Ciprus

Dr. K különös esete és az offshore cégek által foglyul ejtett állam

A köztiszteletben álló ciprusi ügyvéd, Kiprosz Kriszosztomidesz irodája úgy amerikai, mind orosz és ukrán üzletemberek számára is névtelenséget biztosít. Dr. K jól példázza, hogy miképp vergődik nemzetközi bűnszövetkezetek hálójában a pénzügyi szolgáltatásairól ismert szigetország. 

Kiprosz Kriszosztomidesz (Kypros Chrysostomides) Ciprus egyik legismertebb ügyvédje, a jó borok szerelmese, aki azzal dicsekszik, hogy nemcsak az egyik legmagasabb görög állami kitüntetést, hanem a francia kormány elismerését is bírja.

A Trump-kampány bukott vezetője, Paul Manafort egyszerűen csak Dr. K.-ként emlegeti: ő volt az, aki tucatnyi fantomcéget hozott létre Manafort, valamint volt üzlettársa, Rick Gates számára. Ezeken a cégeken keresztül fizették ki a lobbistákat ukrajnai tanácsadói munkájukért.

Manafort és Gates számára több, mint 30 millió dollárt utaltak – a lobbisták ebből az Egyesület Államokban vásároltak be, úgy, hogy nem fizettek adót. Manafort cégei összesen 75 millió dollárt mozgattak különféle offshore bankszámlákon keresztül.

Dr. K megúszta

A Manafort ellen indult vizsgálatok, majd vádemelés és a 7,5 évnyi börtönbüntetés Kriszosztomidesz számára nem jelentett többet némi negatív reklámnál, és az OCCRP nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy a ciprusi ügyvéd törvényt sértett volna.

Kriszosztomidesz továbbra is az egyik legelismertebb és legbefolyásosabb ügyvéd azon ciprusi ügyvédek között, akik – szándékosan vagy sem – lehetővé teszik azt, hogy befolyásos személyiségek bűncselekményeket kövessenek el egy-egy ügyvédi iroda mögé bújva. 

“Sem én, sem a cégem alkalmazottai vagy tulajdonosai nem bátorították ügyfeleiket arra, hogy törvényt sértsenek” – válaszolta az OCCRP megkeresésére Kriszosztomidesz, hozzátéve, minden gyanúsítás alaptalan és rosszindulatra vall.

Bár a Manafort-ügyről tudósító amerikai médiaorgánumok számára Dr. K nem több, mint a közvetítő ügyvéd, Kriszosztomidesz egy veterán politikus, aki egy oroszbarát ciprusi kormány szóvivőjeként szolgált, mi több, egy rövid ideig Ciprus igazságügyi tárcáját is vezette.

Cipruson gyakori az, hogy ügyvédek más szerepeket is kipróbálnak, és időről időre politikai pályára lépnek. Nikosz Anasztasziadesz (Nicos Anastasiades) jelenlegi elnök egy orosz oligarchákat is a kliensei között tudó ügyvédi irodának volt a társtulajdonosa miközben 1997 és 2013 között a Demokratikus Gyűlés nevű pártot vezette.

EU-tagállam, orosz befolyás alatt

Kriszosztomidesz személye és pályafutása körüli ellentmondások jól tükrözik Ciprus bonyolult helyzetét: az Európai Unió tagjaként és fontos pénzügyi központként a szigetország Oroszország befolyása alá került, miközben arra törekszik, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatait rendezze.

A ciprusi ügyvéd pályafutása jó példája annak, hogy a szigetország ügyvédi irodái hogyan kapcsolódnak a különféle kelet-európai politikai pártokhoz, szolgálják különféle orosz és ukrán oligarchák érdekeit, miközben a ciprusi kormányhoz is közel állnak.

Egy 1982-ben aláírt, kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménynek köszönhetően a Szovjetunió felbomlása után Ciprus az orosz tőke egyik kiemelt célpontja lett. A szigetállam törvényei lehetővé teszik, hogy ciprusi állampolgársággal nem rendelkező személyek cégeket alapítsanak, ingatlant vásároljanak.

Az ország 2004-es EU-csatlakozása, majd az euró bevezetése után még vonzóbb lett a gazdag oroszok körében. Az „arany vízum” (a letelepedési kötvény megfelelője) révén EU-s állampolgárságra is szert tehet bárki, ha van elég pénze.

Nem tesz jót Ciprus hírevének az offshore pénzügyi szektor

Elezmők szerint Ciprust az offshore pénzügyi szektora ejtette foglyul, a rendszer lelkét pedig azok a politikához is kapcsolódó ügyvédi cégek képezik, melyek korrupciós botrányok haszonélvezői számára névtelenséget biztosítanak.

„Az offshore pénzügyi szolgáltatások fontos szerepet játszanak a gazdaságban, emiatt nagyon nagy a befolyásuk. A befolyást fokozza az, hogy a bankok és a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégek nagyban összefonódtak a ciprusi politikai elittel” – magyarázta Joshua Kirschenbaum, aki korábban a nemzetközi pénzmosással kapcsolatos nyomozásokat vezetett az Egyesült Államok államkincstáránál (U.S. Treasury Department’s Financial Crimes Enforcement Network). Mindez árt Ciprus nemzetközi hírnevének, különösképp az Egyesült Államokkal és más nyugati kormányokkal való kapcsolatainak.

Kiprosz Kriszosztomidesz görög szülők gyermekeként látott napvilágot 1942-ben, egy Ciprus nyugati partján található bortermelő vidéken. Kriszosztomidesz Athénben, majd Luxemburgban tanult jogot, később Bonnban doktori fokozatot szerzett.

Ügyesen választott magának feleséget: Eleni  Kriszosztomidesz egy neves ciprusi ügyvéd, Polisz Poliviou (Polys Polyviou) húga. Polivou ügyvédi irodája a Legfelsőbb Bíróság bíráinak a rokonait foglalkoztatja, szintén ez az iroda képviseli a szigetország legnagyobb bankját, a Bank of Cyprus-t. A házasság révén Kriszosztomidesznek bejárása lett a szigetország ügyvédeinek elitjébe.

Ciprus politikai életét meghatározzák az ügyvédek: a függetlenség kikiáltása óta négy elnök volt az ügyvédi kamara tagja.

Orosz, ukrán, amerikai kliensek

Kriszosztomidesz 1981-ben megalapította saját ügyvédi cégét: a nemzetközi jogi ügyekre szakosodott Dr. K. Chrysostomides & Co LLC rövid időn belül a szigetország legismertebb ügyvédi irodája lett. A többi ciprusi ügyvédhez hasonlóan Kriszosztomidesz orosz és ukrán kliensekkel is rendelkezik: többek között Petro Porosenko volt ukrán elnök, valamint Oleg Deripaska orosz oligarcha számára nyújtott szolgáltatásokat.

Több tényező miatt annyira népszerű Ciprus azok körében, akik céget alapítanának. Amellett hogy a szigetország EU-tagállam, alacsony adókkal valamint kettős adózás elkerüléséről szóló egyezményekkel csalogatja a befektetőket, és nyilván az is hozzájárul a vonzerőhöz, hogy az üzleti élet nyelve az angol.

A szigetország kedvelt célpontja azoknak az üzletembereknek, akik bonyolult céges struktúrákat szeretnének létrehozni. Jelenleg 218 ezer cég működik az országban, vagyis minden negyedik lakosra jut egy vállalkozás. A bűncselekményekben érintett cégek közül sok vállalkozást névleg ciprusi ügyvédi irodák képviselnek.

A magas kereslet miatt az ügyvédek száma is szokatlanul magas Cipruson: a nem egészen 900 ezer lakosra 3900 ügyvéd jut – ez uniós szinten rekordnak számít. Sok ügyvédi iroda kizárólag adótanácsadással és cégek létrehozásával foglalkozik.

1980-tól, abban az időben, amikor az offshore szektor még gyermekcipőben járt, Kriszosztomidesz egy sor céget hozott létre. A jelenleg több, mint tucatnyi céget tartalmazó Inter Jura cégcsoport hivatalosan nem kötődik Kriszosztomidesz ügyvédi irodájához, azonban kevés kivétellel az ügyvédi iroda Nicosiában található címére vannak bejelentve, tulajdonosaik pedig Kriszosztomidesz felesége, Eleni, valamint lánya, Georgia.

Segített az ukrán elnöknek megtartani csokigyárát

Nem világos, hogy ezek a cégek mivel foglalkoznak; Rick Gates tanúvallomása szerint az Inter Jura ügyvezetői feladatokat lát el azokban a cégekben, melyeket létrehoz. És valóban, több száz vállalkozás igazgatói, titkárai és részvényesei közt találni olyan személyt, mely az Inter Jurához kapcsolódik valamilyen módon. Ezek a frontemberek teszik lehetővé, hogy a cégek valós tulajdonosi háttere rejtve maradjon.

Ukrajna volt elnökét, Petro Porosenko-t Kriszosztomidesz ügyvédi irodája segítette abban, hogy egy bonyolult cégháló révén megtartsa az ellenőrzést az édességgyára fölött, miután a politikus megválasztásakor azt ígérte, megválik üzleti érdekeltségeitől. 

Oleg Deripaska orosz oligarcha szintén a ciprusi ügyvéd segítségét vette igénybe, amikor alumínium-, bányászati- valamint építőipari birodalmával terjszekedni kívánt. Az En+ csoport jelenleg is az Inter Jura cég kliense, ez azonban nem akadályozta meg Deripaska-t abban, hogy azzal vádolja Kriszosztomidesz másik klienseit, a Gates-Manafort duót, hogy őt megillető pénzüsszegeket sikkasztottak. Úgy tűnik, Manafort továbbra is a Kriszosztomidesz kliense.

A ciprusi hatóságok mindeközben arra törekednek, hogy az ország nemzetközi imidzsén javítsanak, és fellépjenek a nemzetközi pénzmosás ellen. A központi bank arra utasította a bankokat, hogy kerüljék az üzleti kapcsolatot a gyanús cégekkel.

Ezzel a lépéssel Ciprus jó pontokat szerzett az Egyesült Államoknál, ugyanakkor annyira felzaklatta az orosz vállalkozók kedélyeit, hogy az orosz nagykövet nyilvánosan panaszkodott amiatt, hogy az új gyakorlat károkat okoz az orosz érdekeltségeknek.

Nem a szép szeméért támogatja az USA a szigetországot

Azonban valószínű, hogy a szigetország erre szakosodott iparága nem szakította meg teljesen a kapcsolatot a jól fizető orosz kliensekkel. „Ciprusnak egyensúlyoznia kell az amerikai és orosz érdekek között”  – mondta Marios Clerides, a Hellenic Bank Group, és a Cyprus Cooperative Bank egykori döntéshozója, valamint a ciprusi tőzsde (Cyprus Securities and Exchange Commission) volt elnöke.

Clerides szerint az amerikaiak nem a szép szemükért támogatják Ciprust: a javuló kapcsolatok inkább az Egyesült Államok és Törökország közötti, egyre növekvő geopolitikai feszültségek számlájára írhatók.

Úgy Deripaska, mint Manafort rendelkezik ciprusi érdekeltségekkel, és Viktor Vekselberg, az Egyesült Államok tiltólistáján levő orosz milliárdos a Bank of Cyprus legnagyobb részvényese.

Szerző: Stelios Orphanides

Fordította: Sipos Zoltán. Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja.

Címlapkép: Kypros Chrysostomides (forrás: Philippos Christou / OCCRP)

Megosztás