Bezárás
Közép-Amerika

Könnygáz helyett humanitárius vízummal fogadta Mexikó a közép-amerikai menekültek karavánját

Történelmi fordulatot jelenthet Mexikó bevándorlási politikájában, hogy a tavaly megválasztott elnök, Andrés Manuel López Obrador úgy döntött, befogadja a közép-amerikai országok nyomora és kilátástalansága elől menekülőket, és esélyt ad nekik arra, hogy letelepedjenek az országban, vagy tovább vándoroljanak az USA felé. Miközben az Egyesült Államok belpolitikája továbbra is egy értelmetlen és abszurd fal építésére fókuszál, a színfalak mögött új Marshall-terv készül.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Múlt csütörtökön megdöbbenés, kételkedés és elérzékenyülés keveredett azoknak a menekülteknek reakcióiban, akiket az El País spanyol napilap tudósítója bírt szóra Guatemala és Mexikó déli határán, ahol a Suchiate folyó hídján barátságos és hatékony hivatalnokok várták őket.

A „karaván” legalább ezer menekültből álló csoportja könnygázra és rendőrsorfalra számított, de egy üveg vízzel és egy brosúrával fogadták őket, amelyben az állt, hogy otthon vannak, és esélyük nyílik arra, hogy „új életet kezdjenek Mexikóban”.

Karszalagot és sorszámot kaptak, amellyel hamarosan tartózkodási engedélyhez juthatnak, az illetékes hatóság ígérete szerint 5 napon belül. Az engedély megújítható lesz, és lehetőséget ad a munkavállalásra éppúgy, mint az oktatási és egészségügyi ellátórendszer igénybe vételére.

Az eljárás még a guatemalai vámosokat is megdöbbentette: a szomszédban 3000 fő számára biztosítottak szálláshelyet, ahol másnaptól étel és elsősegély is rendelkezésükre állt.

A mexikói kormány meglátása szerint Közép-Amerikában humanitárius válság zajlik, és – legalábbis egyelőre – a befogadás politikája mellett döntött, ami homlokegyenest szembemegy az eddigi gyakorlattal.

Mexikó ugyanis eddig a rossz rendőr szerepét játszotta a menekülők, emigrálók ellen fellépve – kérdés, hogy hosszabb távon hozhat-e valamilyen változást a tavaly megválasztott baloldalinak mondható López Obrador elnöksége.

Az újabb karaván múlt heti fogadtatása különleges bánásmódnak minősül, ígéri a decemberben beiktatott mexikói szövetségi kormány, amely szerette volna elkerülni a néhány hónappal korábbi erőszakot a határon.

Sokan ennek ellenére is illegálisan léptek be az országba, néhány órával később. Mintegy kétezer fő – a chiapasi hatóságok becslése szerint – nem bízott a mexikói hivatalnokokban, mert „már elegük volt abból, hogy folyton átverik őket”, és nem akarták kivárni az öt napot, hátha mégsem kapnak humanitárius vízumot.

Senki nem akadályozta őket: bár a kapukat erőszakkal nyitották ki, a határőrök hagyták, hogy regisztráció nélkül áthaladjanak.

Áldott talajú, fényes föld

A karaván „magja” néhány nappal korábban, január közepén sűrűsödött mintegy ezer fős, fiatalokból, gyerekekből, öregekből, olykor egész családokból álló tömeggé, akik Honduras északi részén, San Pedro Sulában gyülekeztek. Innen busszal, illetve gyalog folytatták útjukat a vágyott Egyesült Államok felé.

Az utóbbi hónapokban több ezres kontingensekké duzzadó karavánok óriási előnye az emigrálók számára, hogy sokkal nagyobb biztonságban vonulnak, és sokkal kevésbé vannak kitéve az erőszaknak a csempészek, a hatóságok vagy a véletlen útjukba kerülők részéről. A tömeg a szolidaritás és a kollektív erő támogatását nyújtja mindenkinek, aki minden reményét elveszítette, hogy hazájában boldoguljon.

Ahogy a 30 éves munkás, César Maldonado fogalmazott az El Paísnak a buszra szállás előtt: „Itt nem lehet élni. Honduras egy rakás szar, teljesen padlón van. Nincs munka, nincs jövő, terrorizál bennünket a bűnözés és az aggodalom, hogy nincs mit enni adjunk a gyerekeinknek.”

Maldonado családjában egy héttel korábban döntötték el, hogy 18-an útnak indulnak, köztük tíz gyerek, a legfiatalabb egy éves – mert a másik lehetőség az, hogy “leszegett fejjel beletörődnek a sorsukba”, hogy a napi robot épp csak arra elég, ne haljanak éhen.

A kényszerű emigráció tragédiája ma Magyarországon is újra ismerős a hétköznapokból. Így talán még inkább átérezhető, hogy a keserűség ellenére, az utolsó hondurasi állomáson szinte hagyománnyá vált, hogy zászlókba kapaszkodva több százan éneklik el a himnuszt, amelynek 1915-ös szövege „áldott talajú, fényes földként” írja le a közép-amerikai országot.

A status quo felett őrködő Nagy Testvér

A korunkban új csúcsokat ostromló politikai cinizmus egyik legnagyobb teljesítménye, hogy Donald Trump hónapokon keresztül az Amerikai Egyesült Államokra leselkedő halálos veszélyként írhatta le ezeket az embereket, akik összefogtak, hogy kiszabaduljanak abból a méltatlan, és ezer veszély mellett főleg reménytelenséggel kecsegtető életből, amelynek egyik legfőbb geopolitikai garanciája épp az Egyesült Államok.

Ahogy Berta Cáceres hondurasi környezetvédő meggyilkolása nyomán írtuk, az USA még a nyolcvanas években tette régiós központjává Hondurast, hogy innen indítsa meg a szomszédos Nicaraguában 1979-ben felülkerekedő szandinista forradalom leverését célzó „contra” kiképzését és felfegyverzését.

Az amerikai hadsereg képezte ki a világhírű környezetvédő, Berta Cáceres gyilkosait

Egy éve, 2016. március 2-a éjjelén gyilkolták meg hondurasi otthonában Berta Cácerest, aki egy esztendővel korábban nyerte el a tekintélyes Goldman-díjat környezetvédelmi munkájáért. A világhírű aktivista halála óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, jogvédő és zöld szervezetek mellett az ENSZ és az Amerikai Államok Szervezete (OEA) követelte az ügy kivizsgálását.


Az országnak nyújtott katonai segélyt megsokszorozó Ronald Reagan és adminisztrációja szerepet vállalt abban is, hogy megszilárdult a katonaság hatalmára épített rezsim, amely többé-kevésbé szabad választások és államcsínyek váltakozásával máig tart. A hatalmát helyi oligarchák és az ország természeti kincseit kitermelő nemzetközi multinacionális cégek érdekszövetségére alapozó rendszer status quo-ja felett Washington azóta is őrködik.

Így lehetséges, hogy a lakosság érdekében a szabályok megváltoztatásával – pl. a minimálbér emelésével, az olajipari piac megnyitásával, a narkó elleni háború feltartóztatásával – próbálkozó Manuel Zelaya elnököt 2009-es megpuccsolásakor a palmerolai amerikai katonai bázison keresztül száműzték Costa Ricába, Hillary Clinton egykori külügyér jóváhagyásával.

Akárcsak az, hogy a 2017 novemberében tartott választásokat szintén az USA beleegyezésével lehetett elcsalni, majd vérbe fojtani a lakosság lázadását. A Washington érdekeit korábban következetesen védő Juan Orlando Hernández a konzervatív Nemzeti Párt színeiben került az ország élére, hogy ott továbbra is fenntartsa az autoriter, militarizált és probiznisz, azaz a nagybefektetők kedvéért mindenre kész állami és magánintézményeket.

Az elcsalt választás, amely az USA szerint örvendetes transzparenciával ment végbe

A 2009-es államcsíny után, úgy tűnik, ismét megpuccsoltak egy választást Hondurasban. Hiába tiltakoztak heteken át tízezrek a szavazatszámlálás több mint gyanús lefolyása és a rengeteg szabálytalanság ellen, a rezsim, mondhatni vérbe fojtotta a kétségeket.


Honduras az évtized eleje óta a Föld legveszélyesebb, lényegében halálos helyévé vált a környezetvédők, de általában az aktivisták számára is, miközben a gazdaságot egyre inkább behálózó drogbiznisz, az illegális jövedelem kifehérítésére szolgáló cégek a politikai elit közreműködésével vagy éppen irányításával működnek.

De a térség más államaiban is döntőnek bizonyult az Egyesült Államok több évtizedes befolyása.

Ha az USA köhint, Közép-Amerika megfázik

Salvadorban az USA egykor több mint 6 milliárd dollárt költött arra, hogy segítse a kormányt a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front lázadó erőivel szemben.

Az 1980 és 1992 között tartó polgárháborúban 75 ezren haltak meg (nagyrészt civilek), és a hadsereget gyilkosságok, kínzások, emberrablás, nemi erőszak mellett számos jogtiprásban is bűnösnek találta az ENSZ feltáró bizottsága – hozta fel példának Cynthia Arnson, a washingtoni Wilson Center Latin-Amerikai programjának vezetője a BBC-nek, amely októberben arra kereste a választ, van-e valami köze az USA-nak ahhoz az erőszakhoz, szegénységhez, és a lehetőségek hiányához, ami miatt az északi háromszögnek is nevezett régióból annyian csatlakoznak a karavánokhoz.

A már említett Nicaraguában a Frente Sandinista de Liberación Nacional ellen bevetett paramilitáris csoportok szintén számtalan kínzásért, kivégzésért, önkényes gyilkosságért, nemi erőszakért, rablásért felelősek.

A hideg háború és a kommunizmus elleni harc oltárán feláldozott országokban azóta kialakult intézményrendszer ezeknek az éveknek is örököse, és miközben az USA számos pozitív kezdeményezést is finanszírozott, ezt mondhatni semlegesítette más területeken negatív befolyása.

2014 nyarán ment végbe az első krízis, amelynek főszereplői kíséret nélküli gyerekek voltak, és szintén csoportosan, „karavánban” kísérelték meg átlépni az Államok határát, hogy ott menedéket kérjenek. Ez irányította a figyelmet Arnson szerint a közép-amerikai helyzetre, és két irányban indult el a politika: egyrészt a problémákat igyekeztek kezelni az anyaországokban, másrészt megerősíteni a határt, és újabb bevándorlási szigorításokat vezettek be.

A Kongresszus kétpárti bizottsága megszavazott ugyan egy 750 millió dolláros támogatást ezen országok számára, de – nem túl meglepő módon – az összeg nagy része nem ért célba, a létrejött programok pedig érdemben nem orvosolták a problémákat a helyi civil szervezetek szerint.

Nicholas Valentino, a michigani egyetem Politikatudományi Központjának professzora sokkal sötétebben látja a helyzetet: szerinte az USA kormányai elsősorban büntető jellegű politikákat alkalmaztak a déli szomszédok ellen, ahelyett, hogy a problémák megoldására törekedtek volna. Miközben óriási összegeket költöttek arra, hogy visszatartsák, bezárják, majd végül deportálják a nem kívánatosnak minősített emigrálókat.

A 2014-es krízis nyomán még Barack Obama elnöksége alatt üzemelték be az ún. Déli Határtervet, amely Mexikó déli határán próbálta feltartóztatni – az USA anyagi és technikai támogatásával a délről érkezőket.

Joseph Nevins, a New York-i Vassar College szakértője szerint Washington ma is meghatározó tekintély az egész régióban, amely döntő szóval bír e nemzetek jövőjéről. A legevidensebb példa a már említett hondurasi puccs, majd az elcsalt választás: mindkettő az USA legitimációjával ment végbe.

Egy másik kutató, Elizabeth Oglesby, az arizonai egyetem professzora szerint ráadásul az utóbbi időszakban az Államok hátat fordított azoknak a folyamatoknak is, amelyek segítették egy erős és számonkérhető intézményrendszer kialakulását: így történt pl. Guatemalában, ahol Washington nem emelt szót az ellen, hogy az ország elnöke, Jimmy Morales kiutasítsa az országból tavaly szeptemberben a Büntetlenség elleni Nemzetközi Bizottságot (Comisión Internacional Contra la Impunidad, CICIG), amely az igazságszolgáltatás független fórumaként vonta felelősségre Efraín Ríos Montt elnyomó rezsimének vezetőit, illetve vizsgált korrupciós ügyeket is, köztük Jimmy Moralesét is…

Az ixil etnikum tagjai ünneplik 2013-ban, hogy Ríos Monttot 80 év börtönre ítélte a bíróság, többek között az ő népük elleni genocídium miatt; az ítéletet néhány hónap múlva megsemmisítette az alkotmánybíróság, Ríos Montt öt évvel később halt meg, 2018. április elsején. Fotó: Trocaire, Wikipedia

A mexikóiakat egyre kevésbé érdekli az Egyesült Államok

Ahhoz képest, hogy Donald Trump 2016-os elnöki, majd a tavalyi félidős kampány egyik legfontosabb motívuma a latin-amerikai invázió és az illegális bevándorlás réme volt, az érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek száma 2007 óta folyamatosan csökken az USA-ban.

Az 1990-től tartó növekedés után bekövetkező fordulat eredményeként 2016-ban 10,7 millióan lehettek ilyen helyzetben a Pew Center hivatalos adatokra épülő becslése szerint – ez a szám 2004 óta nem volt ilyen alacsony.

A csökkenés oka elsősorban Mexikóban keresendő: 2016-ban az érvényes papírok nélküli bevándorlók kicsit több mint fele, 5,4 millió volt mexikói, a 9 évvel korábbi 6,9 millió helyett.

A Pew számításai alapján 2009 és 2014 között több mexikói hagyta el az USA-t, mint amennyien érkeztek, és a távozók jelentős része a „szabálytalan” bevándorlók közül került ki. Egy mexikói állami felmérés arra jutott, hogy túlnyomó részük önszántából távozott, csupán 14%-kat deportálták.

A határvédelem adatai szerint a országba szabálytalan módon belépni próbáló mexikóiak száma is csökkent ugyanebben az időszakban; erre utalhat az, hogy 2017-ben 130 ezer mexikóit tartóztattak le a határon, míg 2007-ben ez szám még 800 ezer körül alakult.

Eközben, ahogy az alábbi ábra is mutatja, a tartózkodási nélküli bevándorlókat adó első 20 anyaország közül 11 latin-amerikai. De az utóbbi években a „papírok nélküli” polgárok száma nemcsak a mexikóiak, hanem a legtöbb dél-amerikai állam, így Peru, Kolumbia és Brazil esetében is csökkent.

Az érvényes papírokkal nem rendelkező amerikai bevándorlók származási országa; Ábra forrása: BBC

Épp ellenkezőleg, a 2007 és 2018 között e téren legnagyobb növekedést produkáló országok Guatemala (+150.000), Honduras (+140.000) és Salvador (+130.000) voltak. 2014 és 2016 között már ők alkották a határon feltartóztatottak többségét is: 10-ből 9 esetben ebből a három országból érkeztek a határőrség szerint.

A köznyelvben gyakran „illegálisoknak” nevezett bevándorlók száma és aránya tehát jelentősen csökkent Donald Trump hatalomra kerülése előtt: a teljes amerikai népességben 2007 és 2016 között 4-ről 3 százalékra.

Marshall-terv Közép-Amerikának

Miközben az amerikai elnök nonstop showjában semmi sem utal arra, hogy esetleg pozitív irányba mutató változások lennének készülőben Közép-Amerikában, a következő időszak meghatározó szereplője lehet az új politikákat pedzegető Mexikó.

Ahogy a 124 milliós becsült lakosságú országból érkező első hírek is aláhúzzák, legyen szó a bűnözésről, az immár több mint 90 ember halálát okozó üzemanyag-vezeték robbanásról, vagy épp az év első meggyilkolt újságírójáról – tavaly 9 médiamunkást öltek meg – , az AMLO-nak becézett Andrés Manuel López Obrador kemény fába vágta a fejszéjét.

Inkább Lula, mint Chávez: Mexikóban a konzi balos López Obradortól várják a rendszerváltást

A korrupció és az erőszak brutális pusztításába belefáradt mexikóiak kipaterolták az utóbbi évtizedek váltópártjait a hatalomból, és az emberemlékezet óta esélytelen baloldal jelöltjét, Andrés Manuel López Obradort választották elnökké vasárnap. Bár a belé helyezett remény óriási, az elsöprő fölénnyel és rekordszámú szavazattal nyertes

A menekülőket befogadó, múlt heti gesztus egy nagyobb ívű tervbe illeszkedik, AMLO ugyanis egyfajta Marshall-tervet szeretne kialkudni Washintontól. A tárgyalások már tavaly nyáron megkezdődtek, és a mexikóiak tervei szerint májusig kellene lezárulniuk: a tét egy 20 milliárd dolláros beruházás az ország déli részén, az USA hathatós segítségével, és az északi háromszögnek nyújtott segély megtöbbszörözése.

A két ország december végén tett  közös bejelentése szerint, Trump retorikájával szöges ellentétben jó úton haladnak az egyeztetések: Washington 5,8 milliárd dollárral fog hozzájárulni Salvador, Guatemala és Honduras intézményes reformjaihoz és a kormányzás minőségének javításához.

Ezen túl, az USA 4,8 milliárd dollárnyi (nagyrészt magán) befektetést is garantált Mexikó részére, felerészben a déli területek fejlesztése – munkahelyek és magasabb bérek – érdekében. Ehhez jön évi 5000 dollárnyi beruházás a mexikói szövetségi állam részéről.

Így pl. Veracruz, Chiapas, Tabasco és Campeche államokban egymillió hektáron terveznek fásítási, gyümölcsfa-ültetési programot. Továbbá szó van vasúti fejlesztésekről: az 1500 kilométeresnek álmodott maya vonat kötné össze a déli csücsökben Tabasco, Chiapas, Campeche, Yucatán és Quintana Roo államokat – a munkálatok már meg is kezdődtek.

Térkép: Eddo, Wikipedia.

AMLO úgy véli, hogy az eddig kifejezetten kevés menekültet befogadó ország (az ENSZ listáján e szempontból a 127.) “el tudná nyelni” azt a 200 ezer embert, aki évente megpróbál az USA-ba jutni.

A koncepció tehát úgy célozza az északra tartó emigráció feltartóztatását, hogy jólét megteremtésére törekszik a szegényebb mexikói régiókban éppúgy, mint a déli szomszédoknál. AMLO-ék nemcsak regionális együttműködésre számítanak, hanem nemzetközi szervezetek támogatására is.

Hogy ezek a tervek hogyan valósulhatnak meg a rendkívül komplex és súlyos problémákkal küzdő régióban, és mi garantálhatja például, hogy a beruházások valóban fenntartható fejlesztéseknek bizonyuljanak, amiből a lakosság is profitál, nemcsak a helyi oligarchák és csatlósaik, illetve a legjobb pozíciókban lévő multicégek – mindez a jövő zenéje.

De az mindenképp AMLO javára írható, hogy szembemenve a korszellemmel, valami mást ajánl, az egyébként még csak a migráció feltartóztatására sem alkalmas, azaz eredményesnek sem mondható állami erőszak helyett.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép forrása: az El País videója.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom