Csehország

Vádemelést javasol a rendőrség Andrej Babiš cseh kormányfő ellen költségvetési csalás miatt

Döntő szakaszába érkezett az Andrej Babiš cseh miniszterelnök szinte teljes politikai karrierjét elkísérő, Gólyafészek néven elhíresült költségvetési csalási ügy. A cseh kormányfő a gyanú szerint fiktív kisvállalkozásokon keresztül szerzett uniós támogatást cégének. Hatszáztizennégymillió forintnak megfelelő koronáról szól az ügy. Akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Befejezte a cseh rendőrség a gyanú szerint az Andrej Babiš miniszterelnök tulajdonosi körébe tartozó Gólyafészek Szabadidőközpont (Farma Čapí hnízdo, a.s.) ügyében több mint két éve megkezdett nyomozást és hivatalosan is vádemelést javasoltak Csehország kormányfője ellen költségvetési csalás gyanúja miatt.

„A teljes ügyiratot és a rendőrség vádemelési javaslatát a cseh állami ügyészség elé terjesztettük – ezt követően az ügyészség áttanulmányozza az iratot és dönt a vádirat benyújtásáról” – ismertette a következő napok eseményeit az újságírókkal a cseh rendőrség szóvivője.

A cseh miniszterelnököt öttől tíz évig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik, ha bebizonyosodik bűnössége. A vádemelés az összes gyanúsítottat érinti, beleértve a miniszterelnököt és feleségét is. Az eredetileg meggyanúsított tizenegy emberből nem mindenki kerülhet bíróság elé. Tavaly a cseh államügyész négy gyanúsítottról megállapította, hogy nem vehettek részt az állítólagos csalás elkövetésében. Az egyik közülük Jaroslav Faltýnek, az ANO elnökhelyettese, Babiš korábbi üzleti partnere volt.

Ötödik személyként egyelőre elkerülte a vádemelés lehetőségét ifjabb Andrej Babiš is, aki Svájcban él, és egészségyügyi kezelés alatt áll. Az ő sorsa a svájci ügyészség kezében is van, akik szakértői véleményt kértek be a miniszterelnök fiának egészségyügyi állapotáról. Ifjabb Babiš néhány hónappal korábban került Csehországban az újságok címlapjára. Azt állította, hogy apja Ukrajnába szállítatta, hogy ne tudjon vallomást tenni a nyomozás során.

Külföldre vitték a cseh miniszterelnök fiát, hogy ne tudjon tanúskodni apja ellen egy csalási ügyben

Akarata ellenére vitték a Krím-félszigetre 2016-ban Andrej Babiš cseh miniszterelnök fiát, akit prágai pszichiátere zsarolt meg, hogy ne tudjon az apja ellen folytatott nyomozás során tanúskodni. Legalábbis ő ezt állítja – a Seznam TV oknyomozó stábja Svájcban találta meg és bírta szóra az ifjabb Babišt, ahol jelenleg él. A cseh miniszterelnök éveken át titkolta, hogy családjának köze lenne az ügyhöz. Babiš most azt mondja, hogy a fia mentális beteg, cseh ellenzéki pártok viszont az ügy kivizsgálását, rendkívüli parlamenti ülés összehívását és a kormánnyal szemben bizalmatlansági indítvány benyújtását követelik.

A Gólyafészek-ügy

A Gólyafészek-ügy évek óta a cseh belpolitika egyik fontos korrupciós ügye. Minden 2015-ben kezdődött, amikor a Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályra feljelentés érkezett csalás gyanúja ügyében. A cseh rendőrség 2015 decemberében kezdett el vizsgálódni, hogyan juthatott az Andrej Babiš tulajdonában álló Agrofert holding kötelékébe tartozó, magyarra fordítva Gólyafészek elnevezésű cég – a gyanú szerint fiktív kisvállalkozásokon keresztül – 50 millió korona EU-támogatáshoz.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2016 márciusában kapcsolódott be a nyomozásba, amelyet 2017 decemberében zártak le. Az európai szervezet Andrej Babiš vállalata körül is „súlyos szabálytalanságokat” (serious irregularities) észlelt. Az OLAF jelentését megpróbálta eltitkolni a cseh pénzügyminisztérium a nyilvánosság elől. Az iratot a végül 2018 januárban a Hospodářské noviny és a Lidové noviny napilapok hozták nyilvánosságra.

OLAF-botrány cseh módra: főszerepben a miniszterelnök

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nemcsak a magyar miniszterelnök, hanem cseh kollégája családi vállalkozását is vizsgálja. Az OLAF akárcsak Orbán Viktor vejének esetében, Andrej Babiš vállalata körül is “súlyos szabálytalanságokat” (serious irregularities) észlelt. A szervezet Magyarországhoz hasonlóan Csehoszágot is a támogatások visszafizetésére kötelezheti. A cseh botrányban ötven millió koronáról van szó, ami mintegy 614 millió forintnak felel meg.

A 2017 májusában a „Fordulat a Gólyafészek ügyben: az elejétől fogva bűncselekmény volt” című cikkben megjelen dokumentumok arról tanúskodtak, hogy az Andrej Babiš tulajdonában álló luxus-szabadidőközpont felépítéséhez szükséges támogatási kérelmet hamis adatokkal adták be. Ráadásul a dokumentumokon ott volt a cseh miniszterelnök és az ANO mozgalom elnökének aláírása is.

A cseh rendőrség bekérte az oknyomozó portáltól a kulcsfontosságú dokumentumokat és a cseh parlamenttől a miniszterelnök mentelmi jogának megvonását kérték.

A rendőrség a nyomozást 2019 március 26-án zárta le.

Babiš: „szervezett összeesküvés”

Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke, Petr Fiala, az ODS elnöke, Marek Výborný a KDU-ČSL parlamenti képviselője csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy kezdeményezték a parlament rendkvüli ülésének összehívását a miniszterelnök ellen kezdeményezett büntetőeljárás miatt. Fotó: Josef Kopecký, iDNES.cz

Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke, Petr Fiala, az ODS elnöke, Marek Výborný a KDU-ČSL parlamenti képviselője április 18-án, csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy kezdeményezték a parlament rendkvüli ülésének összehívását a miniszterelnök ellen kezdeményezett büntetőeljárás miatt. Fotó: Josef Kopecký, iDNES.cz

Andrej Babiš miniszterelnök nem változtatott védekezési taktikáján. A ČTK hírügynökségnek kijelentette, hogy a vádemelési javaslat is csak azt bizonyítja, politikai eljárásról van szó. „Azt sem értem, hogyan lehetséges, hogy a vádemelésről korábban értesülnek az újságírók, mint azok az emberek, akiket érint. A egész ügy politikai jellegű, és szervezett összeesküvésnek tartom.” Hozzátette: nem lát okot arra, hogy összehívja a koalíciós tanácsot.

A cseh szociáldemokraták (ČSSD) – akik a jelenlegi Babiš-kormány tagjai – egyelőre megvárnák az államügyész döntését. „Számítottunk rá, hogy az ügy tovább halad, és azzal is, hogy a miniszterelnök úr számára rossz irányba fordulhatnak a dolgok” – jelentette ki Jan Hamáček ČSSD pártelnök. Hozzátette: kulcsfontosságú pártja számára, hogy a bűnüldöző szervek függetlenségét biztosítsák.

Az ellenzéki jobbközép, konzervatív Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke szerint fel kellene pörgetni a vizsgálatokat. „Minél gyorsabban kerül a független bíróság elé az ügy, annál hamarabb tudja Babiš úr tisztázni saját nevét és a Cseh Köztársaság hírét ebben a szégyenteljes ügyben” – véli Jiří Pospíšil pártelnök.

A Babiš-kormányt kívülről támogató cseh kommunisták szerint a rendőrség vádemelési javaslata a miniszterelnök ellen „komoly lépés.” Vojtěch Filip pártelnök azonban megvárná a következő jogi lépéseket, illetve pártjával elsődlegesnek a Cseh Köztársaság politikai stabilitásának megőrzését és a kormány programjának megvalósítását tartja.

Az ellenzék vezető ereje, a liberális Kalózpárt elnöke szerint bebizonyosodott, hgy a cseh miniszterelnök személyes haszonszerzés miatt lépett be a politikába. „A miniszterelnök úr munkássága során kicsontozta az összes korrupció-ellenes törvényt, átpolitizálta az államigazgatást, és saját üzleti érdekeinek alávetve hoz vagy utasít el törvényeket. Már az Európai Bizottság is foglalkozik Babiš úr esetleges összeférhetetlenségével. A Gólyafészek-ügy csak hab a tortán” – véli Bartoš.

Csütörtökön az ellenzéki pártok egy része – az ODS, a Kalózpárt és a kereszténydemokraták  – bejelentették, hogy jövő hét csütörtökre rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze. A képviselők szeretnék látni a cseh állami számvevőszék 2018-as évre vonatkozó zárójelentését és elérni, hogy napirendre tűzzék a cseh miniszterelnök körüli új helyzetet.

Sajtóértesülések szerint az is elképzelhető, hogy az ellenzék újra bizalmatlansági indítványt nyújt be a Babiš-kormány ellen. Az értesülést egyelőre az érintettek nem erősítették meg. A sikeres bizalmatlansági indítványhoz szükség lenne a kormányban részt vevő kisebbik koalíciós partner, a cseh szociáldemokraták szavazataira is.

Megelőlegezhető: a cseh belpolitika következő heteinek nagy kérdése az lesz, vajon vádemelés esetén a cseh szociáldemokraták hatalomban tartják-e a korrupcióval megvádolt miniszterelnököt?

A fékek és ellensúlyok diszkrét bája

Pavel Nevtípil, a Gólyafészek-ügyet vizsgáló rendőrfőnök (balra) és Jaroslav Šaroch (jobbra) államügyész. Fotó: ČTK

Pavel Nevtípil, a Gólyafészek-ügyet vizsgáló rendőrfőnök (balra) és Jaroslav Šaroch (jobbra) államügyész. Fotó: ČTK

Magyarországról nézve nem kétséges: a rendőri vádemelési javaslat egyben azt bizonyítja, hogy Csehországban működik a jogállam. De a cseh belpolitikai életet figelemmel kísérők tudják, az ördög ott is a részletekben rejlik.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a cseh minszterelnök és köre mindent elkövet a Gólyafészek-ügy lassítása és semlegesítése érdekében.

Most minden szempár a Pavel Nevtípil rendőrfőnök és Jaroslav Šaroch államügyész párosra szegeződik. Az biztos, hogy a politikai pártok éles szemmel figyelik az egész ügy minél pártatlanabb kivizsgálását.

A cseh sajtó a rendőrfőnököt úgy jellemzi, hogy munkáját határozottan és időben végezte el. Az államügyész esetében azonban észrevették, hogy több alkalommal nem adott egyértelmű tájékoztatást feletteseinek. Šaroch munkatempóját is kritizálták, mondván: túl lassú. Igaz, szakmai berkekben az a hír járja róla, hogy nagyon alapos ember, egyébként is szeret minden szempontot kétszer is megvizsgálni.

De még így is előfordulhat, hogy a vádemelésből nem lesz semmi. Idén március elején egy olyan pletyka indult el a cseh igazságügyi és nemzetbiztonsági berkekből, amely szerint a két minisztérium Babiš megmentését tervezi.

Egyrészt egy Gólyafészek-nyomozást vezető Nevtípil rendőrfőnök által vizsgált korábbi ügy felmelegítésével vizsgálatot indított a cseh Biztonsági Erők Főfelügyelősége (GIBS). A testület megállapította, hogy az ún. Neograph-ügy papírjainak átvizsgálása után kétség merült fel a jelenlegi rendőrfőnök pártatlanságával szemben. A prágai legfelsőbb bíróság szerint Nevtípil állítólag Ivo Rittig lobbista akarata szerint zárta le az ügyet.

Egyes vélemények szerint a Neograph-ügy elővétele Babiš bosszúja.

„Csakhogy erre semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs” nyilatkozta a szlovák Denník N számára adott interjújában Radek Kedroň, a cseh közszolgálati rádió hírportáljának főszerkesztője.

A Neovlivni.cz tényfeltáró hírportál szerint a másik lehetőség, hogy az ügyészség megváltoztatja a bűncselekmény minősítését a gyanúsításhoz képest. Ez lehet például gondatlan elkövetés, amely általában enyhítő körülménynek minősül. Ezért a Babiš által elkövetett csalás is enyhébben minősülő bűncselekményre módosulna.

Šovoch államügyész számára nincs határidő a vádemelési javaslat elbírálásában. Ugyanakkor Pavel Zeman a cseh legfelsőbb államügyész március közepén úgy nyilatkozott a seznam.cz videoportálnak, hogy szeretné, ha májusig döntés születne ebben a kényes ügyben.

Babiš első válasza sem késett sokáig

Marie Benešová április 30-án hivatalba lépő új cseh igazságyügyi miniszter, és Jan Kněžínek lemondott igazságyügyi miniszter (jobbra). Montázs forrása: ct24.cz

Marie Benešová április 30-án hivatalba lépő új cseh igazságyügyi miniszter, és Jan Kněžínek lemondott igazságyügyi miniszter (jobbra). Montázs forrása: ct24.cz

Az igazságyügy-miniszter máris bedobta a törölközőt. Jan Kněžínek (ANO) lemondását akkor jelentette be, amikor a rendőrség végzett a Gólyafészek-ügyben folytatott több éves nyomozással, illetve javasolta a vádemelést Babiš és további hat vádlott ellen. A miniszter állítólag már régóta tervezte lemondását, de konkrétan nem indokolta meg döntését.

Babiš a korábbi legfőbb államügyészt és igazságügy-minisztert, Marie Benešovát javasolta a lemondott miniszer utódjának a cseh köztévében. Az új miniszter kinevezéséhez elengedhetetlen volt a köztársasági elnök támogatása. A hírek szerint Benešová régóta közel áll Miloš Zeman elnökhöz. Időközben az elnök szóvivője már jelezte a Twitteren: az új igazságügy-minisztert április 30-án nevezik ki.

Az igazságügyi tárca élén végrehajtott cserét sokan máris Babiš ellenlépésének értékelik. Ezt megerősíti az új igazságügy-miniszter egyik korábbi, a cseh Dennik N-nek adott nyilatkozata is, miszerint a Gólyfészek-ügy egy megrendelés alapján elindított eljárás lehet, igaz, mint mondta, nem ismerte az ügy részleteit.

A cseh demokratikus ellenzék természetesen kiakadt a miniszter lemondása után. „Rendkívül súlyos a helyzet. A rendőrség javasolta a miniszterelnök elleni büntetőeljárás elindítását, mire az lecseréli az igazságügy-miniszterét. Ez elfogadhatatlan és hihetetlen,” írta a Twitteren Petr Fiala ODS-pártelnök.

„Kněžíneket kényszerítették a lemondásra. A Babiš-kormány igazságügy-minisztereinek életciklusa olyan rövid, hogy nincs idő kicserélni a névtáblákat sem” jegyezte meg a Twitteren Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke.

„A kormány instabilitása pont akkor növekedett meg, amikor a rendőrség büntetőeljárást kezdeményezett a miniszterelnök ellen, és ez nem jó. Ha Benešová lesz az új miniszter, akkor Zeman ünnepelhet. Érdekes lesz figyelemmel kísérni az eseményeket, mivel Zeman régóta törekszik a legfőbb államügyész eltávolítására,” – reagált a Twitteren Vít Rakušan, a STAN jobbközép, kereszténydemokrata párt elnöke.

Bírjatok még ki egy hónapot – ezt üzeni az EU Babišnak

A Gólyafészek-ügy megoldása elé nem várt akadályokat gördített az Európai Unió is – legalábbis több cseh ellenzéki párt ezt állítja. A helyi közvélemény egy része meglepetéssel vette tudomásul, hogy az EU részéről az ügyről szóló végső határozat időpontját folyamatosan halogatják az illetékesek.

Emlékeztetőül: az EU-s vizsgálatok a cseh miniszterelnök Agrofert nevű vállalatát ellenőrzik, illetve azt, hogyan érkeztek a céghez az európai uniós támogatások, milyen pénzmozgást befolyásolhatott közvetlenül Andrej Babiš, mert korábban felmerült a Gólyafészek-ügy kapcsán az összeférhetetlenség gyanúja.

Az EU-s vizsgálatokkal kapcsolatban Ivan Bartoš mint a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Kalózpárt vezetője is elégedetlenül nyilatkozott a cseh köztévének. Szerinte Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa folyamatosan zárt ajtók mögött tárgyalja a Babiš állítólagos összeférhetetlenségéről szóló Gólyafészek-ügyet, és képtelen döntést hozni, azt folyamatosan halogatja:

„A Bizottság nem tartja be a határidőket. Leveleket küldözget, embereket kérdez meg, hogy minden rendben van-e, majd ezt értékelni fogja. Most tudtuk meg, hogy a végső döntés után a cseh kormány levelet kap május 15-ig, amelyre két hónapjuk van válaszolni. A kérdések a vizsgálati eredményekre vonatkoznak.

Az egész úgy néz ki, mintha a szőnyeg alá söpörnék a problémát.”

A Kalózpárt tehát azt nehezményezte, hogy az Európai Bizottság egy héttel az EP-választások előtt (május 15.) hozná meg a cseh miniszterelnök ügyében indított vizsgálatról végső határozatát. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a cseh állampolgárok csak az EP-választások után ismerhetnék meg a döntés részleteit.

Meglepetésüket fejezték ki az európai néppárti frakcióban ülő cseh kereszténydemokraták (KDU–ČSL) is. „Csalódás volt az egész tárgyalás, Oettinger fél órát beszélt, konkrétumok nélkül. Még a kérdéseinkre sem válaszoltak.”

Ivan Bartoš ráadásul szerette volna elérni, hogyhozzák nyilvánosságra az Agrofert európai uniós átvilágításának eredményét, még az európai parlamenti választások előtt, május közepéig. A Főkalóz szerint erre azért lenne szükség, hogy „a polgárok is lássák, vajon Babiš úr valóban olyan tiszta, mint ahogy azt magáról állítja.” A kezdeményezést a cseh parlament leszavazta.

Az ANO párt szerint egyébként sincs itt semmi látnivaló, az EB döntéshozatali folyamata a megszokott tempóban halad, és a cseh miniszterelnök teljesítette az összeférhetetlenségi törvény valamennyi feltételét.

„Nem tudom, miért lenne Oettinger úr érdekében a döntés halogatása. Munkafolyamatok vannak, amelyeket a szabályok alapján kell végigcsinálni, a bizottság munkája nem politikai jellegű” – tette hozzá a cseh köztévé esti hírműsorában Radek Vondráček, az ANO párt alelnöke.

A vezető képen Andrej Babiš cseh miniszterelnököt látják. Fotó: Cseh Hírügynökség

Írta: Bőtös Botond

Megosztás