Lettország

Következmények nélkül árulják a lejárt szavatosságú termékeket a híres rigai piacon

Riga legnagyobb, világörökségi státuszú piacán számos üzletben lejárt szavatosságú élelmiszereket forgalmaznak, és ennek lényegében semmilyen következménye nincs az üzleteket üzemeltető cégekre nézve.

A Rigai Központi Piacra özönlenek a turisták, hogy fotózzanak és megkóstolják a balti nemzet híres füstölt halát és friss sajtjait. A rigai lakosok is ide járnak friss terményeket vásárolni. A lett főváros jelképeként funkcionáló piacon naponta százezer látogató fordul meg.

A kereskedelem itt többnyire rendezett és jól szabályozott, ám van a piacnak egy része, amelyet a felügyeleti szervek cinikusan csak „Sanghajnak” hívnak. Ezen a részen a kereskedők nem friss áruban utaznak, és sajátos módszerekkel dolgoznak.

A Rigai Központi Piacnak ezen a részén a standok különféle neveken futnak, de ugyanazokat a termékeket árulják: kekszeket, sütiket, csokoládét, konzervparadicsomot és más csomagolt árukat.

Az áruk egy része hamisítvány; másokon meghamisították a lejárati dátumot, hogy hosszabb ideig lehessen eladni őket.

A két cég, amely a leértékelt árukkal kereskedő standokat üzemelteti, már több tucat bírságot és figyelmeztetést kapott a lettországi Élelmiszer- és Állategészségügyi Szolgálattól (ÉÁSZ), amiért lejárt szavatosságú élelmiszereket értékesítettek. Az ismétlődő ellenőrzések során a standokról többszáz kilogrammnyi élelmiszert koboztak el a hatóságok.

A gyenge szabályozás következtében azonban a cégek megengedhetik maguknak, hogy folytassák üzleti tevékenységüket Lettország ikonikus piacán.

Olcsó – de nem biztos, hogy jó

A Központi Piac leértékelt árukkal kereskedő standjainál csak készpénzzel lehet fizetni, amit az árusok pénztárgép helyett az övtáskájukba gyömöszölnek. Az áruk régi kartondobozokban, vagy műanyagtálcákon, véletlenszerűen egymásra hányva vannak kipakolva a standokon.

Hatalmas, zöld matricákról virítanak a meglepően alacsony árak. Egy marcipántömb, amit máshol 2,45 euróért (kb. 795 forintért) árulnak, az egyik „sanghaji” standon csupán 1,50 euróba (kb. 485 forintba) kerül.

Számos árucikkről hiányzik a törvényben előírt, lett nyelvű termékinformáció. Néhány, a standokon árult cikk pedig olyan szupermarketláncok (pl. Lidl, Kaufland) terméke, amelyeknek nincsenek is üzletei az országban. Több ilyen termék gyártója megerősítette, hogy a standokon árult termékek nincsenek hivatalos forgalomban Lettországban.

Az árucikkek legszembetűnőbb jellemzője azonban az, hogy kaparásnyomok, tintafoltok, utólag felragasztott címkék vannak a csomagoláson – ezek mind annak a jelei, hogy az eredeti csomagolásra nyomtatott lejárati dátumot manipulálták.

A műanyagdobozokról vagy fémkonzervekről gyakran lekaparják az eredeti lejárati dátumot, és új dátumot nyomtatnak a helyére. A papírba csomagolt termékek esetében pedig jellemzően új matricával ragasztják le az eredeti lejárati dátumot.

Több gyártó is megerősítette, hogy a márkanevükkel ellátott áruk csomagolását megrongálták.

Lineta Miksa, az Orkla nevű, cukrászati termékeket és rágcsálnivalókat forgalmazó lett márka képviselője szerint az összes, leértékelt árut kínáló standon kapható Orkla-habcsók hamisítvány. Ezt bizonyítja, hogy a habcsókok csomagolásán szereplő dátum szerint az édességeket vasárnap készítették – ekkor azonban az Orkla gyárai mindig zárva vannak. Ráadásul a standnál árult termékek eltarthatósági ideje a címke szerint hét hónap, jóllehet az Orkla a termékeinek eltarthatósági idejét öt hónapban szabja meg.

Egyik kutya, másik eb

A standokra kifüggesztett céginformációk szerint az összes leértékelt árut kínáló standot két cég – a Solovs és a Fildaros – üzemelteti. Bár a Solovsnak és a Fildarosnak mások a tulajdonosai, a két cég mégis sok mindenben hasonlít egymásra.

Mindkét céget 2001-ben alapították, mindössze két hét eltéréssel, és a két cégnek évekig ugyanaz volt a telefonszáma a cégjegyzékben. A két cég irodái szomszédos épületekben találhatók, és a cégek közös raktárat használnak a Központi Piac közelében, ahonnan ugyanaz a középkorú férfi szállítja mindkét cég standjaihoz az árukat. Minden Solovs- és Fildaros-stand ugyanazokat a terméket értékesíti ugyanazon az áron; néhány standnak még a feliratai is hasonlóak.

A két cég még valamiben hasonlít egymásra: mindkettőnek jelenetős a forgalma, de minimális a nyeresége. A Solovs éves nettó árbevétele megközelíti az egy millió eurót (kb. 325 millió forintot), de csak 1000 euró (kb. 325 000 forint) nyereséget könyvel el. A Fildaros valamivel jobban teljesít: 2000 eurós nyereséget könyvel el félmillió eurós árbevétel mellett.

A nagy árbevétel és kicsi nyereség adócsalás jele lehet, különösen az olyan cégeknél, ahol csak készpénzes fizetést fogadnak el, nyilatkozta Lita Leitāne, a Lettországi Egyetem Üzleti, Gazdálkodási és Gazdaságtudományi Karának előadója. Leitāne szerint külföldi termékek általában kétféleképpen jelenhetnek meg a lett piacokon alacsonyabb áron, mint a saját országukban: csempészet vagy adócsalás következtében.

Következmények nélkül

Mindkét céget többször is megbírságolta már a lettországi Élelmiszer- és Állategészségügyi Szolgálat (ÉÁSZ) lejárt szavatosságú élelmiszerek értékesítéséért. 2013 óta a Fildarost tízszer bírságolta meg az ÉÁSZ, míg a Solovsra 2009 óta összesen 50 alkalommal szabtak ki bírságot.

Miért működnek még mindig ezek a cégek, ha ilyen gyakran szabnak ki rájuk bírságot?

Részben azért, mert a bírságok viszonylag kis összegűek: a Központi Piac szabályzatának megsértése mindössze 35 eurós (kb. 11,000 forintos) bírságot von maga után, az ÉÁSZ-bírságok pedig 15 euró és 700 euró (kb. 5,000 és 225,000 forint) között mozognak. Ráadásul sem a piac szabályzata, sem a lett törvényi szabályozás nem ad lehetőséget az ismételt jogsértők üzleteinek bezárására.

Raimonds Tukišs, az ÉÁSZ rigai irodájának igazgatóhelyettese azt nyilatkozta, hogy nincs törvényes módja a standok bezáratásának, mivel a lejárt szavatosságú élelmiszerek értékesítése csak csekélyebb súlyú bűncselekménynek minősül. Ráadásul a törvény nem tiltja a lejárati dátum meghamisítását.

Tukišs szerint a legtöbb termék biztonságos, ha röviddel a lejárati idő után fogyasztják. Mégsem teljesen kockázatmentes a lejárt szavatosságú élelmiszerek fogyasztása, különösen a töltött csokoládék esetében, amelyek szalmonellával fertőzöttek lehetnek.

Sem az ÉÁSZ, sem a rendőrség nem gondolja, hogy az ő felelőssége lenne annak a kivizsgálása, hogy a standok illegálisan importált árukat értékesítenek-e.

Vlagyimir Kazarinov, a Központi Piac kereskedelmi osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy a piaci bérleti szerződések felbonthatók a piaci szabályok többszöri megsértése miatt, ám mivel a piac nem gyűjt szisztematikusan információt a szabálysértésekről, lehetetlen megmondani, hogy mely cégek a visszaeső szabálysértők.

Marija Piščikova, a Központi Piac egészségügyi osztályának vezetője azt nyilatkozta, tudatában van annak, hogy a Solovsot és a Fildarost gyakran megbírságolják lejárt élelmiszerek értékesítése miatt. Piščikova szerint azonban ez nem komoly probléma, és a piac egészségügyi osztálya elsősorban a gyorsan romló, nyers áruk biztonságának ellenőrzésével foglalkozik.

Újabb ellenőrzés

Az ÉÁSZ 2019. februárjában három, a Solovs által üzemeltetett élelmiszerstandot ellenőrzött a Központi Piacon. A két ellenőr szinte azonnal gyanús címkével ellátott csomagokat fedezett fel, amelyeken matricákkal takarták el az eredeti lejárati dátumokat.

Az ellenőrzés végén összesen 285 kilogramm élelmiszert kobozták el a három Solovs-standtól, és 1900 euró (kb. 620,000 forint) bírságot szabtak ki – majdnem akkora összeget, mint ami a Solovs teljes bevallott nyeresége volt a megelőző két évben.

Ám egyik stand sem zárt be. „Sanghajban” minden a megszokott mederben folyik tovább.

Írta: Baiba Kļaiva

Fordította: Orosz Kata. Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja.

Címlapkép: Egy stand a Rigai Központi Piac „Shanghajnak” hívott részén (fotó: OCCRP)

Megosztás