Bezárás
Amerikai Egyesült Államok

Állva tapsolta meg a gyülekezet a melegek mellett kiálló metodista fiatalokat az USA-ban

FUMC Omaha

Egy nyolcfős metodista konfirmandus csoport utasította vissza az egyháztagságot, miután az Egyesített Metodista Egyház (United Methodist Church, UMC) februárban formálisan megszigorította a melegekkel kapcsolatos irányelvét az USA-ban. Az irányelv minden tagegyházra érvényes. A kérdés komoly vita tárgya az UMC-ben, idehaza kiegyensúlyozottan tradicionalista a Magyarországi Metodista Egyház álláspontja a kérdésben. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

„Ezt az évet azzal töltöttük, hogy a hitünkről tanuljunk és tisztázzuk hitrendszerünket. A legtöbben azzal a szándékkal kezdtük el a konfirmációi évet, hogy a végén csatlakozunk az egyházhoz. De a februári általános konferencia rendelkezése miatt csalódtunk a metodista felekezet vezetésében. Ha most csatlakozunk ehhez az egyházhoz, azzal jóváhagyjuk ezt a határozatot” – olvasható a fiatalok nyilatkozatában, amelyet április 28-án olvastak fel a nebraskai Omaha Egyházközség konfirmációi istentiszteletén.

A gyülekezet a Religion News Service tudósítása szerint állva tapsolta meg a konfirmandusok rendhagyó akcióját, és az istentiszteletet követően a szokásos módon megvendégelte és megajándékozta őket.

A nyílt levél előzménye a UMC hivatalos döntéshozó testületének februárban elfogadott irányelve volt, melynek értelmében „a homoszexualitás összeegyeztethetetlen a keresztény tanítással” és a „homoszexualitásukat nyíltan vállalók” nem szentelhetők lelkésszé, nem nevezhetők ki egyházi szolgálatra, és nem részesülhetnek egyházi esküvőben.

A CNN tudósítása szerint a nyilatkozatot tárgyaló nagygyűlés tagjai 438-384 arányban szavazták meg ezt az irányelvet, így ez lett a UMC hivatalos állásfoglalása, amelyet heves vita előzött meg, melyben a „hagyományos terv” és az LMBTQ emberek befogadását szorgalmazók álláspontja ütközött.

Khaled László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense ezzel kapcsolatos megkeresésünkre úgy reagált: „Örültünk, hogy a világegyháznak ez a rendkívüli gyűlése a tradicionális-biblikus út mellett döntött. Olyan kihívás ez, amely a református, evangélikus felekezetek mellett mindenkit, így minket is érint.”

Kovács Zoltán a UMC generálkonferenciájának magyarországi küldötte részletesebben is ismertette a döntés hátterét és a kialakult helyzetet: „Februárban kis többséggel a UMC elfogadta – úgy mondanám: megerősítette – az Egyházrend immár 50 év fennálló álláspontját.”

A következő, 2020-as Generálkonferenciára minden szinten nyilatkozniuk kell a metodista közösségeknek arról, hogy maradás, a kiválás vagy lazább kapcsolódás mellett döntenek-e. Kovács Zoltán szerint ennek ismeretében értelmezhető a konfirmandusok levele. „Maradnának is – hiszen itt nőttek föl, ide köti őket rengeteg kapcsolat, élmény – de nem értenek egyet a UMC hivatalos álláspontjával. Kivárnak a 2020-as Generálkonferenciáig. Vannak olyan személyek, akik már ezt sem várták meg, hanem hivatalosan is kiléptek az egyházból. Sokféle érzés kavarog egyénekben, egyházi csoportokban, közösségekben, gyülekezetekben, de a helyzet bizonytalansága miatt nem könnyű ilyen döntéseket meghozni.”

Az omahai konfirmandusok levelében ez áll: „Egyértelművé akarjuk tenni, hogy miközben szeretjük gyülekezetünket, úgy véljük, hogy az LMBTQ lelkészekre és az azonos neműek házasságára vonatkozó hivatalos irányelv immorális. Azt, hogy hivatalosan is lekonfirmálunk-e avagy sem, attól tesszük függővé, hogy egyházunk hogyan reagál az általános konferencia rendelkezésére. Addig azonban továbbra is ki fogunk állni egyházunk igazságtalan rendelkezéseivel és cselekedeteivel szemben. Nem csak magunkért állunk ki, hanem az LMBTQ+ közösség minden tagjáért, akiket most megbántottak. Mert ebben az egyházban nevelkedtünk és hisszük, hogy csak akkor érhetünk el változást, hogyha egységben élünk és közösen állunk ki másokért.”

A protestáns egyházakban a konfirmáció a fiatalok teljes jogú gyülekezeti taggá avatását jelenti, miután lelkészeik és a gyülekezet megbizonyosodnak arról, hogy az egy éves kurzus után elsajátították az egyház hivatalos tanítását, majd a konfirmációi istentisztelet keretében először vehetnek úrvacsorát. Egy konfirmált fiatal lehet keresztszülő és szavazati joggal bír a gyülekezetben.

Az UMC a második legnagyobb protestáns felekezet Amerikában, több mint 12 millió taggal. „A UMC egy globális egyház ennek valamennyi előnyével és kihívásával. Más protestáns felekezetek között nincs ilyen szoros, világméretű szervezeti kapcsolat. Az evangélikus egyházban előfordulhat az, hogy az egyik országban az érsekasszony a melegek felé való nyitásról beszél, míg nem messze tőlünk egy zsinat nem engedi, hogy nők lelkészi szolgálatba álljanak. A UMC-ben vagy egyik van, vagy a másik” – fejti ki Kovács Zoltán.

A metodista Egyházrend tartalmazza a világszerte minden tagegyházra érvényes egyházi alkotmányt, tanítást, etikai-szociális alapelveket, amelyek ugyanúgy érvényesek tehát New Yorkban, mint Budapesten.  Ez szabályozza a házasságkötés – így azt is, hogy azonos nemű párokat egyházi esküvőn nem adhatnak össze –, és a felszentelés – önmagukat gyakorló LMBTQ személyeknek vallók nem szentelhetők fel egyházi szolgálatra – kérdéseit is. „Ugyanakkor az Egyházrend számtalan pontján figyel arra egyházunk, hogy nemi identitásra való tekintet nélkül mindenki vehessen részt az istentiszteleten és lehessen egyháztagok – erről a tapasztalatról számolnak be a konfirmandusok is levelükben” – mondja el Kovács Zoltán, aki azt is hozzáteszi:

A UMC legnagyobb közösségei az USA-ban és Afrikában találhatók. Ez adja a két pólust is: progresszív és tradicionális álláspont között. Skandinávia, Nyugat-Európa inkább progresszív. Svájc is-is. Közép- és Kelet-Európa egyértelműan tradicionális. A Fülöp-szigetek szintén. Nagyjából ezek az erőviszonyok, bár pontos statisztikáim nincsenek, és sokak szerint az USA-ban 2/3-1/3 az arány a progresszívek javára. Így szeretne az egyház együtt maradni. Mondhatja azt az USA, hogy miért afrikaiak vagy magyarok döntenek arról, hogy mi mit tegyünk ebben a kérdésben? Ellenkező esetben pedig hazamegy egy afrikai, és elmondja otthon, hogy holnaptól meleg párokat is összeadunk: mit szól ehhez az én népem? Nem egyszerű dolog. Talán nincs is rá „középutas” megoldás” – foglalja össze tapasztalatait a UMC generálkonferenciájának magyarországi küldöttje.

Amint arra Khaled László is rámutatott: a melegek megítélése más protestáns egyházakban is komoly feszültségek forrását jelenti. Nemrég a finn evangélikus egyház kapott mattot az LMBTQ-kérdés okán saját híveitől. Amikor 2014-ben a finn parlament azonos neműek házasságát támogató döntését több egyházi vezető is örömmel fogadta, a tradicionalisták tömegével hagyták el az egyházat. Amikor 2017-ben finn püspökök úgy nyilatkoztak, hogy komoly következményeknek néznek elébe azok a lelkészek, akik összeadnak meleg párokat, a progresszív hívek váltak ki, és ez az egyháztagság százalékos alakulásában is nyomot hagyott – míg 1990-ben a lakosság 88 százaléka volt a finn evangélikus egyház tagja, 2017-re ez az arány 72 százalékra csökkent. Így abban a lehetetlen helyzetben találta magát a finn egyház, hogy bármit mondott erről a kérdésről, folyamatosan veszített el embereket.

Ez az oka annak, hogy egyházvezetés vagy országos egyházi szervezet által elfogadott, melegekkel kapcsolatos irányelv a Magyaroszági Evangélikus Egyházban sincsen, és a Lutheránus Világszövetség tagegyházai közötti egyet nem értés miatt egységes irányelv sincs.

Arról, hogy a melegeket elutasító, cölibátust vagy gyógyító terápiát szorgalmazó egyházi hozzáállásnak milyen hatása lehet fiatalok életére, a nemrég magyarul is megjelent Eltörölt fiú című könyv számol be, melyről korábban itt írtunk.

Ahol a homoszexualitás a pedofíliával és a szerencsejáték-függőséggel egyenlő

Garrard Conley Eltörölt fiú című könyve egy baptista prédikátor meleg fiáról szól. És emellett sok minden másról is: a homoszexualitás és a vallási közösség viszonyáról, a felnőtté válás extrém módon megnehezített útjáról, a számkivetettségről és a közösség elvesztésének félelméről, az erőszak nyilvánvaló, mégis könnyen elrejthető természetéről. Leginkább azonban a melegeket kigyógyítani szándékozó terápiák embertelenségéről.

Laborczi Dóra

Címlapkép: FUMC-Omaha/Facebook

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom