Bezárás
Környezetvédelem

A brazíliai őserdők megmentésének egyik kulcsa az európai vezetők és cégek kezében van

Erdőirtás Maranhao államban,

A latin-amerikai erdők pusztulása végre megkapta azt a nemzetközi figyelmet, amelyet régóta megérdemelne. De az, hogy a “brazil esőerdő lángol”, nemcsak abban az értelemben az emberiség ügye, hogy a Föld élővilágának és klímájának meghatározó területeiről van szó. Hanem azért is a mi ügyünk, pláne itt Európában, mert kontinensünk is felelős ezért a pusztításért, és rajtunk áll, hogy ez megváltozzon. Ha az európaiak a brazil esőerdőkért aggódnak, a saját kormányaikat is elővehetnék.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az, hogy Magyarországon, akárcsak az egész világon vezető hír lehet napok óta az Amazonas-medence erdőit pusztító brutális tűz, annyiban mindenképpen örvendetes, hogy a Föld klímájának szemünk előtt zajló változása, sőt, küszöbön álló összeomlása egyre többeket foglalkoztat.

Még a politika vagy a környezetvédelem iránt amúgy nem is feltétlen érdeklődő emberek is tisztában vannak vele, ki az a Jair Bolsonaro, és miért tragikus az emberiség jövője szempontjából, hogy az általa vezetett állam nemcsak hagyja, hanem bátorítja is az őserdő irtását.

Csak épp nem igazán látszik, mit tehetnénk azon kívül, hogy dühösen és tehetetlenül figyeljük és kommentáljuk ezeket a híreket, hiszen mindez tőlünk több ezer kilométerre történik… Pedig a latin-amerikai erdős területek sorsához sokkal több közünk van, mint elsőre gondolnánk, és a védelmük egyik kulcsa éppenséggel a mi politikai vezetőink kezében is van.

Ugyanis az európai emberek által fogyasztott élelmiszer, az itt tenyésztett állatok, akárcsak az európai befektetők és nagy exportőrök által hajszolt profit, nem utolsósorban pedig a vezetőink által űzött politika vaskosan felelősek azért, hogy évtizedek óta folyamatosan zsugorodik ezeknek, a klíma és a biodiverzitás szempontjából egyaránt létfontosságú erdőknek területe.

Ezek pedig olyan tényezők, amelyeken van módunk változtatni.

Egy előre bejelentett katasztrófa

A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro méltán vált a klímaváltozás miatt aggódók közellenségévé, hiszen legkésőbb a tavaly októberi elnökválasztási kampányban nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a szegények, a nők, az LMBT-közösségek, valamint a fogyatékos emberek jogaira, az őket érő igazságtalanságokra tesz magasról, de azt is kifejezetten sajnálja, hogy egykor nem irtották ki hatékonyabban Brazília őslakosait.

Hasonlóképpen, a környezetvédelem is hidegen hagyja, és arra készül, hogy a még létező fékeket, szabályozásokat is felszámolja a brazil államszervezetben a biznisz felvirágzása és a befektetők boldogsága érdekében. A választásokhoz közeledve az is kiderült, hogy az ultrakonzervatív egyházak és a fegyverlobbi mellett a nagy földbirtokosok parlamenti csoportja is melléállt; neoliberális gazdasági programot hirdető gazdasági miniszterével, Paulo Guedessel egyetemben a nyugati gazdasági elit fontos szereplői is üdvözölték.

A piacok ünneplik, a brazil elitek bizakodva várják a szélsőjobbos Bolsonaro végső győzelmét

Brazília hajszálnyira van attól, hogy egy szélsőségesen demagóg és nem túl intelligens macsó ultra kerüljön az elnöki székbe: az elmúlt évtizedekben leginkább gyűlölködő, uszító mondásairól és a katonai diktatúra iránti csodálatáról hírhedt ex-katona, Jair Bolsonaro 17 pontos előnyét ugyanis nagyon nehéz lesz behozni az alig 3 hét múlva, október 28-án esedékes második fordulóban.


Mindebből pedig elég tisztán kirajzolódott, hogy az ásványkincsek, a természetvédelmi és az őslakosok által birtokolt területek kiárusítása, a helyi ökoszisztémák tönkretétele, értelmetlen megaprojektek, féktelen privatizáció, és persze az esőerdők irtásának felpörgése fog következni.


Ha valakinek kételyei lettek volna eziránt, már kiadós ízelítőt kaphatott Bolsonaro elődjétől, Michel Temertől, aki több ízben is próbálkozott a korábban a baloldali Munkáspárt által intézményesített környezetvédelmi, és ezzel szorosan összefüggő emberjogi vívmányok visszacsinálásával.

A korrupt brazil államfő kész a rabszolgamunka megkönnyítésére is, csak hatalmon maradjon

Huszonkét éves küzdelem eredményeinek tehet keresztbe a brazil államfő október 16-án szignált rendelete, amely lazítja a rabszolgamunka fogalmát, és ezzel bátoríthat egy olyan gyakorlatot, amely ellen Brazília sikeresen lépett fel az utóbbi években. Michel Temer a nagy földtulajdonosok lobbijának legmerészebb követeléseit is teljesítené, ha az kész megtartani őt a hatalomban, a sokasodó korrupciós vádak ellenére.

Bolsonaro mellett ugyanazok a korrupt-oligarchikus hálózatok álltak ki, amelyek a hatalomba juttatták Michel Temert, miután máig vitatott módon sikerült onnan kiebrudalni a munkáspárti Dilma Roussefet, és börtönbe zárni Lula Da Silvát, az ország legnépszerűbb politikusát. A 2003-tól hét éven át hatalomban lévő Lula, majd az őt követő és a 2016-os impeachement után távozó Dilma Roussef elnöksége alatt, ahogy az alábbi ábrán is látható, előbb jelentősen sikerült csökkenteni az erdőirtás mértékét, majd az nagyjából stagnált, végül újra növekedésnek indult és tavaly már évtizedes rekordot döntött.

Az Amazónia brazíliai területén végbement erdőirtás 1988-2016 között (ábra: INPE, forrás: La Vanguardia)

Ahogy Lula egykori környezetvédelmi minisztere, Marina Silva is megállapítja, “mindig is létezett az erdőirtás, de most a miniszter mozdítja elő, a környezetvédelmi normák leépítésével”, “mindig voltak tüzek, de most először egy elnök szavai  gerjesztik őket”.

A jelenlegi tüzek elsődleges oka a szakértők szerint az óvatlanul megvalósított erdőirtás: a letarolt területeket néhány hónappal később felégetik a jellemzően újabb legelőket kereső állattenyésztők, vagy más mezőgazdasági, ipari célra hasznosítandó területeket keresők. Ezek a tüzek aztán még könnyebben terjednek tovább a jelenlegi száraz időszakban, amit tovább súlyosbít a hőmérséklet emelkedése. A brazil űrkutatási központ (INPE) már tavasz óta adja a vészjeleket a májusban 34%-os, júniusban 88%-os, és júliusban 212%-os emelkedésről az erdőirtás tekintetében. A január 1. és augusztus 22. között regisztrált 76 720 tűzfészek 85%-kal magasabb adat, mint a tavalyi.

Az európaiak kezében számos eszköz van az esőerdők védelmére

Érzékelve a sokszorosan előre bejelentett katasztrófa szelét, és pontosan tudva, hogy az esőerdők irtása több évtizedes, a hetvenes évek óta tartó trend a térségben, de most, a klímaváltozás elleni fellépés 24. órájában még nagyobb jelentősége lehet, az európai vezetők választhatták volna azt az utat, hogy megelőzik a nagyobb bajt.

Tudván például, hogy a latin-amerikai erdőirtásokért jelentős mértékben az exportált szója a felelős – amelynek Kína után az európai a második legnagyobb piaca -; illetve a szintén exportra is termelő állattenyésztés, az európaiak felgyorsíthatták volna azokat a programokat, amelyek már léteznek uniós szinten éppúgy, mint az egyes országokban, az ún. importált erdőirtás csökkentése érdekében.

Ahogy arról korábban írtunk, ez többek között azt feltételezi, hogy nullára csökkentjük a latin-amerikai, egyébként nagyrészt génmódosított szójaimportot, amelyet főleg az állattenyésztés emészt fel Európában. (100 gramm csirkehús előállításához pl. 109 gramm szójával kalkulálhatunk, és 1 db, azaz kb. 55 gramm tojáshoz 35 gramm szójával!)

A pusztító szója, avagy mi köze egy európai csirkének a brazíliai őserdőkhöz?

Európa a világ második szójaimportőre, Kína nyomában, azonban sok európai fogyasztó tányérjára csak indirekt módon kerül belőle, elsősorban a nagyipari állattartásból származó hústermékekkel.

A dolog nem olyan egyszerű, mert ehhez szükség lenne a hús-, illetve tojás- és tejtermék-fogyasztásunk drasztikus csökkentésére. Ehhez pedig a fehérjeszükségletünket fedező növények termesztésére, miközben persze kevesebb állatot kellene tenyészteni Európában, amelyeknek más táplálékra lenne szükségük, mint a nagyrészt génmódosított szójára… és így tovább. Mindez nem megy egyik napról a másikra, de neki lehetett volna gyürkőzni azon a számos területen, amit a probléma érinthet, és vitát lehetett volna indítani a lehetséges változásokról.

Az is eszébe juthatott volna a döntéshozóknak, hogy ha Brazília felszámolja a környezetvédelmi normáit, csökkenti az ezek betartását ellenőrző szervezetek büdzséjét, és az agrárminiszter szerint a vegyszerek afféle gyógyszerek, a növények pedig betegek, és orvosságra van szükségük… akkor esetleg nem kéne olyan növényvédő szereket exportálnunk hozzájuk, amiket Európában már betiltottunk – és nem mellesleg maradványaik visszajöhetnek pl. a zömében ide exportált narancslében.

Három éven belül szinte minden állami céget privatizálna Brazíliában Jair Bolsonaro

2021-ig magánkézbe kerülhet szinte minden állami cég Brazíliában, nemcsak a termelő vállalatok, de az úthálózat, az áramszolgáltatás üzemeltetése vagy a nyersanyag kitermelés is, amennyiben valóra válnak a gazdasági miniszter tervei. A szövetségi állami vagyon magánosítása még az előző, megbízott elnök regnálása alatt pörgött fel, és a jelenlegi ritmusban két év múlva teljesedhet ki.


Vagy felmerülhetett volna a kérdés, hogyan lehetne szigorúbban ellenőrizni, hogy az európai bankok és más befektetők nem támogatnak-e olyan brazíliai projekteket, ahol sérülnek az őslakosok jogai, nem érvényesülnek a környezet- vagy klímavédelmi normák, és így tovább.

Vészharang helyett szabadkereskedelmi egyezség

Ha akadtak is ilyen irányba mutató lépések az elmúlt években, Michel Temer regnálása, majd Bolsonaro megválasztása nem hozott gyökeres változást az európai politikákban. Kivéve talán egyet: júniusban a leköszönő Európai Bizottság még tető alá hozott egy húsz éve tárgyalt szabadkereskedelmi egyezményt a 4 dél-amerikai országot – Brazília mellett Argentínát, Uruguayt és Paraguayt – összefogó Mercosurral.

Az egyezmény szerint, a Bizottság júniusi tájékoztatása alapján – az ilyen tárgyalások jellemzően titokban folynak – többek között 45 millió tonna méz, 60 ezer tonna rizs és 99 ezer tonna marhahús, illetve 180 ezer tonna csirkehús lesz behozható vámmentesen. Ez ugyan eltörpülni látszik ahhoz képest, hogy az Unióban évi 8 millió tonna marhahúst és 14 millió tonna baromfihúst fogyasztunk el – de a Mercosur országai már most jelentős mennyiséget szállítanak: az előbbiből 200 ezer tonnát, az utóbbiból pedig félmillió tonnát. A tervekben szerepel még 180 ezer tonna cukor, 450 ezer tonna etanol vámmentesen, és további 200 ezer tonna mérsékelt vámmal.

Mindezt úgy, hogy pontosan tudjuk, hogy a Mercosur országaiban uralkodó nagyipari, intenzív mezőgazdaság nagy mennyiségű vegyszert és antibiotikumot használ fel.

Bár az egyezményt még az egyes uniós országoknak is ratifikálniuk kell, és az Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia, de júniusban az aláírását ünneplő Jair Bolsonaro éppenséggel nem azt az üzenetet vihette haza a latifundistáknak, hogy modellváltásra lesz szükség, és kíméljük Amazónia esőerdőit.

Az egyre inkább szabadkereskedelem-ellenes Franciaországban nagy felháborodást kiváltó dealt akkortájt még megvédte Emmanuel Macron, „jó megállapodásnak tartotta”, bár óvatosságot ígért. Francia kormánypárti források szerint a célja az volt, hogy így győzzék meg a brazil elnököt, hogy ne lépjen ki Donald Trumphoz hasonlóan a párizsi klímaegyezményből.

Emmanuel Macron, az esőerdők védelmezője

A napokban valóságos diplomáciai krízis kerekedett az esőerdők ügyéből, és Macron bejelentette, hogy immár nem támogatja a szerződést, „ebben a formában”. A fejleményt óvatosan fogadták a francia környezetvédelmi szervezetek, és konkrét tetteket várnak. Kereskedelmi szankciókat, következetességet, de azt is fontosnak tartanák, ha a francia kormány megpróbálná betartani a saját klímavédelmi céljait: Párizs két éve túllépi a vállalt kibocsátási értékeket, és semmilyen Zöld New Deal nincs a láthatáron.

Emmanuel Macron két éve még a „Make our planet great again” szlogennel kampányolt, de a mai helyzetet jól illusztrálja, hogy az általa szervezett G7 csúcstalálkozót bojkottálta a klímavédelemmel foglalkozó szervezetek közös platformja, mert az NGO-k a korábbi közel 100 akkreditáció helyett csak 25-öt kaptak az idén.

Amazóniában környezetvédőket és újságírókat is gyilkolnak az esőerdők elpusztítói

Rengeteget lehet olvasni arról, hogy mekkora területen irtják az Amazonas-medence esőerdőit, ami az egész bolygóra negatív hatással van. Egy lengyel oknyomozó riporter könyvet írt arról a kevésbé ismert tényről, hogy a Föld tüdejének nevezett vidék pusztítói az esőerdők megmentéséért küzdő helyi aktivistákat és újságírókat is gyilkolnak.

Az elnök azt is ünnepélyesen megígérte 2017 novemberében, hogy Franciaország 3 éven belül betiltja a glifozátot (amelynek uniós betiltását többek között a német és a magyar kormány sem szavazta meg). Idén januárban azonban a nagyipari mezőgazdaság felé tett gesztussal bejelentette, hogy inkább nem valósítja meg ígéretét. (A francia Nemzeti Agronómiai Kutatási Intézet már 2017-ben arra jutott, hogy az esetek 90%-ban van mód a rákkeltő hatással gyanúsított gyomirtó kiváltására, azaz a célkitűzés egyáltalán nem tűnt lehetetlennek.)

„Ahhoz, hogy legyen hitele a világ vezető hatalmai és a polgárok előtt, szakítania kell Franciaország passzivitásával a klímaharc terén” – üzenték a G7 előtt a legnagyobb országos szervezetek az elnöknek, és ezt a jó tanácsot európai társai is megfogadhatnák.

Ahogy a francia példából is látszik, a környezet- és klímavédelem sajnos nem rosszfiúk és jófiúk küzdelme, és Jair Bolsonaro csak nyíltan felvállalja a harcot, amelyet a gazdasági elit folytat az utolsó javakért, profitjának megőrzéséért vagy növeléséért. Ha úgy tetszik, egy olyan válság tünete, amelyet európai kollégái sem éppen megoldani próbálnak, hanem fenntartanak, és a már jól ismert úton előremenekülve, csak elmélyítenek.


Ha Emmanuel Macron esetleg ki is tart a közvélemény és a szabadkereskedelmi egyezményt korábban is ellenző különféle csoportok (pl. a legnagyobb agrárszakszervezet) nyomására, annak akár pozitív következményei is lehetnének. Igaz, Németország vagy Spanyolország már jelezte, hogy nem támogatja az ilyen drasztikus lépéseket, Macron pártja pedig épp július végén szavazta meg az alsóházban (igaz, jelentős ellenállással) a kanadaikkal kötött, és a környezetvédők által szintén „klímagyilkosnak” tartott szabadkereskedelmi megállapodást, a CETA-t.

A francia kormány egyébként hosszú idő után csak májusban visszakozott egy aranybányászati projekttel kapcsolatban, amely többek között őslakosok jogait is fenyegette francia Guyanában, azaz Amazónia francia illetőségű területén. De továbbra is ad ki prospekciós engedélyeket, legutóbb augusztus elején, 5000 hektárnyi erdőterületre.

Aktivisták ünneplik idén júniusban, hogy a francia kormány visszalépett a gigantikus aranybánya projekttől. Forrás: Facebook.

Európa kihasználatlan potenciálja

Az Európai Uniónak mint a Föld egyik leggazdagabb szegletének, elég biztos lábakon álló, demokratikus intézményrendszerekkel, megvannak az eszközei és lehetőségei arra, hogy valóban a klímavédelem egyik élharcosa legyen. Az őserdőket nem csak az évről-évre újabb területeket kihasító ipari és mezőgazdasági, infrastrukturális tevékenység fenyegeti, hanem a klímaváltozás is. Ha Latin-Amerikában nem égetnek fel holnaptól több erdőt, a 2 fokon felüli globális hőmérsékletemelkedés akkor is az elsivatagosodással fenyegeti már az évszázad végére a legpesszimistább, de a közelmúlt rohamos változásaival egyre valószínűbb modellek szerint.

Ha úgy gondoljuk, hogy mindennél fontosabb megmenteni az erdőket, és megelőzni vagy legalábbis visszaszorítani az évről-évre több hektárt felemésztő tűzvészeket szerte a világon és Európában, akkor azt a rendszert kell megváltoztatnunk, ami a tüzeket előidézi.

És ez nemcsak a brazil, a perui vagy bolíviai erőviszonyok függvénye, hanem a globális gazdasági rendszeré, amelyben Európa egyelőre még jelentős súlyt képvisel. Az, hogy mit fogyasztunk, hogyan termeljük például az élelmiszereinket, hogy működik a mezőgazdaságunk, megpróbáljuk-e jobban szabályozni a piacokat, és kikényszerítünk-e új normákat, megnyirbáljuk-e a nagyvállalatok vagy a pénzügyi szereplők hatalmát, mind-mind meghatározó, nemcsak az esőerdők, hanem a klíma alakulása szempontjából is.

Legalábbis addig, amíg van módunk befolyásolni a dolgok menetét.

Kétségtelen, hogy egyelőre az európai népek többségének nem igazán sikerült kiharcolnia, hogy a politikai vezetők ezeket a feladatokat tekintsék legfőbb kötelességüknek. Sőt, épp ellenkezőleg, egyes politikusoknak van képük a klímaszkepszissel takargatni, hogy eljátsszák az esélyeinket, és Bolsonaróékhoz hasonlóan csupán azzal vannak elfoglalva, hogy a lehető legnagyobb zsákmányt halmozzák fel a katasztrófa előtt. És nem is leplezik, hogy a környezetvédelem és annak állami intézményei ebben nyilván akadályozzák őket. De azok a kollégáik, akik diszkrétebben védik a status quo-t, miközben a Föld védelmezőinek szerepében tetszelegnek, szintén ugyanannak a kataklizmával fenyegető jövőnek előmozdítói.

A feladat tehát nem egyszerű. Viszont az reményt adhat, hogy ha tényleg meg akarjuk védeni az erdőket, nem kell Brazíliáig mennünk, elég a nemzeti parlamentek elé.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Erdőirtás a braziliai Maranhão államban, 2016 (forrás: Ibama, Wikipedia)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom