Bezárás
mezőgazdaság

A pusztító szója, avagy mi köze egy európai csirkének a brazíliai őserdőkhöz?

Európa a világ második szójaimportőre, Kína nyomában, azonban sok európai fogyasztó tányérjára csak indirekt módon kerül belőle, elsősorban a nagyipari állattartásból származó hústermékekkel. Amikor a latin-amerikai őserdők állapota és a klímaváltozás miatt aggódunk, érdemes arra is gondolni, hogy az európai és a magyar állattenyésztés nagymértékben függ az Atlanti-óceán túlsó partján megtermelt génmódosított szójától, amely évről-évre újabb területeket harap ki a mindannyiunk számára értékes, sőt, életbe vágó erdőterületekből.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az elmúlt 20 évben a világ szójatermelése több mint duplájára emelkedett, 2017-ben már 352 millió tonna volt, ebből kb. 33 millió tonna landol kontinensünkön. Az ezredforduló óta 3 amerikai államban összpontosul a termelés 88%-a: az Egyesült Államok mellett Argentínában és Brazíliában.

Ha megnézzük közelebbről is a két utóbbi ország adatait, amelyek tavalyelőtt a világban fogyasztott szója csaknem felét (48%) állították elő, azt látjuk, hogy itt a szójatermelés növekedése 20 év alatt négyszeres-ötszörös, és ez az óriási boom elsősorban az exporttal függ össze.

Ha pedig az export egyik legfontosabb piacára, az európaira pillantunk, akkor azt látjuk, hogy az itt felhasznált szója túlnyomó részét (87%) az állattenyésztés szippantja be. Azaz, némileg paradox módon, a genetikusan módosított (GMO) növények termesztését nagyrészt tiltó uniós országokban az állattenyésztés jelentős részben támaszkodik az import génmódosított szójára.

A fenti számok a Greenpeace franciaországi szervezetének június 11-én közreadott anyagából származnak, amely arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy

ez a szójaimport óriási károkat okoz a dél-amerikai kontinensnek a biodiverzitás és klímaváltozás szempontjából egyaránt nagyon fontos területein. Épp ezért sürgős lenne, hogy az európai kormányok fellépjenek e tendencia ellenében, leszorítva a behozott szója mennyiségét és átgondolva, hogyan lehetne kiváltani, főképp pedig csökkenteni az állattenyésztés szója-, illetve növényi fehérjeszükségletét.

Az EU-ban az állatok élelmezését szolgáló szója kb. felét a baromfi-, csaknem negyedét (24%) a sertés-, egy valamivel kisebb részét pedig a szarvasmarhatenyésztés emészti fel – az utóbbi 16%-át a tejükért, 7% százalékát pedig a húsukért nevelt állatok. Az ezen felül maradt 4% nagyrészt a tenyésztett halaknak jut, más állatok mellett. 100 gramm csirkehús előállításához pl. 109 gramm szójával kalkulálhatunk, 100 gramm sertéskarajhoz 51 gramm, 1 db, azaz kb. 55 gramm tojáshoz 35 gramm szójával!

A Greenpeace 3 különösen veszélyeztetett területet azonosított be Dél-Amerikában, ahol elég egyértelmű, hogy az agráripar, és ezen belül az állattenyésztés és a sokasodó szójaültetvények a felelősek az erdőterületek irtásáért, a korábbi ökoszisztémák felszámolásáért.

A 3 leginkább veszélyeztetett terület, Dél-Amerika térképén. Ábra: Greenpeace

Az első Amazónia, amely ugyan 2006 óta, éppen a Greenpeace kampányának is hála, részleges védelmet élvez, amennyiben tilos az erdőirtás szójaültetvények telepítése céljából. De indirekt módon ezek mégis hozzájárulnak az erdőterület visszaszorulásához, amennyiben a legeltető területek kárára nőnek, amiért ezek újabb és újabb területeket hasítanak ki az őserdőből.

A baloldali kormányok erőfeszítései után már a 2016-ban hatalomra kerülő jobboldali elnök, Michel Temer is megpróbálta fellazítani a korábbi szabályozást, de főleg Jair Bolsonaro tavalyi megválasztása ad okot aggodalomra, az elnök ugyanis már több ízben jelezte, hogy meg kívánja gyengíteni a szabályozó hatóságok (Ibama, ICMBio) jogosítványait, és megnyitná a természetvédelmi és őslakosok által lakott területeket a bánya- és agráripari szereplők előtt. A brazíliai szójatermelőket képviselő Aprosoja üdvözölte is a döntést.

Bolsonaro infrastrukturális fejlesztésekért felelős minisztere, Tarcísio Freitas pedig több gigaprojektet is szorgalmaz Amazóniában, útépítéseket, és a gabonatermés szállítására szolgáló új vasútvonalat is, kifejezetten a szója iráni növekvő nemzetközi kereslet kielégítése érdekében.

Egy másik veszélyben lévő, nagyrészt brazil terület a Cerrado, amely egy csaknem 2 milliónyi négyzetkilométert felölelő trópusi szavanna, a föld egyik legnagyobb biodiverzitású területe, több ezer csak itt honos fajjal. A „víz bölcsőjének” is nevezik, mert a 12 brazil hidrográfiai régióból nyolcban jelentős a szerepe; így pl. az Amazonas csaknem minden déli mellékfolyója itt ered. A Cerrado eredeti növényi takarójának már csaknem felét, egy venezuelányi területet felemésztett, az agrárbiznisz, lényegében a szójatermesztés és a marhatenyésztés.

Fotó: Peer V, Julio Pantoja; Wikipedia

A harmadik régió pedig az Argentína, Bolívia és Paraguay határán, 1,1 millió négyzetkilométeren elterülő Gran Chaco, Dél-Amerika legnagyobb száraz trópusi erdeje, egyben az a terület, ahol a világon a leggyorsabb ütemben zajlik a deforesztáció. Műholdfelvételeken alapuló elemzések szerint 2017-ben a Gran Chaco 23%-a, azaz csaknem 27 millió hektár szolgálta a mezőgazdasági termelést, legelőként vagy szántóföldként. Csupán 2010 és 2017 között 3,4 millió hektárnyi természetes erdő került kivágásra, ez Magyarország területének több mint harmada, 34 ezer négyzetkilométer.

Erdőirtás után a Chaco Paraguayhoz tartozó területén; fotó: Peer V, Wikipedia

Környezeti és társadalmi pusztítás

Az erdőirtás számlájára írható megnövekedett üvegházhatású gáz kibocsátásán kívül a szója monokultúrájának számos más negatív hatása is van. A világon termelt szója fele, a Brazíliában és Argentínában termelt szója 95%-a génmódosított, és előállításához nagy mennyiségű rovar- és gyomirtó szükséges, ami persze óriási pusztítással jár a biodiverzitás, a helyi ökoszisztémák tekintetében.

Miközben a génmódosítás technológiája feletti kontrollt néhány óriáscég birtokolja, így pl. az amerikai Monsantót tavaly nyáron felvásároló Bayer, az 1990-es évek és a génmódosított növények elterjedése óta az egységnyi területen felhasznált rovar- és gyomirtó mennyiség 170%-kal növekedett. (A Brazíliában termelt GMO-szója immunis a glifozátalapú gyomirtókra, és 60% az Intacta rovarirtóra is – praktikusan a génpiszkált vetőmagot és a növényvédő szereket is ugyanazok a cégek, esetünkben főleg a Monsanto/Bayer szállítja.)

A Greenpeace idéz egy tanulmányt, amely szerint egy brazil szójatermelő nagygazda 2018-2019-ben 18 gyomirtót, 13 rovarirtót és 8 gombaölő szert használt. Ezeket a szereket ráadásul a brazil szójaültetvények negyede esetében légi permetezéssel „adagolják”, ami Európában már 2009 óta tilos az egészségügyi és környezeti kockázatok miatt.

Az EU-ban nemcsak ezeknek a GMO-fajtáknak termesztése tilos, de a Brazíliában jelenleg használt növényvédő szerek harmada is: azaz anyagi és kényelmi okokból az európai állattenyésztők, közvetve az élelmiszeripar és a fogyasztók olyan termelési módokat támogatnak, amelyeket saját hazánkban nem tartunk biztonságosnak.

De legalább ennyire lényegesek az agresszíven terjeszkedő agrárbiznisz okozta más társadalmi károk: a kvázi rabszolgaként dolgoztatott, mindenfajta munkajogi szabályozás nélkül robotoló emberek, a földjeikről elüldözött őslakosok és helyi közösségek. Több forrás alapján is úgy tűnik, állapítja meg a Greenpeace, hogy a szójatermelés felpörgése Dél-Amerikában elősegítette a földrablásokat, a lakosság kényszerű elvándorlását, jogaik semmibe vételét. Ráadásul jellemzően a helyi és szövetségi politikai erők sem igyekeznek megvédeni a lakosokat, miközben a szójatermelést ellenőrzésük alatt tartó cégek és személyek kezében egyre nagyobb földmennyiség, gazdasági és politikai hatalom összpontosul.

A Greenpeace ezúttal nem az európai fogyasztóktól, hanem a hatóságoktól várja a hatékony választ. Ugyanis azok a vállalatok, amelyek e problematikus eredetű alapanyagokat használják fel – a szója mellett a szintén bizonyítottan óriási károkat okozó pálmaolajat vagy mondjuk a marhahúst – nem képesek garantálni, hogy a termékeik nem járultak hozzá a fent részletezett károkhoz, köztük mondjuk az erdőirtásokhoz. Ezért a kormányoknak kellene kényszerítő intézkedéseket foganatosítania.

Franciaország tavaly novemberben létrehozott egy nemzeti stratégiát az “importált erdőirtás” elleni küzdelem (SNDI) érdekében, melynek célkitűzése az, hogy 2030-ra ne legyen a francia importáruknak negatív következménye az erdőkre nézve. A tervezett lépések között szerepel 2020-ra egy „erdőirtás-mentes” címke létrehozása, a közbeszerzések „zéró erdőirtás” minősítése, de nincs olyan tervezett intézkedés, amely az importált szója mennyiségének csökkentését írná elő.

A szervezet persze arra is figyelmeztet, hogy a megoldás nem lehet egyszerűen az, hogy az importált szóját Franciaországban vagy más, a különféle környezetvédelmi, szociális, munkaügyi normákat jobban tiszteletben tartó országokban termeljék. Ugyanis ha pl. a franciák maguk szeretnék megtermelni azt a szójamennyiséget, amelyet ma a tengeren túlról hoznak, azaz évente kb. 3,5-4,2 millió tonnát, akkor 3 megyében csak szóját kellene termelni.

A megoldás – akárcsak a többi súlyos ökológiai válság esetében – a rendszerszintű változás, azaz a hús- és húsalapú, állati eredetű készítményekből jóval kevesebbet kell fogyasztanunk, az állatok számára pedig helyi növényi alternatívákat kell keresni.

És Magyarországon?

Egy nyugat-európai évente átlagosan 85 kiló húst és 260 kilónyi tejterméket fogyaszt, ami a világátlag több mint duplája. Magyarországon, a KSH adatai szerint évi 60 kiló hús felett alakul a fogyasztásunk.

Hazánkban a 2012. január 1-jétől hatályos új Alaptörvény is rögzíti, hogy a testi és lelki egészséghez való jogot „Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő”.

És valóban, nem is termesztünk GMO-szóját az ország területén, viszont a magyar állattenyésztés szükségleteire évi kb. 600 ezer tonnát importálunk, amely zömében szintén brazil, argentin, illetve az USA-ban termelt, génmódosított termény.

E mennyiségnek negyedét-harmadát (tavaly 174 ezer tonnát) ugyan itthon is megtermeljük, de ez nagyrészt exportba megy, Ausztriába, Németországba vagy Svájcba, ahol a fogyasztók keresik a GMO-mentes állattartásból származó termékeket. A hazai termelők, a magyar fogyasztók árérzékenysége miatt kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy ezt a drágább takarmányt használják.

A kormány 2017-ben kezdett kidolgozni egy tervet az importszója mennyiségének csökkentésére, és tavaly áprilisban indult el a Nemzeti Fehérjetakarmány program, amely öt évre, 2022-ig 8 milliárd forintos keretet biztosít a GMO-mentes takarmánynövények, túlnyomórészt szója előállításához. Elsősorban a jelenleg szójatermelést szolgáló 60 ezer hektár növelése van tervben, 100 ezer hektárra, és a végső cél a GMO-import felszámolása.

A programról szóló sajtóbeszámolókban egyáltalán nem szerepelnek olyan átfogóbb célok, mint a húsfogyasztás csökkentése vagy az intenzív állattartás alternatíváinak elősegítése. A Magyar Hang januári cikke megállapította, hogy a jelenlegi tervekből még az sem látszik, hogy sikerülhet elérni, hogy az itthon megtermelt szója az országban kerüljön felhasználásra: „ágazati információk szerint inkább csak ötletelés zajlik, és a pénzügyi részletek sem tisztázottak. Kérdeztük az agrártárcát is a tervekről, de nem érkezett válasz.

A cikkben megszólal a Greenpeace magyarországi szakértője, Rodics Katalin is, aki szintén a húsfogyasztás csökkentésének, az alternatív, helyi fehérjenövényeknek és a legeltetett, szabadon tartott állattartásnak fontosságát emeli ki.

A nemzeti program által érintett egy-két dimenzió (versenyképesség, helyben megtermelt szója mennyiségének növelésére fordítható állami támogatások) helyett jóval átfogóbb politikai vízióra lenne szükség. Ha úgy tetszik, valóságos forradalomra, amely más szempontok szerint keresi a válaszokat az olyan kérdésekre, hogy mit és hogyan termeljünk, mit és hogyan fogyasszunk, és hogyan biztosítsuk, a környezet károsítása nélkül a jó minőségű élelmiszert az országban élőknek (és nem csak a szerencsésebb kisebbségnek), és méltó megélhetést azoknak, akik ezt előállítják.

Minél előbb, annál jobb

A jó hír, hogy e kihívásokkal nem vagyunk egyedül, és az európai országok kezében számos eszköz van arra, hogy megváltoztassuk a jelenleg uralkodó logikákat. Maga az EU is azt állítja, hogy a szója és az állattenyésztés a legfőbb tényezők abban, amivel kontinensünk hozzájárul az erdőterületek csökkenéséhez a világban, és ezzel az élővilág destrukciójához, és az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedéséhez. Az európai importtal összefüggő deforesztáció feléért a szója a felelős.

A megoldás nyilván nem az, hogy akkor itt Európában áldozzunk e célra mezőgazdasági művelésre fordítható területeket (miközben ezek 70%-a már ma is az állatok élelmezését szolgálja). A Greenpeace által javasolt lépések a szójaimport csökkentéséhez konkrét célszámokat javasolnak. Ezzel párhuzamosan a francia állattenyésztés, a tojás, hús- és tejtermékek előállított mennyiségének csökkentését, párhuzamosan az autonómiára képes, fenntartható gazdálkodás támogatásával.

Csirkefarm Ausztriában; forrás: YouTube

A lakosság körében elő kell segíteni, tájékoztató kampányok és az oktatás révén az étrend gyökeres átalakítását, akárcsak a pazarlás visszafogását. Ennek hátterét is meg kell persze teremteni: jelenleg Franciaország importálja az állati fehérjék kiváltására képes hüvelyes fogyasztásának 80%-át. Szükség van a helyi, régióként változó fehérjenövények meghatározására, termelésük növelésére is.

Gyökeres átalakításra szorul a Közös Agrárpolitika (KAP) is, amely az utóbbi évtizedekben éppenséggel az üzemszerű, nagyipari mezőgazdaságot favorizálta. De politikai akarat esetén a “fenntarthatósági forradalom” szolgálatába is lehetne állítani: a “farmüzemek” támogatásának leállításával, az ökológiai gazdálkodás elősegítésével, és olyan finanszírozási kritériumok felállításával, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi, egészségügyi, klímavédelmi és fenntarthatósági céloknak. Ez persze a vegyszerhasználat drasztikus csökkentésével is járna, és az EU-ban “fennmaradt”, itt veszélyesnek ítélt vegyszerkészletek exportját is meg kellene tiltani.

E döntések persze erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok és cégek érdekeit is sértik, akárcsak az érintett szektorokban dolgozókét: a szükséges változásoknak nyilván lesznek károsultjai. A tétlenség azonban, egy kisebbség profitjának megóvása árán mindannyiunk életesélyeit fenyegeti.

A változás előkészítésének épp ezért feltétele az is, hogy transzparens módon, széles társadalmi vitával kísérve kerüljön rá sor. A szakmai és civil szervezetek bevonásával, rövidebb és hosszabb távú célok felállításával, amit a partnerországokkal és a kívánatos átalakulások veszteseivel való konzultáció, a leginkább rászorulók kompenzációja kísér. Minél korábban kezdünk hozzá, annál nagyobb az esély arra, hogy alacsonyabb környezeti és társadalmi árat kell fizetnünk az elmúlt évtizedek hibáiért.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Walbron Siqueira, Flickr.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom