és többen megsérültek. És ezek csak a legnagyobb nyilvánosságot kapó esetek, amelyekről a helyi sajtó nagyon hiányosan tudósít, ezt illusztrálja az alábbi videón a The Guardian újságírójának nyújtott fogadtatás is:


Jeanine Añez a kezdetektől azt hangsúlyozta, hogy kizárólag a béke megteremtése és az új választások kiírása a célja, azóta azonban nehezen szánja rá magát, hogy érdemi lépéseket tegyen az ügyben. Viszont elismerte az ellenzéki vezető Juan Guaidót Venezuela legitim elnökeként, bejelentette, hogy kilép az ALBA kereskedelmi egyezményből, amely Nicaragua, Kuba és Venezuela mellett kisebb államokat fog össze, visszahívta a nagykövetek 80%-át (azzal az indokkal, hogy nem diplomaták, hanem politikai kinevezettek), és többek között a gázszerződések átalakítását tervezi.

Egyes kormánytagok kiutasítással és börtönnel fenyegették meg a „zendülésre biztató, bujtogató” újságírókat és képviselőket, a biztonságért felelős miniszter arról beszélt, hogy „levadássza” elődjét, aki egy “állat”, de a legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy múlt pénteken rendeletben mentették fel büntetőjogi felelőssége alól a „társadalmi stabilitás és rend visszaállítása érdekében” eljáró katonaságot. Több jogvédő szervezet, így a Human Rights Watch mellett az Interamerikai Emberi Jogi Bizottság (CIDH) is tiltakozott a nemzetközi normákat és emberi jogi garanciákat figyelmen kívül hagyó rendelet ellen, amely a félelmek szerint büntetlenséget biztosíthat a katonai akciókhoz. A határozat ráadásul csak azután került nyilvánosságra, hogy a közösségi oldalakon kiszivárgott, majd a nemzetközi média nyomán a helyi sajtó is tudósított róla.

Ugyanakkor a héten akadtak már pozitívnak mondható fejlemények is. Egyrészt a bolíviai püspöki kar, az ENSZ és az Európai Unió megbízott nagykövetének közreműködésével hétfőn tárgyaló asztalhoz invitálták a politikai pártok és civil szervezetek képviselőit. Szerdán pedig a szenátus – ahol az alsóházhoz hasonlóan kétharmados többsége van a MAS-nak – tette meg az első hivatalos lépéseket az új választások kiírása érdekében.

Añez már figyelmeztetett rá, hogy megegyezés hiányában rendeletben dönthet minderről, ami jóval nagyobb kontrollt tenne lehetővé a kormány számára, és Camacho is bejelentette egy videóban, hogy a választásokat maximum január 19-ig ki kell írni. Bár sokak szerint ő testesíti meg az effektív hatalmat a kormány mögött, amelynek egyébként tagja ügyvédje, Jerjes Justiniano is, egyelőre nem nyilatkozott arról, pályázik-e valamilyen politikai tisztségre.

Az előrelépések ellenére a komplex és rendkívül borulékony jelen és a következő időszak is ezer veszéllyel van kikövezve. Hét elején még legalább 12 város állt blokád alatt, és miközben a MAS egy része készen áll kompromisszumokat hozni a választások érdekében, a párt bázisát adó régióban (El Alto, Altiplano) számos szervezet fog össze a további ellenállás és radikális akciók érdekében.

A sajtó gyakran elégtelen vagy tendenciózus tájékoztatásával párhuzamosan a közösségi média inkább a kollektív pszichózist gerjeszti, ráadásul Morales is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat ad. Bolívia népe nemcsak az elmúlt másfél évtized számos vívmányát kockáztatja, de még hosszabb távon sem kizárt egy polgárháború esélye.

Dobsi Viktória

Frissítés: 11.22.: A spanyol eldiario.es információi szerint Morales távozása idején, két hét alatt több tízezer olyan fake profil jött létre a Twitteren, amelyek aztán az ellenzéki narratívát erősítették. Álhíreket terjesztettek, az ellenzéki vezetők közleményeit támogatták, és megpróbálták “kifehéríteni” a történteket, az ellenzék javára. A fake profilok száma brutálisan megugrott november 11-12-én, csak ekkor 23 ezer profil jött létre.


Kép forrása: Twitter.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom