Bezárás
Francia Guyana

Az aranyláztól fenyegetett Francia Guyanán azt szeretnék, ha Macron az ő esőerdőikre is vigyázna

Az Európai Unióhoz tartozó legnagyobb erdőterületet az illegális és legális aranykitermelés mellett álzöld programok is veszélyeztetik a helyi környezetvédők szerint, olyan biomassza és vízerőmű projektek, amelyek csak papíron fenntarthatók.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Augusztus végén, amikor a több hete súlyosbodó brazíliai erdőtüzek ügyében a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron is megnyilvánult, az általa rendezett G7 csúcstalálkozót felvezető diplomáciai offenzíva során, Francia Guyanán is érdeklődéssel hallgatták a köztársasági elnök és párttársai fogadkozását az esőerdők megvédésével kapcsolatban.

Francia Guyana Dél-Amerika északkeleti csücskében fekszik, a Magyarországnál valamivel kisebb területen alig 300 ezren élnek. Franciaország e tengeren túli megyéje az egyetlen uniós földdarab a kontinensen, és 96%-át trópusi erdő borítja, a Föld utolsó egybefüggő őserdeinek egyike. A körülbelül 8 millió hektárnyi erdő az EU egyetlen masszív trópusi erdeje, egyszersmind legnagyobb kiterjedésű erdőterülete is.

Nicolas Jouve, Flickr.

Legyen bátorságunk új irányt venni!

Augusztus 24-én a tengeren túli területek ügyében illetékes gall miniszter és több helyi képviselő,  szenátor szólított fel az Amazonas védelmében egy nemzetközi alap létrehozására és az EU regionális támogatásának megduplázásra egy nyílt levélben. Egyúttal példaként állították a Guyanán megvalósuló „ökológiai és szociális tranzíciót”, amely a nemzetközi szabályozás, a klímavállalások tiszteletben tartásával óvja az “emberiség közös javait”.

A nyilatkozatot nem tudta szó nélkül hagyni a Guyana őslakosait képviselő Nagy Tanács (Grand Conseil coutumier des peuples amérindiens et bushinengé de Guyane), és egy másnap megjelent szövegben emlékeztette a francia kormányt, hogy még mindig nem ratifikálta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 169-es számú konvencióját, amely az őslakos népek és törzsek jogait rögzíti.

A nyilatkozat persze kitért Jair Bolsonaro brazil elnök szerepére is, aki 1998. április 12-én kijelentette:

„Milyen kár, hogy a brazil lovasság nem volt olyan hatékony, mint az észak-amerikaiak. Ők kiirtották a saját indiánjaikat.”

De azt is hozzáteszi, hogy bár „evidens, hogy ennek a mélységesen rasszista embernek nagy a felelőssége”, mégis el kell utasítani a leegyszerűsítéseket, és azt, hogy egyes személyekre redukáljuk a valóságos problémát, amely politikai, gazdasági, és a világ vezetőinek nagy része osztozik benne. Véleményük szerint nem „egyszerű tüzekről van szó, hanem a kapitalizmus művéről”.

A szerzők ironikusan azt is megjegyzik, meglepő, mennyire aggódik Emmanuel Macron a brazil vagy bolíviai Amazónia esőerdőiért, miközben Guyanában 360 000 hektárnyi erdőt különféle bányászati vállalatok rendelkezésére bocsátott az állam.

A Tanács támogatja, hogy az EU növelje az Amazónia védelmére szánt pénzügyi támogatás összegét, akárcsak a francia kormány javaslatát egy nemzetközi alap létrehozására – de ehhez garantálni kell, hogy a helyi közösségek teljes mértékben kivehessék részüket ezek kezeléséből. Hasonlóképpen, Macron azon javaslata, hogy az őslakos népeket „be kell vonni”, azt kell hogy jelentse, hogy az őslakosok minden döntésben részt vesznek Guyana és Amazónia kapcsán, egyúttal a Nagy Tanács megerősítését is, a valódi működést lehetővé tevő eszközökkel.

„Amazónia sokkal több mint egy erdő, ez az otthonunk, élőlény, és jelenlegi haldoklása az ember műve. Változtassuk meg együtt bolygónk sorsát, és legyen bátorságunk, hogy új irányt vegyünk, a jövő és a remény felé”

– zárul a szöveg.

A nyugati demokráciák sem igyekeznek elismerni az őslakos népek önrendelkezési jogát

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 169-es egyezménye többek között előírja, hogy az őslakos népek tulajdon- és rendelkezési jogát el kell ismerni az általuk hagyományosan elfoglalt területek felett, és a kormányoknak módot kell találniuk, hogy beazonosítsák ezeket, és biztosítsák védelmüket, a tulajdonosok valódi joggyakorlását. Ezen túl az egyezmény előírja, hogy e népeknek joguk van eldönteni, hogy melyek a prioritásaik, ami a fejlesztési lehetőségeket illeti, akárcsak ahhoz, hogy részt vegyenek az őket érintő, nemzeti és regionális programok és tervek kialakításában.

Az 1989-ben létrejött egyezményhez egyébként egyelőre csak 23 ország csatlakozott, köztük néhány európai is: Dánia, Norvégia, Hollandia, Spanyolország és Luxemburg.

Ezen belül a ratifikáló országok nagyon különféle módokon jártak el. Tavaly októberben publikált értékelésében a Fundación para el debido proceso (FDLP) és az Oxfam Mexico civil szervezet 3 csoportra osztotta a latin-amerikai államokat. Az elsőbe tartozók (Peru, Bolívia, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Ecuador, Panama) létrehoztak egy olyan jogi keretet, amellyel igyekeztek a gyakorlatba is átültetni az egyezményt. Peruban pl. egy 2011-ben megszavazott törvényre alapozva több őslakos közösség is megtámadott ásványok vagy kőolaj kitermelésére kiadott engedélyeket. Idén augusztusban a perui Legfelsőbb Bíróság e törvényre hivatkozva vonta vissza meg egy francia és egy kanadai cég engedélyét.

Az országok második csoportja (pl. Guatemala, Honduras) egyelőre csak egy viselkedési kódex félét fogadott el, a harmadik csoport pedig szinte semmilyen szabályozást nem alkotott az egyezmény megvalósítása érdekében. Brazília, Argentína, Salvador, Mexikó, Nicaragua mellett itt találjuk Venezuelát is.

Forrás: Flickr.

Franciaországban az előző, a szocialista párt vezette kormány azzal magyarázta a ratifikáció elmaradását, hogy az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy egyes társadalmi csoportoknak különleges jogaik legyenek, emlékeztet összefoglalójában a Mediapart portál. Ugyanakkor Párizs is csatlakozott az ENSZ 2007-ben 144 ország által elfogadott deklarációjához az őslakos népek jogairól (4 ország – Ausztrália, Kanada, Új-Zéland és az USA – szavazott nemmel, 11 pedig ország tartózkodott).

Úgy tűnik tehát, hogy az őslakos önrendelkezési jogait, különösen akkor, ha az általuk lakott területek ipari jellegű kitermelése gazdasági haszonnal kecsegtet, az emberi jogokra amúgy kényesebb nagy demokráciák sem sietnek elismerni. A klímaváltozás imperatívusza azonban közüggyé emeli ezeknek a „kis” népeknek jogait, és még egy nyomós, visszutasíthatatlan érvvel szolgál az általuk lakott és évszázadokon át fenntartható módon kezelt területek tiszteletben tartásához.

Egy hektárnyi erdőirtás, egy kiló arany

Ahogy arra a Nagy Tanács is emlékeztet, az őserdőket nemcsak a tüzek, hanem a bányászat, a nyersanyagkitermelés is fenyegeti. A kétezres évek óta Guyana is megszenvedte az Amazónia más részein is óriási pusztítást okozó aranyéhséget, bár kisebb mértékben.

Az illegális aranykitermelés a helyi lakosok és a természet szempontjából egyaránt katasztrofális következményekkel jár: évente 13 tonna higany jut a folyókba, 12 ezer hektár őserdő kerül kiirtásra, és mintegy 1800 km folyóvízben pusztul ki az élet, a WWF Guyane tavalyi összefoglalója szerint. Az erdei állatok és a halak megritkulása pedig hosszabb távon is veszélyezteti a helyi, vadászó-halászó közösségeket.

Körülbelül 10 ezer főre tehető azoknak a száma, akik napi rendszerességgel tevékenykednek az aranybizniszben: a munkások, kisfőnökök, nem ritkán fegyveres „őrzővédők”, kereskedők, prostituáltak, szállítók alkotják a féken tarthatatlan aranyláz pusztító kontingenseit.

Guyane, Aranymosók

Illegális aranyászat Guyane középső részén, 2017-ben; kép: Parc Amazonien de Guyane, forrás: Mediapart

Az Amazóniai Park tudományos tanácsának elnöknője, Marie Fleury szerint a „ma hallható szép szónoklatok” ellenére, a francia állam által biztosított eszközök nem elegendőek az aranyat kutatók vad étvágyának megtörésére. A Mediapart-nak nyilatkozó Fleury úgy látja, az illegális kitermelés „tendenciális emelkedése” 2008 óta a levegőből is megállapítható, de a folyton beígért források csak nem érkeznek meg, „és végül hozzászokunk az elfogadhatatlanhoz, mert már 20 éve ez folyik”. 2018-ban a prefektúra már nem is adott közre a környezeti károkat felmérő becsléseket, amit a korábbi években még a civilek nyomására még megtett.

Jönnek repülővel, jönnek hajóval vagy gyalog

Július 23-án Guyana határától 200 kilométernyire találták meg Emyra Wayapi törzsfőnök testét egy folyóban, Brazília legészakibb államában, Amapában. A Wayapik egy aranyat, mangánt, vasat és rezet rejtő területen élnek, és azt állítják, hogy vezérük egy kb. ötven fős, illegális aranymosó banda erőszakos behatolása során vesztette életét.

A hatóságok azonban augusztus közepén azt állapították meg, hogy a törzsfőnök megfulladt, külsérelmi nyom nélkül. Az indiánok épp ellenkezőleg kínzásról és késszúrásokról beszélnek, és július végén a törzs a politikusokhoz fordult, mert több családot golyószórókkal felfegyverzett aranyászok – garimpeiros – üldöztek el otthonaikból. A segítségkérést egyébként több közismert művész – az énekes Caetano Veloso, a zenész Lenine és a rapper Criolo is közzétette.

Illegális aranykitermelés 2018 novemberében a yanomamik földjén; fotó: FUNAI; forrás: lemonde.fr

Jair Bolsonaro már többször jelezte, hogy fel kívánja számolni az őslakosoknak a nyolcvanas évektől kijelölt területek védettségét, és bátorítja a nyersanyagok kitermelését és más gazdasági tevékenységeket, amelyek szerinte az indiánok „beilleszkedését”, integrációját szolgálják, hogy kiszabaduljanak “az őskori” körülményeik közül. A wayapi főnök halálhíre nyomán éppenséggel arról beszélt, hogy egy másik veszélyeztetett törzs, a yanomamik „elképesztően gazdag földjét” kellene hasznosítani…

Az aranyláz történelmi távlatban is az amazóniai őslakosokra leselkedő legnagyobb veszély: a garimpeiros már a hetvenes-nyolcvanas években is portyáztak nemesfémek után kutatva. A folyóvizekben fellelhető aranyat általában higannyal kinyerő aranyászok általában nem ügyelnek a súlyosan mérgező fém visszanyerésére, amely így a levegőbe, illetve a vízbe kerül vissza. Az őslakosok elűzése, kirablása, a nők prostitúcióba kényszerítése, a rabszolgamunka és a behurcolt betegségek: malária, rózsahimlő sok törzs esetében szó szerint megtizedelték a lakosságot: a ma Guyanában 1200, Brazíliában 1350 főt számláló wayapik a hetvenes években mindössze 150-en maradtak.

Az őslakosok földjeinek védelme a nyolcvanas, kilencvenes évektől megfordította a tendenciát – egészen 2015-ig, amikor, még a munkáspárti Dilma Roussef elnöksége alatt újra megjelentek az aranyászok a térségben. A fokozatosan meggyengülő és az oligarchikus csoportoknak egyre kiszolgáltatottabb államhatalom mellett a gazdasági válság nyomán növekvő szegénység és a venezuelai krízis is táplálta az aranylázat, de az indiánok és a független szakértők is egyetértenek abban, hogy Bolsonaro hatalomra kerülése minőségi változást hozott.

Az elnök a természetvédelmi és az őslakosok jogait védő intézmények átalakításával és drasztikus leépítésével, kompetenciáik kiüresítésével és a gazdasági hasznosítást szorgalmazó retorikájával érezhető módon felbátorította az esőerdők legfőbb ellenségeit: a fakitermelőket, az állattenyésztőket és az aranymosókat is.

Anselmo Yanomami vezető beszéde a brazil Szenátusban 2015 áprilisában. Fotó: Moreira Mariz/Agência Senado, Wikimedia Commons;

Ha a törvényeket egyelőre nem is sikerült megváltoztatni, az elnök biztatása nyomán felbátorodott emberek serege – nagyvállalkozók mellett olyan szegények is, akiknek nincs más reményük a boldogulásra – hasítja ki a maga darabját az amazóniai kincsből, és a hatóságok már nem képesek megvédeni sem az erdőt, sem a lakosait.

Az őslakosok védelmére létrehozott, mára legatyásított Funai szerint jelenleg 7-10 ezer illegális aranyásó akad Brazíliában, a yanomamik pedig 20 ezerről beszélnek – csak az ő területeikre 10 ezer garimpeiros hatolt be szerintük az év első hat hónapjában. 2018 szeptembere óta az északi Roraima államból 194 kiló aranyat exportáltak Indiába – miközben egyetlen legális bánya sincs a területen.

„Jönnek repülővel, hajóval, gyalog. Megfenyegetnek a fegyvereikkel, megfélemlítik az asszonyainkat, higannyal szennyezik a folyóinkat, maláriát, tüdőgyulladást, hasmenést hoznak. A kormány pedig nem tisztel minket, épp ellenkezőleg, engedélyezni akarja a bányászatot a földünkön”

fogalmazott júliusban egy yanomami egyesület vezetője a Le Monde-nak.

Ha a szomszédos Gayanában messze nem ennyire súlyos a helyzet, de az illegális aranyászok mellett a legális kitermelés is fenyegeti az őserdőket és lakóikat. Bár a legális aranykitermelés is roppant szennyező és destruktív, ezt a tevékenységet támogatja a francia állam, akárcsak a helyi képviselők többsége.

A francia állam két kézzel szórja az engedélyeket

A Maiouri nature és az Or de question kollektíva szerint a jelenleg kiadott bányászati engedélyek összesen 360 000 hektárnyi erdőt veszélyeztetnek. A civilek szerint egy tavaly áprilisban – tehát már a Macron-érában – hozott rendelet felpuhította a környezetvédelmi szabályokat is. Ráadásul 2014 óta – ekkor Emmanuel Macron még elődje, François Hollande tanácsadója az Elysée palotában, majd gazdasági miniszter – egyszerűbb és gyorsabb lett a maximum 8 éves kitermelést lehetővé tévő engedélyek kiadása. Ezekből a helyi prefektúra évente kb. harmincat ad ki, amelyek egyenként 10-50 hektár erdőirtásért felelősek.

A különféle bányászati engedélyek, 2019 májusában; forrás: Maiouri Nature

Havonta egy hektárnyi erdő irtása nyomán egy kiló arany kinyerése remélhető, és bár a legális szereplők vállalják, hogy „revegetalizálják” a területet, ez a valóságban nem igazán így megy… A természeti örökség tudományos tanácsának elnöke szerint „óriási botrány, hogy kivéreztetik a területet, az állam két kézzel szórja az engedélyeket”.

A pusztítás nem feltétlen jelenik meg a famennyiség csökkenésében, csakhogy a szennyezett folyók, vadállatok vagy porzórovarok nélküli erdő halottnak mondható. Egy másik civil szervezet, a Guyane nature environnement elnöke, Rémi Girault úgy látja, vannak ugyan előrelépési kísérletek, pl. a kőolajkitermelés vége, vadászengedély bevezetése, de az aranykitermelés során bevetett cián használata ma sincs betiltva, és újra meg újra előkerülnek olyan természetgyilkos projektek, mint mondjuk a vízerőművek.

Hiába léteznek, immár 20 éve olyan intézmények, amelyek ambiciózus környezetvédelmi politikát valósíthatnának meg, a gyakorlatban nem ez történik. A még 2008-ban, Nicolas Sarkozy alatt megszavazott aranykitermelési adó, amelynek tervezett célja a természetvédelem lett volna, ugyan 4-5 éve kivetésre kerül, de a befolyt összeg eltűnik a regionális önkormányzat útvesztőiben…

Arany, biomassza, vízerőmű

A már említett, több tucat szervezetet összefogó Or de question kollektíva hosszú időn át küzdött egy orosz-kanadai aranykitermelési projekt ellen, amelyet a tiltakozások nyomán végül idén tavasszal felfüggesztett a kormány. A kollektíva úgy látja, jelenleg 3 nagy állami projekt fenyegeti francia Amazóniát.

A bányászati tevékenység után az ipari biomassza gyártás, amely szerintük egyfajta kizöldített erdőirtás. Attól tartanak, hogy mivel a jelenlegi uniós szabályozás nem teszi lehetővé, hogy megújuló forrásként állítsák be a kivágott fákból nyert növényi „hulladékot”, a kormány majd speciális szabályozást vezet be a „biomassza iparág fellendítésére”, amelynek évi 40 megawatt energiát kellene termelnie.

Az Or de question megemlít egy olyan vállalkozást, amely 10 700 hektáros erdőterület bérletével táplálná a biomassza erőművet, miközben malájziai teckfával erdősítene – tehát egy idegen fajjal, miközben helyben 1700 fafajta létezik. Bár az intenzív monokultúra számos negatívuma ismert (vízfogyasztás, vegyszerek, alacsony hatékonyság) a greenwashing jellegű projekt esélyes uniós támogatásra is.

Az őserdőkre leselkedő harmadik veszély pedig egy újabb gigantikus vízerőmű építése, miközben a még a kilencvenes években, a szocialista François Mitterrand elnöksége alatt létrejött Petit Saut mérlege éppenséggel elrettentő. Ez a világ egyik legkevésbé hatékony erőműve, de ezen felül üvegházhatású gázkibocsátása is jelentős, és várhatóan az is lesz még több évtizeden át. A 115 megawatt energiát termelő erőmű építéséhez ugyanis több mint 365 négyzetkilométer őserdő került víz alá (ez valamivel nagyobb mint Pest területe), hektáronként mintegy 400 tonna biomasszával. Az állati és növényi eredetű szerves anyagok fermentációja pedig metánt, dinitrogén-oxidot és szén-dioxidot, három üvegházhatású gázt, illetve mérgező metilhiganyt szabadít fel.

Az 1991 és 1994 között a Sinnamary folyón épült erőmű Franciaország legnagyobb mesterséges tavát hozta létre, de rögtön le is kellett állítani, mert az átengedett víz olyan szegény volt oxigénben, hogy veszélyben volt többek között a halak túlélése. 1998-ban indult újra, a tervezéskor be nem kalkulált természeti kockázatok és károk miatt soha senkit nem vontak felelősségre.

Petit Saut

A Petit Saut vízerőmű; forrás: Sinnamary város honlapja.

Bár az esőerdők megsemmisítése mellett gyakran hallhatunk gazdasági érveket – amelyek jellemzően nem kalkulálnak az okozott károkkal, hiszen ez a „gazdaságosság” kulcsa – de azt is fontos aláhúzni, hogy a természetvédők sem zárnák le hermetikusan a félkontinensnyi – az EU-nál nagyobb, Európánál kisebb –, 6,7 millió négyzetkilométert borító Amazóniát.

Az Or de question kollektíva például össze is gyűjtött 25 fenntarthatónak minősített szakmát. A nagy hozzáadott értéket előállító ágazatok, a kutatás, a természetkímélő tevékenységek feltérképezése, meghonosítása, megerősítése is nehezen jöhet létre az anyaország támogatás nélkül.

Az ezekre a területekre pusztán nyersanyaglelőhelyként tekintő politikai hatalom – Brazíliában éppúgy, mint Bolíviában vagy Franciaországban – éppenséggel ezt akadályozza, amikor olyan tevékenységekre pazarolja a közpénzt, amelyek nem a közjót, hanem egy kisebbség profitját szolgálják ki a jelenlegi, beolajozott, de mindannyiunk számára végzetes veszélyt hordozó globális rendszerben.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: A Comté folyó, Cacao, Guyana; fotó: Max Guitare, Flickr.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom