Oroszország

Exfeleség és élettárs nevére íratva rejti el vagyonát az orosz „hivatalos ellenzék”

Jól megy a sora Vlagyimir Putyin látszat-ellenzékének: Vlagyimir Zsirinovszkij és fia, Igor Lebegyev már hivatalos vagyonbevallásuk alapján is több olyan értékes ingatlannal rendelkeznek, amelyeket hivatásos politikusi fizetésükből nem tudtak volna megvásárolni. A nagy vagyon azonban a két férfi élettársának a nevén van, akiknek egy jogi kiskaput kihasználva nem kell vagyonnyilatkozatot készíteniük. Az OCCRP munkatársainak sikerült megbecsülnie a két nő vagyonát, amiben ibizai hotel és luxusautók is szerepelnek.

Vlagyimir Zsirinovszkij az orosz politika egyik ellentmondásos figurája; az Oroszországi Liberális-Demokrata Párt (OLDP) vezetője. Zsirinovszkij családtagjainak vagyona – amely a politikus vagyonnyilatkozataiban nem szerepel – a becslések szerint 135 millió dollárra (közel 39 milliárd forintra) rúg.

Vlagyimir Zsirinovszkij 1993 óta tagja a parlamentnek, fia, Igor pedig 1999 óta parlamenti képviselő. Oroszországban a politikusok kötelesek évente vagyonnyilatkozatot tenni saját, házastársuk, és gyermekeik ingatlanairól és egyéb vagyontárgyairól. A jelen cikk tárgyát képző vagyontárgyak szigorúan véve nem esnek a vagyonnyilatkozati követelmény hatálya alá, mivel olyan nők tulajdonában vannak, akikkel Zsirinovszkij és a fia hivatalosan nem házasodott össze.

Tengerparti villa Spanyolországban, szálloda Ibizán, és több lakás Moszkvában: az ingatlanok listájából olyan családi vagyon képe bontakozik ki, amely jócskán meghaladja a két politikus nyilatkozataiban szereplő javakat.

Zsirinovszkij és fia karrierjük nagy részét politikusként töltötték; nem világos, hogy egy ilyen keveset fizető hivatás mellett hogyan tudott a családjuk törvényes úton ekkora vagyonra szert tenni.

Jól megy a sora a „hivatalos ellenzéknek”

Vlagyimir Zsirinovszkij politikai karrierje 1989-ben indult: ő volt a Szovjetunió Liberális-Demokrata Pártjának egyik alapítója.

A Szovjetunió felbomlása után Oroszországi Liberális-Demokrata Pártra átnevezett OLDP 1993-ban, Oroszország első szabad parlamenti választásán az első helyet szerezte meg. A párt azóta is megbízhatóan hozza a harmadik vagy negyedik helyet a különféle orosz választásokon. Jelenleg az OLDP a harmadik legnagyobb párt az állami Dumában (az orosz parlament alsóházában), és három régióban is OLDP-s politikus a kormányzó.

Az OLDP, és maga Zsirinovszkij is a politikai ellenzék szerepében tetszeleg. A párt retorikája erősen nacionalista, és a kormány politikáját sokszor jobbról támadja. Ám az OLDP által megfogalmazott kormánykritika gyakran csak szimbolikus, és a legtöbb ügyben a párt támogatja a Kremlt. Oroszországban az OLDP-hez hasonló pártokat „lojális” vagy „beépített” ellenzéknek nevezik.

A „lojális” ellenzéki pártok jelenléte egy működő demokrácia látszatát kelti, ám valójában csak a helyet foglalják a valódi ellenzéki mozgalmak elől.

Zsirinovszkij provokatív, excentrikus viselkedéséről ismert az orosz közéletben. A politikus egyszer egy tévés vita közben gyümölcslével arcon öntötte vitapartnerét, Borisz Nyemcov politikust; egy másik alkalommal élő televíziós adásban szitokszavakkal illette Kszenia Szobcsak elnökjelöltet. Máskor pedig arra utasított egy biztonsági őrt, hogy erőszakoljon meg egy terhes újságírónőt.

Az orosz parlamenti pártok minden rájuk leadott szavazat után pénzt kapnak a szövetségi költségvetésből; ez az OLDP-nek évente mintegy 15 millió dollárt (körülbelül 4 milliárd forintot) hoz a konyhára.

A párt másik jövedelemforrását az adományok jelentik: azok adományoznak az OLDP-nek, akik szeretnének felkerülni a párt jelöltlistájára az alsóházi választásokon. Ezek az adományok az OCCRP forrásai szerint 1,5 és 7,5 millió dollár (kb. félmilliárd és kétmilliárd forint) között mozognak. Az alsóházi képviselőket mentelmi jog illeti meg; talán ez a magyarázata a képviselői helyek magas árfolyamának.

Az OLDP már régóta Zsirinovszkij családi biznisze. A párt parlamenti frakcióját három cikluson át Zsirinovszkij fia, Igor Lebegyev vezette. (A fiú az anyja vezetéknevét használja.) A legutóbbi két parlamenti ciklusban pedig Lebegyev volt a duma alelnöke.  2014-ben az EU az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében Zsirinovszkijt és Lebegyevet is feketelistára tette.

Ami szerepel a vagyonnyilatkozatokban

Zsirinovszkijnak és Lebegyevnek a legfrissebb vagyonnyilatkozatok szerint is jelentős vagyona van.

Vlagyimir Zsirinovszkij 2017-es vagyonnyilatkozatában két, összesen 26 000 négyzetméteres telek is szerepelt; a telkeken összesen nyolc ház, valamint szerszámoskamrák, melléképületek, egy kocsibeálló és egy medence is található. A két telek a Moszkva-közeli Darjinóban található; a riporterek becslése szerint csak a telkek (az épületek nélkül) legalább 2,7 millió dollárt (közel 800 millió forintot) érhetnek.

Igor Lebegyev 2017-es vagyonnyilatkozatában két, nem lakóingatlanként bejegyzett ingatlan és egy lakás szerepelt. Az egyik ingatlan közvetlenül a Kremllel szemben található, és jelenleg hostelként működik; ennek az ingatlannak az értéke kb. 7,2 millió dollár (kb. kétmilliárd forint). Lebegyev moszkvai lakásának értéke kb. 4,5 millió dollár (kb. 1,3 milliárd forint).

A volt feleség nevén van 19 millió dollárnyi ingatlan

Igor Lebegyev sajtófelelőse, Anna Krilova szerint Zsirinovszkij 1976-ban hivatalosan elvált Lebegyev édesanyjától, Galina Lebegyevától.

Zsirinovszkij és Lebegyeva azóta újra egymásra találtak. 1996-ban egy egyházi szertartáson keltek egybe, együtt jelentek meg különböző rendezvényeken, és a politikus 1999 és 2011 közötti vagyonnyilatkozataiban felesége vagyonát is feltüntette.

Arra az újságírói kérdésre, hogy 2012 óta miért nem szerepel a vagyonnyilatkozataiban Lebegyeva, Zsirinovszkij azt felelte, hogy „egyházi házassága” nem kötelezi vagyonbevallásra.

A Zsirinovszkijra vonatkozó EU-s szankciók nem terjednek ki barátokra és rokonokra, így Lebegyeva szabadon utazhat Spanyolországba. Az újságírók által megszerzett ingatlan- és teleknyilvántartások szerint az asszonynak van egy lakása a tengerparti üdülővárosban, Benidormban, három irodája Barcelonában, valamint egy medencés villája Alteában. Ezeknek a spanyolországi ingatlanoknak az értéke a becslések szerint közel 5 millió dollár (kb. másfél milliárd forint).

Az orosz ingatlan-nyilvántartás szerint Lebegyevának Moszkvában is vannak ingatlanai, összesen 14 millió dollár (kb. 4 milliárd forint) értékben. A cégjegyzék szerint Lebegyeva több, ingatlankezeléssel foglalkozó cég tulajdonosa.

Putyin volt felesége mesés vagyonra tett szert, amióta nem kell jövedelemnyilatkozatot tennie

Moszkvától húsz kilométerre fekszik a Millennium Park, fényűző dácsák és kastélyok gyűjtőhelye, az orosz elit számos tagjának lakóhelye. Az OCCRP újságírói úgy értesültek, hogy egy Ljudmila Alexandrovna Ocseretnaja nevű nő értékes földterületet vásárolt Millenium Parkban. Szinte biztos, hogy ő nem más, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök volt felesége.

Az élettárs 116 millió dolláros vagyona

Igor Lebegyev közelmúltbeli vagyonnyilatkozataiban nem szerepel házastárs. Ám az OLDP-nek dolgozó, neve elhallgatását kérő forrás azt nyilatkozta, hogy Zsirinovszkij fiának van egy Nagyezsda Grisajeva nevű élettársa. Ezt az állítást egyéb bizonyítékok is alátámasztják.

2017 májusában egy nő, aki a közösségi médiában Nagyezsda Grisajeva édesanyjaként hivatkozik magára, megosztott egy képet. A képen Grisajeva egy Zsirinovszkijt ábrázoló fotómontázs előtt áll; a lány anyja a politikusra Nagyezsda apósaként hivatkozott.

A kormányzati járművek nyilvántartásából kiszivárgott információk szerint bizonyos gépkocsik, amelyek jelenleg Nagyezsda Grisajeva nevén vannak regisztrálva, korábban Igor Lebegyev és a férfi egyik barátja, Alekszander Misin nevén voltak regisztrálva. Grisajevának és Galina Lebegyevának több közös cége is van Oroszországban és Spanyolországban.

Grisajeva a tulajdonosa egy benidormi lakásnak, valamint egy Ibizán található hotelnek, az Azuline Hotel-Apartamento Rosamarnak; utóbbi értéke megközelítőleg 39 millió dollár (kb. 11 milliárd forint).

Egy Telmi nevű cégen keresztül Grisajeva a tulajdonosa egyéb ingatlanoknak is; ez a cég korábban a nő élettársáé volt. A Telmi a tulajdonosa tucatnál is több moszkvai lakásnak a Nezsinszkaja utcában; ebben az utcában van Lebegyev anyjának két lakása is. A lakásokat 2010-ben vásárolta meg a Telmi, amelynek ekkor még Lebegyev volt a tulajdonosa. Az ingatlanok értéke ma meghaladja a 32 millió dollárt (kb. 9 milliárd forintot).

2014-ben a Telmi tulajdonjoga egy ciprusi céghez, a Hague Holdinghoz került. A Hague Holding tulajdonosai Grisajeva, Lebegyev élettársa, valamint Jurij Csapligin, aki ismerőseik szerint Lebegyev barátja.

A Telmi a többségi tulajdonosa két, a Pervij Baszmannij úton található épületnek; itt van bejegyezve az a Világcivilizációk Intézete nevű nonprofit szervezet, amelyet az OLDP és Zsirinovszkij alapítottak. Az épületekben 10 százalékos tulajdonrésze van Zsirinovszkij régi-új feleségének, Lebegyevénak is.

Igor Lebegyev sajtótitkára nem tagadta, hogy a politikus és Grisajeva közeli kapcsolatban állnak. Ám „Grisajeva hivatalosan nincs bejegyezve Lebegyev házastársaként, ezért szigorúan a törvény értelmében nem szerepel a [férfi] vagyonnyilatkozatában” – mondta a sajtós.

A sajtós szerint Nagyezsda Grisajeva az ingatlanait saját pénzén vásárolta meg, amelyet profi kosarasként keresett orosz, török és francia kosárlabdaklubokban.

Egy kosarasok igazolásával foglalkozó ügynök azt nyilatkozta a riportereknek, hogy egy profi sportoló Grisajeva szintjén általában „néhány millió rubelt keres egy szezonban, de nem több millió dollárt.”

Zsirinovszkij sajtótitkára nem válaszolt az újságírók megkeresésére. Lebegyevát és Grisajevát az újságírók nem tudták elérni.

Írta: Julija Lukjanova, Mihail Rubin, Roman Bagyanyin, Maria Zsolobova, Ilja Rozsgyesztyvenszkij – The Project

Fordította: Orosz Kata. Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja.

Kiemelt grafika: Edin Pasovic / OCCRP

Megosztás